Töltött ceruza lopás

Megjelent nálunk is a 03, 05, 07-es töltött ceruza. Nagyon örültem, amikor Margó  megajándékozott egy 05-ös ceruzával. Kértem Magyarországból betétet, mert nálunk ilyen nincs és boldogan büszkén használtam terepen, mert nem kellett hegyezni soha.

Egy nap Levente elkérte a ceruzámat, hogy lássák az osztálytársai is, hogy neki mi van, mivel a padtársa dicsekedett, hogy neki van töltött ceruzája. Sőt több is van, mert a szülei hoztak Székesfehérvárról és hoztak belé betétet is sokat. Még azt is mondta, hogy az anyjának pont olyan van mint a Leventéé. Estére a Levente ceruzájának lába lett. Levente sírva jot haza és kért ne haragudjak érte. Másnap felmentem az iskolába és csak úgy mintha nem lenne érdekes megemlítettem a ceruza eltünésének körülményét és elmondtam azt is, hogy emlékbe kaptam. Szülei értekezlet volt és ott is elpanaszoltam az esetet mondván, hogy nekem nagy szükségem van a ceruzára, mivel azzal keresem a kenyerem. A gyülés után  M-nek az apja felajánlotta, hogy ad nekem egyet, amig megtalálom az enyémet. Nekem az volt az érzésem, hogy vagy az én ceruzámat, vagy ahoz hasonlót fogok kapni.Bementünk a konyhába és bemutatott a feleségének és elmondta, hogy miért jöttem. Az aszony elég durcásan fogadta a hírt, mondván, hogy igen, mert álandóan csereberélnek a gyerekek. Az apa bement a szobába és halk beszélgetés fólyt  bent, aztán kijött a kicsi fiú, köszönt, de a bázyja nem jot ki a konyhába. Kicsi idő múlva kijött az apuka és hozott egy 03- as ceruzát, betétet is hozzá. Nem vettem el, szabadkoztam, hogy attól félek ne hogy ennek is lába keljen, nekem  05 – ös volt amibe betétek is vannak, remélem megkerül. Biztosra vettem, hogy a nagyfia vette el a ceruzát és azért nem jot ki, nehogy elétulja magát. Elbúcsuztam és hazajöttem és azon gondolkoztam, hogyan tudnám rábizonyítani, hogy ő vette el.

Szűnet volt ,és én bementem az osztályba és kértem a gyerekeket, hogy amelyik véletlenül elvette a ceruzát, szünetbe tegye vissza a helyére, ahonnan elvette, mert én úgy is tudom ki vette el és nem szeretném megszégyeníteni az osztály előtt. Kijöve az osztályból találkoztam Lengyel né-vel, aki megmutatta, hogy neki is van 05-ös ceruzája és megmutatta, mert rosszul érzi magát, hiszen az ő fia is abban az osztályban jár.Mondtam, hogy nincs semmi baj mert az én ceruzám kék volt, az öné fekete,de én nem is gyanakodtam az ön kisfiára. Én kb. Tudom kinél van, csak attól félek nehogy eldobja, vagy összetörje amig én nem tudom rábizonyítani. Elmondtam neki kire gyanakszomés ő is igazolta elgondolásomat.

-      A fiam jó barátságban volt a  M. Fiúval és emlékszem egyszer volt nálunk és egy alkalommal kiszerelt valamit a rádióból és én megmondtam az apjának. Tudták, hogy igaz volt és mégis nem engedték többet a gyerekeket együtt játszani. A fiam nagyon megsinylette ezt a barátságot.

Sajnos egyik osztálytársa sem gyanakszik rá. Nagyon édes volt az egyik kislány, Erdős Viola, hogy akkor szünetben ő is bennt volt az osztályban, de ő nem vette el. Levente mondta neki, hogy édesapám tudja kivette el és nem mondta meg nekem, de nem te voltál azt tudom. Ráijesztettem a szolgálatos tanulóra, hogy ő mire vigyázott, de az volt az elgondolásom fére vezetem a fiút, hogy ne is gondolja, hogy reá gyanakszom. Igy nem fogja eltüntetni a ceruzát.

Utolsó óra után ismét visszamentem az osztályba és  megvártam a csengetést, aztán bementem. Mindenki bennt volt. Megkérdeztem Leventét megkerült- e a ceruza, és amikor azt mondta, hogy nem, még egyszer megkérdeztem az osztálytól, hogy tud-e valaki róla, egyhanguan felelték, hogy nem. Ekkor én szembe néztem  M.-vel és ő is szembe nézett velem olyan határozottan, hogy én is meglepődtem. Arra számítottam, hogy nem fog a szemembe nézni és azzal elárulja magát. Nem ez történt. De nekem már nem volt más választásom, csak a támadás.

-      M. fiam, légy szives add vissza a ceruzámat.

-      Nincs nálam, - volt a válasz és én majdnem elveszítettem a fejem. Nekem győznöm kell. Emlékeztem mit mondott az édesanyja, hogy élandóan csere berélnek, eszembe jútott Lengyelné vádja, a gyerek ellen, Levente az igazgatónál volt egész szünet alatt, az osztályban nem volt csak a kislány és a szolgálatos, akiket nem gyanítottam, csak M. lehetett. Ráförmedtem a gyerekre.

-      Igazad van nincs nálad, hanem nálatok van otthon.

-      Én nem vettem el, mert azon a szüneten a könyvtárba voltam. Levente is megmondhatja.

-      Ahhoz, hogy elvedd nem kellett az egész szünet, csak egy pillanat és kész.- mondta Levente, és nekem jól esett, hogy ebben a harcban nem vagyok egyedül valaki mellettem van aki bízik bennem.

Síri csend lett az osztályban senki sem sietett mindenki várta a fejleményeket. Az osztályból az egyik bátrabb tanuló próbálta megvédeni a kolegáját

-      Hogy tetszik csak úgy meggyanusítani valakit. Van valami bizonyítéka?

-      Van fiam, van. Ha nem volna nem is vádolnám az biztos, de én nem akartam az osztály előtt megszégyeníteni, azért kértem, hogy tegye vissza. Ha nem akkor viselje a következményeket.

-      Nem vettem el – mondta még egyszer M. és bennem is kezdett ingadozni a bizonyosság, de nem hagytam magam.

-      Tessék bebizonyítani, hogy Ő vette el – monták többen is az osztályból.

-      Legyetek nyugodtak, hogy minden oldalról megvizsgáltam az ügyet és arra a meggyőződésre jútottam, hogy csak ő vehette el. Elöször is emlékezz vissza a Lengyelék rádiójára. Ott is te vetted el azt az alkatrészt, de nem vallottad be, - mire Ő lesütötte a szemét és ezzel elárulta magát, és hogy ne tudjon magához térni gyorsan folytattam.- Elveszítetted a te ceruzádat és féltél, hogy édesapád megtudja, hát elvetted a Levente ceruzáját ami pont olyan volt mint a tied és haza vitted.

-      Nem vettem el – mondta most is csökönyösen, de én már nem álltam meg, hanem gyorsan elmondtam az én elgondolásomat.

-      Levente az igazgatónál volt, te gyorsan elvetted a ceruzát és elmentél a könyvtárba, ez jó alibi volt neked, de egyet elfelejtettél és pedig azt, hogy csak te tudtad, hogy Leventének töltött ceruzája van és azt is, hogy hová tette. Más nem járt a padjában, mert akkor valaki észrevette volna az osztályból . Ezért kérdeztem meg a kislányt aki a szünetben bennt maradt és a szolgálatos tanulót, hogy vettek – e észre valami rend-ellenességet? Az volt a válasz, nem. Tehát senki nem nyúlhatott a padba csak te ahoz, hogy ne legyen feltünő. De van még valami ami a döntő, de azt csak édesapádnak fogom elmondani és nem az osztályban. – azzal fogtam Leventét és elindultunk haza felé, mintha  M-ék felé mennénk. Az osztály nem hitte, hogy M volt a tolvaj, ők inkább Misire gondoltak, de én nem hagytam magam befolyásólni. – Gyere fiam menjünk az édesapádhoz.

-      Tessék jönni.- Mondta és olyan nyugodt volt, hogy bármelyik bűnöző példát vehetett volna tőle. Én arra gondoltam, hogy elkisérem a kapuig és onnan hazamegyek, mert nem tudtam megygőzni. Amint befordultunk a sarkon egyszer csak megszólal M és azt kérdi tőlem

-      Honnan tetszik tudni, hogy nálam van a ceruza?

-      Onnan fiacskám, hogy édesapád adott neked egy ceruzát és te azt elveszítetted. Édesapád nagyonrendes ember, de nagyon szigorú. Te féltél tőle és nem volt más választásod, mint hogy egy másikat szerezz. Ott volt a Leventéjé, amelyik pont olyan volt mint a tied és csak annyit tettél, hogy elvetted és már is nincs semmi baj. Megúsztad a szidást. De amit édesapádnak mondok azt neked nem mondom meg, hogy ne tudd miről van szó. Majd benn megtudod. Édesanyád mondott nekem valamit ami megygőzött, hogy az a cerutóza, ami nálad van az a Leventéjé.- az osztálytársak közül sokan jöttek velünk, hogy láthassák mi történik, és én tovább folytattam, - a másik bizonyíték pedig az, hogy amikor nálatok voltam, öcséd kijött üdvözölni engem, de te nem, pedig otthon voltál, Ha kijöttél volna én biztosra veszem, hogy már akkor vissza adtad volna nekem a ceruzát. Igazam van?

-      Igen – mondta szemét lesütve, és én úgy meglepődtem, hogy milyen hamar elveszítette a fejét, nem akartam hinni a fülemnek. Osztálytársai is csodálkoztak az eseten. Nem akarták elhinni azt ami történt. Közben el értük a kaput. – Gráma bácsi, holnap elviszem Leventének a ceruzát.

-      Nem fiam. Vagy most hozod ki, vagy bemegyek édesapádhoz. Hadd tudja meg milyen fia van.

-      Ne tessék bejönni, mert kihozom én.

-      Bemegyek én veled, mintha egy füzetet kéne nekem adj. – Bementek és én vártam boldogan. Láttam, hogy bemennek a konyhába, és elég sokat váratnak magukra, aztán megnyilt a kapu és a ceruza a kezemben volt.