A pincér a lány elé tette a beígért kávét.

  - Köszönöm! – szólalt meg a lány és mosolyt küldött a pincér, talán azért, mert a férfi nem bámulta őt úgy, mint a másik. Mala Strana végre fellélegzett. Nem nőimitátor, nem prosti, rendes lány, tiszta és feltűnően szép. Hangja kedves, nőies, fiatalos.

  - Megkérdezhetem, mit csinál itt ilyen késő éjszaka? - szólalt meg végül Mala Strana.

  - Megiszom az öntől kapott kávémat! - válaszolt a lány és megtette, egy hajtásra. – Olyan, mint a víz, gyenge! – tette hozzá szabadkozva, felfigyelve Mala Strana pillantására. - De az ajándék az ajándék, és nem ön tehet róla, hogy rémrossz! - csevegett már-már gyerekesen, vagy talán zavartan, hisz a férfi kitartóan és szótlanul bámulta tovább. Valami nem stimmelt ezzel a lánnyal. Mala Strana jó emberismerő volt. A lány, mint jelenség, azonban megtévesztette, összezavarta.

  - Úgy látom elvesztette a csevej fonalát! - figyelmeztette a lány kis idő múlva.

  - Azért lassan magamhoz térek! - pislogott a férfi és elvigyorodott. Szemét a letett könyv felé fordította.

- Mit olvas?

- Életfilozófiát! - válaszolt a lány és felemelte a láthatóan kedvenccé lapozott könyvet, hogy a férfi láthassa a borítóját.

- Tehát tanul! - állapította meg a férfi, újra felismerve a tényt, veszettül öregszik, simán megtéveszthető.

- Mindig, bár nem iskolában! – bólintott a lány. - Biztosan ön is ismeri ezt a nagyszerű munkát!

  - Nem élek vele! - tiltakozott a férfi, hisz a borítón gyermekrajzot látott. Nem tudta, milyen könyvről beszélnek, az életfilozófiát az életből tanulta, tapasztalat útján.

- Mert már öreg! - állapította meg a lány, majd elnevette magát a férfi arckifejezésén. - Elnézést, de így van. Azonban biztos vagyok benne, hogy valamikor ön is ismerte Micimackót, Fülest, hogy Malackáról ne is beszéljek!

- Micimackó? - kérdezett vissza a férfi, arca megnyúlt, némileg el is sötétült. - Ez egy bolond! - gondolta, de nem mondta, mást kérdezett.

  - Ha nem vagyok túl indiszkrét, mivel fogja tölteni a ma éjszakát?

- Szeretném megnézni a csillagokat a folyó partján! - válaszolt a lány már-már álmodón, elfogadva a témaváltást. Mala Strana kezdett becsavarodni a lány válaszai hallatán.

- Éjfélkor?

  - Éjszaka láthatóak!

  - Tény! - fogadta el ezt a bölcsességet a férfi, miközben kereste a jelet, hogy ez a lány mégiscsak egy egyszerű utcalány, nem színésznő, nem nőimitátor, még csak nem is bolond.

  - A gond csak az, hogy általában félek arra járni, de hát mit tegyek, ha nappal nem láthatom őket! De tudja, Katewille utcái elég veszélyesek késő este! - csevegett a lány kedvesen, Mala Strana pedig megértette, hogy itt a várva várt jel.

  - Ha gondolja, elkísérem! - mondta mosolyogva.

  - Csillagot nézni?

- Amerre csak szeretné!

  - Vagy maga szeretné! – bólintott a lány a ki nem mondott szavakra.

Utcalány, de átkozottul jól álcázza! - nyugodott meg a férfi és végre magához tért eddigi ámulatából.

- Mennyibe kerül nekem ez a séta? – kérdezte.

- A csillagokat ingyen megússza, a többi egy ötvenesből kijön! - mondta a lány olyan nyugodtan és szépen ejtve a szavakat, mintha verset szavalna. Mala Strana bólintott, intett a pincérnek. Kifizette a lány két kávéját, majd mikor a pincér elment, a lány elé tett két papírpénzt.

- Fizessen még egy kávét nekem! – kérte, miután felmérte, hogy négyszer annyit kapott, mint amennyit kért.

- Fiatal még hozzá! - vágott vissza Mala Strana.

- Lehet, de hosszú az éjszaka! - vélte a lány, még mindig nem nyúlva a pénzhez. Mala Strana ez érv ellenére sem rendelt több kávét, felállt, a kabátjáért indult. Mire visszafordult a lány is készen állt, hóna alá rejtve Micimackóját. Vékony kardigánt terített a hátára, egyszerű, szépen felöltözött kislánynak látszott.

- Biztosítson arról, hogy elmúlt tizennyolc éves! - kérte már odakinn a férfi, miközben a folyó felé sétáltak. 

   - Maga fizetett, legyen igaza. – kapta a választ.

- Mit keres egy kislány az utcán? - kérdezte Mala Strana, kérdéséhez hozzátéve magában, hogy vajon ő mit akar ettől a gyermektől.

- Csenge a nevem! - közölte a lány, nem törődve a férfi gondjaival.

- Csengén is kislány marad! - vágta rá Mala Strana. - Egyébként milyen név az a Csenge?

  - Szerintem szép! - játszotta meg magát Csenge, bár tudta, hogy nem erre irányul a kérdés. Azt is tudta, hogy nem most kell előadnia nevének a történetét, különben az öreg még idegesebb lesz a kora és a létezése miatt.

   - Gondolom magát is elkeresztelték! - jegyezte meg.

    - Mala Strana! - bólintott a férfi.

  - És még maga panaszkodik az én Csengém miatt! - nevetett a lány kedvesen, gyermekesen. Aztán elkomolyodott. - Ha pusztán a kedvemért jön csillagot nézni megköszönöm, de ha nincs hangulata hozzá, mehetünk másfele is.

- Kedvelem a csillagokat! - vágta rá Mala Strana a lány után sietve, aki mellőzve a köztéri lépcsősort a füvön szaladt a folyóig. Azt hitte meg sem áll, de Csenge időben lassított, megnézte magának a hömpölygő vizet, majd a mesterségesen kialakított meredek parton végigfeküdt és felbámult az augusztusi égboltra. 

  - Gyönyörű! - közölte, félig sem érzékelve, ott van e már a férfi vagy sem.

   - Az, de legalább ilyen szép mindenhonnan! - mutatott körbe a férfi. A folyó átölelte a kertvárost, ezer helyről nézhették volna még a csillagokat, bár Stranát nem túlzottan érdekelték az apró fénypöttyök.

- Ha már eljöttünk, nézzük még egy kicsit! - kérte a lány, felnézve a magas alakra.

  - Csak arra céloztam, hogy nem értem, miért szükséges a folyó a csillagnézéshez.

  - Így tökéletes, így csodás! Odafenn és idelenn, ahogy fent, úgy lent. - mutatott a lány a hullámtalan sötét víztükörre. - Mindenhol csak csillagok! - áradozott, ismét az égboltra emelve szemét. Mala Strana egy ideig állt, aztán leült, majd le is feküdt mellé. Közben megtalálta a hangját, a csevej fonalát, amit hiányolt Csenge, beszéltette, kérdezte a lányt, aki láthatóan fel volt készülve csillagászattanból, sőt még ennél valamivel többel is szolgált, az éjszaka kellős közepén mesét mondott a férfinak.

- Tudta, hogy valamikor nagyon régen, mikor még a csillagokat is az istenek vezérelték, rendben, egymás mellett sorakozva helyezkedtek el az égbolton. Követték egymást egy meghatározott sorrend szerint, amit az isteni erő megkövetelt tőlük. Egy napon azonban felütötte köztük fejét az agresszió, veszekedni, háborúzni kezdtek egymással. Az egyik csoport cselhez folyamodott a számára vesztesnek álló csatában. Hogy győzedelmeskedhessen sötétségbe borította a világűrt azzal, hogy hálóba fogta az összes napot. De egyetlen apró csillag kimaradt, elkerülte a hálót és egyedül pislákolt a sötét égbolton. Látja ott fent - mutatott a sarkcsillag felé - ott van most is. Az istenek nem segítettek, így összeszedte az összes erejét, magába szívta a kozmosz energiáját és fényével segítette helyes döntésre a tétlenkedő isteneket. Bátorságát látva azok megindultak, elvágták a hálót és szétszórták a csillagokat ismét az égbolton. A bátor kiscsillag azóta sem vándorol, mint a többi társa, mindig tőlünk északon helyezkedik el, a legbizhatóbb pontja az egész csillagzónának! Mutatja az utat a vándoroknak, az eltévedetteknek, azoknak, akik az útjukat keresik és szeretnének egyszer, valamikor hazatalálni.

Mala Strana hallgatta a lány szavait, miközben olyan érzése támadt, hogy nem egy utcalánnyal beszélget, hanem egy színésznővel aki egy szép verset szaval. Vagy egy tanárral, egy nyelvtanárral. Még sosem hallotta, hogy valaki ilyen szépen ejtse a szavakat, ilyen választékosan fogalmazzon, miközben nem használ egyetlenegy trágár vagy akár egy gyengéncsúnya kifejezést sem. Csenge tovább folytatta, felvázolta a csillagok életét a férfinek, meséket szőtt az ártatlan bolygók élete köré, mesélt a misztikumról és a mitológiáról, Mala Strana pedig  ámulattal hallgatta, mígnem rá nem jött, mi az, ami megfogja a lányban. Mikor felfedezte a titkot, felült. Csenge is felemelkedett, félreértette a férfi mozdulatát, sejtve, hogy az menni akar.

- Még nem tisztáztuk a korát! – tért vissza a férfi egy régebbi kérdéséhez.

- A csillagok jó pár százezer évesek!

- És maga?

- Én még nem! - nyugtatta meg Csenge, és felállt. Nézte egy ideig a vizet, mintha ott is kedvenc lámpácskáit keresné, aztán a férfi felé fordult. - Megyünk?

- Nem sietek! - vont vállat Mala Strana, időre volt még szüksége. Gondolatai lassan összeálltak, a nemrég előlépett felfedezés, miszerint erre a lányra neki szüksége van, lassan  fényben úsztak, akár a csillagok. De addig nem tervezhetett, amíg nem ismerte igazán az életét.

A forró éjszakában hűvös szellő csapott közéjük, felkapva a lány fehér kardigánja szélét. Csenge is felfrissült, szinte magához tért, a férfi elé lépett.

- Tudnék még sokáig álmodozni a csillagokról, de lassan vége az éjszakának!

  - Szükségem van rá, hogy megtudjam hány éves! - közölte a férfi, lenézve az alacsony, vékony lányra. Csenge nagyot sóhajtott, pár pillanatig gondolkozott, aztán úgy döntött, válaszol.

   - Tizennyolc.

   - Nem igaz, ez az, amit hallani akarok! - vágta rá Mala Strana.

   - Naná! - bólintott a lány és elmosolyodott. - Nem mindegy?           

- Fiatalabbnak néz ki! - jegyezte meg Mala Strana, de elindult a folyó partján. Csenge követte, remélve hogy a férfi lezárta a témát. Tévedett, Mala Strana folytatta.

   - A szülei merre járnak?

  - Melyik csoportra gondol? - kérdezett vissza a lány, elnevette magát. - Istenem, ha maga rendőr, gyorsan csukjon le, ha nem, hagyja abba a kérdezősködést! - ajánlotta.

  - Hány csoport van? - kérdezett vissza a férfi, nem törődve a lány rendőrt emlegető mondatával.

   - Amelyik nevelt, az meghalt, amelyik elhagyott, az nem tudom, mit csinál, de remélem, hogy szintén meghalt! - mondta a lány, éppúgy álmodon, mint mikor a csillagok életéről beszélt.

    - Tehát árva vagy! - állapította meg Mala Strana.

    - Te meg rendőr? - kérdezett vissza a lány egy lépésnyire lemaradva a férfi mellől. Mala Strana sejtette, hogyha folytatja a kérdezősködést, elszalad a lány, hát megnyugtatta:

    - Nem vagyok rendőr!

- Ezt bárki mondhatja!  - vágta rá a lány, de hitt neki, viszont nem követte. A folyóhoz lépett, egész addig, amíg a kibetonozott rész engedte. Nézte az oldalág széltől felborzolt csapongását, majd figyelte, ahogy lenyugszik, beleolvad a nagy árba.

   - Szereted a vizet! - állapította meg Mala Strana.

  - Csodálatos!

    - Tudsz úszni?

   - Nem, és egyszer, mikor eljön az ideje, itt fogok meghalni! Vízbe akarok fullni, azt akarom, hogy körülöleljen, beterítsen, átjárjon!

   - Jézusom! - modult Mala Strana és megfogta a lány kezét, nehogy az most vágyódjon a vízbe.

   - Még nincs itt az ideje! - közölte nevetve Csenge és megindult előre. Nem bánta, hogy a férfi fogja a kezét, mint ahogy a hirtelen tegeződést sem bánta, sőt Mala Strana sejtette, hogy az sem zavarná, ha itt, a folyó partján kérné a szolgáltatásait. Vérbelien idiótának tűnt a lány, ahogy bámulta a vizet, miközben arra figyelt, hogy a férfihoz egyre közelebb kerüljön. Mala Strana érezte, hogy Csenge szeretne már túllenni a dolgon, a kötelességén, érezte, hogy a lányt nem a kéj csábítja, bár nem tudta megfejteni, hogy miért ajánlkozott annyira munkára. Elvégre Mala Strana teljes megtévesztésben volt, az első percekben még abban sem volt biztos, hogy lány van előtte. Tehát, ha Csenge nem akarja, nem mond árat, nem fogadja el a pénzt, sőt még a kávét sem. De most mégis, mintha akarta volna, felnézett a férfira, szeme furcsán lángolt.