HULLÁMVÖLGYBEN

-         Irén! Számtalanszor megmondtam, figyelmeztettelek, hogy egy úri nő házassága első évében nem esik teherbe. – sziszegte Száfta. Ült matrónai egyenes testtartással, dülledt halszemeivel bámult ki az ablakon. A semmibe! A komor havas csíki télbe. Irén még téblábalt, aztán becsapta maga mögött az ajtót és elviharzott.

-         Jó jel – pisolyogva örvendezett magában Száfta – csak cselekedne határozottan, de hol a határozottság ezekben?

   Száfta úri nyomorúságban nőtt fel, a szegénység e legrosszabb fajtájában, amely küzd a külszínért és megőrzi a formákat, ahelyett. hogy elnyújtóznék a tehetetlenségben. Nemes, előkelő, nagycsaládnak tartották feljebbmenőit, apja, Gergely, úgy fújta őseit, mint a vízfolyás egész a Lázár grófokig, de azt csak halkan jegyezte meg, hogy egyenes, de nem törvényes leszármazott. Valamelyik hajadon csínos, szemrevaló őse az Al-Csiki Lázár kúriában szolgált és talán épp Istvánnak a csíki várkapitánynak tetszett meg, aki nem teketóriázott, szerelmi habzsolással felcsinálta. S aztán onnan a nagy bírtok: erdők, kaszálók, ami már fölösleges volt a grófnak és ajándékozta a hallgatás fejében. Az idő folyamán gyarapodott az erdő és kiváltképpen a szántó és legelő, mert megművelés közben az ellenőrizetlen telkekből lehetett kikanyarítani. Közben adódtak pangások, de Gergely csak a dorbézolást örökölte istenigazából. Szeretett kártyázni, nagy mulatozásokban vedelni az italt, hazárd játékokban társulni. Így lassan elúszott a vagyon! A családban senkinek előtte nem volt megállása, nem hogy tanácsot adhattak volna neki. Végül oda jutottak, hogy ne kelljen kiköltözni a házból, amit egy csángó bérese nyert el kártyán, hozzáadta Száftát, az egyetlen leányát. Ezt a hülye nevet is valamelyik nagyzoló lecsúszott rokon ragasztotta rá, hogy urasan hangzódjon, mert szerintük az Erzsébet túl pórias.

    Áron, a csángó, fess legény volt, ő viselte a kalapot, s ezt mindegyre éreztette. Télen meg pörgősre gyúrt kucsmát hordott, mert Csíkban télen ha valaki kalapot hordott megszólták, hogy annyira cúgos a fejfedője, falun meg is kérdezték gúnyosan, hogy talán van eladó szénája? Mert a kalap nyári öltözet volt, mint maga a széna. Modorában és viselkedésében sem tagadta meg eredetét, mert ősi csángómondás volt, hogy a pénz számolva, az asszony verve jó, mert Csíkban az asszony nem ember, ahogy a sör sem ital. Száfta minden úri gőgjében lenézte Áront, az átkot, akit az apja rásózott, de kötelességszerűen engedelmeskedett, mert másként csattant pofáján a lapát tenyér. Már fiatalkorában is szúrós tekintete volt, szemei alatt kitáskásodott könnyzacskó, hozzá a ló arca és egyenes haját lakodalmuk előtt vágatta rövidre, hogy ne tudják felkontyolni ősi szokás szerint. Magában ezt is cseles ellenszegülésnek vélte, hogy látszata se legyen annak, miszerint ő Áron felkontyolt hiteles asszonya lenne.

    A csángó nem igazodott úri szokásokhoz és házasságuk első évében, keservesen viselt terhesség után világra hozta iker lányait, Irént és Ilont. Dühös volt Áronra, mert ez is póri származását igazolta, hisz úri társadalmukban, a nagycsaládban senkinek nem voltak iker gyermekei. Gyerekeiben is csak a csángó vért látta és iszonyú gyűlölettel viseltetett, mint minden jóravaló csíki székely a csángók iránt. Ők is mint a cigányok, fajtájuk megnevezésében elől viszik a nagy „C” betűt. Tanult ember ritka közöttük. Vagy egyáltalán nincs! Meg aztán hol állnak ők a nemesi kék vértől. Nevetséges lenne, ha csángó erekben nemes vér csörgedezne.

     Áron szerette a lányokat, és ahogy nőttek, cseperedtek, magával vitte a mezei munkákra, hadd lássák, győződjenek meg róla milyen keserves az élet és eltökélten tanuljanak, mert a tudás hatalom. Igaz ezt is valahol hallotta, talán a plébános szokta mondogatni, de kevesen jegyezték meg.

     Irén halálsápadtan tért haza. Nem szólt, gyorsan lefeküdt. Az anyja sunyin érezte, hogy csakis az ő érve győzedelmeskedett és biztos terhesség megszakítást végeztetett. Megtehette, mert a nőgyógyász gyermekkori barátjuk, mindig azt hajtogatta, hogy Ilon a legszebb s őt veszi feleségül. Aztán a hülyében tombolt a csángó vér, és időnap előtt megszökött Moldvába egy erdőkerülőhöz, ahogy ők nevezték a patakfelelősöket.

    Bement a szobába, de az ajtónyitásra Irén megfordult a fal felé. Hiába igyekezett Szafta vizes ruhát tenni a homlokára, hogy kapjon színt. Gyengéden megveregette a vállát és magára hagyta. Szafta ősidőktől hozzászokott az ötórai vacsorázáshoz, mert a gyomorban rendeződik az étel, nem görcsöl, és nem lesznek rémálmai.  Feltette a szemüvegét, hogy lássa is, amit eszik, ne csak az ízét élvezze, és hozzálátott az igazi csíki szegény ember étkezéséhez, sült pityóka libazsírral és savanyú káposztalével. Hiába mondja a rigmus: „káposztalé, kolbász belé”, arra nem mindig telik. Irén is kisomfordált a konyhába, de mikor meglátta az anyja zsíros száját, az undor elfogta.

-         Könyörgöm, töröld meg a szádat, mert menten összehányom magam a látványtól!

-         Az már haladás lányom, hogy csak a látványtól és nem a szagoktól – mondta epésen.

  Irén másnap rosszul érezte magát és felment az ügyeletre. A vizsgálat alatt beigazolódott, hogy a terhesség megszakítás nem szakszerűen volt elvégezve és további kezelésre szorul. Két hét múlva a főorvos sajnálattal közölte az eredményt, annyira megsérült a méh és a petefészek, hogy többet nem esik teherbe, gyermek nem lesz. Ennek Szafta örvendett, hogy nem szaporodik a csángó faj a családban. Befele fordulva tűnődött és morgolódott. Valóban fess legények, munkától duzzad az izmuk, de valójában az agya kellene duzzadjon. Ezek mind tenyésző fajbikák, egyre-másra csinálják a porontyokat, s csak annyi, nevelik fuvarosnak, erdőmunkásnak, vagy közönséges napszámosnak, semmi törekvés, semmi kapaszkodó! Gátat lehet velük dugni. Mi lehetett annyira lenyűgöző abban a Tiborban, hogy Irén annyira beleesett? Hogy futballista, nocsak, az még nem minden, ahogy mondják, a labda kerek és forog!

     Tibor gyakran járt be az iskolába, mert felkérték, hogy edzéseket tartson és szerettesse meg a gyermekekkel a labdajátékot. A tantestületből Irént szemelte ki. Nagyon bejött lenyűgöző kedvességével, közvetlen felszabadult viselkedésével, és sosem utasította vissza, ha mulatságba hívta. Irén egy táncmulatság alkalmával tartotta szédületesnek a Tibor tudását, amikor egyedül járta a felcsíki legényest. Repeszre feszült rajta a harisnya és csattogott keze a csizmaszárán. A gyors verbunkban majd leizzadt, de nem hagyta abba. Mindenki bámulta, és Irén boldog volt, hogy hazakísérte. Később beigazolódott, hogy annyira egy hullámhosszon gondolkodnak, elkerülhetetlen az egybekelés. Nem volt lakodalom, mert Száfta görbén nézte a „betolakodót”, így csak a polgári esküvőt ejtették meg és Tibor odaköltözött.

   A nagy „esemény” után, hogy Irén meddő lett, felfigyelt csüggedtségére, de nem nógatta, nem kereste kedvetlenségének okát, csángós nyugalommal bevárta, hogy majd elmondja mi bántja. Egyik vasárnap labdarugó meccs volt a megyeszékhelyen, semleges területen, barátságos mérkőzés egy bányász csapattal. Elvitte Irént is. Nem volt gyakori ez a gesztus és Irén örömest ment. Izgalmas meccs volt, Tiborék fölényesen nyertek. Így meg volt a kellő hangulat egy jó mulatságra. Irént többen felkérték táncolni. Vidám volt, érezte, hogy benne van a beteljesültség ígérete, a biztonság és az a kényelmes, jó tudat, hogy az élet szép, vidám érzéki játék, az élet hosszú, van idő élni, játszani egymással, van idő szeretni, a sors semmivel nem fenyeget. Boldog volt! Tibor is felkérte, magához szorítva inkább hajlongtak a lassú tangó zenére.

-         Felfigyeltem, hogy az utóbbi időben annyira lehangolt vagy, bánt valami?

Irén későre szólalt meg és kipakolt mindent, hogy mennyire szekálta az anyja terhességéért, és ő meggondolatlanul beleugrott a bizonytalanba. Az eredmény meddő maradt, sosem lesz gyermeke. A férfit mintha áramütés, vagy inkább hideg zuhany érte volna, megdermedt a hallottaktól.

-         Neked mindenáron szót kell fogadnod és imponálnod az anyádnak? Nem inkább velem kellett volna mindezt megbeszélni? Nem látod, hogy belé már csak szarni jár a lélek annyira meg van savanyodva a sok rosszindulattól. Most már, sajnos, de tanulság neked egy egész életre!

  Jó ideig fagyos hangulat bizsergett közöttük. A csapat ismét meccsre készült Zsombolyára, Temesvár közelébe. Irén ide is szívesen elment volna, de a férje nem hívta, nem kecsegtette ilyen szándékkal. Elment és sosem tért vissza. Irén nagy változáson ment át. Mézes-mázosan csevegett mindenkivel, de lelke mélyén utált mindenkit, különösen a terhes nőket Mikor elment valamelyik terhes nő mellett az irigységgé fajult gyűlölettel átkokat szórt magában rájuk, ha nem restellné, utánuk is köpne.

    Áron próbálta vigasztalni, kevés eredménnyel. Felemlegette, hogy hiába volt az anyjuk kegyetlen tiltakozása Ilon iránt, senki nem mehetett Moldvába oláh esküvőre. Idővel Áron csak elment, és a csíki házuk mintájára házat építtetett Ilonnak hozományba. A nevére is íratta. Később meg volt a családi egyezség, hogy a családi ház Irénnek marad, de semmi hivatalos elismervény, csak a családi adott szó,. Ez elég a családban. Aztán a szülők halála után pereskedett eleget a sógorával. Minden hivatalos bizonyíték hiányában, a törvényes elosztás megtörtént a két testvér között. Ilonnak szava sem lehetett. Végül a sógor hozta a döntést, a hátsó szoba konyhával és fürdővel az Iréné és az övék a teljes pince és a front szoba, vagyis a tisztaszoba! Később erre is ráfázott, mert a sógor eladta az örökséget egy pénzes csángónak, az pedig miután megnősült állandóan zaklatta Irént, hogy vigye el a házát, mert ő a pincéjére építeni akar. Tekervényes csángó észjárás, de sokáig tartott. Irén nyugdíjas korában a sok zaklatás elkerüléséért albérletbe vett két egyetemista fiút, hogy védve legyen. A fiúk minden téren kedveskedtek Irénnek, volt rá eset, hogy nagyon jó magyar filmet vetítettek és magukkal vitték. Az albérlet jelentéktelen, látszólagos volt, mert Irén nem a pénzre hajtott, csupán ne legyen egyedül, legyen, ki megvédje. Minden tudását beleadva finoman főzött a fiúknak és hiúságában elvárta, hogy feltétlenül dicsérjék igyekezetét. Ha nem következett be lehangolt volt napokig.

-         Hát, én is főztem valamit – mondta ilyenkor- azt sem tudom, hogy mit, mert meg sem kóstoltam.

-         Jaj, Irénke néni, ilyen finomat még otthon sem ettünk – mondták szinte egyszerre, aztán Ákos simulékonyabb lévén még megtoldta – Lenne olyan kedves Irénke néni lediktálni a receptet, hogy küldjem haza édesanyámnak?

  Ez aztán tetőzött, helyre állt a béke és Irén úszott a fellegekben. Különösebben felfigyelt Matyira, mert szerinte a legényke a Tibor valóságos megtestesítője., alakra, viselkedésre, mintha indigóval másolták volna. Ugyanaz az apró göndör haj, sötét bőr, és csillogó fekete szem, a keskeny bajusz, a délceg mozgás, a járása. Egy alkalommal a kulcslyukon megleste, amikor Matyi zuhanyozott és elámult a fanszőrzetét és férfiasságát látva. Teljesen belelovalta magát a hasonlatosságokba olyannyira, hogy kezdtek felidéződni az emlékek.

    Gyakran elgondolkozott azon, miért is hagyta, hogy az anyja akkora hatással legyen rá, olyannyira uralkodjon felette? Nem érzékelte eléggé, hogy a levitézlett arisztokratában csak a meggyőződéses kék vér és a hatalmas gyűlölet hullámzik mindenki iránt, még a véreit, a saját gyermekeit sem kímélte. Ha akkor nem kerekedik felül tudatában a csábító apai örökség, hogy a ház az övé, és külön költöztek volna, most is együtt lennének Tiborral. Távozása után, mikor már huzamosabb ideig nem tért vissza, és beigazolódott végleges elmaradása, szeretett volna érdeklődni utána, de az anyai tilalom és mi tagadás az ő női büszkesége nem engedte. Csupán akkor sírt keservesen, amikor szakadt minden remény, mert hivatalból a Pankotai Törvényszék közölte a hivatalos válási okiratot. Öt év ment rá az életéből, és most itt van minden támasz nélkül Isten ege alatt. Még szerencse, hogy a fiúk ennyire jól neveltek és törődnek vele. Persze azt is jól látta, hogy Ákos többet ül a könyv mellett, mint Matyi, akinek továbbra is érdeklődéssel kísérte minden mozdulatát. Az érzést mely benne motoszkált nagyon takargatni kellett, a vonzódást, nehogy nevetség tárgyává váljon. Nyugtalanította a kíváncsiság, hogy milyen lányokkal szórakozik, hisz minden nap elillan otthonról. Komoly nőnek tartotta magát, hisz pedagógus volt, de a végére akart járni saját lelkivilága megnyugtatásáért.

-         Ne vedd tolakodásnak, Matyi, a kíváncsiságom, de mint megbecsült szállásadó és pedagógus, szeretném látni azt a lánytársaságot mely téged nap, mint nap vonz.

-         Semmi akadálya Irénke néni. Szóljon, mikor jönni akar.

-         Mehetünk akár most is.

És elindultak. Mátyásban tombolt a bohémság, hogy most a kíváncsiságnak ára lesz, jól megsétáltatja az öreglányt. Beértek a város központjába, ott egy gyorsbüfében megkínálta sörrel, mert tudta, hogy szereti, aztán mentek tovább, teljesen ellentétes irányba, modern panelházas új telepre. Ott kóvályogtak, míg Irén kezdett fáradtan türelmetlenkedni és nézelődni, hol is vannak? Matyi pedig vigyorogva kihasználta az öreglány fürkésző nézelődését, behúzódott egy lépcsőházba és megvárta, míg Irén türelmét veszítve, tanácstalanul elmegy. Később sem tudta magának megmagyarázni ezt a galádságot, de akkor viccesnek tűnt és megtörtént!

     Másnap nem volt ebéd. Irén panaszkodott, hogy annyira elfáradt a tegnapi sétában, hogy nem volt ereje főzni. Azon a napon Matyi sem ment el, vizsgára készült, de hamar elfáradt és lefeküdt. Tette, hogy alszik, valahogy irtózott a lelki fröccstől. Irén közelében ült az asztal mellett, sandán figyelte, észrevette a tettetést és elkezdett beolvasni neki.

-         Ne gondolja Rigmányi úr, hogy dicséretes volt a tegnapi aljassága. Így megjáratni és elfárasztani egy korombeli hölgyet, nem vall jópofaságra, még ha maga annak is véli. Elhatároztam, hogy bizonyos ideig átköltözködöm a barátnőmhöz, s maguk tegyenek, amit akarnak. -  Felöltözött, a tükör előtt bepúderozta az arcát, rúzsozta a száját, feltette a kalapját s retiküllel a karján állt az ajtóban.

-           Rigmányi úr, én megyek! – elismételte háromszor, mire Matyiból kitört a röhögés és Irénke emelt fejjel kilépett a házból és becsapta maga mögött az ajtót.

    Néhány nap múlva lecsillapodva hazatért, és mintha mi sem történt volna minden visszaállt a régi kerékvágásba. Hanem eltelt az idő, a fiúk kirepültek szárnyai alól és Irén újra egyedül maradt.

       A halálesetről mindkét fiú értesítést kapott. Eljöttek. Megrendülve, emlékekkel telten álltak a ravatal mellett. A temetkezési vállalat alkalmazottai igyekeztek mindent rendezni, mert elérkezett a temetés órája. Mindketten nézték az élettelen testet, melyben valaha pezsgő élet volt, akivel kiadósan lehetett viccelődni és elszórakozni visszaemlékezésein. Az ember megadja a halál magasztos tiszteletét, csak suttogva beszél jelenlétében.

-         Te észrevetted – hajolt Ákos Matyi füléhez- - hogy Irénke néni valamennyire szerelmes volt beléd?

-         Hülye vagy, a nagyanyám lehetne.

-         Figyelj, én láttam azt is, amikor meglesett pucéran a fürdőszobában. Független a kortól, a szív kerülhet olyan hullámvölgybe, ahonnan ki akar törni.

-         Te filozófus vagy! Ezt a körmondatot is beírhatod az emlékvers gyűjteményedbe

   A néptelen temető síri csendjében megszólalt a lélekharang. Ketten kisérték utolsó útjára egykori háziasszonyukat.

                     V É G E