A vizslának künn a helye!

   Élt egyszer egy Vadász Vili nevezetű öregúr. Na, nem az volt a vezetékneve, hogy Vadász, de csak így ismerte mindenki. A nyugdíjazását megelőzően ugyanis megélhetését tekintve hivatásos vadászként tengette napjait.

   Attól eltekintve, hogy már több éve nyugállományba vonult, még mindig nem tudott elképzelni magának másfajta ruházatot, csak a vadászmundért. Csak így volt hajlandó mutatkozni; a már említett felsőruházat, kalap, puska a vállán, és az öreg vizsla, aki mindenhová hűségesen követte. A kocsmába is. Nem kevés bosszúságot okozva ezzel a kocsmárosnak és a törzsvendégeknek egyaránt.

   Közvetlenül a nyugdíjazás után, mikor Vadász Vili részéről elkezdődött a masszív alkoholizmusra váltás, még mindenki egyaránt jópofának találta a dolgot, hogy az akkor még fiatal vizsla ott lopja az egész napot gazdájával együtt a kocsmában. Viszont az idő folyamán ez megváltozott, de nagyon. Mostanra már mindenkit borzasztóan idegesített, hogy nyitástól zárásig ott fekszik a helyiség közepén egy testes kutya és nem elég, hogy úgy kell átlépkedni, de folyamatosan vakarózik és még tele is fingja az amúgy is büdös légteret.

   Vadász Vili is egyre fárasztóbbá vált az idők folyamán. Biztosan közrejátszott az is, hogy mellőzöttnek érezte magát a nyugdíjazás miatt és ennélfogva megkeseredett, de főkképp az nyomott a latba, hogy totál alkesz lett az öreg. Örökké okoskodott. Szentül meg volt róla győződve, hogy nincs az a témakör, amihez ne tudna hozzászólni. Azt képzelete magáról, hogy mindent tud, akár a százesztendős kalendárium. Minden alkalommal, ha megrohanta valami az agyát és ellenállhatatlan késztetést érzett véleménye kinyilvánítására, beállt a kocsma közepére, fogta maga mellett a puskáját, mint egy középkori katona a lándzsát és jött a szónoklat. Ilyen alkalmakkor úgy állt a kocsmai élet középpontjában, mint a büszke kanalasgém a szikkadt halastó közepén. Szokták is mondani a szesztestvérek: „Csak két dolog létezik a világmindenségben, amit az öreg Vadász Vili ne ismerne; a jó víz és a rossz bor!”

   Szóval, ahogy említettem, már nagyon tele volt a töke mindenkinek az öreggel és a kutyájával.

   - Baszd meg, Vili, vidd már ki a kutyádat! – mondta ingerülten a pultos, miután fejcsóválva tudomásul vette, hogy majdnem átesett rajta egy újonnan jött vendég.

   Vili nem reagált a kérésre, csak nézett ki a fejéből. Részeg volt és kavargott a gyomra.

   - Hagyja, nem érdekes! Hadd maradjon a blöki, én voltam az ügyetlen – mondta a vendég.

   - Nem, nem, nem hagyom. Állandóan bejön a gazdájával és képtelenség kizavarni. Legalább meg lenne fürdetve! De nem! Olyan büdös, hogy eszméletlen – aztán odafordult Vilihez. – Hallod, Vili? Büdös a kutyád! Fürdesd meg!

   - Valami furcsát tényleg érezni lehetett, ahogy beléptem – helyeselt a vendég.

   - Persze, hogy érezni lehetett, bár mi már megszoktuk idebent. Annak tűnik fel, aki hirtelen bejön… Ja, mit parancsol?

   - Egy Symphoniát meg egy korsó sört. És egy öngyújtót.

   A vendég megkapta, amit kért, a pultos meg ismét Vilihez intézte szavait.

   - Vili! Mán milliószor elmondtam, a kutyának künn a helye!

   Vili felállt az asztaltól, megtámaszkodott a puskáján és kezdte a szócsatát.

   - Ez nem kutya, hanem vizsla!

   - Leszarom! A vizslának künn a helye! Így már érthető?

   Az új vendég nézett, mint a moziban, a négy kocsmabútor meg csak vigyorgott. Az egyik közülük elvétve köhécselgetett.

   - Idefigyelj, te csapos fasz! Azért mert te szolgálsz ki piával, még nem beszélhetsz velem így! Rendesen fizetek mindenért, úgyhogy kussolj, baszd meg! A vizsla benn marad! Kész!

   - Nem veszélyes a faszi? Puskája van – súgta az új vendég.

   - Dehogy veszélyes – legyintett a kocsmáros. – Sosincs megtöltve. Csak dísznek van nála, hatástalanított fegyver. Egyébként zakkant az öreg.

   - Ühüm, értem.

   - Mit sugdolóztok ti ott? – mordult rájuk Vili.

   - Nyugi öreg, nem rólad volt szó. Vidd ki a kutyát… vagyis vizslát!

   - Megütlek, pultos buzi!

   - Jaaj, állj már le, Vili! Ha véletlen felidegesítesz, többet nem kell felvenned a nyugdíjadat. Vén hülye.

   Vili, mintha csak egyszerűen megunta volna a beszélgetést, hátat fordított és kiment az épület elé. A kutya azonnal követte.

   - Elmegy? – kérdezte az új vendég, majd kért még egy sört.

   - Dehogy – sóhajtotta gondterhelten a kocsmáros. – Most jön a fő attrakció. Minden egyes nap eljátssza, engem meg éget. Lassan turistalátványosság lesz a placc.

   Vili, attól függetlenül, hogy mindennap a késődélutáni órákra erős hányingertől szenvedett, rendszeresen kiment a kocsma elé kajálni. Tudta, hogy nem marad meg benne semmi, mégis minden alkalommal erőltette, hátha rendbe jön a gyomra. Nagyon felkészült volt; egyik oldalon három kiflit hordott a zsebében, a másikon meg egy pár kolbászt. Egyik kezében ezt tartotta, a másikban azt. Harapott egyet ebből, harapott egyet abból. És mindig ugyanaz történt; soha nem volt ideje lenyelni, már akkor öklendezett, amikor a szájába került a menü. Egyből visszahullott minden, még megrágni sem volt ideje. A vizsla meg farkcsóválva ült mellette és már röptében kapkodta el a falatokat. A páros kolbász első szálánál még a kiflit is vígan nyeldeste, később, mire a második szál következett már inkább szelektált, így a kiflit mellőzte. Majd ahogy közösen elköltötték az uzsonnát, elégedetten visszamentek a csehóba.

   - Ez valóban nem volt egyszerű mutatvány – nevetett az új vendég.

   - Ja. Minden egyes nap. Már nagyon unom. És utána zárásig itt pöffeszkedik a döggel együtt. Ne értsen félre, szeretem én a kutyákat, de akkor sem itt bent van a helye… Mennyi beteg ember van, Úristen! Ki fogok rakni egy táblát, és kitiltom az összes degenerált állatot; „ALKOHOLISTÁK, PERVERZEK, KOMMUNISTÁK, PEDOFILOK NEM JÖHETNEK BE!” ez lesz rajta.

   - Lehet, hogy akkor senki sem jön be.

   - Az is igaz. Na, mindegy.

   Az új vendég letette a pultra a kiürült korsót, fizetett, aztán elment.

   Vili egy hirtelen pillanatban tinédzserhez méltó ügyességgel pattant fel az asztal melletti szendergéséből. Valamit álmodhatott.

   - Bunyózni akarsz, köcsög? – majd miután elengedett a levegőbe egy bal felütést, bement a WC-be.

   A pultos tudta, hogy a prosztataproblémái miatt kábé két-három percig nem jön ki az öreg. Előkapott egy cseresznyepaprikát az ebédmaradékból, kettévágta és segítségül hívta az egyik vizenyős szemű kocsmabútort. A segítő a hóna alá fogta az amúgy is békés kutyát, a kocsmáros pedig elvett egy dákót a rexasztalról és a nyelével vagy öt centi mélyre beletolta a félbevágott kis borzalmat a blöki seggébe. Nem jött azonnal a hatás. A kutya békésen tűrte, majd visszafeküdt a helyére.

   Vili, amint kijött a mellékhelyiségből, beállt középre és kezdte a tőle megszokott tudálékoskodást. A kocsmatöltelékek szinte itták a szavait.

   - Na, ki tudja közületek, hogy hány lyuk van a piszoárban?

   Senki nem válaszolt, csak bámultak rá tátott szájjal.

   - Nem tudjátok? Akkor én elmondom. Tizenegy. Minden piszoárban pontosan ennyi lyuk van. Hogy miért, azt ne kérdezzétek! Valamilyen szar nemzetközi egyezmény miatt… Állítólag… És azt tudjátok, hogy miért kell az alkoholtól sokat hugyozni? Hogy miért vízhajtó hatású? Na?

   - Nem, nem tudjuk Vili – csóválta az egyik törzsvendég a fejét.

   - Hát akkor ezt is elmondom. Hála a mai emberiség nagyfokú anatómiai ismereteinek, a legapróbb részletekig terjedő rálátással bírunk az endokrinológiára. Tehát; Az agyalapi mirigyben termelődik az ADH-hormon. Ez a hormon felelős a vesékben végbemenő vízvisszaszívódásért. Minél több van belőle a keringésben, annál több vizet tart vissza a vese.

   - Értitek?

   - Ja… Értjük – mondta az egyik alkesz, a többiek csak bólogattak.

   - Na azért! Nem szeretném potyára koptatni a pofámat… Szóval. Hol is tartottam? Ja, igen. Ez a szemét hormon ellenséges viszonyban van az alkohollal, ráadásul állandóan csatavesztesként száll ki a balhéból a szerencsétlen balfasz. Magyarul, minél több az alkohol, annál kevesebb az ADH. Minél kevesebb az ADH, annál kevesebb víz szívódik vissza, így annál többet hugyozunk. És kiszáradunk. Ezért van az, hogy fél deci pálinkától két decit hugyozunk… Ennyi.

   - Lenyűgöző – morogta a kocsmáros egy horgászmagazin lapozgatása közben.

   - Honnan tudsz te ennyi mindent, Vili? – kérdezte a hallgatóság egyik tagja.

   - Onnan, hogy fiatalabb koromban sokat olvastam – mondta büszkén Vili miközben visszaült a székére.

   - Bárcsak én is ennyi mindenről tudnék beszélni! – sóhajtotta az előbbi kocsmabútor.

   - Olvassál többet! Akkor te is tudsz majd értelmesen beszélgetni, nem úgy, mint most. Ahogy elnézlek, egy tányér betűlevesnek is több mondanivalója van, mint neked – mondta Vili nagyképűen.

   Nyomta volna még tovább a kötekedő dumát az öreg, de arra lett figyelmes, hogy a kutya hirtelen felül fekvőhelyzetéből.

   - No, te eb! Rosszat álmodtál? – kérdezte kedvességet sugalló hanglejtéssel.

   A többiek tudták miről van szó, csak vigyorogtak sumákul.

   A kutya ismét furcsa, hirtelen mozdulatokat tett. Most már négy lábra állt, a fejét jó magasra emelte, szemeit pedig hatalmasra nyitotta. Megmerevedett, aztán két-három másodpercenként villámgyorsasággal kapott hátra, mintha meg akarna harapni egy láthatatlan szellemet.

   - Te Vili! – tette le az újságot a kocsmáros. – Kéne valami szer ennek a kutyának! Bocsánat… vizslának. Nagyon csípik a bolhák a farka tövét.

   - Még rajtad is több bolha van, mint ezen a vizslán.

   - Akkor meg mi baja van?

   Nem tudták folytatni az eszmecserét, ugyanis a kutya oda-vissza kezdett rohangálni a kocsmában. Végigfutott az összes asztalon, kiborogatva minden poharat és hamutartót. Felugrott a pultra, belegázolt a mosogatóba, majd összetörte a kommersz italokat. Aztán nekiugrott a polcoknak, lesodorva a poharakat. Ezután visszaszökkent a pultra, ahol lábai a nagy körmök miatt kikapartak és széttépték a horgászmagazint. A pultról átugrott az egyik kocsmatöltelék fején és miután futott még egy kört az asztalokon, kiugrott a zárt ablakon keresztül.

   Azonnal rohant utána mindenki. Nem kellet kergetni az ebet, mindjárt a kocsma előtt lecövekelt. Fejét előreszegezte, bepúposított és egy elnyújtott vonyítás mellett erőlködni kezdett. Nem kellett sokáig nyomnia. Néhány pillanat múlva úgy lőtte ki a felhígult béltartalom a félbevágott cseresznyepaprikát, mint a csatornarendszeren visszatóduló szar a fürdőkáddugót.

   - Csípős kolbászt ettetek, Vili? – kérdezte a kocsmáros, de nem kapott választ a döbbent öregúrtól.

   Visszamentek a kocsmába s mialatt elemezték az esetet, a pultos még egy ideig vívódott, hogy megfizettesse-e a kárt, de letett róla. Nem vitte volna rá a lelkivilága.

   Másnapra a kutyaprobléma megoldódott. Ha a nyakörvénél fogva próbálta becibálni Vili az ebet, úgy visszarántotta az ajtóból, hogy majdnem nyakát törte az öreg. Ha maga előtt tolta, akkor a feje fölött ugrott vissza.

   Nem tudott mit tenni Vadász Vili. El kellet fogadnia, hogy a kutyának – bocsánat -, vizslának künn a helye.