Paolo nem nyugodott, egyre feszültebb volt, amiért nem kapott híreket. Úgy volt vele, ha nincs hír, az jó hír, de két nap csúszás után már ő sem nyughatott. Miután véget ért a napi hajtás, a kis srácok magkapták a vacsorát, haza sietett. Még csak el sem köszönt senkitől. Amint haza ért kézbe vette a telefonkagylót és tárcsázni kezdett egy olaszországi számot.
- Miért nem hívtál? Én sem leszek fiatalabb, abban a korban vagyok, amikor már nem tesz jót az idegesség.
- Jót tesz az bármikor? –kérdezett vissza egy férfihang. 
- Pietro az ég áldjon meg, mondjál már valamit!
- Nem fogadták el a felvételeket, nem volt jó a lány!
- Miért nem szóltál róla?
- Mert egy vagyonba kerülnek ezek az átkozott nemzetközi hívások! –felelt dühösen Pietro. – Keres valaki mást, de egy igazán jót, stronzo!
A hívás véget is ért, mindig próbálnak egy percen belül maradni. Paolo dühös volt, legszívesebben szétverte volna kagylót, de nem akart magának károkat okozni. Leült a konyhaasztalhoz, és gondolkodni kezdett.
Másnap reggel minden ment előröl. István pocsék éjszakán volt túl, úgy érezte kiábrándult az emberekből, még annál is jobban, amennyire eddig volt. Egyetlen örömét Tífuszban lelte, úgy érezte, ő az egyetlen, aki őszintén szereti, és soha nem tudná becsapni őt. A kutyák fejében még csak meg sem fordulna ilyen. Ha ők hűségesek tudnak maradni, tisztelet tudóak, akkor nem értette, hogy az ember miért nem. Próbálta távolról elkerülni a konyhát. A gyerekek közt ácsorgott, felügyelte őket, hogy óvatosan játszanak Tífusszal. Lajos viszont megtalálta, és amit kért tőle, semmit nem javított a kedvén.
- Ma bemutathatjátok a műsorotokat, Pityukám. –ütögette meg a vállát. – Este nyolcra az ebédlőben legyetek készen.
- Mi a fenéről beszél, főnök? 
- Ti akartatok muzsikálni, nem? Este a csoportvezető Tanár néni és bácsi szeretnék egymással eltölteni az idejüket. Ezért le kell foglalunk a gyerekeket nyolc és tíz között.
- Teljesen elfelejtődött ez a vonal főnök. Nem is foglalkoztunk vele, csak egy kezdeti fellángolás volt, amiből aztán nem lett semmi. 
- Ha nem csináltok nekem műsort estére, akkor a csoportvezetők nem adnak plusz pénzt. Szóval zenét és egy csoport, tomboló kölyköt akarok az étkezdébe. Mert ha nem kapom meg a pénzem, tőletek fogom levonni. Vedd úgy, hogy ez a szívesség, amit kérek tőled. Keresd meg ezt a Gyulát, szaglássz egy kicsit utána is. Ha segítesz, fiam, nem fogod megbánni. 
István elvégzett még egy-két apróságot, aztán kinyitotta Lajos kocsijának ajtaját, hogy Tífusz beugorjon rajta, a fiú is követte kedvence példáját. Éppen indulni készült, amikor a másik ajtó is kinyílt, Lili mászott be rajta.

- Ne mondj semmit, Lajos küldött –és István úgy is tett, ahogy a lány kérte. 
Útnak indultak, a korábban Margótól megkapott címre furikáztak. Rövid kacskaringózás után meg is érkeztek egy halászcsárdához. Odabent meg sem kellett kérdezni senkit, Gyulára rá volt írva, hogy ő Gyula. Úgy nézett ki, mint akit a ’90-es évek hagyott hátra, hogy büntesse vele a mai látásmódot. Barna haja felül az égnek meredt és rövid volt, hátul pedig hosszú, a nyakát teljesen eltakarta. Barna bőrdzsekit viselt, szürke nadrágot. Más esetben Lili és István kacagtak volna rajta... Idővel mindent elmondtak neki, beavatták a tervbe, még azt is elmondták, hogy maga Margó küldte őket hozzá. Gyula így válaszolt minderre:
- Nem! Ha szeretnék se tudnék, mára már be vagyok táblázva, különben is legalább egy hónapot kellett volna gyakorolnunk előtte, hogy menjen ma bármi is… Mit is mondtatok, hogy van az én Margókám?
Igazából se Lili sem István nem bíztak benne, hogy bármi is össze fog jönni, nem is értették a próbálkozásukat. Felhívták Lajost:
- Hogy értitek azt, hogy nem fog menni? Ne kelljen káromkodnom a rohadt életbe is! István benned bízom, szerezz nekem valami zenét estére.
- Van egy ötletem, Főnök, de nem hiszem, hogy ez a legjobb terv.
- Nem érdekel, zenét akarok estére! –és azzal le is tette a telefont. 
Istvánnak volt egy garázsbandája, háromtagú. Punk dalokat írtak és játszottak. Lehet, a hangerő nem gyerekfülnek való, de a mondanivaló mindenképpen jót tenne velük. Úgy gondolta ebben a korban kell helyes útra nevelni őket, és ez lenne legjobb dolog, ami velük történne. 
Lili ki lett téve az autóból a kemping kapujában, a fiú el sem köszönt tőle, szélsebesen tovább hajtott. Bántotta a dolog, szerette volna, ha békén hagyná őt, és most, amikor Lili megkapta, amit kért, valahogy mégis hiányzott a közös nevetgélés vele. Paolohoz sietett, meg akarta őt ölelni, de a férfi ügyet sem vetett rá, ellökte magától, nem figyelt rá bármit is mondott. Néha-néha ránézett, végig mérte őt, mintha a koporsóméretét saccolgatná, de közben valami máson gondolkodott. 
Lassan István is visszaért két barátjával karöltve. Farmerben voltak, fehér pólóban, lánc lógott az oldalukon. Elkezdetek berendezkedni az ebédlőben, jöttek az erősítők, összedugtak mindent mindennel, gyakorolgattak. Tífusz ledőlt az egyik erősítő mellé, amikor viszont rázendítettek a srácok, lomhán feltápászkodott a földről és arrább tette le magát. A kölykök körül ugrálták a fiúkat, és hagyták is nekik, hogy kipróbálhassák a hangszereiket. Lili a távolból figyelte őket, most először nem volt mellette Paolo, és kissé elveszettnek érezte magát, ostobának. Legszívesebben körül rajongta volna Istvánt, de azok után, amit mondott neki, nem tehette.

Közben Lajos ismét megtalálta Istvánt. Arról érdeklődött, hogy mit sikerült kideríteni Gyuláról. Azon kívül, hogy egy téridő hasadáson keresztül átesett a ’90-es évekből a jelenbe, mást nem tudott elmondani, Lajos pedig türelmesen abba is hagyta a faggatózást. István legnagyobb meglepetésére még meg is dicsérte.
Hamarosan el is érkezett az este, a vacsora után minden gyerek oda csődült a zenekar köré, nem is kellett kérni őket. Paolo a konyhaajtóból ferde szemmel figyelte a srácokat. István kezében a gitárral a mikrofon állvány előtt állt. Ránézett a basszusgitárosra, Krisztiánra, utána a dobosra, Petire, akik egy bólintással jeleztek, hogy készek. Előbb viszont István felkérte a kölyköket, hogy közösen, jó hangosan kiabálják be nekik az egy, két, há’, négyet. Miután ez megtörtént, basszussal nyitottak, majd egyszerre jött a dob és a gitár. Aztán következett is az ének.
- Ugyanoda tartozom, szemét egy fajhoz, a véreskezű hazugsághoz –kezdett bele István és Krisztián erőteljesen, majd egyedül folytatta István lazább hangon, és így ismételtek. - De én nem akarok ugyanaz lenni, mint ti, mindig más próbáltam lenni. És még is… Ugyanoda tartozom, szemét egy fajhoz, az illúziófaló agyatlan csordához. De én akkor sem vagyok ugyanaz, mint ti, mindig más próbáltam lenni. És még is… Ugyanoda tartozom, szemét egy fajhoz, hűtlen, élvezetet hajszoló, hülye bagázshoz. De én küzdeni fogok, nem leszek ugyanolyan, mint ti, jobb lenne a Föld, ha más is megpróbálna így élni.
Ahogy most is, saját számokat játszottak a továbbiakban is. Eltelt egy fél óra, de már elénekelték minden dalukat. Ekkor rázendítettek pár Clash klasszikusra, majd elismételtek mindent háromszor, mire a gyerekek végre kifáradtak és aludni mentek.
Lilinek nagyon tetszett, noha egész életében utálta az ilyen zenét, sosem érdekelte a mondanivaló, mögöttes tartalom, üzenetküldés, csak a bulizásnak élt. Most megőrült, tombolni volt kedve üvöltözni. Nem érdekelte az, amit mondott, oda ment a fiúkhoz gratulálni.
- Nagyon szuper volt! Miért nem indultok el egy tehetségkutatóban? –érdeklődött csillogó szemekkel a lány.

- Mi pont az ilyenek ellen lázadunk, az nem a tehetségkutatásról szól, hanem a pénzfolyásról, kollektív agyelszívásról. Mi nem így akarunk híresek lenni, hanem saját erőnkből. De ha nem is leszünk azok, akkor sem baj, a lényeg az, hogy néhányan hallottak minket, és talán megértették az üzenetünket. –felelte István, miközben Peti és Krisztián elkezdtek összepakolni.
- Ebből a fasiszta maszlagból nem kér senki! –lépkedett oda büszkén Paolo Lilihez, majd átkarolta.
- Ez nem fasiszta! Mi lenne, ha előbb utána néznél a dolgoknak, mielőtt megpróbálnál bele okoskodni? Akikre te gondolsz, azok a skinheadek. Mi pont ez ellen szólalunk fel, mi vallásra vagy nemre való tekintet nélkül utáljuk a rendszert… Mégis mit gondolsz, Paolo, össze tudnál dobni pár szendvicset, a srácok már nagyon éhesek. –Paolo mérgében sarkon fordult, és a konyhába vette az irányt. Lilinek nagyon tetszett István magabiztossága, a mai este után, végre vonzónak találta.
- Van kedved beszélgetni? Ihatnánk egy kakaót. 
- Kösz, nem! Nincs szükségem erre. Nem vagyok hülye, Lili. Mi volt ez az olcsó hazugság? Paoloval régebb óta egy pár vagytok? Mégsem tudtad, hogy az ő házába leselkedtünk be, és ugyanúgy meglepődtél az ott talált kameráktól, fényképezőgépektől. Ja, és ha egy pár lennétek, miért itt élsz egy kempingben, és nem vele? Hogy hagyhatná, pláne akkor, ha terhes lennél. Sántít az egész történeted. Szóval, amíg nem tudsz őszinte lenni hozzám, addig nem vagyok kíváncsi rátok. Addig nincs szükségem ilyen emberekre magam köré, nem tesz jót a léleknek, nem helyes –István hátat fordított Lilinek, és segített pakolni a barátainak. Tífusz egy ideig Lilit figyelte, fújt egyet, majd lustán gazdája után ment, hogy lábatlankodjon pakolás közben.

Hosszú volt ez a nap, egész késő lett, mire minden lecsendesedett. Lili kisétált a kemping területéről, egész a folyó partjáig. Nem félt a sötétben, pontosan tudta, hogy amitől igazán félnie kell, azt magában hordozza. 
Leült a stégre, ahol nemrég még István büszkélkedett a szákban úszkáló halakkal. Nézte, ahogy a csillagok apró pöttyei a víz hullámzó felszínén tükröződnek.
- "Fecseg a felszín, hallgat a mély!" - jutott eszébe a költő néhány sora, miközben körülötte a természet hangjai és ő maga is megnyugodott egy kissé. Tudta, az elmúlt napokban bután viselkedett, össze-vissza kapkodott. Ahogy otthon is tette, az utolsó napokban, sőt, egészen azóta zavart volt, hogy elhagyta Patrik. Patrik, a kedves, jóképű, igéző szemű tanár úr, aki annyira elvarázsolta, hogy miatta feladta gyermekkorát, álmait, egykori vágyait.
A lágy, esti szél megborzolta Lili haját, mintha fel akarná ébreszteni abból a rózsaszín álomból, ami Patrik emlékétől ismét a tudatára szállt. Lili talán most először ismerte fel, hogy mennyire bután viselkedett akkor, Patrik hatására. És aztán következett a mély szomorúság, a gyász, amit Patrik eltűnése okozott. A mélypont pedig az a buli volt, az az átkozott éjszaka, amikor szabadulni akart bánatától és ezért feladta önmagát. Vagy talán az otthonról elszökés a mélypont? Egyik tettére sem volt büszke.
És most itt, az ország másik végén, ahol nyugalmat keresett, ismét a butaságának a csapdájába esett. Paolo csillagszeme, István kedvessége. Mindkettő egyszerre rémlett fel előtte. És úgy érezte, egyiket sem kaphatja meg, bármelyikre is vágyjon. Paolo láthatóan kedveli, de ő megzsarolta. Érdekes, milyen gyorsan belement ebbe a zsarolásba a férfi! Vajon ki ő valójában? Vajon mit láttak ott a lakásban? Vajon mit titkol a férfi, és mi az, ami miatt ma olyan furcsán viselkedett vele. Délelőtt még csókolta, délután már méregette a szemével. Vigyáznia kell vele, most, itt a folyóparton, ezt érezte Lili.
István pedig? Kedves, aranyos fiú, de hogy figyel! Mindenhol ott a szeme! És tudta, hol lakik az olasz. Ráadásul Lajossal is üzletelget, arról nem is szólva, hogy vajon Piroskának miért csapja mindig a szelet. Vele is vigyázni kell! - döntötte el Lili és elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy az egyetlen, megbízható lény körülötte jelenleg Tifusz, a kutya.

Csendes, sötét est szállt alá, miközben elmélázva-gondolkozva figyelte a folyó sodrásának hullámait.
- Nem zavarok? - kérdezte mögötte egy kedves, lágy hang. Lili felnézett és Piroskát látta meg maga mögött.
- Gyere csak! - invitálta. - Csak egy kicsit gondolkodtam a jelenen és a múlton.
- Azt jól teszed, az embernek rendbe kell tennie néha a gondolatait! - bólintott Piroska és úgy ült le Lili mellé, hogy lássa a lányt és a folyót is. - Tudod, figyellek téged, mióta ide keveredtél! 
- Tudom, talán még féltékeny is voltál rám! - nevetett Lili és Piroska nem szégyellte, ő is kacagni kezdett.
- Hát igen, tudod, nekem nincs annyi eszem mint neked, nem jártam sokat iskolába, így én abból élek, ami nekem jut. Ha a főnök úr farka, hát akkor az! De te más vagy! Érzékeny és okos lánynak tűnsz!
- Kedves, hogy ezt mondod, de hidd el, ostobább vagyok, mint gondolod!
- Ezt a gyerek miatt mondod? - kérdezte Piroska és beszélgetőpartnere hasára mutatott.
- Honnan tudod? - csodálkozott Lili.
- Mindent tudok! Majdnem mindent! - nevetett sejtelmesen Piroska. - De ne aggódj, én senkinek nem beszélek! Mondjuk, Istvánnak igaza volt, senki nem fogja bevenni, hogy Paolo az apja!
- Ezt is tudod?
- Angyalkám, hát mondom, hogy abból élek, amiből tudok. Ha pletykából, akkor abból.
- Zsarolni akarsz? Nekem semmim nincs!
- Buta! Miért zsarolnálak? - kacagott Piroska. - Az a te dolgod, mit hazudozol itt össze a férfiaknak! Nálam azzal nyertél, hogy nem akarod lenyúlni a Lajost! Amúgy a másik kettőt vihetnéd, de vigyázz, egyik sem az, aminek látszik!
- Mire gondolsz?
- Semmire, de érzem. Meg persze látom. Paolo játssza itt nekünk az olasz macsót, de a szeme néha olyan idegesen figyel, mintha attól félne, figyeli valaki. István meg előadja a laza, punk fiút, amúgy meg mindent tudni akar, mindenbe belekotyog és ráadásul mindkettőnket meg akar kefélni! Sőt, azt hiszem, még Margót is, na nem a takarítót, az már meg volt neki, hanem a háziasszonyt. Mondjuk, arra rá is férne, mert hát a Gyulája is csalja, az ura is, szóval...
- Te tényleg mindent tudsz! - nevetett Lili.
- Igen! - bólintott Piroska, majd elkomorodott. - Azt is, hogy te bajban vagy és egyedül vagy. Ezért jöttem most utánad, hogy tudd, nem vagy egyedül. Ha gondolod, én itt vagyok. Buta vagyok, de megbízható barátnő, ha szükséged lenne rám...
- Ez kedves tőled! - mosolygott rá Lili és annyira elérzékenyült, hogy egy könnycsepp szaladt végig az arcán. - Tudod, tényleg egyedül vagyok, és jó lenne, ha valaki néha, minden érdek nélkül, rám mosolyogna!
- Igen, erre sokan vágyunk! Minden érdek nélkül, csak egy baráti szót várna az ember lánya! - bólintott Piroska és nem mondott többet. Elfordult Lilitől, nézte ő is a vizet. Lili pedig a lányt, akiről eddig csak rosszat gondolt. És lám, érző, kedves nő bújik meg a felszín alatt.
- Fecseg a felszín, hallgat a mély! - sóhajtotta ismét, de Piroska erre is csak mosolygott, miközben a vízben egy nagyobb hal megugrott egy falat szúnyogvacsora reményében.

-- Érdekes, hogy te mindent tudsz rólam , én meg semmit rólad, pedig már több mint egy hónapja egymás mellet dolgozunk. Jó, egyet s mást hallottam, de én nem vagyok olyan, hogy mindent csak úgy elhíggyek amit beszélnek az emberek , mert nekem volt némi csalódásom az emberekben, és azóta nem tudok ,hinni -- lassan már saját magamnak sem tudok hinni!
-- Hát csalódásom nekem is volt-- mondta Piroska és egész közel hajolt Lilihez, nem is tudom , hogy elmondjam-e, mert olyan szégyenletes, én szégyellem magam pedig nem is nekem kéne , hanem annak a tróger apámnak aki tizenkét éves koromban használni kezdett, és én csak tízen ötéves koromban mertem elmondani anyámnak. Anyám azonnal jelentette, börtönbe került. Azt hiszem , hogy még mindig ott rohad, pedig annak van már hat éve. Aztán anyámmal éltem, vagy két évig. Fiatal volt még, neki is pasas kellett. Hozott is pasasokat,volt amikor kettőt is. Ilyenkor keményen ittak, berúgattak engem is, és egyszer csak azt vettem észre, hogy pontosan azt csinálom, amit az anyám.. De nem bírta a gyomrom, felszedtem a sátorfámat és világgá mentem. Anyámnak azt mondtam, hogy ne is keressen, mert elegem volt belőle is, mert ő sem volt sokkal jobb mint az apám.Nem is keresett , másoktól hallottam, hogy külföldre ment, és az csinálja amit itthon csinált. A világgá menésemmel csak idáig jutottam. Azt hiszem innentől már tudod, mert engem is befogadtak--és most a Lajos kitartottja vagyok-- a munkám mellett-- és persze ezért elvár extra szolgáltatásokat is.Bevallom szerettem volna volna barátkozni veled, de valami mindig visszatartott,mert féltem, hogy Lajosnál, a helyembe akarsz lépni. Ha láttad volna az este is amíg takarítottunk-- hát egész este le nem vette rólad a tekintetét , különösen amikor lehajoltál-- hát szinte rá tapadt a tekintete a gömbölyű fenekedre. És ezt nekem végig kellet néznem.Pedig én egyáltalán nem akartam ott maradni-- én el akartam menni ,mert olyan fáradt voltam, hogy majd eldőltem.

Aztán mikor lefeküdtem, akkor meg nem tudtam aludni. Kerestelek a szobádba, de takarító Margó azt mondta , hogy a folyó felé mentél. Nem hiszed el, de akkor olyan rossz érzésem támadt , hogy szaladva jöttem egészen addig ameddig meg nem láttalak a parton. Akkor egy kicsit megnyugodtam. Hidd el hogy nagyon örülök , hogy így elbeszélgettünk , mert nekem nem nagyon van kivel beszélgetnem. Mert mindenki ellenséges velem-- csak azért, mert kitartok Lajos mellett.
-- És a főnökasszony ?
--Különös kapcsolat az övék, elméletileg házasok, de én inkább nevezném GMK-nak , mert a pénzügyeken kívül semmi nem tartja össze őket. Gyerekük sohasem volt-- az asszony azzal magyarázza félre lépéseit. De nem is magyarázza, mert nem kell, mert megmondta Lajosnak, hogy ő ott keres boldogságot , ahol akar és ugyanezt megteheti Lajos is. Viszont a kasszát, mindketten nagyon szigorúan felügyelik.
--És Paolo?
--Paolo, minimum, két kulacsos, de lehet , hogy több!

Paolo vasárnap délután telefon hívást kapott. Ordítozva, körbejárva a konyhát beszélt. Mit beszélt, üvöltözött, majd idegességében, zsebre vágta a telefont, és berohant Lajoshoz.
--Főnök, szükségem van három négy napra, haza kell utaznom, sürgősen, ha nem enged el akkor is elmegyek , de ígérem hogy a hét második felére visszajövök, és ne kérdezzen semmit, mert úgysem mondok semmit. A helyzet komoly muszáj mennem.
--És én mit csinálok nélküled?
--Úgy fogja csinálni , mint amikor még nem volt olyan nagyfőnök. Be fog állni a konyhába, a főnök asszonnyal együtt, és sütnek , főznek , mint a régi szép időkben..

- Ugye csak viccelsz? - kérdezte ámulva Lajos, de közben már azon tanakodott, hogy valóban milyen szépek is voltak azok az idők, mikor ő meg a felesége még együtt csináltak mindent, így mire Paolo elkezdett volna magyarázkodni, hogy pedig életbevágóan fontos a dolga, a főnök már bólintott. - Jól van, jól van. Rád fér a szabadság. Amúgy sem lesz olyan hajtás, nem jelentkezett be sok ember. De legkésőbb öt nap múlva itt legyél.
- Én is így gondoltam - felelte Paolo, majd egyszerűen sarkon fordult, és kirohant a helyiségből, ahogyan az épületből is. De alig lépett át a küszöbön, mikor szinte beleütközött Lilibe, aki két kanna vízzel egyensúlyozott a konyha felé.
- A francba! - káromkodta el magát a lány, mert némi víz a cipőjére és a nadrágjára is került. - Mi a csudának rohansz ennyire? - Nehéz terhét letette, és fújtatott egyet.
Paolo szemei teljes döbbenetről árulkodtak, és olyan mérgesen nézte Lilit, hogy az megijedt tőle. - Te mit művelsz? 
- Én? Csak... te jöttél nekem, én nem csináltam semmit.
- Ez mi? - mutatott a kannákra. - Neked nem szabad cipekedned!
Lili megnyugodott, hogy csak ennyi a baj, de azért azonnal megmagyarázta a helyzetet. - Valami csőtörés van, és a főnök közölte, hogy hozzak a közeli kútról két kanna vizet.
- Na, ezt nagyon gyorsan fejezd be! Meg ne lássam még egyszer! - azzal ő maga vette fel a kannákat, és bevitte a folyosóra, azután indulásra készen ki akarta kerülni a lányt, de aztán mégis inkább megállt mellette, és egy sóhaj közepette elecsetelte neki a fennálló helyzetet. - Pár napig most nem leszek. Vigyázz magadra!
Gondoskodó hangja meghatotta a lányt, aki szomorúan pislogott fel rá. - Hová mész? És én mit csináljak itt addig? Egyébként meg, szeretnék beszélni veled, mert... tegnap...
- Ne haragudj, Lili, de tényleg nincs időm - vágott a szavába a férfi, ám a lányt nem tudta ilyen egyszerűen lerázni.
- Mégis, hová mész? Meddig? - Hirtelen különös ötlete támadt, amit nem is titkolt. - Nem mehetnék veled? Akkor legalább beszélgetni is tudnánk arról, ami tegnap történt.
Paolo most döbbent meg igazán. - Velem akarsz jönni? Úgy, hogy fogalmad sincs, hová megyek?
- Miért ne? Melletted mindenhol biztonságban vagyok. Ide is eljöttem úgy, hogy azt sem tudtam, merre indulok.
A férfi elgondolkodva vakargatta a fejét, és úgy méregette a lányt. - Te aztán nem vacakolsz.
- Minek tenném? Ennél rosszabb, mint ami most van, már nemigen lehet.
- És ha mégis?
- Tudom, hogy te vigyázol rám. - Mindezt olyan határozottan mondta, hogy még maga Paolo is elhitte. Gondterhelt szemeinek sarkában újraéledtek a nevetőráncok, karjait széttárta, úgy hívta magához Lilit egy ölelésre. Az pedig ment is, és úgy bújt a férfihez, mintha valóban kapcsolatban volnának.

Erre a jelenetre lépett a folyosóra Lajos, aki épp Istvánnak magyarázta, hogy most ő lesz ismét a szakács, és Istvánnak segédkeznie kell neki. De amint megpillantották az ölelkező párt, megálltak és összenéztek.
Bár Paolo jól látta mindezt, nem zavartatta magát. Még mindig karjaiban tartva Lilit, egyenesen főnökéhez beszélt. - Lili is velem jönne - közölte minden bevezető nélkül.
- Hogy mi? Nem, arról szó sem lehet! - vágta rá István, talán túlságosan hirtelen. És mikor észrevette ezt, nyelt egyet, és segélykérőn Lajosra nézett.
- Khmm.... - köszörülte torkát a főnök. Persze, értette István tekintetét, hiszen látta, érezte rajta, hogy megérintette ez a lány, mégsem mert vitatkozni az olasszal, mert az úgy meredt rá, olyan határozottsággal, ahogy az imént is. - Jó... hát persze... Lilire is ráfér néhány szabadnap.
- Tessék? - ámuldozott István, és úgy nézett Lajosra, mintha szentül meg volna győződve róla, hogy elment az esze. A férfi azonban rá sem hederített, csak öles léptekkel otthagyta őket.
Lili mosolyogva rohant a szobájába, és sietve dobálta össze cuccait. Nem sok mindent, éppen csak annyit, hogy pár napra legyen váltóruhája, piperéje, majd rohant vissza Paolohoz.

A férfi már a kocsiban ücsörgött, ujjaival a kormányon dobolt. Mikor Lili beszállt mellé, azonnal a gázra taposott, és hatalmas lendülettel indított. Egy darabig semmit sem szóltak, majd Lili, hogy megtörje a csendet, beszélni kezdett.
- Tegnap este... sok minden történt. István nagyon jól zenélt. Nem?
- Aha - felelte a férfi, de nem vette le szemeit az útról.
- Este Piroskával is beszélgettem. Nagyon aranyos nő - sóhajtott, mert úgy látta, Paolot nem bírja szóra. - Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy köztünk bármi is van, mert nem lakunk együtt, te meg olyan fura vagy, fura ügyeid vannak, én meg semmiről sem tudok.
Paolo mégis odafordította fejét. - Ezt Piroska mondta?
- Nem, István... Milyen ügyeid vannak?
Nyílt kérdése meglepte a férfit. - Nem hiszem, hogy bármiről is tudnod kéne.
- De igen! Főleg, mert ha kapcsolatunk van, tudnom kell! - Mikor látta, hogy a férfi nem akar nyilatkozni, teljesen őszintén kitárta a szívét. - Megbízhatsz bennem, ahogy én is megbízom benned.
- Ezt nevezik naívításnak - vetette közbe Paolo.
- Igen, lehet, hogy az vagyok, de mégis. Mit titkolsz?
A férfi merengve pillantott a mellette ülő kíváncsi kedvességre, majd elveivel ellentétben mégis őszintén felelt. - Van egy pornóújságom, amit otthon, Rómában nyomtatnak. Ahhoz készítek aktokat, extrém aktokat. Kimondottan külföldi fiatalokat fotózom. Azért is dolgozom Lajosnál. Itt rengeteg turista megfordul a világ minden feléről. Most pedig... van egy kis gondom...