CSALÁRDSÁG

Ezerkilencszázhetvennyolcban még komoly katonai erővel rendelkezett az ország, a sorállomány sokszor nem a laktanyában szolgált, hanem különböző szakfeladatokat hajtott végre terepen, gyakorlatok keretében. A híradók  mindenütt a magaslatokon települtek, felépítették az antennákat és összeköttetéseket létesítettek a harcoló csapatok törzsei közt. Ezek a gyakorlatok fontos felkészülést biztosítottak az élesben való alkalmazás szakfeladataira.

Az egyik magaslaton fiatal főhadnagy vezetésével két állomás rendezkedett be a tervezett tíz napra, rövidesen álltak az antennák, pöfögött az aggregátor, bekapcsolták a készülékeket.. Mire mindennel végeztek, be is esteledett, a társaság elpilledt, aki csak tehette heverészett a pihenő kocsiban. A szolgálat maradt a készülékek előtt, és időnként keresgélték a leendő ellenállomást. A főhadnagy tűkön ült, mert úgy tudta, hogy este tízre minden összeköttetésnek élnie kell. Néhányszor maga ült a készülék elé, sokadszor ellenőrizte az üzemkészséget, de ő sem találta a másik felet. Hajtotta a mundér becsülete, tíz után már saját állomásait egymásra forgatva próbálta ki, hogy nála minden rendben van-e. Éjfélkor ott állt elszigetelten, mobil még a felső vezetésnél sem volt, az öt kilométerre lévő faluban is csak egyetlen vezetékes telefon volt vészhelyzetekre. Többszöri ellenőrzés után is kételkedett az eszközökben, hátha valami apróság elkerülte a figyelmét. Fölébresztette egyik katonáját, hogy világítson neki az akkus lámpával, amíg ellenőrzi az antennakoaxok felső csatlakozásait. A katona hűségesen követte minden árbochoz, és világított neki az éjszakában.. Éjjel kettőre a harcos már nagyon elfáradt, kókadtan mászkált a főhadnagy mögött. Rezignáltan ismételgette, hogy látja főnök, nálunk nincs semmi hiba, menjünk inkább aludni, majd jelentkeznek. Egy óvatlan pillanatban a katona elsomfordált, a tiszt egyedül próbálkozott az összeköttetés létrehozásával.. Már pirkadt, mire belátta, itt már többet nem tehet, szakmailag mindent ellenőrzött. Másnap dél körül simán bejött az ellenállomás, közölték, hogy ők csak most települtek, nekik ez lett meghatározva. A főhadnagy tombolt, szidott mindenkit, hogy lehet így híradást tervezni, ki az a marha, aki nem ismeri a percre kezdés szabályait. Mikor kissé lecsillapodott, elővette az éjszaka segítő katonát, és kifaggatta, hová tűnt, miért ment el engedély nélkül. A katona flegmán válaszolta, hogy bizony ő álmos volt, aludni tért.. A tiszt megnyugtatta, hogy majd a laktanyában ki tudja magát pihenni, mert első dolga lesz az öt nap fogda kiszabása.. A továbbiakban a gyakorlat esemény nélkül zajlott, a végén szerencsésen beértek a laktanyába.

Böde honvéd máris szedte a motyóját, és a kitöltött fogdapapírt, jelentkezett az ügyeletes tisztnél a kiszabat letöltésére.

Úgy adódott, hogy a főhadnagy és Boda honvéd közt viszonylag békés viszony fejlődött ki, nem volt rossz természetű a sorkatona, csak kissé öntörvényű, bár ez bizonyos körülmények közt még előnyére is válik. Mire eljött a leszerelés, már homály fedte az öt nap fogdát, derűs hangnemben köszöntek el egymástól.

Úgy fél évre rá estefelé kopogtattak a főhadnagy lakásán Ajtót nyitott, és rögtön megismerte két volt katonáját, Böde honvédet és Bertalan honvédet, akik most már tartalékosok voltak. Szabadkoztak a késői látogatásért, de erre jártak, gondolták felfrissítik sorkatonai élményeiket. Beinvitálta őket a főhadnagy, erőszaktól nem igen tartott, erősebb volt mindkettejüknél., csak furcsállta egy kicsit a vizitet. A két civil közvetlen modorban egyből a szőnyegre telepedett, meglátták a tiszt gitárját, elkérték,l dalokat kezdtek játszogatni. A szünetekben beszélgettek, hogy megy soruk, meg ilyesmi volt a téma. Közben bejött a főhadnagy felesége is, hozott nekik némi harapni valót, meg üdítőt.. Böde honvéd egyszer csak a vendéglátóhoz fordult:

-         Arra emlékszik főnök, hogy az egyik gyakorlaton milyen csinos csaj lakott a szomszédságban? Maga is jóba volt vele igaz?

-         Ilyenről nem is meséltél!- szólt közbe a feleség.

-         Hát ezt meg honnan veszik – replikázott a főhadnagy- egy szó sem igaz belőle!

-         Jól van no – mondta Böde honvéd – mi nem tudhatjuk hová tűntek el néha, csak azt mondom amit láttunk is. Különben nekünk is volt arra csajunk.

-         Köszönöm, hogy meglátogattak, de látom már nagyon készülődnek, nem tartóztatom magukat tovább- és kituszkolta a két fiút. „Csirkefogók” sziszegte utánuk a lépcsőházban.

Egész este győzködte a feleségét, hogy a rosszindulatú rágalom egy régi fogdafenyítésből fakad, a fiúk csak hülyéskedtek, nem volt soha, semmiféle nőcske. Valóban nem volt. Magában meg elismerte, ügyes húzás volt a katonák részéről, egy kis borsot csak törtek az orra alá. Csak az számított, hogy sikerült megőrizni a családi békét, túl sok kárt nem okozott a két csibész, és okult is belőle, többé nem enged farkast a bárány közelébe.