Ahogy John és Lilly elautózott, Natasha fogta a slusszkulcsát és beült a kopott furgonba és meg sem állt Shane farmjáig. Alig várta hogy ott legyen. Nem érdekelte, hogy többször is átlépte a megengedett sebességet. Minél előbb Shane-nel akart lenni. Kopogott az ajtón, s miután nem érkezett válasz, belépett. Hallotta, hogy a nappaliban szól a tévé, de mikor bekukkantott nem látott senkit. Vajon hol lehet? Elindult a konyha felé és akkor megpillantotta a farmerben és fehér trikóban pózoló férfit, aki éppen mosogatott. Nem vette észre a belépő s mögé lopózó nőt.

- Nincs is annál szebb látvány, mint egy mosogató férfi – suttogta Natasha, mialatt átölelte Shane derekát. A férfi teste összerándult, a nem várt vendég szavaira.

- Nincs is annál szebb látvány, mint a nő, akibe halálosan szerelmes az ember – válaszolta, s gyors mozdulattal megfordult és a karjaiba zárta a nevető nőt

Mindketten erre a pillanatra vártak, azóta, hogy Natasha egy hete itt járt és először csókolták meg egymást. Érezték, hogy nincs szükség szavakra. Shane gyengéden végigsimított az oly régóta gyönyörűnek tartott arcon s közben a kék szempárt kémlelte. Tiszta, őszinte pillantása van - gondolta a férfi. Ő az a nő, akire mindig vágyott, akiről magányos éjszakáin álmodott. Ő az, akivel kissrác kora óta a jövőjét tervezte, az egyetlen nő a világon, akit a gyermekei anyjának akar. És most itt van. Annyi év reménytelen szerelem és sóvárgó pillantás után ott áll vele szemben és ugyanezt érzi. A göndör tincsekkel keretezett arcot tenyerei közé fogta, melyek ugyan érdesek voltak a sok munkától, de Natasha számára olyan volt a tapintásuk, mint a selyem. Vágyakozó ajkait a nőére tapasztotta és eleinte gyengéden majd egyre szenvedélyesebben csókolta. Natasha úgy érezte, köd ereszkedik az agyára, képtelen volt gondolkozni, csak ő volt és Shane. Soha nem hitte volna azelőtt, hogy egy ártatlan csók ennyi érzelem kiváltására képes és ilyen vágyat tud ébreszteni. Mikor elvált egymástól az ajkuk a tekintetük továbbra is szorosan összeforrt s határtalan szeretetet vetített kipirosult arcukra.

- Beszélnünk kellene…- törte meg a csendet Shane hangja s kézen fogta a nőt és a nappaliba vezette.

- Tudom… hiányoztál - suttogta és gyengéden végigsimított a férfias kézen. – Nem tudok odafigyelni sem a főzésre, sem a kertészkedésre, folyton te jársz a fejemben.

- Én is így vagyok ezzel – válaszolta mialatt apró csókokat lehelt Natasha kecses ujjaira. Sikerült döntened? Nem akarlak sürgetni…- tette hozzá gyorsan.

- Oh, Shane. Semmi mást nem akarok annyira, mint minden nap, minden másodpercét veled tölteni. Nincs most a világon semmi más, amit jobban szeretnék – közben egészen közel bújt a férfihoz, aki majd megőrült ettől a közelségtől. – Elképzelem, ahogy reggel egymás mellett ébredünk fel, ahogy munka után hazajössz a földről és Lillyvel játszol, és ahogy vacsora után szerelmeskedünk a csillagok fényénél… aztán haza ér John és visszaránt a valóságba és teljesen elkeseredek.

- Nem akarom, hogy szomorú légy! Boldognak szeretnélek látni. Mondd, hogy mitől leszel az és én úgy csinálok mindent.

- Olyan csodálatos vagy. Miért voltunk ilyen vakok annyi éven át? Sokszor felteszem ezt a kérdést azóta, hogy bevallottuk egymásnak mit érzünk. Minden más lenne, ha akkor…

- Felesleges most már ezen gondolkozni. Felesleges azt találgatni mi lenne ha… inkább azt döntsük, el mi legyen.

- Igazad van. de tudod, hogy nekem Lillyre is gondolnom kell. Nem pakolhatok össze mindent és költözhetek hozzád, mert John akkor bosszút állna mindkettőnkön. Az első dolga lenne, hogy elvenné Lilly-t és akkor nekem megszakadna a szívem.

- Tudom, kicsim. Ezzel én is tisztában vagyok.

- Egyelőre csak ilyen pillanatokat adhatok neked. Csak órákat vagy perceket, mikor ő nincs otthon.

- Nekem ez most elég, ha ez az ára annak, hogy együtt maradjunk. Nagyon félek attól, hogy elveszítelek, Tash.

- Én is ugyanettől tartok. Soha senkitől nem kaptam még ehhez hasonló érzéseket, soha senki iránt nem éreztem még ezt a határtalan szerelmet. Szeretlek Shane Dawson és minden nap hálát adok Istennek ezért.

- Én is szeretlek és elfogadok bármit, amit adni tudsz nekem – azzal vágyakozó ajkait ismét a nőére tapasztotta.

- Egy dolgot azért még elárulnál? – kérdezte rosszallóan Natasha mikor elváltak

- Hallgatlak…

- Mi az ördögért kell neked John-nal barátkozni? A gimi óta nem nagyon beszéltek egymással, ráadásul teljesen különböztök egymástól…

- Ő csak haverkodni akart, Tash, ennyi az egész.

- De neked nem kell haverkodnod vele…

- Biztos hálás, mert olyan marha voltam, hogy beszéltem vele és ezzel megmentettem a házasságotokat…

- Hát ez tényleg hülye húzás volt… de kiengesztelhetsz…- s időt sem hagyva a férfinek karjait a nyaka köré fonta és felfedező útra indult az ajkaival.

***

John idegesen nézett körbe mikor belépett a Carrie’s-ben és kémlelte nem lát-e ismerős arcokat. Nem kockáztathat. A sarokban a sűrű füstön át megpillantotta a gyönyörű szőke nőt, Barbara Lewis-t. Piros rövid ruhácskát viselt, ami tökéletesen állt karcsú testén, formás lábai keresztbe téve, vörös körömcipőben, haja kócos kontyban, az arcán feltűnő smink. Mikor észrevette a felé közeledő férfit, felpattant és csábosan a nyakába vetette magát, és időt sem hagyva John-nak szenvedélyesen megcsókolta.

- Hiányoztál szerelmem – suttogta mikor elváltak és letörölte a férfi ajkán maradt rúzst.

- Azt ígérted eltűnsz egy időre – sziszegte John és leszedte magáról Barbara erőszakosan rákulcsolódó kezét.

- Egy időre el is tűntem – mosolygott angyalian és a szájába vette a martiniban levő olivát és szopogatni kezdte. John elfordította a fejét. Nem akarta, hogy hatással legyen rá.

- Hosszabb időre gondoltam…- azzal rendelt egy sört és folytatta. – Tudod, hogy épp rendeződnek a dolgok az asszonnyal és most nincs szükség botrányra.

- Hát ártanék én neked? – kérdezte ártatlan hangon és a kezét az asztal alatt John combjára simította.

- Nézd Barbara, tudom, mivel tartozok neked, tudom, mi a kötelességem és ezt teljesítem is, ígérem. De nem bukkanhatsz fel itt, nem hívogathatsz otthon – azzal elvette a nő egyre feljebb kalandozó kezét.

- Utálom, mikor ilyen hivatalos stílusban beszélsz velem! – durcizott és belekortyolt az italába – Én csak látni akartalak, mert hiányoztál.

- Rendben. Mennyit akarsz?

- Ne beszélj velem úgy, mint egy ócska ribanccal, akinél pénzzel mindent el lehet rendezni. Milyen áldozatot hoztam és hozok érted!

- Jaj, most nehogy megsértődj itt nekem! Időre van szükségem. Lilly miatt. Ha kiderülne a viszonyunk, Natasha elvenné őt tőlem.

- Tudod, hogy neked nem csak ő van…

- Igen, tudom. De a praxisom és a jó hírem függ ettől. Senki nem fogadna fel egy olyan ügyvédet, aki házasságtörő…

- Talán egy ilyen kis koszfészekben, mint Evergreen, nem. De nem ez az egyetlen hely a világon. Te túl jó vagy ennek a csürhének. Többre hívattál, mint hogy a piti kis ügyeiket intézd.

- Családom van, Barbie, az istenért.

- Igen… nekem is! És szükségem van rád. Anyám bemondta az unalmast és elhúz a legújabb fiújával Hawaii-ra, szóval nem tudja tovább vállalni… lépj le innen, menjünk el valahova nyugatra, ahol rengeteg lehetőséged lenne. Hagyd itt Natashát, ha akarod Lilly-t is vihetjük.

- Hogy hagyhatnám itt? Ő nem ezt érdemli!

- És én igen? – fakadt ki a nő. Elege volt a másodhegedűs szerepéből.

- Nem így értettem. De Nat belehalna, ha elveszítené Lilly-t. neki ő a legfontosabb ember a világon.

- Akkor hagyd itt őt is. Az embernek néha áldozatokat kell hozni, ezt már jól megtanultam melletted.

- Nem tehetem. Egyelőre semmiképp. Adhatok neked pénzt és meglátogathatlak, amikor csak lehet. Most ennyi telik tőlem.

- Hát ez nem valami sok… hiányzol, Johnny. Utálok nélküled ébredni és lefeküdni.

- Sajnálom, de nem adhatok többet. Légy türelmes egy kicsit…

- Akkor legalább a ma éjszakát töltsd velem… vettem ki egy szobát a motelben…

- Nem lehet, megígértem, hogy sietek – fejtette le a nő kezét a nyakáról.

- Miért van az, hogy ő mindenben előttem van? Miért fontosabb, amit ő akar? – fakadt ki Barbara. – Évek óta helyezed elém, évek óta tűröm ezt! Nem láttalak egy hete és még mindig fontosabb ő, mint én? Elegem van ebből!- kiabálta

- Fejezd ezt be! – ragadta meg a kezét erősen a férfi. – Utálom, mikor ezt csinálod. Nincs semmi szükségem a hisztire. Ezért menekültem el otthonról, nem emlékszel?

- De… jól emlékszem, mikor még volt időd velem lenni, kedveskedni, ajándékokat venni, elvinni, vacsorázni… emlékszem még arra, mikor nem úgy kezeltél, mint egy kis kurvát.

- Most sem így kezellek.

- De igen. A kezembe nyomsz néhány dollárt és eldugsz valami koszos kisvárosba, ahol nyugton kéne ülnöm a fenekemen és várni a nagy John McDonald látogatására… tudod, hogy nem az a fajta nő vagyok, akit az effajta élet kielégít. Én nem Natasha vagyok.

- Hát igen, ezt észrevettem – morogta

- Ha ő kellett volna neked, akkor nem nálam kerestél volna vigaszt. Ő egy tipikus ostoba falusi nő, akinek elég, ha neveli a kölykét és néha elmegy a sarki közértbe vásárolni…

- Nem ismered őt…

- Talán őt nem, de ismerek hozzá hasonlókat. Világéletemben az ellen küzdöttem, hogy ilyenné válljak.

- Hát ez sikerült is… sziszegte John és legszívesebben útban lett volna hazafelé. De tudta, hogy addig nem mehet, míg nem csitítja le Barbarát, mert képes és kipakol a nejének és akkor neki annyi.

- Mi lenne, ha összehoznád valami tehenészfiúval, az lenne az ő szintje.

- Ő sosem tudna engem megcsalni! – kérte ki magának John. Soha egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy Natasha mást választana helyette – Fülig szerelmes belém.

- Akkor tényleg nagyon ostoba… grimaszolt Barbara – fel sem tűnik neki, hogy nem bújsz vele ágyba? Vagy talán frigid is?

- Nem mindenkinek ez az első a listáján. A feleségemet lefoglalja Lilly, a ház dolgai… és már munkája is van.

- Nocsak, mit hallok. Eladó lesz vagy átmegy fejni a szomszédba?

- Tanítani fog. Művészetet – jelentette ki büszké

- Azt hittem, ahhoz diploma kell…

- Lesz is neki rövidesen, Montgomerybe jár egyetemre.

- Jól van Johnny, ebből elegem van – állt fel a nő. – holnap visszamegyek Oakville-be és ha akarsz valamit, majd keresel. És ajánlom, hogy keress hamarosan, különben olyan botrányt csapok, hogy azt is megbánod, hogy megszülettél… azzal, mint valami keleti szélvész kiviharzott a kocsmából.