VÉRCUKOR INGADOZÁS 2 

     Álltam tovább tanácstalanul. Láttam, hogy a nagy forgalomban közeledik egy taxi. Talán talált a gondolatunk a sofőrrel, mert egészen a szélre húzott és lassított. Leintettem. Jelezte a szándék megértést, visszacurukkolt és kiszállt.

-         Megkérem, amilyen gyorsan csak lehet, a Nyugati pályaudvarra vigyen el. – udvariasan berakta a csomagjaimat és elindultunk.

-         A parkolóba kéri? – gondolom ez amolyan sofőrös átverő kérdés volt, hadd lássa tudom-e hol járok, s utána megkocsikáztat.

-         Szó se róla, mert onnan át kell cihelődni az egész állomáson a jegypénztárig. Lehetőleg a főbejáratnál álljon meg.

-         Ott nem szabad, de kitalálok valamit!

És ott állt meg. Segített gyorsan kiszedni a csomagjaimat, fizettem és folytathattam tovább a cipelődést, de már nyugodtabban, hisz itt az indulás kapuja. Elmosolyodtam, nekem ingyenes már az utazás minden járművön, de a taxi nem feltétel, hanem luxus, így 1300 forintomba került. Ejha! Szokták mondani, Mohácsnál több veszett!

        Felkászálódtam a lépcsőkön és leültem az első padra, hadd fújjam ki magam! Időm sem volt nagyon nézelődni, mert észrevettem, hogy a 13. vágányon már beállítottak a debreceni járatot. Amilyen „gyorsan” tudtam elcammogtam a jegypénztárig és kértem a helyjegyet. Értesítettek, hogy a különbözet 640 ft. és a szerelvény négy perc múlva indul.

        Valóban úgy volt. Szerencsémre az utolsó kocsiba szólt a jegyen és épp előttem állt. Egy váltókezelő segített feladni a csomagjaimat és indult is a szerelvény. Az előtérből egy segítőkész fiatalember segített felrakni mindent a csomagtartóra és így helyet foglalva, megnyugodva, gondoltam ideje lenne falatozni, mert hosszú út áll előttem. Miután megtaláltam a számozott széken, láttam senki nincs mellettem a szomszédos székre tettem a jegyemet és rá a hűtőtáskát. Könnyebb volt a hozzáférés és zavartalanul szedtem ki a szendvicset, kávét, ásványvizet, hogy minden kéznél legyen. Közben eszembe jutott, hogy az ötezresből visszajáró pénzt a kasszánál sietségemben csak a zsebembe gyűrtem, és most ideje lenne kisimítva elhelyezni a pénztárcámban. A vágtató vonatból csodálni lehetett a búcsúzó ősz szívet melengető szépségét. A fák aranysárga lombját még nem tépázta a szél, varjak keringtek nagy csapatban, és itt-ott a határban traktorok végezték a tarlóhántást, vagy vetést.

      Kis idő elteltével közeledett a jegykezelő. Robusztus elefánt alkat, egy nő hogy is lehet ennyire deformált, alig fért a szűk sávon a székek között. Hozzám érve, kérte a jegyemet. Elővettem a pénztárcámat, minden rekeszét átkutattam, de csak nem került elő. Átkutattam az összes zsebeimet, az irattáskám minden rekeszét, de a jegy sehol. A hústömeg leült mellém és várt. Én újrakezdtem a keresgélési folyamatot és izzadtam a felindultságtól. Látom, egy nyugtatömböt vesz elő a táskájából

-         Ne folytassa, kérem! Ha nincs jegy, kénytelen vagyok büntetni! - és elkezd írni, majd négyszer akkora jegyet szakít le, mint az eredeti, és közli, hogy 1100 ft.

-         Miért ennyi – értetlenkedem – hiszen a jegy 650 ft volt. – Átveszi a pénzt, adja a jegyet és szó nélkül tovább megy. A 107 férőhelyes kocsiban mindössze tízen, ha lehettünk. Tőlem nem annyira távol helyet foglalt és füldugóval hallgatta a rádiót.

-         És, ha időközben előkerül a jegy?

-         Sajnos már tárgytalan!

Magamba roskadva ülök. Első nagy melléfogásom, hogy hallgattam a haverre és elnapoltam az utazást. A HÉV helyett jöhettem volna autóbusszal és a Népligettől metrón könnyebben elérhettem volna a Nyugatit és nem került volna 1300 ft-ba  És most itt a jegy. Hova tehettem úgy el, hogy rá kellett fizetnem 1100 ft.-t Mindenki tudja, hogy életében vannak szerencsés és szerencsétlen napok, de ez a mai, hiába tündöklő őszutói, minden szépségét felmérve, nem tartózik a szerencsés napjaim közé. Már idegesített a mellettem álló nyitott hűtőtáska is, úgy sem kell már semmi! Hirtelen idegesen összehúztam a cipzárt és tovább tettem. Nem kis meglepetésemre előkerült alóla a vonatjegy. Siettem a jegykezelőhöz.

-         Nézze, hölgyem, azt mondta már nincs mit tenni. Csupán bizonyítani akarom, hogy koromat tekintve, ne nézzen suhancnak,aki találomra felül  potyázni a vonatra. Megnyugtatom, hogy a becsületem többet ér, mint a szélhámosság.

Ránézett a jegyre, vállat vont és visszadugta fülébe a hallgatót. Elkezdett dolgozni bennem a korholó dacos elégedetlenség. Mennyire nevetséges, bárhogy nézzük, ugyanazon a napon, ugyanabban a kocsiban, ugyanazon a helyen utazom érvényes jeggyel és bírsággal Hol itt a logika, az emberség? Ez volt neki annyira sürgető, hogy hallgathassa a rádiót, mert ott ült végig a kocsiban, csupán a közeledő állomásokat jelentette be a hangosbemondón, aztán gurult vissza a helyére. Éreztem, hogy mindegyre erősebben zúg a fejem, a vonatkerekek zaja mintha a dobhártyámat hasogatná. Mi ez? Cukorszint emelkedés? Nekem a megengedett ingadozás 90 és 110 között van. Megmértem, 320! Mit a teendő ilyenkor? Erre nem voltam felkészülve. Azt tudtam, hogy ha süllyed, egy kanál cukor azonnal helyre hozza. Ijedtemben egy húzásra felszívtam fél liter vizet.

      Közeledtünk Debrecenhez. Hozzáláttam kihordani a csomagjaim az előtérbe. A hústorony is ott volt, épp mondta be a megafonba a közeledő állomást. Amíg befejezte néztem ki az ablakon. Az idő is tükrözte lelkiállapotom, a kék égen fodros gomolyfelhők jelentek meg és elkezdett fújni a szél.

-         Azt mondta, hogy minden rendezett, nem gondolja, hogy furcsa ugyanazon a vonaton érvényes jeggyel és bírságoltan utazni? Nyugdíjas vagyok, nekem minden forint számít! Feltétlenül jelentést teszek a központnál, mert az ön tunyasága égbekiáltó!

Elkomorodott, de nem szólt. Leszálltam és elhelyeztem a csomagjaim egy padon. Vártam, míg kiengedik a vonatot. A forgalmista mellettem haladt el és utána szóltam

-         Kérek tájékoztatást, hogy a nyírábrányi vonat most is a 11. vágányról indul?

-         Azt nem tudnám megmondani, mert a rendészetre tartózik és addig még 3 óra van. – tanácsát kértem, mi a teendő helyzetemben, mert a jegykezelő türelmetlenségét veszítve nem várta meg, míg előkerül a jegyem és megbírságolt, és felvázoltam a részleteket.

-          Tessék bemenni a pénztárok valamelyikéhez, mert ez pénzügyi dolog és ők hívatottak intézkedni.

A pénztárosnő leellenőrzött mindent, helyénvalónak találta s szerinte hülye volt aki ezt a büntetést kitöltötte, de az információs irodába irányított, mert ott veszik fel a panaszokat. Ott is a hölgy furcsállta az eljárást, kitöltötte az űrlapot és megnyugtatott, hogy a pénzt postán megkapom.

   Ha ilyen egyszerű lenne! Ismeri-e valaki a magyar törvényeket? Kell annak két év, amíg fából vaskarikát csinálnak a saját javukra!! Mert minden körülmények között védeni kell a mundér becsületét!!