Sziasztok! Hoztam nektek néhány sort az írásomból, olvassátok szeretettel, kritizáljátok kímélettel. 

   A férfi szépet álmodott. Száját megnyalva hortyogott nagy franciaágyában, hanyagul magára terített takarója lecsúszott a hasáig. Nagy hája kibuggyant, óriási mellkasa fel-le emelkedett, tüdeje prüszkölte - szívta a levegőt, hangosan, akár a gőzgép. Mala Strana unottan nézte az álmodót. Sokszor látott már alvó áldozatot, nem tartott attól, hogy esetleg felébrednek, megzavarják a munkájában. Az ágy feletti festményért nyúlt. Keze mozdulata bekapcsolta a kis riasztó jelzőjét, de az már csak erőtlenül pittyeget, Mala Strana elvágta a hangok vezetékét. A vészjeles sípolás így elmaradt, nem zavarta meg a hájas férfi szépet álmodó éjszakáját.

            Katewile utcái csendesek voltak ebben a késő esti órában. Mala Strana egy kis bárban ült, kávét iszogatott. Elégedett volt a mai estével. A képet már leadta a megrendelőnek, a bérét megkapta. Reggelre a festmény egy másik nappali falán lóg, újra felszerelve mindenféle védő- riasztó kütyükkel. A hájas reggel felébred, visszagondol szép álmára, miközben kikászálódik az ágyból. Járkál a szobájában, talán fel is öltözik, mire észreveszi az értékes festménye eltűnését. Akkor rájön a frász. Mala Strana csendesen elmosolyodott maga elé képzelve a hájas ijedt képét. Szinte maga előtt látja, ahogy a férfi végigrohan a lakáson, ellenőrzi a többi értékét, amiből van bőven, erről Mala Strana is meggyőződött az este, aztán megnyugszik. Gondolkozik. Végül dönt és vagy hívja a rendőrséget, vagy nem. A döntése teljesen érdektelen Mala Strana számára, ő már mossa kezeit, iszogatja a kávéját egy csendes kis bárban, ahol a pincéren kívül egy teremtett lélek sincs. Vagy mégis? Fiatal lány ül a sarokban. Mala Strana eddig is látta, akkor is, mikor belépett, sőt úgy ült le, hogy nyugodtan meg is figyelhesse a kis csitrit. Belépésekor elkönyvelte magában, hogy prosti és nem is foglalkozott vele tovább. Most mégis felkelltette a lány viselkedése a figyelmét. Nem úgy viselkedett, ahogy egy utcalányhoz illett volna. Mi több, nem is úgy nézett ki. Mala Strana feltűnés nélkül végigmustrálta. Fiatal a lány, ez tény. Haja rendezett, formás, barna. Sehol a rengeteg lakk, a jól ismert tupir, sehol a szőkére festett hajszálak maradványa. Nem, ez a haj ápolt volt, csillogó, szépségében egyszerű. A lány arcán sem volt festék, szempillái sem verdesték az orra hegyét a rápakolt műdaraboktól, arca természetes pirosságát a közeli lámpafény gyengéden átölelte. Rövid, egyszerű ruhát viselt, de nem kihívóan nyitottat. Nem prosti, színésznő!  - döntött Mala Strana és békén hagyta a lányt. Szeme azonban újra visszatévedt a távoli asztal alá. Izmos, férfias lábakat fedezett fel, amelyek egyáltalán nem illettek a lány felsőtestéhez. - Transzvesztita! -  Mala Strana nem hitt a szemének. Az eszének sem. Jó emberismerő volt, de ez a lány - vagy ki tudja micsoda, megtévesztette. Újra kezdte az egész szemlélődést. Szép arc, már-már megnyerő külső, szép, ápolt ujjak, de az a láb!

A lány olvasott, szeme követte a sorokat, a könyvre figyelt, nem törődött a vele szemben ülő férfi dilemmájával. Mala Strana egyre jobban belebonyolódott a saját elméletébe, így egy idő után úgy döntött, békén hagyja a tagot, legyen akármi vagy akárki. Kávéját magához húzva lassan kavargatni kezdte a már rég feloldódott cukrot. Megkóstolta, persze pocsék ízű volt, gyenge és már hideg is. Utálta a bári kávékat, de késő éjjel alig akadt hely, ahol hozzá juthatott volna. Nem is vette észre, mikor kezdett el gyomra idegesen jelezni. Csak arra lett figyelmes, hogy valami nem stimmel körülötte. Belenézett a félig üres csészébe, ott keresve a bűnöst. Mikor elméje végre kitisztult az első aggodalomból, mely munkája révén finom rezgéssé alakult, rádöbbent mi zavarja. Az a valaminek kikiáltott valaki őt nézi. Úgy tesz, mintha olvasna, de őt nézi. Tehát valóban prosti, egy egyszerű prosti! - sóhajtott mérgesen, majd fáradtan gondolt arra, amire mostanában szinte mindig: öregszik, érzékszervei gyengülnek, lám, már éjfél után egy közönséges utcalányt sem ismer fel. A lányra nézett, egyenesen a szemébe. A megigézett nem ijedt meg, nem kapta el a tekintetét, egy ideig állta, majd a lehető legnyugodtabban végignézte a férfit. Pont úgy, ahogy azelőtt Mala Strana tette vele. Nem mosolygott, apró jelét sem adta vágyainak, kívánalmainak, csak tanulmányozta a testet, mely előtte ült. Majd hasonló nyugalommal tért vissza könyvéhez, semmi jelét nem adva annak, hogy bármi gondolatot kiváltott volna benne Mala Strana látványa. Színésznő! - dühöngött magában a férfi. Nem érdekel! - döntött, és intett a pincérnek.

- Kérdezze meg a hölgyet, hogy elfogadna-e egy csésze kávét és a társaságomat! - kérte teljesen ellentétesen egy pillanattal hamarabb meghozott döntésével. - Hát persze, hogy érdekel, hisz olyan furcsa! - védte magát maga ellen, majd a visszatérő pincérhez fordult.

- A hölgy mindkettőt elfogadja! - jelentette az félreérthetetlen, cinikus mosollyal.

- Szükségem van nekem ma este erre a kalandra? - kérdezte magától Mala Strana. Valójában fáradt volt, ágyba vágyott – egyedül. Minden nap érezte, hogy egyre telik az idő felette, teste nem bírta már a megszokott munkát, az éjszakázást. De ez a lány érdekesnek tűnt, és bár Mala Strana elmúlt ötven éves és a teste pihenni vágyott, gondolatai nem hagyták nyugodni. Meg szerette volna tudni, mi ebben a lányban az a különlegesség, ami ennyire magával ragadja. Megfogta kihűlt, néhány korty maradék kávéját és a távoli asztalhoz indult. A lány felnézett könyvéből, épp csak halvány mosoly jelent meg a keskeny szája körül, kezével hellyel kínálta a férfit.   

- Ha nem zavarom! - mondta a férfi teljesen feleslegesen, hisz ezt már tisztázták közvetítő útján. Leült, és várta, hogy megszólaljon a lány. A hangjáról, a szavaiból tudni fogja, hogy kivel ül szembe. Nem tudta meg, a lány tekintete bár elhagyta a sorokat a könyvben, a férfit nézte, épp mint az előbb, teljes nyugalommal mustrálva az előtte ülő jelenséget, de nem szólt. A pincér a lány elé tette a beígért kávét.