***

Másnap, ahogy ígérte, Shane pontban egy órakor megállt a kopott furgonnal a ház előtt. Lilly örömtől sugárzó arccal rohant ki elé, és a nyakába vetette magát. Rövidesen megjelent Natasha is egy rövidnadrágban és kényelmes pólóban, hatalmas piknikkosárral a kezében. Néhány perc múlva pedig már útban voltak a kis tóhoz. Forró volt a délután, még a szellő sem lengedezett, az augusztusi nap ontotta magából a meleget. Az út mentén a fű sárga volt a kánikulától. Már rég nem esett, több mint három hete. Az aratás szempontjából nagyon kedvező időjárás volt ez, és Shane örült is neki, viszont alig maradt legelő, ahol a fű ne égett volna ki, s az állatai miatt aggódni kezdett. Imádkozott érte, hogy hamarosan essen. Persze csak ha befejezték az aratást.

- Hát, te megint merre kalandozol? – bökte oldalba a lány nevetve.

- Azon gondolkoztam, mikor esik már végre – felelte őszintén és kicsit gondterhelten. – nem jó ez a szárazság, se embernek, se állatnak.

- Igazad lehet. Nem győzöm locsolni a virágokat – helyeselt Natasha.

- De hagyjuk ezt. Élvezni szeretném a napot, a két hercegnőmmel – azzal hátra nevetett a kislányra.  – Na, és mi mindennel töltötted a vakáció utolsó hetét tündérke?

- Kukacot ástam – válaszolta nagy szakértelemmel, és előhúzott a zsebéből egy jó hosszú gilisztát és büszkén mutatta Shane-nek. Natasha elszörnyedve látta lánya trófeáját, és nem értette, hogy nem vette észre, hogy ilyesmit rejteget a ruhájában.

- Szép hosszú – mosolygott Shane és Natasha arcára, nézve nem mert hahotázni. – biztos fogsz vele valamit.

Nem tartott sokáig az út, 10 perc sem telt el és már ott is voltak a tónál. Kiszálltak, Natasha leterítette a plédet, az árnyékba rakta a kosarat és mialatt Shane a horgászbotokat szerelte össze, elővett egy rajztömböt és egy grafitot.

- Shane bácsi, nem fáj a kukacnak? – kérdezte Lilly és megsimogatta a kezében tartott állatot, amit egész délelőtt a zsebében rejtegetett.

- Nem hiszem, kincsem. Nem szokott kiabálni - mosolygott, azzal elvette a gilisztát a kislánytól és feltűzte a horogra, majd bedobta a mélybe.

Ekkor vette észre Natasha kezében a rajztömböt.

- Hát ez? – lépett mellé és látta a szabályos vonalakat, amik kezdtek kibontakozni a lapon. – Használt a tegnapi szentbeszédem?

- Úgyis mondhatjuk – felelte, de nem nézett fel, rövidesen Lilly alakja rajzolódott ki. – Volt egy „kedves” beszélgetésem Johnnal az este. És tudod mit, Shane? Igazad van, ennyi jár nekem. Holnap bemegyek a városba és veszek vásznat, meg ecsetet és festéket is. Ha Lillynek elkezdődik a suli, rengeteg időm lesz és hasznosan szeretném tölteni.

- Ez a beszéd kislány! – vigyorgott Shane. – És még mindig gyönyörűen rajzolsz! Kellemes lehetett az a beszélgetés, ha ilyen eredménye van.

- John szerint a problémánkra a megoldás egy gyors menet lenne vasárnap reggel, szerinte ugyanis ezért hisztizek. Ja, és egy kistestvér is elkelne Lillynek.

Shane leesett állal hallgatta barátnője beszámolóját. Ez a John nem semmi! Ekkora seggfejet nem hordott hátán a föld!

- És erre mit válaszoltál? – előre derült a csípős megjegyzésen. Ismerte Natashát, soha nem hagyja magát.

- Hát, hogy elfelejtheti, hogy még egy gyereket szülök neki annak ismeretében, milyen csapnivaló apa.

- Gondolom, erre nem válaszolt… - jól megkapta! - nevetett Shane magában.

- Egész éjjel ébren feküdtem és arra gondoltam, hogyan távolodhattunk így el egymástól? Mintha egy idegen feküdt volna mellettem. Ha Lilly nem lenne, nem maradnék vele egy percig sem! – a szeméből sütött a düh és megbántottság. – Nem lenne szabad 18 éves tudatlan kislányoknak dönteni, nem lenne szabad hagyni őket idő előtt tönkretenni az életüket…

- Shane bácsi!!! – kiabált Lilly torkaszakadtából. – Egy cápa! Elkapta a horgomat!!!

- Akkor rohanok, addig tarts ki! – ugrott fel a férfi és már ott is volt, hogy kihúzza a botot, aminek a végén egy apró keszeg ficegett cápa helyett. Lilly arca azonban ragyogott a boldogságtól.

Mialatt Natasha figyelte őket, elszorult a szíve. Az idejét sem tudja megmondani, mikor látta utoljára így foglalkozni Johnt Lillyvel. A legszörnyűbb pedig az egészben, hogy szemmel láthatóan nem érdekli az egész. Arra nem veszi a fáradtságot, hogy legalább elgondolkozzon azon, amit Natasha mond neki. Hogy változhat meg ennyire valaki?  És vajon mit tehetne? Hogyan menthetné meg a házasságukat? Megmenthető-e egyáltalán? És tényleg szeretné-e? Bárcsak akkor régen ne John McDonaldot választotta volna! Mennyivel jobban járt volna egy ilyen gyengéd és szerető férfivel, mint Shane Dawson! Mennyivel másabb lenne az életük Lillyvel! Kár, hogy fiatalon az ember nem lát a jövőbe, mert ha előre láthatná, hogy alakulnak a dolgok, nem vétene ennyi hibát. Vannak dolgok, amiket ha elront, soha sem hozhat rendbe. És a házassága Johnnal is ezek közé tartozik.

- Min gondolkozik a művésznő? – ült mellé Shane és beleharapott az egyik almába.

Ezalatt Lilly a mezőn kergetett egy gyönyörű citromsárga pillangót.

- Folyton azon jár az agyam, hogy lehettem ilyen ostoba! Hogy mehettem hozzá egy ilyen fajankóhoz, mint John? Mikor jobbat is találhattam volna… nézett egyenesen Shane szemébe.

- Mire gondolsz? – kérdezte zavartan és köhögni kezdett a falattól, ami cigányútra ment.

- Itt vagy te – veregette hátba gyengéden a nő. – Tökéletes férfi. Kedves, gyengéd, szeretnivaló. Sosem okoznál csalódást azoknak, akiket szeretsz. Keményen dolgozol a farmon, de mindig találsz időt arra, hogy a körülötted levő emberekkel törődj. Mindenkihez van egy jó szavad és mindig segítsz, ha kell. Ezzel szemben John egy nulla. Még a saját felesége nyomorát sem látja, sem a kislánya epedező tekintetét. – ennyire őszinte még sosem volt Shane-nel és nem bánta, hogy végre összeszedte a bátorságát és kimondta, amire gondol. – hogy lehet, hogy ami neked természetes, az neki eszébe sem jut?

- Megváltozott – rántotta meg a vállát Shane és nagyon meghatották Natasha szavai. Ha tudná… ha elmondhatná, mit érez! – Ne hibáztasd magad, amiért hozzámentél. 18 évesen nem tudhattad, hogy ennyire megváltoztatja a hatalom és a pénz. Mikor elvett, tökéletes férj volt és az első években jó apa. Ezt te sem tagadhatod, Tash.

- Bizonyára igazad van. De kár, hogy az a múlt. Kár, hogy ha pozitív dolgokat akarok mondani a férjemről, csak múlt időben beszélhetek.

- Úgy érzed, késő? –Shane titkon abban reménykedett, hogy késő és az élet tartogat egy esélyt nekik. Milyen csodálatos lenne! Natasha elválna Johntól és ő örökbe fogadná Lillyt. Milyen gyönyörű család lennének ők, hárman.

- Igen… - sóhajtotta - … úgy érzem, vége. És tudod mit? Előre irigylem azt a szerencsés lányt, aki egyszer kifog magának! Mert belőled csodálatos apa és nagyszerű férj lesz – gyengéden végigsimított a férfi arcán és titkon azt kívánta bárcsak ő is lehetne ilyen szerencsés!

Elfogyasztották a kosár tartalmát, miközben Shane régi történetekkel szórakoztatta őket, amiket kissrácként élt át a farmon. Lilly szeme ragyogott a boldogságtól és hazafele be sem állt a szája a rengeteg új élménytől. Natasha nagyon hálás volt ezért a délutánért. Ha Shane nem lenne, fogalma sincs, mi lenne velük!