- Na, jó, inkább menjünk el inni –Gyula olyan lendülettel ugrott el a szintetizátora mellől, mintha forró piszkavassal bökték volna meg. A férfi türelme elfogyott, ő ma igazán elemében volt, ellenben Istvánnal, akit a nyomasztó gondolatai nem hagytak nyugodni. Elpotyogtatta a gitárpengetőt, olyan gyakran esett ki a kezéből, mintha cukrot osztogatna gyerekeknek. Nem tudta tartani az iramot, pontatlanul játszott, és a hangjából semmilyen lelkesedés nem szűrődött ki. 
- Még egyszer játsszuk el a…
- Nem! Rossz rád nézni, nem vagy önmagad. Gyere, iszunk valamit, aztán minden jobb lesz.
- Ki nem önmaga? –kérdezte Erika belépve az ebédlőbe. A lány hangjának csilingelésétől István arca végre felfrissültnek látszott. 
- Nem tudom, ki vagy te lány, de te vagy az első dolog, ami mosolyt csalt ma az arcára. 
Erika is elmosolyodott, támadt egy ötlete, hogyan tudná jobb kedvre deríteni. Megfogta a fiú kezét, és megint csak elvonszolta őt. Most nem a szabadba ment vele, hanem egy eldugott helyet keresett. Átvonszolta őt a konyhán, Paolo és Lili köpni-nyelni nem tudtak a látottaktól, Istvánnak pedig csak fülig ért a szája. Átvágtattak a közös pihenő helyre, ahol lazítani szoktak, de túl nagy volt és nyílt. Erika kinyitott minden ajtót, hogy benézzen mögé, amíg rá nem lelt a tökéletesre. Egy kis gardróbhelységre, ahol másik Margó tartotta a takarítóeszközeit. Pont olyan volt, amilyet fejben elképzelt, ezért belökte Istvánt aztán magukra zárta az ajtót. 
- Dugj meg! –parancsolta Erika egyéb választásai lehetőséget nem adva a fiúnak.

- Komolyan? –kérdezett vissza zavarodottságában nevetve, nem tudta komolyan venni az ajánlatot. Imádkozott, hogy ne tegyen semmit a lány, mert nem akarna ártani a lelkének. De amikor lecsúszott a bugyi, István tudata csapdába esett, elvesztette a józan ítélő képességét, és az ösztön vette a helyét. Arra tudott csak gondolni, hogy innen nincs visszaút, ha megteszi, talán bánni fogja, de ha nem, azt még jobban. Ilyen csak egyszer fordul elő az életben, talán annyiszor sem. Szóval, aminek meg kellett történni, az meg is történt.
Miután vége lett, István agyát újra elöntötték a gondolatok. Nem kellett volna, Erika lelke törékeny lehet, most van túl egy halál közeli élményen, nem tudja hogy feldolgozni. 
- Minden rendben van velem –lihegte Erika.
- Mi?
- Most biztos azon gondolkoztál, hogy mi vett rá engem erre. Nincs semmi baj, csak vágytam rá. A legcsodálatosabb örömszerzési forma, mégis kötődéshez és érzelemhez van kötve. Pedig ilyenkor egyenértékűek vagyunk bolygónk minden fajával. Az elménk megszűnik és csak az állatias ösztön marad meg. Miért ne élhettem volna ki magam, ha ez mindkettőnknek jót tesz? –István pont az érzelem és a kötődés híve, de attól még nevetni tudott volna a lány szavain, úgy fel volt dobva. 
- Védekezni kellett volna, ugye szedsz valamit?
- Dehogy, nem vagyok beteg. Mi a legrosszabb, ami történhet velem? Születik egy gyerekem egy jó embertől, ami értelmet ad az életemnek?
- Jó ember vagyok? –kérdezett vissza döbbenten a fiú, aki magát nem érzi annak.
- Azzá tettelek, hogy hagytam, kiments a vízből. –Erika felhúzta a bugyiját, aztán a nadrágját is, és kilépett a helységből. István csak meresztette a szemét, nem tudta, miért kap ilyen jó dolgokat az élettől hirtelen. Próbálta megfejteni Erikát is, őrölt a csaj, semmi kétség felőle, de ez egyáltalán nem zavarta, szórakoztatónak találta. 
Erika átvágtatott a konyhán, István alig bírta utolérni. Lili és Paolo tátott szájjal bámulta a fiút, aki értetlen tekintettel mégis kacarászva sietett el mellettük.
- Javítsatok ki, ha tévedek, de nem úgy néztek ki, mint akik Pokémon kártyákat cserélgetni vonultak félre –mondta Gyula.
Erika leült egy székre, István nyakába vette a gitárját, és újra beindult a próba. Így már jobban ment neki a zenélés, tele volt energiával. Ha ilyen iramban folytatják, hamarosan indulhat a zenés este. Amiről nem is sejtik, hogy Lili és Paolo is készül valamivel.

Piroska viszont eldöntötte mi tesz, miközben odalent Erika és István egymást ölelgették. Mire újra felcsendült a gitár hangja, a lány már magára vette a farmernadrágját, tiszta pólóját. Ismerte az este menetét, tudta, hogy ilyenkor Lajos valahol az italpult közelében kóricál, az alkohol legjobb elérhetősége érdekében, Margó asszony pedig el nem mozdul Gyula mellől, tehát szintén az italpult közelében csücsül. Piroska elmosolyodott azon, hogy milyen hazug életet él ez a házaspár, mindegyik mást akar, de a pénz és a megszokás mégis összeköti őket. A lány tudta, hogy ezt az életet nem akarná. 
A kemping zaja lassan elcsendesedett, a legtöbben már visszatértek sátraik elé, ahol kártyapartival, beszélgetéssel apró tüzek körül töltötték az időt. Egy fiatalabb társaság hangos nevetgélés közepette társasjátékot játszott a kemping egyik sarkában, de zajukkal senkit nem zavartak, hiszen még alig múlt kilenc óra. Az italpult köré egyre több vendég foglalt helyet, hallgatták a próbát, csendesen beszélgettek. 
Piroska összefogta lobogó, vörösre festett haját, szolid lófarokba szorította, arcára csak gyenge, alig látható sminket tett, az erős parfümöt is mellőzte, lágy orgonaillatú kölnit tett a nyakára, csuklóira. Megnézte magát a rozsdás tükrében és elégedetten elmosolyodott. Hatalmas változást látott, már nem mindenki cafkája nézett vissza rá, hanem egy tisztességesnek tűnő, kedves, szolid lány. 
Ahogy elhagyta a szobáját, meghallotta a vendégek elégedetlenkedő zaját, hiszen nem volt, aki kiszolgálja őket. Gyors lépésekkel elérte az éttermet, rámosolygott Margóra, majd a pultot támasztó Lajosra és dolgozni kezdett. Felvette a rendelést, és mivel István a gitárt pengette, Lili Paolot ölelgette, így nem volt, akinek átadja a feladatot, ki is mérte az italokat, majd az asztalokhoz is kiszállította a hűsítő nedűket. Margó tért leghamarabb észhez, beállt a pult mögé és segített a vendégek kiszolgálásában.
- Megváltoztál! - szólt oda Piroskának, aki már a hatodik kört tette, halkan beszélgetett a vendégekkel és egyáltalán nem riszálta a fenekét úgy, mint eddig.
- Szeretnék! - mosolygott Piroska és egy pillanatra azt gondolta, valóban ilyen egyszerű. Persze, lelke mélyén tudta, hogy egy szolid ruhadarabtól és visszafogott viselkedéstől nem nyerheti még el Imre kegyét, de bízott benne, hogy ez a helyes út, és mivel helyes, sikeres is lesz.

A két zenész Erikával kiegészülve a bárpulthoz ült le megpihenni. Ennek több oka is volt, az egyik, hogy Piroskának ne kelljen még miattuk is rohangálnia, a másik ok pedig az volt, hogy Gyula Margó közelében lehessen. Szerette volna őt is meghívni, de közvetlen Lajos előtt mégsem tehette. 
A fiatalok rendes sört kaptak, a férfi alkohol menteset, mert még vezetnie kellett. Csendben iszogattak, egyikük sem szólt egy szót sem, és ezt így érezték kellemesnek. Erika a szeme sarkából a konyhaajtó felé tekintett. Látta, hogy az résnyire nyitva van, és két szempár kémleli Istvánt és őt.
- Azok meg kik? –kérdezte a lány. Ahogy István odakapta a fejét, az ajtó hirtelen bezárult. 
- A szakács és a segédje, Paolo és Lili –felelte unottan Lajos, miközben poharakat törölgetett. 
- Mibe fogadunk, hogy pár percen belül, ide eszi őket a fene, valamilyen béna ürüggyel? –István csak mosolygott, Lajos gondolkodott, Gyula pedig kihasználta az alkalmat, amíg nem figyel, és belecsípet egyet Margó fenekébe.
- Rendben, ha kettő percen belül, bármelyikük is felbukkan, én fizetem a következő kört mindenkinek, még neked is, Piroskám! –Lajos rákacsintott a lányra, mert nagyon tetszett neki az új frizurája, szívesen fogadta volna, ha újra összecsókolgatja a nadrágját.
A társaság egyik fele az órát figyelte, a másik pedig a konyhaajtót, amin rögtön ki is lépett a két említett személy. Lajoson kívül mindegyikük nevetet, ő csak a pultra támaszkodott és a fejét csóválta.
- Mit akartok? –kérdezett nagyot sóhajtva a főnök. István Lili hasát figyelte, Erika gúnyosan húzta a szája szélét, de ugyanakkor büszke is volt magára, milyen jól ismeri az egyszerű embereket.
- Mi is szeretnénk előadni valamit, Lilivel. Úgy gondoljuk, hogy egy kis igazi értéket is kellene adnunk a vendégeknek, kellemes egyszerű dalokat énekelnénk, amik közelebb állnak a vendégeink szívéhez.
- Nem látom akadályát, színes kulturális estét csapunk. Ha két nap alatt fel tudtok készülni, akkor mehet –Lajos szavától meghökkent a banda zenész és énekes része.
- Micsoda? –kérdezte István. 
- A jelenlévő vendégek nagy része 3 nap múlva távozik, hát legyen emlékezetes az utolsó estéjük. És most tünés vissza a konyhába, a vacsora nem főzi meg magát! 
Lilit rosszul érintette, hogy István be sem mutatta neki a rejtélyes, új barátját. Valamint arra is kíváncsi lett volna, hogy hogyan került bele Gyula a képbe, mikor kezdtek összebarátkozni annyira Istvánnal, hogy mostanra már közösen iszogatnak. Szomorúan tekintett vissza az önfeledten iszogató munkatársaira, inkább ücsörgött volna velük, baracklevet szürcsölgetve, minthogy húst klopfoljon Paolo mellett, aki főzés közben csak utasítgatta. Paolo ilyen volt, ha valamit el kellett végezni, akkor azt jól végezte el, ha főznie kell, akkor teljesen átszellemül, és csakis arra koncentrál.

Lassan mindenki pohara kiürült. István pedig Piroska haját figyelte, az övé is vörös, és Erikáé is. Az ő haja mondjuk világosabb volt, narancssárga árnyalatú. Újra Piroskára nézett, majd Erikára, onnan pedig Gyula hajára. Ezt megismételte párszor, aztán az asztalra csapott, és leugrott a székről.
- Le kell vágnunk a hajad, Gyula, nincs mentség! –szinte kiáltotta a fiú. Meggyőzte a férfit, ha vele akar zenélni, muszáj levágni az idétlen haját, és egy kicsit átalakítani a megjelenését. Nem örült neki, de szembesülnie kellett a ténnyel, a ’90-es évek már régen véget értek. 
A fiúk, és velük együtt a két lány, Erika és Piroska beszálltak Gyula kocsijába. István integetett kiskutyájának, hogy pattanjon be ő is, nélküle nem igazán szeret sehová sem menni. Margó az ebédlő ajtajából figyelte, ahogy elhajt az ajtó, aggódva engedte el Gyulát.
- Te egyébként merre laksz? Kerestelek a kempingben, de nem találtalak sehol –érdeklődött István, mert úgy tudta, a lány csak üdülni érkezett. És miért üdülne bárki a saját városában?
- Ide költöztem egy albérletbe, a szüleim fizetik, amíg nem találok állást.
- Miért költöztél ide azok után, ami történt, azt gondolná az ember, soha nem akarsz visszatérni.
- Pont ezért, én nem olyan vagyok, mint mások. Itt halt meg a régi énem, miért ne születhetne itt újjá egy másik. Mintha főnixmadár lennék, aki a hamvaiból feltámad. Ezért is a vörös –mutatott a hajára Erika. Piroska szomorú volt, de biztató mosolyt erőltetett az arcára. Ő is valami hasonlóban reménykedik. 
Pár kanyar után a lányok kiszálltak a kocsiból, Piroska Imit jött meglátogatni, az ő munkahelye pedig csak pár sarokra volt onnan, ahol Erika lakott, ezért sétálni akartak egyet, hogy beszélgethessenek.
Nem sokkal utánuk Gyula felvitte Istvánt és Tífuszt a lakására. Hogy hajvágás előtt, átvizsgálják a ruhatárát. A barna bőrdzsekit egy feketére cserélték, alá egy bordó „v” nyakú pólót ajánlott István. A szörnyű szürke nadrágot egy világoskék, kopott farmerre cserélték. A lábára pedig egy egyszerű tornacipőt húztak. Már majdnem úgy nézett ki, mint egy ember, csak a haj volt hátra. Az a borzalmas haj. Volt otthon ugyan hajvágó gép, de Gyula mindenképp profi kezekre akarta bízni magát, ha már meg kell szabadulnia féltve őrzött büszkeségétől.
Eleinte kellemetlennek érezte a szabadban való közlekedést a hirtelen váltott ruhákban, azon kattogott az agya, hogy vajon mit gondolhatnak róla az emberek, hogy a kinézete eltér az eddig megszokottól. Minden tükröződő felületben megcsodálta magát, ami mellett csak elsétáltak, és egyre jobban kezdte elfogadni magát.

- Milyen hajat szeretne? –kérdezte az alacsony csinos fodrász hölgy már az üzletben. Gyula szeme a szemben lévő tükrön keresztül István tekintetét kereste, tanácsra volt szüksége. A hölgy azt a parancsot kapta, hogy vágja le neki minél rövidebbre, de középen hagyjon meg egy csíkot, a jelenlegi hosszúságból.
- Azt a leborult… –mondta döbbeneten István. –Úgy nézel ki, mint a fiatal De Niro a ’76-os Taxisofőrben.
- Mit szólna az én Margókám, ha most látna, hah? –kérdezte elképedve Gyula. Ezért készítettek neki egy fényképet telefonjával, el is küldték neki a képet. Végül Istvánnal közösen megegyeztek, hogy inkább legyen egyenletesen levágva mindenhol. Az új Gyula pedig el is készült, elégedett volt magával, remélte, hogy Margó is az lesz.
Piroska ez idő alatt Imi munkahelyén várakozott, izgatott volt, szinte remegett a lába, alig várta, hogy megmutathassa az új önmagát a kiszemeltjének.
- Atyaég! –csendült fel mókásan Imre. - Ki ez a szép hölgy, és ki az a szerencsés, aki várakozik?
- Hát rád, te buta! –Piroska hű maradt a nevéhez, és úgy elpirult a bóktól, mint a rózsa.
- Gyönyörű vagy, fantasztikusan nézel ki –dicsérte tovább a fiú, Piroska pedig szorosan megölelte, sírni tudott volna örömében, talán sosem dicsértek ennyire a szépsége miatt. Iminek vissza kellett menni, dolgozni, ezért Piroska gyorsan rátért a lényegre.
- Lesz a kempingben egy zenés est, az egyik ott dolgozó srácnak van egy bandája, és két másik munkatárs is énekelni fog. Szóval… –Piroska remegett az izgalomtól. –Szeretném, ha te is ott lennél, igaz nekem dolgoznom kell akkor, de örülnék, ha ott lennél. Két nap múlva lesz.
- Szuperül hangzik, benne vagyok! –Imi szavaitól először csak Piroska, aztán pedig Imi maga is nevetni kezdett. Megkönnyebbült boldog nevetés volt. A lány, mivel nem igazán tudta, mi a teendő ilyenkor, hirtelen egy puszit adott Imi arcára, aztán visszaparancsolta őt dolgozni.
Piroska boldogan sétálgatott vissza a munkahelyére. Annyira izgatott volt, hogy fejben már azt is eltervezte, hogy miről fognak beszélgetni. Most értette meg igazán, hogy milyen érzés is az, amikor valakivel madarat lehetne fogatni.

Piroska a buszra várt, mikor eszébe jutott, hogy tudna talán még egy kicsit szebb lenni. Eszébe jutottak anyja szavai, mikor először kente a sötétbarna hajára a vörös festéket:
- "A férfiak a szőkének udvarolnak, a barnát elveszik, a vörös nővel pedig mindkettőt megcsalják. Nem bírnak ellenállni a vörös hajzuhatagnak, ezt sose felejtsd el lyányom!"
Piroska az emlékek hatására elborzadt és örömmel konstatálta ismét magában, hogy az anyja megfelelő messzeségben van tőle, így soha többet nem tehet neki rosszat, nem adhat rossz tanácsot, nem zavarhatja ki az utcára dolgozni. Ellépett a buszmegállóból és a fodrász felé sietett, ahol a fiúkat hagyta. Barátai azonban már végeztek, Gyulát az új frizurájával alig ismerte fel, de Tifusz farkcsóválással köszöntötte a kedves lányt, aki gyakrabban simogatta ki bolháit a szőre közül , mint bárki más. 
- azt hittük, busszal hazamentél! Merre jártál? - lépett a lányhoz István csodálkozva.
- Meghívtam egy kedves barátomat az előadásotokra. István, lenne egy kérésem hozzád.
- Nosza, ki vele, ma jó napom van, látod, Gyula olyan, mint kicserélték volna, és mindezt engedte nekem, sőt úgy látom, örül is neki.
- Én is szeretnék egy kis változást, ha segítenél!
- De hát te tökéletes vagy! 
- Tökéletes vagyok, persze! - húzta el a száját Piroska. - Tökéletes vagyok, ringyónak, ezt te is tudod!
- Nem ezt mondtam! - lepődött meg István. - Mi van veled, furcsa vagy! Ez a ruha is más, a hajviseleted is egész más külsőt kölcsönöz számodra!
- Mert belül is egész más vagyok! - közölte halkan, de határozottan Piroska. István lassan megértette a lányt, úgy érezte, épp eleget kérdezett, inkább azt akarta tudni, mit tehetne ő. Piroska is így gondolta, nem az utcán akarta megbeszélni a fiúval lelkének változásait, így a lényegre tért:
- Kérlek, segíts nekem! Menjünk vissza a fodrászhoz és találjuk ki, milyen lenne az igazi frizura, ami nekem is megfelelő. Én...én valójában rendes lány vagyok! - súgta, szinte csak maga elé. István és Gyula is megértette a lány gondolatmentetét, egymásra néztek és bólintottak. Szinte egyszerre indultak vissza a fodrászatba, ahol Piroska szégyenlősen bontotta szét vörösre festett, félig lenőtt haját.
- Szerintetek, ha levágatnám? - kérdezte.
- Dehogy! - szólt egyszerre a két férfi. 
- hiszen gyönyörű hosszú hajad van, ez a te ékességed. De egy sötétszőke változat szolidabb lenne - javasolta István.
- Vagy akár egy barnás szín? - morfondírozott Gyula is.
- Sötétbarna mehet erre a vörösre! - közölte a fodrász. - És hozzáteszem, én ilyen gyönyörű hajkoronát sosem vágnék le, úgyhogy hozom a festéket!
- jó lesz? - kérdezte Piroska a fiúkra nézve.

- Csodás lesz! - bólintott Gyula.
- Kérdezd meg, mennyibe kerül! - kérte Piroska Istvánt, eszébe jutva, hogy biztos nem olcsó mulatság egy szalonban történő hajfestés. István azonban vállat vont.
- Semmibe, ne aggódj, haver a fodrász! Nekem ingyen megcsinálja, és a barátaimnak is. Látod, Gyula hajvesztéséért sem fizettünk!
- Aha! - bólintott Gyula és miután a fodrász kezelésbe vette Piroska haját, félrevonta a fiút.
- Mi ez a marhaság, kétezret kért a vágásért, ez a festés meg talán tízezer is lesz!
- Megérdemli ezt az esélyt! - nézett Gyula válla fölött István vissza a lányra. - Én kifizetem, de ha be akarsz szállni...
- Tudod mit, te kifizeted, én meg este a sört fizetem! - javasolta Gyula. Mindketten elégedetten bólintottak és kimentek a szalon elé elszívni egy-két cigarettát, hiszen tudták, ez a szépítkezés nem csak drágább lesz mint a Gyuláé volt, de hosszabb időig is fog tartani.

Én már nem bírom ezt a titkolózást - jelentette ki Piroska - csak úgy magának, ahogy meglátom Lilit én megmondom , mit találtam a szobájába, és oda is adom a feladó nélküli levelet, bár ha nagyon őszinte akarnék lenni akkor szívesen belekukkantanék, mert egy kicsit kíváncsi vagyok , hogy mi lehet a levélben - jó hír vagy rossz vagy valami újabb hódoló Lilinek. Nem lesz ez egy kicsit sok neki? De már ha az őszinteségnél tartunk akkor, azt is illene megmondani , hogy felvettem a kék ruháját egy randira, mert sajnos nekem nincs olyan szép ruhám.

Lili egész nap azon morfondírozott , hogyan adja tudomására Piroskának hogy találkozott az anyjával. Hol Paolot bíztatta, hol meg magát bátorította, de nagyon nehezen szánta rá magát, pedig tudta jól , hogy a dolog nem nagyon tűr már halasztást. Amikor látta , hogy Paolora nem számíthat akkora bátorságot meritett magából, mint mikor összeszedte a betyár batyut, és elhagyta szülői házat. Csak odapattant Piroska elé azt mondta: Tudd meg, hogy kell mondjak neked valamit, aminek nem tudom , hogy örülni fogsz vagy nem, de én már nem tudom magamba tartani, és ez a Paolo meg olyan mafla , hogy nem meri megmondani neked, pedig pontosan olyan jó tudja mint én.
- Jaj , mondjad már -- mert megöl a kíváncsiság!
- Mondanám én, de félek!
- Ugyan mitől félsz-- ha te kapnád ezt a hírt örülnél neki , vagy haragudnál ?
- Hát ez az amit nem tudok, és azért félek kimondani -de kimondom mert ha nem, bízisten kipukkanok! Találkoztunk az édesanyáddal Rómába!
Piroska, nem hitte el hogy jól hallotta -e, vagy csak valami fúra ébrenléti álom játszik vele buta játékot, ezért rákérdezett - az én anyámmal találkoztatok?- hiszen sose láttad , nem is ismered, alig egyszer beszéltem neked róla.
- Igen találkoztunk, teljesen véletlenül-- én ismertem fel mert rettenetesen hasonlítottok egymásra.Olyanok vagytok mint két tojás, vagy mintha ikrek lennétek! Piroska arca elé kapta tenyerét és sokáig nem tudott szóhoz jutni. Mire magához tért Lili már messze járt , hogy elújságolja Paolonak , hogy volt olyan bátor és meg mondta Piroskának a hírt. De olyan bátor már nem volt , hogy ott is maradjon , hogy megvárja hatást, mert amikor Piroska eltakarta az arcát és szemét - ő elszaladt '

Félóra telt el mire Piroska megértette , felfogta , hogy mit mondott neki Lili. Ismerte Lilit annyira , hogy nem feltételezte róla, hogy ilyesmivel viccelődne vagy játszana. Ugyanakkor késztetést érzett arra hogy ő is szint valljon, és elmesélje hogy mi történt itthon azon a néhány napon amíg ők odavoltak Rómába. De nem csak ezt akarta elmondani , hanem további részleteket is szeretett volna megtudni az édesanyjáról, annak életviteléről, egészségi állapotáról. Bár bizonytalan volt , és haragudott is az édesanyjára de azért feltudott idézni néhány emlékképet - a gyerekkorából, ami még kellemesnek volt mondható , de az is lehet , hogy csak az elmúlt évek szépítették meg az emlékeit.Megkereste Lilit, és bátorságot erőltetve magára - egy kicsit talán hízelegve kezdet bele a mondókájába. Lili, ne haragudj de amíg te oda voltál, én találkoztam egy fiúval aki randevúra hívott , és én szép akartam lenni-- mondta szégyenlően, nyújtva a szavakat , hogy minél későbben kelljen kimondani az igazat.
-És? - meresztett hatalmas szemeket Lili-- akin látszott , hogy érdekli a dolog.
- És én felvettem a te szép kék ruhádat!- Mondd , hogy nem haragszol!
- Nem haragszom! - vágta rá Lili gondolkodás nélkül, és tovább kérdezett.
- És milyen a fiú, ismerem? mondjad már?
-Nem ismered- de rövidesen megfogod ismerni, mert itt lesz a bulin a kempingkoncerten!
Piroska a köténye alá nyúlt, és előhúzta azt a borítékot amit a Lili szobájába talált amikor annak ruháit próbálgatta. A szobádba találtam amikor ott jártam, és eltettem , hogy ne kerüljön idegen kezekbe -és átnyújtotta Lilinek a borítékot. Miközben Lili forgatta kezében, Piroska meg könnyebbűlten tova suhant.