Kellemes este volt. A hőség csillapodott, s enyhe szellő fújdogált. Az égen ragyogtak a csillagok, a távolból a baglyok huhogása hallatszott. Natasha a teraszon ült a kényelmes kanapén, amit még John nagyszülei vittek ki, s aminek külön története volt. Becky McDonald John nagymamája itt hozta világra első gyermekét, miközben a férje a bábáért szaladt a városba. Mire visszaértek, a nő ott feküdt karjában John apjával. Hányszor kellett ezt a történetet elmesélni Lillynek, aki mindig ragyogó arccal hallgatta. Soha nem tudta megunni.

- Elaludt – ült mellé Shane.

- Imádja, mikor mesélsz neki – felelete Natasha anélkül, hogy a férfire nézett volna.

- Minden rendben van, Tash? – kérdezte és zöld szemeit a lányra szegezte.

Nem akarta megbántani Natashát, nem akarta felszakítani a sebeit, nem akart kérdezősködni, de nem bírta megállni. Majd megszakadt a szíve, mikor megpillantotta a nő szeméből kibuggyanó könnyet.

- Hát persze… szipogta és nem törölte le érzései kifejezőjét, hagyta, hogy végig peregjen az arcán, és az álláról a pólóján száradjon fel.

- Beszéltél erről vele?

- Már nem látom értelmét, Shane – válaszolta őszintén, csalódottan és egyben lemondóan. – Valahányszor szóbahozom, csak parázs veszekedés a vége. John nem érti, miről beszélek… számára mindez természetes. Nincs okom elégedetlenkedni, hisz nem kell dolgoznom, itthon lehetek és nevelhetem a lányunkat. Hálásnak kell lennem neki ezért.

- De remélem, nem hiszed el neki… Shane fel tudott volna robbanni a dühtől. Még hogy Natasha legyen hálás neki? Mikor ő adott fel érte mindent! – Tash, te annyira értékes és különleges ember vagy. Nem szabad elhinned magadról, hogy ezzel vége az életednek, és csak annyira hívattál, hogy felneveld Lilly-t és megfőzd a vacsoráját annak az egoista disznónak?

- Nem tudok mit tenni Shane – sóhajtotta. – Meg kell elégednem ennyivel.

- Nem kell! – nézett rá elszántan és ismét a nő szívébe hasított, hogy mennyire jóképű.

Férfias arc, határozott vonások, zöld szempár, fekete rövid haj, izmos vállak és munkától érdes kéz. Mennyire szerelmes volt Shane-be a gimiben és mennyire várta, hogy randira hívja! De soha nem tette meg. Ám John igen. Bárcsak…

- Ő a férjem, Shane – próbálta csitítani. – ennek így kell lennie.

- Nem, Tash. El kellene kezdened újra festeni. Ha Lilly felnő, mi marad neked? Olyan tehetséges vagy, annyira gyönyörű dolgokat festettél… soha nem lett volna szabad abbahagynod! Meg kellett volna próbálnod a Képzőművészetit, nem pedig itthon várni Johnra, miközben ő valóra váltja az álmát.

- Igazad lehet, de ha nem teszem ezt, akkor nincs Lilly… olyan szeretettel beszélt a kislányáról, hogy Shane szíve egészen összeszorult.

- Azt akarom, hogy boldog legyél. Nálad jobban senki sem érdemelné meg – gyengéden végigcirógatta a gyönyörű arcot és letörölte a kibuggyanó könnyet.

Segíteni szeretett volna, de nem tudta, hogy tegye, hogy kezdjen hozzá. Minden este átjött, akármennyire is kínozta a vágy, nem vett róla tudomást. Itt akart lenni Natashának mindig, mindenben.

- Boldog vagyok, Shane – suttogta és a férfi vállára hajtotta a fejét. Beszívta az ismerős illatot, titkon azt kívánta, bárcsak szabad lenne! Bárcsak Shane is azt érezné, amit ő! Bárcsak ne ment volna hozzá John-hoz 18 évesen!

- Mit szólnál, ha holnap elmennénk horgászni Lillyvel? – váltott témát Shane, és nagyon felvillanyozta annak a lehetősége, hogy a két lánnyal töltse a délutánját.

- Nagyszerű lenne, Lilly biztos örülne neki. De nem lesz valami dolgod?

- Azt elintézem délelőtt, és mire fejni kell, hazaérünk.

- Rendben – egyezett bele Natasha gondolkodás nélkül.

- Nagyszerű! Akkor a holnapi napot a két legcsodálatosabb tündérrel töltöm, akit csak a hátán hordott ez a világ!

Nagyot nyújtózva felállt, betűrte az ingét a farmerjába és ismerős mozdulattal felhúzta a nőt a kanapéról.

- Akkor holnap találkozunk, szépségem – kacsintott rá, aztán már ott is volt a kopott piros furgonnál, a motor először furán felbőgött, majd engedelmeskedett a gazdának és elindult.

Ahogy kikanyarodott a földútra meglátta a közeledő autó lámpáit s tudta, hogy John McDonald tart hazafelé. Lopva az órájára nézett, amin látta, hogy 11 órát mutat. Egész korán haza ért. Bekapcsolta a rádiót és az ujjával dobolni kezdte a kormányon az ismerős country dal ütemeit.

John McDonald fáradtan csukta be az autója ajtaját és a jókora akta kupaccal a kezében elindult a ház felé. A konyhában még égett a villany. A lábával nyitotta ki a bejárati ajtót, ami ilyenkor nyáron csak egy szúnyoghálóból állt. Ledobta a papirosokat az ebédlő asztalra és a konyhába lépett. Natasha a hűtő előtt állt és éppen Lilly legújabb művét tette az ajtóra. Nem fordult meg, hogy üdvözölje a férjét. Csak miután végzett a dolgával vetett rá egy lopott pillantást, s melegíteni kezdte a vacsoráját.

- Megint itt járt Shane? – kérdezte és hallani lehetett a hangjában a rosszallást

- Igen, vacsora előtt ugrott be Lillyhez – vetette oda neki szemrehányóan Natasha. – Esti mesét is olvasott neki.

- Túl sokat van itt… morogta, de a kezében már a Leery ügy aktáját tartotta

- Mihez képest? – vágott vissza a nő.

- Ahhoz képest, hogy csak egy szomszéd! – ezúttal nem állta meg szó nélkül. – Nem kéne örökbe fogadnunk?

- Nagyon vicces vagy Johnny! – nézett rá gyilkos pillantással. – Shane nem csak egy szomszéd. Ő a legjobb barátom! Miért baj, ha néha átjön és beszélget velem vagy játszik Lillyvel? Ő legalább törődik velünk!

- A régi nóta… sóhajtotta bosszúsan. Nem volt kedve veszekedni a feleségével. – Mindent értetek teszek, a belemet is kidolgozom, hogy nektek mindenetek meglegyen! – kiabálta. – De neked semmi se elég!

- Tudod, hogy ez nem igaz! – vágott neki vissza a nő miközben elé tette a vacsorát. – Hiányzol neki! Ő egy gyerek, John. Igényli a törődést, szeretetet… itt kellene lenned, mesét olvasni, játszani…

- Ez a te dolgod! Te vagy az anyja. Az én dolgom, hogy megteremtsem, amire szüksége van…

- Neki nem csak játékok és ruhák kellenek, hanem szeretet is! Mikor ültél le vele utoljára játszani? Mikor mentetek el valahova ketten? Nem tudom megmondani az idejét sem! Ez egy család John, az Istenit! Nem ruházhatsz át minden felelősséget rám! El sem hiszed, milyen magányos vagyok!

- De miért? Ott van anyád, szinte minden nap elmész hozzá és itt van Lilly. Nincs okod szomorkodni. – nem értette miről beszél a felesége és nem is érdekelte.

- Nekem a férjem hiányzik! – átható jeges pillantását Johnra szegezte.

- Ha a szex miatt hisztizel, majd vasárnap reggel bepótoljuk, addig nem hiszem, hogy lesz rá időm. Nyakig ülök a munkában. Aztán majd összehozunk valamikor egy kistesót Lillynek, és máris nem lesz időd unatkozni. – közben egyetlen pillanatra sem nézett fel a papírjaiból.

- Hogy lehetsz ilyen egoista? – csattant fel Natasha. Felfordult a gyomra a férje szavaitól. – Azt hiszed, hogy a szex hiányzik? Azt hiszed, egy gyors vasárnap reggeli menetre vágyom? Azt képzeled, hogy tudván milyen csapnivaló apa és férj vagy még egy gyereket szülök neked? Komolyan ezt hiszed? – kiabálta – Eszemben sincs John McDonald. Bárcsak ne is ismernélek!