A mönyasszony körösztanyja

   Húszéves voltam, kezdő alkoholista, és kanos a nap huszonnégy órájában. Egy fehér 1300-as Zsigulival jártam és a szüleimnél laktam; már amikor otthon voltam. Abban az időben még elég menőnek számított ez a kocsi, pedig tizennégy évesen került hozzám háromhavi nettó jövedelmem ellenében. Attól eltekintve, hogy öreg volt, elég jampin nézett ki. Volt rajta napfénytető, fejtámlák az első üléseken, függöny a hátsó szélvédőn és két darab mérőóra pluszba beszerelve. Az egyik a vízhőfokot mérte, a másik meg… arra sohasem sikerült rájönnöm, viszont nagyon vagányul nézett ki.

   Minden hétvégén a falusi diszkóban igyekeztem érvényesülni a nemi életem színesítése érdekében, legfeljebb csak néhány településsel jártam odébb. Nagyobb távolságokra nem vállalkozhattam az állandósult véralkoholszintem miatt. Nem mondom, hogy különösebben válogatós lettem volna, mert tényleg nem voltam az. Úgy értem a személyiségüket illetően. Amúgy mindenképpen jól kellet, hogy kinézzen a csaj, mert ha csak egy kicsit is nem tetszett, akkor képtelen voltam vele bármit is csinálni. A személyiségük és agyműködésük az más. Az nem érdekelt, hiszen sosem elmélkedni akartam velük. Ha meg tudta mondani a kedves a nevét és képes volt igennel válaszolni arra a kérdésemre, hogy: kimegyünk-e a kocsiba beszélgetni, akkor már elégedett voltam. Ennyi intellektualizmus nekem bőségesen elég volt.

   Legalább egy éve mozogtam már ugyanazokban a körökben és kifejezetten feldobott a hír, hogy meghívást kapott családunk egy lagziba a szomszéd megyébe. Nyolc faluval kellett csak odébb autózni, így a piálás is belefért. Négyen mentünk; anyám, apám, a tizenhét éves öcsém és én. Természetesen én voltam a sofőr. Jött még néhány falumbéli ismerős és rokon a vőlegény részéről, de ők vonattal.

   Tél volt, az út jeges és rohadtul csúszós. Valóságos rémálom volt úgy vezetni, hogy közben a többéves nyári gumik folyamatosan tiltakoztak az úton maradás ellen. Mindenki átérezte a kocsiban a helyzet súlyosságát. Senki nem beszélgetett, csak görcsösen szorongatták a majrévasat, és hallgatták a magnóban szóló Soltész Rezső kazettát.

   Majdnem két órásra sikeredett a nyolcvan kilométeres út, a fejem meg egészen belefájdult a koncentrálásba, hogy életben maradjon a család. Közvetlenül a lakodalmas ház előtt parkoltam le. A kocsit bezártam, és bementünk köszönteni a háziakat, valamint átadni az ajándékot. Nagyon örültek neki, pedig valami értéktelen giccsparádét kaptak. A családi ház, aminek az udvarán tartották a lagzit, a menyasszony családjáé volt. A ház udvarán faoszlopokból ácsoltak egy nagyobb garázsméretű szerkezetet, amire a vasúti tehervagonoknál használatos takaróponyvákat terítettek; ez volt a lakodalmas sátor.

   Miután átvették az örömszülők az ajándékot, hellyel és pálinkával kínáltak minket a sátorban. A pálinkát csak én fogadtam el. Anyámék beszélgetésbe elegyedtek a vőlegény anyjával. Öcsém mellettem maradt. A pálinkát egyetlen nyeléssel eltüntettem, majd miközben igyekeztem benntartani, azon gondolkodtam, hogy most nem járhatok úgy semmiképpen, mint a legutóbbi sátras lagziban. Történt ugyanis, hogy aljas módon lerészegedtem és miután egy jót aludtam az asztalon lévő csoki tortában, kisétáltam és egy kézzel megtámasztottam a sátor egyik tartóoszlopát. A másikkal valahogy előszenvedtem a szerszámomat, könnyítettem a hólyagomon, majd háttal nekidőltem az oszlopnak és alaposan leráztam minden húgycseppet. Aztán elraktam, a sliccet felhúztam, a kép meg kitisztult. Bent voltam a sátorban. Épp csárdást járt a násznép. Szóval így nem járhatok. Most nem. Itt vannak Drága Szüleim is, nem szégyeníthetem le őket. Ezért úgy döntöttem, hogy ez esetben elég volt ennyi tömény szesz. Végig csak sört fogok inni. Amúgy sem árt egy kis méregtelenítés.

   Rágyújtottam egy cigire. Megkínáltam öcsémet is, de ő pont egy olyan időszakát élte, amikor sportembernek tartotta magát, így nem dohányzott. Slukkoltam egy nagyot, jó hosszan letüdőztem, majd élvezettel fújtam ki a füstöt. Rám fért a jeges út okozta stressz után. Elvettem az asztalról egy sört és ráhúztam. Ez is rám fért a pálinka után. A bejáratként szolgáló, lebbenthető ponyva mellett álltam a sörömmel és cigimmel. Mindig szerettem úgy helyezkedni, hogy mindent lássak. Ahogy beléptünk, jobbra egy nagy kormos üstház állt, benne egy üst, amiben lobogva forrt a víz; ez volt a fűtés. Mellette folytatólagosan két zenész; az egyik egy szintetizátorral, a másik meg szaxofonnal. Utánuk egy hosszú asztalsor, két oldalán megterítve kábé negyven emberre. Már majdnem minden hely foglalt volt. A fennmaradt, homokkal felszórt füves rész volt a táncplacc.

   Már az érkezésnél ledöbbentem a táncospár látványán, de igazán csak most mélyedtem el a csodálatban. Mindenki más szolidan beszélgetett, egyedül ők tomboltak. Úgy pörögtek egymásba kapaszkodva, úgy rúgták a szétterített homokot, hogy elvétve még az asztalokra is jutott belőle egy kevés. A férfit felismertem; a vőlegény apja volt. Alkalomhoz illően ünneplőbe öltözött. Az élére vasalt szárak jóval a bokája fölött végződtek, a húzentróger pedig szinte a hóna alá húzta fel a nadrágot. Ennek megfelelően a slicc a gyomor tájékára került, az ülepének varrása meg tökéletesen elkülönítette a heréket az egyik oldalra, a többit meg a másikra. A zakót már rég ledobta magáról, hogy fel tudjon száradni az izzadság. A nőről elképzelésem se volt, hogy ki lehet. Az öltözetéből ítélve, mintha kerti munkából jött volna mulatni egy kicsit. Húsz-huszonöt év körüli lehetett. Nagyon jól érezte magát. Az eszeveszett pörgésben egyfolytában „juhhúú-jihhí”-ket kiabált és néha beiktatott egy-egy kétujjas füttyöt, de olyan hangerővel, hogy az egyik gyengébb idegzetű öregasszony minden alkalommal a füléhez kapott és összerezzent ijedtében. Ahogy így juhhú-jihhízett, arra gondoltam, hogy vagy túl sok pálinkát fogadott el, vagy nem normális.

   - Mi a véleményed, Gabi? Milyen helyre hoztalak? – kérdeztem öcsémtől elismerően bólogatva.

   - Hát… érdekes. Nem semmi légkör van itt, az biztos.

   - Ühüm… - bólogattam tovább – jó kis lagzi sose rossz.

   Ahogy így szemlélődtünk, odalépett hozzánk egy rockercsávó halálfejes kendőben.

   - Sziasztok! Földi Almár vagyok – aztán kezet nyújtott.

   Mi is bemutatkoztunk. Aztán megbeszéltük, hogy ő megismert minket, és nekem is azonnal beugrott, kit tisztelhetünk személyében. Még gyerekkorunkban költözött el a faluból a szüleivel.

   - De fasza! Nem csak, hogy földivel futok össze, de még a neve is földi – engedtem el egy izzadságszagú poént.

   - Igen, igen – mondta vigyorogva, tudniillik már ivott addigra néhány sört és tényleg viccesnek találta a dumámat.

   Eltapostam a csikket és leültünk az asztalsorhoz. Intettünk a fehérköpenyes öregúrnak, aki a pincér szerepét töltötte be, hogy pakoljon elénk a karján lévő kosárkából néhány sört.

   A táncospár még mindig transzban volt.

   - Te Almi! Ki ez a hibbant nőszemély a vőlegény faterjával?

   - Ki, ja ő? A menyasszony.

   - Micsoda? Ez a menyasszony? Hiszen be van baszva, mint az állat.

   - Dehogy van. Soha nem iszik szeszt.

   - Persze!

   - Komolyan mondom. Józan bolond.

   - A kurva életbe! Ez úgy tombol, mint ahogy én szoktam egy liter konyak után – mondtam csodálkozva. – És mi van a ruhájával? Egy óra múlva esküvő.

   - Gondolom bemegy, lerúgja a csizmát, gyorsan magára kapkodja a habos-babos cuccot és mehetünk.

   Tényleg úgy történt. Még fél órát vigadozott szegény apósjelölttel, akit már az infarktus kerülgetett, de bírta az öreg. Ötpercenként be kellett dobnia egy fröccsöt, de bírta. Jómagam el is voltam ámulva rajta, hogy micsoda tánctudással bírt ez a két ember. Nagyon össze voltak hangolva. Láthattunk tőlük lambadát, séket, cselsztont, még limbó is lett volna, de attól majdnem beállt az öreg dereka, ezért elmaradt. Aztán fogta magát a menyasszony, beviharzott és átöltözött. Nem vitte túlzásba a szépítkezést. Öt percen belül ott állt az ajtóban hófehérbe öltözve, fátyolban, karján a csokorral.

   Amint befejezte a vőfély a búcsúztató szöveget, megindult a lakodalmas menet a polgármesteri hivatalba. Sosem értettem egy olyan háznál a búcsúztatás lényegét, ahol nem költözik sehová az újasszony. Na, mindegy. Öcsémmel és Almival betáraztuk a Ladát. Ez azt jelentette, hogy teleraktuk a kalaptartót sörökkel. Közben hozzánk csapódott Jónás, az egyik unokatestvérem. Ő is a vőlegény részéről érkezett vendégségbe.

   Négyesben beültünk a kocsiba és megelőzve a násznépet, elmentünk a házasságkötő teremhez. Ott megittunk fejenként egy sört, majd bementünk a szomszédos kocsmába. Ez valamiféle kényszerbetegség a falusiaknál. Ott van a lagziban a rengeteg pia, mégis egy ellenállhatatlan késztetésnek köszönhetően muszáj bemenni a kocsmába is inni. Ezután a kocsiban sörözve vártuk meg, hogy lezavarják a ceremóniát. Aztán átsétáltak a templomba, mi ugyancsak megelőztük őket, és a mise ideje alatt megittuk a maradék készletet is a kalaptartóról.

   Mise után nótázva, zenei kísérettel indult vissza a lagzis házhoz a vendégsereg. Mi megint megelőztük őket. Megint közvetlenül a ház elé parkoltam. Bementünk, helyet foglaltunk, majd miután mindenki megérkezett, alaposan bekajáltunk. Minden volt, aminek egy lakodalomban lennie kell. A vőfély minden egyes fogás felszolgálásánál előadott egy-egy pajkos monológot, amin aztán jókat röhögött mindenki. Én is röhögtem, de csak hogy csatlakozzam a többiekhez. Amúgy egyáltalán nem tartottam humorosnak az ürgét. Illetve egyszer valóban röhögtem. A levesnél azt mondta a faszi: „Forró ez a leves, mint a tűz…” aztán elnémult. Elfelejtette a szöveget. És hirtelen lezárta: „Mindenkinek jó étvágyat kívánok!” Állítólag azt kellett volna mondania, hogy „aki utánam jön egy se szűz.” Ez van. A legnagyobb művészek is beéghetnek.

   Kaja után indult a fékevesztett mulatság. Mindenki táncolt. Még a szakácsnők is kijöttek időnkét a konyhából, ha épp meghallották valamelyikük kedvenc slágerét. Az újasszony délután ötre már visszaöltözött a kényelmesebb szerelésébe és újra úgy nézett ki, mint egy kertész. Olyan szinten átadta magát a jókedvnek, hogy már azt vártam mikor kezd vetkőzni az asztalon.

   Én is jártam a csűrdöngölőst, néha bokáig vágtam a veszkó csizmám sarkát a homokba. Közben nézegettem, kit lehetne megkefélni. Senkit sem tartottam érdemesnek rá. Földi haveromat meg egyszerűen nem érdekelték a nők, így édes kettesben söröztünk. Ha meg meghallottam közben egy talpam alá való számot, azonnal felkértem a hozzám legközelebb álló nőt. Az egyetemesen alacsony színvonal miatt nem volt értelme a válogatásnak.

   Egyszer épphogy abbahagytam a kidobózást – azt hiszem így hívják azt a táncot – és leültem, hogy kilihegjem magam, odajött öcsém.

   - Van nálad koton? - kérdezte sürgetve.

   - Persze, hogy van, de csak egy darab.

   - Kell neked?

   - Hmm… ami azt illeti – vakargattam az arcom mialatt körülnéztem -, nem.

   - Add ide légyszi, meg a kocsikulcsot is!

   - Na! Kit akarsz megdugni? – kérdeztem, közben elővettem a kulcsot és odaadtam. – A gumi a kesztyűtartóban van.

   - Azt a fekete felsős és farmeros csajt – mutatott egy harmincas nőre, aki negyvenesnek nézett ki. – Már két számot végigtáncoltunk. Igen belevaló.

   - Nem túl öreg hozzád?

   - Nem elvenni akarom! – röhögött, aztán visszament a csajhoz.

   Miután kifújtam magam – kemény sport a kidobózás -, hátramentem a kertbe vizelni. Lehúztam a cipzárt, elővettem és engedtem folyni. Jóval nulla fok alatt volt a hőmérséklet, a farmer szinte rám fagyott. Rengeteg sört megittam addigra. Olyan mennyiségtől az ember már nem úgy mozog vagy csinál dolgokat, mint ahogy azt józanul teszi. Hátrahúztam a fitymát, de nem csak úgy módjával, hanem annyira, hogy kifliformába visszahajlott minden. A koptatott farmeromon még egy csepp víz is meglátszott, de itt nem csak egy cseppről volt szó. Már majdnem végeztem, mikor az érzéketlenre fagyott combomon valami melegséget éreztem.

   - A picsába! – mondtam magamban.

   Felhúztam a sliccet és féloldalasan, nehogy észrevegyék a vendégek a lehugyozott nadrágomat, beosontam a konyhába. Persze bent volt mindkét szakácsnő. Egy kétliteres fazékba gyűjtögették a kotyogóból kisadagokban lefőtt kávét. Azonnal szorosan odaálltam a sparhelthez, hadd gőzölögjön.

   - Fene vinné el, mindig magamra öntöm a sört. Elképesztő – morogtam, mintha csak magamnak akarnám mondani.

   - Olyan, mintha bepisilt volna, fiatalembör! – mondta az egyik, amin aztán jót visongtak mindketten.

   - Abból már kinőttem – mondtam nekik, aztán nem foglalkoztak velem többet. Tették a dolgukat.

   Miután megszáradt a farmerom, visszamentem a sátorba. Pont egy simulós szám kezdődött és pont szabaddá vált az újasszony. Felkértem. Elég ronda volt, de még mindig ő számított a legjobb nőnek. Az is eszembe jutott, ha meg tudnám léptetni legalább félórára… mindegy. Táncoltunk. Tényleg nem volt normális. Majdnem lesmárolt. Úgy kellet elrántanom a fejem, nehogy észrevegye valaki. Gyorsan körülnéztem; nem látta senki.

   - Gyere, igyál valamit! – mondtam neki, reménykedve hátha valaki rácsap közben.

   Azonnal ott termett az újember és félrehívott.

   - Mi a hézag, öregem? – kérdeztem, közben kissé hátrébb raktam a jobb lábam, hogy minél erősebben gyomron térdelhessem.

   - Ne adj inni az asszonynak!

   Megnyugodtam. Mégsem kell lenulláznom a faszit.

   - De ha egyszer szomjas? – reagáltam ártatlan pofával.

   - Nem ihat. Kurva erős nyugtatót szed. Ha elborul az agya, baltával kerget mindenkit.

   - Ok haver, vettem - ezzel lezártuk a témát.

   Elővettem egy szál cigit és rágyújtottam. Ekkor megérkezett öcsém a negyvenesnek látszó harmincas csajjal, majd őt otthagyva rögtön odajött hozzám.

   - Mi van, Gabi? Ilyen sokáig tartott? Ha jól számolom, talán négy és fél percbe is bele tellett.

   - Áá, nem kúrtam meg – válaszolta vállvonogatva.

   - Hogy-hogy nem? Büdös volt a szája? Vagy hiányosan epilálta a belsőcombját?

   - Dehogyis, odáig el sem jutottunk. Meggondoltam magam. Olyan hülye érzésem támadt… Megzavart a korkülönbség.

   - Jól tetted, ne is légy gerontofil!

   - Micsoda ne legyek?

   - Gerontofil.

   - Az meg mi a fasz?

   - Az a gerontofil, aki öregekkel akar kefélni – válaszoltam tudálékos ábrázatot erőltetve a fejemre.

   - Ja, az nem leszek… De ha gondolod, itt a gumi. Nem lesz harag belőle.

   - Ok öcskös, gondolom – azzal zsebre vágtam a kotont.

   Öcsém csatlakozott az addigra lerészegedett Földi nevű földinkhez piálni, én meg mégiscsak megittam még egy feles házi pálinkát. Kénytelen voltam, hogy némiképp szebbnek lássam a nőt. Kihúztam magam, mint egy deli vitéz, odamentem és felkértem. Jóformán meg sem nézte ki áll előtte, már jött is. Épp akkor kezdték játszani a zenészek a „Hej cigányok, ha tudnátok” című mulatóst. Jobb karommal átfogtam a derekát, jó közel húztam magamhoz, bal kezemben pedig az ő jobb kezét tartottam és jártuk. Jobra-balra kettőt-kettőt rugózva jó nagy kilengésekkel és közben minden rugózás alkalmával kicsit tovább fordulva. Így olyan rugózós keringőzős valamit adtunk elő, ami nagy divat a lagzikban. Nagyon egy ritmusra mozogtunk, még véletlenül sem tapostunk rá egymás lábára.

   Egy kicsit már kezdett tetszeni a csaj, hiszen elég sokat ittam addigra. És a pálinka is sokat igazított az ízlésemen. Úgy döntöttem, mivel amúgy is nagyon szar a választék, ez esetben nem leszek finnyás. Még egy axióma is eszembe jutott, miszerint moslékkal is lehet tüzet oltani. Bár én ezt soha nem voltam képes kimondani, mindig is túlságosan megalázónak tartottam a nőkre nézve.

   - Ha már ilyen jól egymásra találtunk, megkérdezhetem a neved? – kezdtem az udvarlást.

   - Kosár Jánosné, Sári vagyok. De mindönki csak Sacinak szólít. És te?

   - Én? Mit én?

   - Tégöd, hogy hívnak?

   - Jaa! De hülye vagyok. Hát, Zoli. Rulek Zoltán.

   - Aha.

   Aztán rugóztunk és billegtünk. Még mindig a „Hej, cigányok” ment.

   - Ha jól értettem, legalábbis a nevedből adódóan, akkor férjnél vagy.

   - Igen, de nincsen itt az uram. Két éve börtönben van, még egy éve vissza van.

   - Ejnye, mit csinált az a jómadár? Nem ette meg a mákos tésztát?

   - Súlyos testisértést csinált.

   - Az anyja piranja! – csóváltam a fejem. – És te kinek a kije vagy itt a lagziban?

   - Én vagyok a mönyasszony körösztanyja.

   - Aha – bólogattam, közben azon töprengtem, miért hangzik ilyen természetellenesen, ahogy „ö” betűznek ezek a somogyországiak. Mintha csak divatból erőltetnék.

   Aztán úgy gondoltam eleget beszélgettünk már. Egy kicsit sem érdekelt, miket mesél a Saci, de hát valamivel fel kellett vezetni a témát. Mégsem akaszthat csak úgy be az ember egy nőnek, se szó se beszéd. Még a végén pofon vágna.

   - Figyelj, Sacikám! Nincs kedved kijönni a kocsiba? Ott folytathatnánk az ismerkedést nyugodtabb körülmények közt. Nincs ez a nagy zaj, tömeg, ilyesmi.

   - Jó, menjünk!

   Egy perccel később már a Lada hátradöntött ülésein csókolóztunk és teli tenyérrel gyúrtuk egymás intim testtájait. Elég volt ruhán keresztül a lábai közé nyúlnom, azonnal úgy kezdte mozgatni a csípőjét, mint aki épp aktívan közösül.

   - Jaj de jó, jaj de jó… Két éve nem voltam férfival – mondta.

   - Ne beszélj! Akkor te már újra szűz vagy – nyögtem kéjesen.

   Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy az időközben behavazott szélvédőt három gyerek törölgeti és minket bámulnak, közben röhögnek rajtunk.

   - A kurva életbe! Tudtam, hogy arrébb kellet volna állni.

   Saci visszarakta a melleit, én pedig indítottam és átmentünk a szomszéd utcába. Kerestem egy kivilágítatlan helyet és miután kidöntöttem egy jelzőtáblát, beparkoltam az árokba.

   - Bassza meg! A büdös kurva anyját! Úútálom a telet! Kibaszott nyári gumik.

   Aztán folytattuk, amit elkezdtünk. Úgy voltam vele, hogy majd szex után kitalálok valamit. Ha mást nem, elhívom a násznépet, majd ők kitolják a kocsit. Saci totál fel volt izgulva. Szűk farmer volt rajta, a szára ráhúzva a térdig érő fűzős csizmájára.

   - Ezt legalább negyed óra visszafűzni – mondta aggodalmasan.

   - Nyugi! – mondtam neki. – Mindig jó problémamegoldó voltam. Told le a farmert és bugyit bokáig, úgy simán szét tudod rakni a lábad!

   - Pisilni is nagyon kell – lihegte úgy, hogy majdnem azt hittem, ezt valami szexuális játéknak szánja.

   - Semmi gond, hamar végzünk. Én is piszkosul tele vagyok.

   Az alsóruházat lekerült bokáig. Hát nem lett újra szűz. Finom ujjazásnak szántam az előjátékot, de ha nem vigyázok, az egész öklömet beszippantotta volna. Ennyit az előmelegítésről. Nagy nehezen felszenvedtük közösen a gumióvszert. Soha nem tudtam úgy felgörgetni, mint ahogy azt a szakirodalom diktálja. Egyszerűen nem ment. Szoktam is mondani, hogy biztosan valami ceruzafaszú találta ki azt a módszert. Saci bokában rögzített lábakkal, széttárt combokkal rám fordult és vadul lovagolni kezdett. Másodpercek alatt elélvezett. Aztán még kétszer. Nekem mégsem ment olyan gyorsan, a végén kénytelen volt a gumival együtt kiverni a farkam, hogy én is jól érezzem végre magam.

   Ahogy rendbe szedtük magunkat észrevettem, hogy a nadrágom jobb zsebe alatti részén megint egy jó tenyérnyi folt éktelenkedik. Én csak annyira voltam levetkőzve a nagy szerelmeskedés alatt, hogy szabaddá válhasson a férfiasságom, így történhetett. Aztán, hogy Sacinak a Bartholin-mirigyei működtek-e túl vagy csak szimplán lehugyozott, igazából nem sikerült rájönnöm. Megkérdezni meg nem volt pofám.

   A kotont eldobtam, Saci leguggolt a kocsi mellé egy percre, én meg rágyújtottam és indultam volna segítségért a násznéphez. Nem kellett visszasétálnom, szerencsére pont akkor jött arra egy traktor.

   Megállt, hogy segíthet-e.

   - Ha van kötele, akkor nagyon jó lenne! – mondtam neki úgy, mintha a Megváltóhoz szóltam volna.

   Volt neki. Kihúzott az árokból, mi pedig visszacsúszkáltunk a lagzis ház elé. Az újasszony őrjöngve rohangált fel-alá. Úgy ordított velünk, mint egy hárpia. Kiderült, hogy amíg mi egymás testét szeretgettük, addig a körösztanyára szükség lett volna a búcsúztatóhoz hasonló helyi tradícióhoz. Minek? Nem értem, hiszem nem készült elköltözni.

   Amíg veszekedtek én újra beosontam a sparhelt mellé, hogy felszárítsam a foltot a nadrágomról. A két öregasszony most egy vödör hurkát és kolbászt pakolgatott különböző méretű tepsikbe.

   - Fiatalembör, inkább igyon! Ne borogassa mán magára azt a sört! – mondta az egyik, aztán megint jót nyihogtak rajtam.

   - Hát, most mondják meg!

   - Inkább jányt fogjon, ne szeszös övegöt! Az illen legínyöknek az való, nem a szesz mög a sör, no!

   - Ja, ja, aha… - többet nem tudtam hozzáfűzni.

   A nadrág megszáradt, én meg visszamentem a sátorba cigizni és sörözni. Saci már pörgött, mint a búgócsiga. Kielégült és nagyon jó kedve volt. Én, ha néha nem siklik át rajta a tekintetem, el is felejtettem volna, hogy találkoztunk. Leültem az öcsém mellé és miután megtartottam az élménybeszámolót, hozzáláttunk felkéregetni a lagzi hölgytagjait. Rendesen átadtuk magunkat a ritmusnak, hajnalig tomboltunk. Persze közben egyfolytában piáltunk.

   Már kezdett világosodni, mikor indulni készültünk haza. Beült a család a kocsiba, én kint maradtam. Mindig volt nálam néhány spirateszt-alkoholszonda, hogy lássam, mennyire vagyok ittas. Megfújtam egyet; nagyon az voltam. Nem baj, gondoltam ez még határeset.

   Leszámítva egy gumidefektet és egy újabb kidöntött jelzőtáblát, gond nélkül hazaértünk. A farmert behajítottam a mosógépbe, a többi ruha jó lesz még diszkóba. A fürdést elnapoltam alvás utánra és beledőltem az ágyba.