Paolo vette a telefonját, és felhivta Pietrot. Röviden elmondta neki, hogy vállalja a plusz költségek kifizetését, és még mielőtt elutazik meg írja meghatalmazást, amivel aztán eljárhat a nevében a nyomda kifizetésében-- a távollétében. Paolo biztosra ment. Nem akart még egyszer találkozni Paoloval és meg kevésbé akarta , hogy Lili találkozzon vele. Ezért a meghatalmazást megírta aláírta lepecsételte, és borítékba téve átadta a Mammának.Miután ezt mind véghez vitte , elnyúlt egy fotelba-- csillagszeme visszakapta fényét, mert tovább vonultak az eddig fölötte köröző sötét felhők. Lili ezt azonnal érzékelte ezért a Paolo ölébe ült, és szerelmes pillantásokat vetett rá. Paolo magához ölelte, és hosszan csókolóztak, miközben Paolo óvatosan simogatta Lili egyre jobban domborodó hasát. Idilli volt az alkalom, a hangulat-- kedvük lett volna folytatni a szerelmi játékot , de Lili kiszállt a Paolo öléből és újra kezdte a kérdezősködést.
- Mikor megyünk már haza?- anyáméknak nem telefonáltam öt napja , és azt mondták , ha háromnaponként nem telefonálok akkor a a rendőrséggel fognak kerestetni.
- akkor hívd fel most őket!
- Azt nem lehet az én telefonommal.
- Itt az enyém hívjad azzal!
- Azt nem lehet mert akkor azonnal észreveszik , hogy külföldön vagyok, és én erről a kirándulásról, nem akarok beszélni senkinek, legszívesebben elfeledném az egészet.- csak téged nem!-- de menjünk már!
- Megyünk, csak még veszünk némi ajándékot mindenkinek akiket otthon hagytunk. Lili örült , hogy Paolo otthonának mondta Magyarországot
- Elbúcsúztak szertartásosan a Mammától-- kocsiba vágódtak-- elmentek vásárolni-- és elindultak haza felé. Amikor a határ közelébe értek Paolo felhívta Pietrot,és közölte vele, hogy a meghatalmazás készen áll és bármikor jöhet utána. Aztán rámosolygott Lilire: Már biztos nem kell találkozzál vele!-- és kigurultak Olaszországból

Istvánt, még egy ideig megkeresték az újságírók, és amit eleinte utált -- hogy mindenképp hőst akartak belőle faragni-- most kezdte megkedvelni , és az újságírók kérdéseire egyre színesebb válaszokat tudott adni. Néha már úgy belelovalta magát a történetmesélésbe , hogy kezdetek hiányozni neki az újság írók. Aztán elmaradoztak a hírverők és István ott találta magát, egyedül , magányosan , egyetlen hű barátjával Tifusszal. A dolgát csak immel - ámmal végezte mert többnek érezte magát, mint amennyinek tekintették munkaadói. Pedig a forgalmon , a látogatók számán is meglátszott , hogy itt valami ,nem mindennapi dolog történt ,mert sokan hivatkoztak arra , hogy már csak azért is benéztek ide , hogy lássák az életmentő fiút életnagyságban a valóságban, és nem csak úgy ahogy a tévében látták. Imponált neki a dolog, de ennek egyéb hasznát nem látta, pedig szeretett volna előrébb lépni- főleg fizetésileg, mert neki alig volt több a fizetése mint takarító Margónak.

Meg is kereste Lajost , és elmesélte hogy igazán megérdemelne egy kis fizetésemelést, miután, mégis csak általa lendült meg a kemping forgalma. Lajos el is ismerte , hogy valóban hozott valamit a házhoz, de azért nem jár fizetésemelés, de egy egyszeri prémium igen. Az kevés mondta István, és azon gondolkozott , hogy, megfenyegeti Lajost, és elmondja a panaszát egy újságírónak, ha még egyszer erre téved valamelyik. De ezt most nem tette meg mert arra gondolt , hogy ezt alaposabban meg kell rágja mielőtt, mielőtt cselekszik. Egyelőre nem erőltette a dolgot, mert úgy érezte , hogy még nem jött el az ideje.- De annak hogy előkerüljön Lili, azzal a fakanálhuszárral annak bizony már nagyon itt van az ideje. Hogy miket művelhettek ott azok ketten azt csak elképzelni tudta, és forrt benne az irigység, Paolo ellen. Viszont az Erika sem jelentkezett még, pedig azt ígérte , hogy rövidesen visszatér-- és az puszi, amit a homlokára kapott, az bizony megfogta..

Amint áthajtottak a határon, Paolo merengve gondolt az üzenetre, amit Pietro küldött neki a kávéházi incidens után. Csupán az állt benne: "Tedd meg amiről beszéltünk, vagy nem nyugszom addig, míg a lányt el nem veszem tőled!"
Persze az egészet akár félre is lehetett volna érteni, de Paolo tisztában volt vele, Pietro ezt arra értette, hogy ő fizessen minden plusz költséget, és adjon szabad kezet társának.
Nem, nem akarta megtenni, de Lilit nézte, és nem dönthetett másként. Ezért hívta Pietrot, és ezért egyezett bele mindenbe. Ha már egyszer megígérte a lánynak, hogy megvédi bármi áron és vigyáz rá, nem tehetett mást. Most is, ahogy tekintetét ráemeli, valami különös melegség lesz rajta úrrá.
Milyen szép is ez a tünemény! Milyen kedves, milyen édes, milyen sebezhető! És milyen szépen kerekedik a pocakja...

Piroska másnap a tükör és a ruhásszekrénye között szaladgálva kereste a számára megfelelő ruhadarabot. Szeretett volna szép lenni, de úgy igazán szép. Nem olyan módon, ahogy az anyja tanította. Nem kihívó öltözéket keresett, hanem egy szolid, kedves, nem túl elegáns ruhát. Úgy érezte, Imi ezt várja tőle és bízott is abban, hogy az a kedves fiú valóban meglátta az ő igazi énjét. Mivel azonban nem talált a saját szekrényében semmilyen megfelelő ruhadarabot, úgy döntött, átmegy Lili szobájába. Hiszen ő mindig szépen öltözött. És Piroska azt gondolta, hogy ha Lili itthon lenne, akkor is megengedné, hogy válasszon egy ruhát magának. 
Így gondolatát tett követte és már a lány szobájában is találta magát.
Lilinél rend volt, csak az a néhány szétdobált ruhadarab jelezte, hogy sietve távozott.
- Paoloval! - morogta magában Piroska. Még mindig nem tudta elfogadni, hogy az a kedves lány az olasz karjaiban landoljon, pedig igazából ez már nem volt kérdés senki számára. Napok óta elmentek kettesben, semmi hír nem érkezett felőlük, ha azt gondolták volna, hogy Lili meggondolta magát és hamarabb hazajön, az sem valósult meg. Piroska nem hitt annak a pletykának, hogy Paolo a gyermek apja, inkább annak, hogy az olasz valamivel zsarolja a lányt azért, hogy ezt az állítást a férfi is alátámassza.
Piroska igazán azt sem értette, hogy ez a kedves kislány, aki gyönyörű hangján népdalokat énekel, hogy volt képes ilyen helyzetbe kerülni, terhesen, egyedül, pénz nélkül nekivágni a világnak. Hiszen bármi is történt, Lilinek volt családja. szerető családja. Bár nem tudott róluk sokat, biztos volt abban Piroska, hogy kedvesebb családtagjai vannak Lilinek, mint Paolo, vagy Lajos, vagy akár az ő anyja.
- Anyám! - sóhajtott fel Piroska és titokban reméltem, hogy soha nem kerül az anyja elő. Piroska megvetette az anyját és úgy érezte, nem tud megbocsájtani neki azért, amit vele tett kislány korában. Azért, hogy idáig juttatta. De most, talán az Imi segítségével rendes lány lehet, normális életet élhet.
Kiválasztotta az egyik ruhát a szekrényből, maga elé téve megnézte a tükörképét és megállapította, hogy ez megfelelő lesz a délutáni randihoz. Visszazárta a szekrényt és majdnem elhagyta a szobát, mikor szeme a dohányzóasztalra tévedt, ott is egy borítékon akadt meg a tekintete. Talán a takarító hozta be Lilinek.
Piroska közelebb lépett és megnézte a feladót. Nem tudta elolvasni, de azt igen, hogy Zalaegerszegből jött a levél, és úgy emlékezett, Lili is oda valósi. Gondolkozott pár percet, mit kezdhetne ezzel a borítékkal, végül úgy döntött, magához veszi. Talán időközben kideríti ki a feladó. Talán jó lesz, ha Lilinek nem kerül azonnal a keze ügyébe, hiszen ki tudja, milyen állapotban kerül haza.

Valami nyugalom szállta meg őket, amit annak tulajdonitottak , hogy elmúlt a veszély. Paolo is lassabban vezetett adott időt magának,és Lilinek, hogy legeltessék a szemüket az Alpok csúcsai mögül előbúvó, majd eltűnő napsugaraknak. Élvezték a fényt és a nyugalmat. Élvezték a természet szépségét,és Paolo is egyre szebbnek látta Lilit. Ha valaki az agyába látott volna különös dolgokat tapasztalt volna meg. Vívódást!Az ész érvek és az érzelmek harcát. Szívesen elfogadta volna , hogy a gyereket magáénak mondja születése után is -- függetlenül attól , hogy mi az igaz.De az is megfordult a fejében, hogy vajon hogy fog viselkedni Lili ha túl lesz a szülésen, ha nő a gyerek , ha már nem lesz kiszolgáltatva--és mit szólnak Lili szülei, hiszen előbb utóbb meg kell látogassa őket. Talán életében először gondolt a jövőre , és nem csak a saját jövőjére, hanem a Liliére és a születendő gyermek jövőjére is. Alig beszélgettek, Lilit elbűvölte a táj szépsége, a magas hegyek mellet a folyók és patakok látványa.

Paolo abban a korban volt amikor már illet volna, hogy saját felesége , gyereke , netán gyerekei legyenek.De nem volt mert az egész életmódja, életvitele, nem erre predesztinálta, hanem az állandó kalandozásra, utazásra, pénzhajhászásra, nem egyszer menekülésre! Magyarországra sem véletlenül került hanem valami fiatalkori csínytevése miatt, aminek következményei miatt kellett menekülnie.Pietro is tudott a dologról, és ha valamivel bántani akarta, akkor az új ügyeken kívül előhozakodott a régiekkel is. Bár együtt gyerekeskedtek, és fiatalkori bűneik sokban hasonlítottak egymáshoz, mégis tudtak barátok , de megölő ellenségek is lenni. És Paolonak pontosan ebből volt elege és erős vonzalmat érzett egy békésebb egy nyugalmasabb életre. Amikor oldalra nézett, azt látta , hogy Lili békésen alsziik és egyik kezét a pocakján pihenteti.

Kilométerekkel arrább egy kátyú visszazökkentette Lilit a valóságba. Szemei lassan nyíltak fel, feje az ablaknak volt döntve, így egy darabig, amíg teljesen észhez nem tért, magát figyelte a visszapillantó tükörben. Különös álomból ébredt fel, Istvánnal kézen fogva ültek a folyóparton, még Tífusz is ott fetrengett körülöttük. Nem történt semmi, Lili mégis boldognak érezte magát, ott és akkor Paolo sem létezett. Lili mégis kitart mellette, de valamiért az elméjében a két fiú harcot vív egymással. A Paologondolat a győzedelmesebb, mindig felülkerekedik az Istvángondolaton, de az Istvángondolat mindig talál egy kiskaput, amin visszakúszhat Lili elméjébe, hogy aztán újra elbukhasson.
- Szeretem ezt az érzést –mondta Paolohoz fordulva.
- Hogy mondod?
- Az utazás közbeni elalvásra gondolok, amikor egy bukkanó vagy bármi visszaránt a valóságba. Olyan érzés, mintha a lelkem ki akarna esni a testemből. Utána pedig az a pillanatnyi elmezavar, amíg felmérem a helyzetet, visszatérnek az emlékek, hogy hol is vagyok, ilyesmik. Imádom. 
- Nem tudom, sosem figyeltem oda rá –felelte Paolo.
- Akkor biztos nem vagy pszichopata?
- Nem, még mindig nem, de ha megkérdezed még egyszer, már az leszek.
- Bocsánat, csak a viselkedésed. Túl rendezett vagy, alig nyilvánítod ki az érzelmeidet. Ráadásul nem kívánod a szexet sem.
- Mi a fenéről beszélsz, hogy ne kívánnám?
- Volt már rá pár lehetőséged, de egyik sem jött össze.
- Egyszerűen úgy adta a helyzet, hidd el, mást sem szeretnék jobban. De már nem kamasz vagyok, szeretném békés nyugalomban eltölteni egy vacsora után mondjuk, nem csak úgy spontán. Sokkal izgalmasabb. Lenne egy kis jelentősége, így hogy tudjuk, mi várna ránk egy lehetséges randi után. Én legalábbis így gondolkodom –Lili elpirult a szavak hallatán, széles vigyorral az arcán elfordult, tovább bámészkodott a táj szépségeiben.
- Csak ne legyél pszichopata, oké?
Paolonak kedve támadt áthajtani a szembe sávba, beletaposni a gázba, és örült röhögés közepette azt üvölteni, hogy már pedig én az vagyok! De Lili hasában egy csöppséggel nem tűnt olyan jó tréfának, és inkább letett róla. Nem lepődött meg Lili aggodalmain, a lányok rajongnak a horror témákért, ez sajnos megfertőzi az agyukat.

Piroska csendesen hallgatta Imi meséjét arról, hogy milyen az élet a tanyán. Miközben a srác lelkesen beszélt, a lány megcsodálta a szép cukrászdát, ahová kedvese elhozta. Igen, úgy gondolta, Imi már a kedvese, hiszen másodjára randiztak. A fiú még mindig udvarias volt vele, egyszer sem jelezte szexuális vágyát, amihez Piroska hozzá volt szokva. Hiszen vele eddig csak ebben a témában társalogtak, és fagylaltot sosem kapott. Mocskos szavakat, durva öleléseket, cigarettától bűzlő csókot igen. De fagylaltot és kedvességet még az anyjától sem.
- Szeretnél eljönni velem hétvégén haza, hozzánk? - kérdezte most Imi és átnyúlva a kerek kis asztalon, megsimogatta a lány kezét. - Akkor megmutatnám neked, milyen a tanyavilág, sőt, akár még csónakázhatnánk is egyet!
- Valóban jó lenne, de tudod, sok a munka és kevés az ember a kempingbe. Ketten is elmentek szabadságra - magyarázkodott Piroska. Minden vágya az volt, hogy Imivel lehessen, de mit mondhatna Lajosnak? 
- Ha nem most, akkor legközelebb, de remélem, addig is találkozunk még!
- Szeretnék egyfolytában veled lenni! - vallotta be Piroska. - Ha Liliék visszajönnek a szabadságról, akkor talán most is mehetek veled.
Pontosabban, ha az olasz visszahozza. Ha. És ki tudja, hogy jönnek vissza? Édesen, szerelmesen, kéz a kézben, vagy az olasz megmutatja a valódi énjét. Ezt a kérdést azonban nem osztotta meg kedvesével, aki kifizette a számlát és a buszhoz kísérte Piroskát. Hosszan csókolták egymást, mintha talán nem is találkozhatnának többé. Piroska felszállt a buszra, intett még a fiú felé, majd helyet keresett magának. Ahogy leült, ruhájára tévedt a tekintete. Pontosabban a Lili ruhájára. Mit fog felvenni, ha Lili visszajön? Ő magának nem tudott venni megfelelő ruhát, hiszen Lajos alig fizetett valamit, most meg, hogy ismét beleszerelmesedett az asszonyába, még plusz pénz sem adódik. Csak nem hordhatja Lili ruháit állandóan! Valahonnan pénzre volt szüksége, erre hamar rádöbbent, de a módját még egyelőre nem tudta.

Egy idő óta, pontosabban amióta Paolo és Lili Olaszországba voltak, a főnök asszony és Lajos , újra megtalálták egymást és kellemes napokat sőt éjszakákat is magukénak mondhattak. Lajosnak már nem volt szüksége Piroskára, ám a főnök asszony úgy érezte , hogy neki még jól jönne egy kis kiegészítés-- már így szexuálisan -- mert a Gyula képességeit Lajos csak megközelíteni próbálgatja-- nem sok sikerrel. A főnökasszonynak meg a méret is számított amivel Gyula messze lekörözte Lajost. Ám az utóbbi időben, Gyula egy kissé elhanyagolta a főnökasszonyt, amiből az arra következtetett hogy más esetleg egy új nőre tett szert. Ezért aztán amikor ideje engedte, meg is kereste Gyulát. De Gyulán nem vett észre semmi változást, mert ahogy elvonultak a Gyula lakásába, az ugyan olyan hévvel vetette rá magát mint annak előtte. A főnök asszony megállapította , hogy jó lesz ha Gyulát állandóan a közelébe tartsa, mert egyelőre nem tud , és nem is akar lemondani a Gyula nyújtotta plusz gyönyörről. Ezért aztán újfent szóba hozta a közös zenélés lehetőségét , mert már itt vannak mindjárt a szezon közepén, és jó lenne egy kicsit feldobni a kemping hangulatát. Meg említette azt is , hogy István minden nap gyakorol, és egyre szebb és szebb dalokat -- sőt saját dalokat-- csal elő a gitárjából. Aztán már éppen haza kell jöjjenek Paoloék is, és akkor semmi akadálya nem lehet annak, hogy valami nagyot alkossanak közösen. Gyula végig hallgatta a főnökasszony monológját, mindent megígért , de azt még hozzáfűzte , hogy azért most előbb még szeretne vele gy nagyot "alkotni,"és finoman lefektette. majd maga is rátelepedett a főnök asszonyra, aki úgy fonódott rá mint az őserdő liánja. 

A főnök asszony minden szempontból hasznosnak ítélte meg a találkozót , úgy annyira , hogy amikor hazaérkezett, és Istvánnal találkozott azonnal elmesélte hogy teljesen véletlenűl összefutott Gyulával , aki hajlandó az együtt muzsikálásra, csak néhány próbát, és idő egyeztetést kér, mert rendkívül elfoglalt , mert már az őszi szezonra is vannak meghívásai, még külföldiek is. István bólintott és újra pengetni kezdte gitárját, de már hallotta amint a főnök asszony éppen Lajost győzködi , hogy milyen jó lesz ha hetente lesz egy két zenés est

Lajosnak tetszett a zenélés ötlete. Sőt ragaszkodott hozzá, hogy az étkezdében próbáljanak, mert amíg Gyula a szeme előtt van, addig biztos nem mászik rá az Ő Margójára. Ott van Másik Margó, őt megkaparinthatja, de Rendes Margó az övé. Lajos fejében ilyen egyszerűnek tűnt ez a matekpélda, és ha ő gondolt valamit, akkor szerinte annak úgy is kell bekövetkezni.
- Két sört kérek! –és ez volt a másik dolog, ami miatt Lajos jó ötletnek tartotta, ha az ebédlőben próbálnak a fiúk. Vonzotta a vendégeket, akik leültek és figyelték, ahogy a két zenész próbált egymásra hangolódni. Lajos csak beállt a bárpult mögé és adogatta a szomjas kíváncsiskodóknak az italokat. Annyira örült magának, hogy milyen jó üzleti érzékkel rendelkezik, hogy észre sem vette, ki kérte ki az előbb az italokat. Még az sem tűnt fel neki, hogy az illető nem fizetett.
- Figyelem emberek, félóra szünet! –kiáltotta a lány, majd a sörökkel az egyik kezében megragadta Istvánt és kivonszolta a helységből. Szegénynek alig volt ideje letenni a gitárját. Tífusz felemelte a fejét a földről, gazdája után nézett. Gyula felé fordult, ugyanolyan értetlenül néztek egymásra, mintha megerősítést vártak volna egymástól, hogy most mihez kezdjenek. Gyula lebiggyesztette a száját, megvonta a vállát, és saját mulatós zeniét kezdte el játszani. Tífusz ettől megnyugodva tette le fejét és hunyta le a szemét.
- Erika? –kérdezte István magától. Nagyon megváltozott mióta utoljára látta. A haja rövidebb lett, vállig érő, vöröses színre festette. Lazán öltözködött, farmer miniszoknya, alatta fekete harisnya. Sötétkék tunikát hordott, a bordó melltartópántja koronázta meg a látványt. Halál közeli élmény… ki hogy dolgozza fel. Életmódváltás, stílus csere, egy kis plusz magabiztosság löket. 
Épphogy letették magukat az udvar közepén a fűre, máris felpisszentek a sörös dobozok.
- Csak úgy ide? Bámulnak az emberek, ráadásul próbálnom is kell… Mit szól majd Lajos?
- Fogd be és figyelj! Észrevetted már valaha, hogy milyen kellemes érzés, amikor a napfény éri a tested? A saját bőrödön érezheted a múltat, elgondolkoztál már ezen valaha is? Csak felnézel az égre és a saját szemeddel láthatod. A fény, ami most beborít, a csillag számára már egy megtörtént eseményből származik, és te azzal foglalkozol, hogy mit gondolnak rólunk az emberek? Ha egyszer már majdnem meghaltál, rájössz, milyen ostobaságokra fecséreltük a gondolatainkat.
- Jó hallani, hogy jobban vagy, aggódtam érted –mindketten meghúzták a sörüket, közben végig egymás szemébe néztek.
- Ó, köszönöm, de nem voltam én sosem rosszul, ha hiszed, ha nem. Nem én voltam a hiba.
- Akkor mit kerestél a vízben?
- Többet mint gondolnád, halált, változást, csodát, megértést, szeretetet!
- Megtaláltad valamelyiket?
- Talán, még nem tudom –felelte a lány lesütött szemekkel.
- Miért tetted? Ne érts félre, nem arra vagyok kíváncsi, mi volt a múltban a kiváltó ok, nem akarom benned felidézni, arra vagyok kíváncsi, miért gondoltad jó megoldásnak?

- Sosem ábrándultál még ki az emberiségből, a kapcsolatok felszínességéből, az egymásnak való hazudozásokból. Egymás bántalmazásából, hogy tudunk egyáltalán kezet emelni másokra? De a legszörnyűbb fegyver a világon a szó, a sebek begyógyulnak, de a lelket ért sérülések megmaradnak. Egyszerűen nem akartam részese lenni az emberiségnek, nem akartam látni, hogy mi folyik itt. A víz pedig vonzott, a víz nem törődik semmivel, a víz csak folyik, teszi a dolgot, rombol, de legalább épít is. A víz megértőnek tűnt, szeretetet sugárzott magából, azt sugallta, hogy körülölel, elmossa a piszkot, megtisztít és elvisz a nagy útra, ahová csak egyszer mehetünk.
- Bent kellett volna, hogy hagyjalak?
- Nem, köszönöm, hogy kihúztál. Így megtaláltam a csodát, hogy van remény az emberek közt, van, aki mer cselekedni. Sikerült túllépnem rajta, sikerült kiépítenem magamban egy szűrőt, ami nem figyel oda az emberek mocskára, és a valódi szépségekre koncentrál. Úgy érezem ez csak egy álélet, de sokkal könnyebb az biztos. 
- Örülök, hogy így gondolod, jó tudni, hogy látsz, nem állsz be a sorba. De nem kell elnyomnod magadban az érzéseket, figyelmen kívül hagyni. Találd meg a módját, és vágd bele az emberek képébe, küldj nekik üzenetet. Nekem van egy punk bandám, egy garázsban játszunk. Zenével ki tudjuk adni a haragunkat, a bánatunkat, ki tudjuk fejezni magunkat, és ez az egyik legjobb módja az üzenetküldésnek –Erika gúnyosan kuncogni kezdett István szavai hallatán. Szúrós szemekkel nézett végig rajta.
- Látásról beszélsz, sorban állásról és üzenetküldésről. Miben vagy te különb másoknál, hiszen ezzel a punk maszlaggal, ugyanúgy te is beálltál egy sorba. A zenétek meg, bármilyen szomorú is, de ezen a rétegen kívül nem fog eljutni senki máshoz –Erika mielőtt még felállt volna, oda hajolt Istvánhoz, és adott egy puszit az arcára. István tátott szájjal figyelte a lányt, a puszi is, de legfőképp a szavai döbbentették meg.
- Most hová mész? –kérdezett utána.
- Még találkozunk! –István tátott szája kezdett mosolyra kanyarodni, azóta nem érezte ennyire jól magát, mióta először beszélgetett Lilivel. Talán még akkor sem.