- Felőlem, hozzatok még zenészt, de előre mondom, senkinek nem fizetek ezért a macskazenéért! - közölte határozottan Lajos, miközben újabb cigarettára gyújtott.
- Ismerek egy szintetizátorost! - jegyezte meg az asszony és már törte is a fejét azon, hogy milyen szerencse érte. Így legalább Gyulát, a szeretőjét, esténként maga mellett tudhatná. Igaz, alig tud klimpírozni, de ezek se jobbak! - gondolta és ránézett a szedett-vetett csapatra. Az olasz szakács és a kisegítő körülugrálták azt a nyápic kislányt, mintha annyira nagy szám lenne, hogy el tud énekelni néhány dalocskát. Az asszony szeme ekkor Piroskára tévedt. Látta jól az összefüggést az elkenődött rúzs és a férje nadrágja között, de valójában még hálás is volt neki. Így megúszta, hogy Lajos elővegye éjszakánként, amit bizony az utóbbi időben már nagyon utált. A sör és cigarettaszagú férje azonban mostanában nyugton maradt, ő pedig nyugodtan élhette románcát Gyulával.
- Holnap szólok majd annak a férfinek, akit hallottam már néhányszor játszani a part melletti fövenyen! - szólt még az izgatott kis csapatnak, akik már arról beszéltek, milyen programot tudnak összeállítani a következő estére.

Minden Lili köré fonódott. Ugyanúgy a dalok, mint a két másik előadó. István rajongással, Paolo pedig valami különösen nyugodt, magabiztos, de lágy tekintettel. Ahogy hallgatta a lány dudorászó hangját, amint a következő napi dalocskáját mutatta be társainak, még a szemeit is lehunyta, hogy átérezhesse, hogy megértse Lilit. És amint pilláit ismét ráemelte, egy halovány mosoly suhant át markáns arcán.
- Én ezt gondoltam bevezetőként. Ismeritek? - A lány előbb Istvánra nézett, majd Paolora, de a szemei le is tapadtak nála, mert volt valami az arckifejezésében, ami felkeltette kíváncsiságát. Szentül meg volt győződve róla, a férfi a veséjébe lát. Azonnal fülig pirult, és már a kedve is elment a nagy szerepléstől. Sietve elnézést is kért, majd amilyen gyorsan csak tudott, a szobájába rohant. De alig ért az ajtajához, egy kéz megragadta a karját, megállította, és maga felé fordított.
- A problémák elől nem elfutni kell, hanem megoldani azokat - közölte Paolo komolyan, aggodalmas hanggal.

István jelent meg mögöttük, végignézett kettősükön, majd szó nélkül sarkon fordult és elhagyta az épületet. A bejárati ajtó hangos csapódását mindketten hallották.

Paolo otthagyta Lilit, és utána lépett.Állj meg István!-- nem szeretném ha félreértenéd a helyzetet-- csak azért jöttem Lili után , hogy felhívjam a figyelmét , hogy nem szabad olyan hamar megfutamodni, és nem kell komolyan venni a főnök szavait, mert ha beindul a buli, akkor egész másképpen fog beszélni, hiszen ismered.
Ekkor Lili is hozzájuk lépett és megrősítette Paolo szavait. István hümmögött egy kicsit, de megnyugodott , mert látta , hogy némi félreértés történt.
Ezek után, mikor hármasban maradtak, megint csak a zenéről és a műsorról tudtak beszélni-- annyira beleélték magukat , hogy már szinte hallották, amint a kemping lakói sátraik előtt tapsviharban törnek ki-- és ennek hatására az országútról az autók tömegesen kanyarodnak be a kempingbe.
--Abba viszont igaza van a főnök asszonynak-- hogy kéne még valami hangszer-- állapította meg Lili. Paolo és István egy másra néztek , és röhögésbe törtek ki-- majd István meg jegyezte , hogy Piroska tud furulyázni. A két férfi , alig tudta abbahagyni a röhécselést. Lili is elkezdett nevetni, de hamar abba is hagyta-- és elvonulni készült , de még visszaszólt:Disznók. Paolo is lefeküdni készült, de hirtelen a semmiből megjelent Piroska, akit István azonnal kérdőre vont: Piroska, mondd, te nem játszol valamilyen hangszeren? Dehogynem, tudok furulyázni. A két fiúnak fenn akadt a szeme, mert azt gondolták , hogy Piroska esetleg hallgatózott, és élő egyenes adásba vette, a róla szóló megjegyzéseket. Igenis tudok, mit szóltok hozzá?--nagyapám juhász és gyerekkoromban legalább tíz évig tanított furulyázni.Majd ha egyszer jó kedvem lesz, és hoztok egy jó furulyát akár meg is mutathatom nektek, meg a főnökasszonynak.
--Miért neki?-- a főnökúrnak már meg mutattad?
-- Semmi közöd hozzá...

Lili aznap éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. Feküdt az ágyában, és hallgatta a vendéglő éjjeli zajait. Istvánra gondolt, és bár nagyon kedvelte, úgy érezte, nem mozgat meg benne semmit. Kedvelte, persze, hogy kedvelte, mert jó barát volt, és nagyon aranyos fiú. Nem úgy Paolo. Bármiket is hallott róla, be kellett vallja, a férfi vonzotta. Érett magabiztossága, kiállása, tekintete... nagyon emlékeztette valakire.
Felsóhajtott. Nem szeretett a régre emlékezni, de kavargó gondolatai most épp afelé evickéltek.
Édesanyja mindig azt mondogatta, hogy a szerelem, mint olyan, nem létezik. Csak ostobaság, tévhit. Ő is úgy ment férjhez, hogy semmit nem érzett, és lám, a végén megszerette azt az embert, akinek az életét tette a kezébe, és leéltek megannyi évet együtt. Ezt sulykolta Lilibe is, de a lány egy szavát sem hitte. Főleg akkor nem, mikor Patrik beállított az iskolába, ahol akkor tanult, és könnyed lezserséggel leült a tanári asztalra. Mint kiderült, a hetek óta rebesgetett új tanár jött a személyében, tele életkedvvel és energiával. Olyan volt nekik, akár egy Adonisz. Magas, szikár, barna haja, mintha örökké kócos lenne, de éppen ettől volt olyan piszok jóképű és vonzó. Alig volt idősebb náluk, még csak akkor szerezte meg tanári diplomáját. Lili még most is szerelmesen beleborzongott, ha rá gondolt. Mert, hogy szerelmes volt, azt érezte minden porcikájában.
Dehogy hallgatott anyjára, sem pedig a sok okoskodásra, nem hallgatott másra, csakis a szívére. A szívére, mely úgy kalapált össze-vissza, mikor megpillantotta Patrikot, mintha épp megállni készülne, hogy aztán egy gyorsasági versenyen induljon újra.
Hogy hogyan is történt? Hogyan esett meg a dolog? A lány szemeit elöntötték a könnyek, ahogy visszagondolt rá. Szerelme viszonzásra talált, és egy délutáni korrepetálás alatt elcsattant az első csók. Az első, amit aztán jó pár követett még. Több hónap titkolózás és bujkálás, több hónap lopott boldogság. Az egyetemi évek legszebb időszaka.
De ahogy minden, ez is véget ért. Az iskola hirtelen már nem tartott igényt a fiatal tanár munkájára, és a fiú egy másik iskolában kapott állást.
Valójában nem is ez volt a baj, hiszen, ha kapcsolatuk őszinte lett volna, ezt is kibírja, De Patrick búcsú nélkül távozott, egyik pillanatról a másikra. Még csak el sem köszönt, és levelet sem hagyott. A mobilját folyton kikapcsolta, a hívásokat kinyomta, mintha megszűnt volna létezni Lili számára. A lány pedig csak sírt, zokogott heteken át. Nem értette, mi végre történt minden így, mi késztetett egy szerelmes fiút arra, hogy így hagyja el a kedvesét, akit - állítólag - a világon mindennél jobban szeretett?

Nem értette a fiú viselkedését, azonban mégis volt benne büszkeség, és nem ment utána. Vigasztalódni szeretett volna, és hát a lányok is javasolták, hogy ideje kicsit kimozdulni otthonról, így engedett a kérésnek. Egyik házibuliból a másikba mentek aznap este. Hosszú volt az éjszaka, sok idegennel találkozott. Mindenhol fogyasztottak alkoholt, bólét, sört, cigarettára gyújtottak, egy helyen egy slukk fű is került a tüdejébe. 
Az alkohol és a partizene kábító hatása idővel elérte a hatását. Hajnalban egy szőke, vékony testű fiú mellett ébredt, meztelenül. Nem ismerte fel a srácot, úgy érezte, eddig sosem látta még. Megmozdult, de a srác csak kábultan motyogott valamit, majd visszaaludt fáradt, kábult álmába. Lili fejfájástól kábán, a helyzettől zavartan kapkodta magára a szanaszét heverő ruhadarabjait. Miközben elhagyta az idegen lakást, több, földön, ágyon fekvő alakot látott, akik még az hajnali party hatását élvezték mély, delíriummal megtöltött álmukban. 
Hazaérve csendesen bebújt az ágyába bízva abban, hogy még az elkényeztetett testvére sem tartja számon, mikor is lépte át az otthon küszöbét.

Álomba merült, de álma nem volt nyugodt, egy idegen világba álmodta magát, ahol érzelmei állandóan váltakoztak a bánat, és az öröm határai között minden átmenet nélkül. Néha barátja karjaiba álmodta magát, csókok özönét élvezte , és elmerült a gyönyörben. Aztán változott a kép, hideg idegen karok ölelték át, és tették magukévá, az ő akarata ellenére. Fájdalmat érzett, nem csak lelki de fizikai fájdalmat is. Fájt , hogy megfeszülnek izmai az ellenkezés közben, és érezte , hogy a túlerő megbénítja minden erőlködését, és teljesen tehetetlenné teszi. Azt érezte, hogy ez már a vég. De ekkor felébredt , pontosabban húga Marcsi ébresztette, rázta fel.
-- Mi van veled?-- rángatózol csapkodsz , rugdosódsz, és értelmetlenül beszélsz össze vissza.Ilyet még sohasem csináltál-- és tudod mikor jöttél haza?-- már majdnem reggel volt.
-- Nem , nem , nincsen semmi bajom , csak valami rosszat álmodtam. De ha jó testvér lennél , akkor hoznál nekem egy forró teát, mert nagyon nem jól érzem magam!
-- Én hozok , de csak akkor , ha elmeséled, töviről hegyire, hogy hol jártál a az éjszaka, de azt is hogy mit csináltál.-- ugye elmondod, mert ha nem akkor én mindent elmondok anyuéknak, még többet is, mint amennyit tudok.
Lili megígérte húgának , hogy elmond mindent -- csak lássa mára teát-- pedig emlékezetéből az éjszaka néha órája egyszerűen kitörlődött. Aztán arra gondolt , hogy az álmaira fog támaszkodni, egy kicsit kiszínezi egy kicsit módosítja egészen addig ameddig az a húgának hihetővé válik. Ám a húga sokkal dörzsöltebb volt mint gondolta. De most így is szerette , mert megérkezett egy csésze gőzölgő citromos teával.

Milyen nehéz idők is voltak ezek! Bár testvérét sikerült hallgatásra bírnia, a lelke nem bírta a nehézségeket. Mikor rájött, kiderült, hogy már nem egyedi uralkodó a testében, értelmét veszítette számára minden. Menekülni vágyott, el testvére kíváncsi szemei elől, és el a pletykák kereszttüzétől.

Hajnal volt, mikor megébredt, nem tudott már tovább ágyban maradni. Felöltözött, és egyszerűen kisétált a vendéglő hátsó ajtaján, hogy szívjon egy kis friss levegőt még munkakezdés előtt.
Sötét volt, a hold még ott világított a látóhatár fölött, és szétterült a földön. Lili azonnal észrevette a falnál támaszkodó, cigarettázó alakot, aki körvonalában nagyon hasonlított Paolora. Egy nála kisebb és tömzsibb alakkal beszélgetett, mellettük pedig egy vékony nő ácsorgott, láthatólag teljesen a társalgásra összpontosítva. Mégis ő volt, aki leghamarabb meglátta a lányt, és oldalba bökte a férfiakat.
A lelepleződés hatására sietős búcsúzkodás vette kezdetét, és míg a tömzsi alak a nővel elrohant, Paolo a lehető legnyugodtabban nyomta el a csikkét, majd ugyanilyen tempóban sétált oda Lili elé.
- Szia! - suttogta neki, valami különösen búgó hangon, amit a lány azonnal megértett. Tudta, érezte, a férfi el akarja csábítani, csak hogy hallgasson arról, amit látott. Ebben egészen biztos volt, mégis... ha már játék, hát legyen teljesen az. Fejében már ki is alakult egy röpke, de mindent megoldó gondolat...
- Kik voltak ezek? - kérdezte Lili, csak hogy megtörje a csendet, és Paolo mély tekintetét.
- Barátok - suttogta a férfi, és egészen a falhoz nyomta a lányt, aki hagyta magát, még csak nem is próbált védekezni.
- Milyen barátok azok, akikkel csak hajnalban lehet beszélni?
- Olyanok, akik nem szeretik a feltűnést - búgta a férfi, miközben lehajolt, és szájával megérintette Lili fülcimpáját.
- Nahát, nahát! Miért érzem úgy, hogy rossz dologban sántikálsz?
- Miért? Talán ellenedre van, amit teszek?
Dehogy volt! Az érzés hasonló, mint annak idején Patrickkal, és ez jó volt újra élni, ám a józan esze nem hagyta el. Ezért felemelte kezét, a férfi mellkasára tette, és kissé hátrább tolta magától.
- Tudom, mit akarsz.
- Ugyan, mit?
- Elcsábítani, hogy tartsam a szám.
- Mondhatni, valami olyasmi járt a fejemben.
- Paolo! Én nagyon kedvellek, talán... talán jobban is, mint kellene. De nem akarok préda lenni, már nem. Inkább... kössünk alkut.

- Alkut? Mégis mifélét.
Lili elkomorult, lágyan végighúzta ujjait a férfi izmos mellkasán, majd lehajtotta fejét, és beszélni kezdett:
- Terhes vagyok. - Mikor látta Paolo meglepett tekintetét, sietve folytatta, hogy legyen ereje elmondani mindent, hogy megmaradjon a bátorsága hozzá. - Nem tudom, ki az apja, mert... nagyon el voltam keseredve, és belementem olyan butaságokba, amikbe nem szabadott volna. Egyik reggel arra keltem, hogy egy buli után meztelenül fekszem egy tucat ember között. Nem tudom, nem tudom ki volt az - sóhajtott. - Már mindegy is. Megesett, és már késő bármit is tenni. Viszont... ha már így esett, és lelepleztem a titkod, hallgatok. Cserébe viszont azt kérem... ha már látszani fog, mondd azt, te vagy a gyermekem apja!
- Ezt mégis hogy gondoltad? Mennyi idős?
- Majd... majd azt mondjuk, volt egy kalandunk néhány hónapja, és véletlenül találkoztunk újra. - Lili reménykedve pislogott Paolora, tekintetében benne volt a könyörgés minden formája. - Nem akartuk felfedni, nehogy rájöjjenek, de most... szóval, hogy terhes lettem...
- Értem - felelte a férfi merengve, miközben felemelte ujjait, és végighúzta a lány sápadt arcán. - Amennyi hülyeségben részt veszek, nekem már mindegy. 
- Ez azt jelenti, hogy vállalod?
- Miért ne? Apa még úgysem voltam. De akkor, te is hallgatni fogsz! Ígéred?
- A mi titkunk marad!
És, hogy megpecsételjék, Paolo lehajolt, és egy futó csókot lehelt Lili piros ajkaira.

- Te fogsz ma takarítani, fiam, az mindegy, hogy miért! –adta ki a parancsot a főnök Istvánnak. A szerencsétlenül járt fiú az ajtófélfának támaszkodva nézte, ahogy Lajos elcammogott az autójáig. Egy pillanatig még mosolygott rajta, ahogy betömködte magát a volán mögé, de amint elhajtott, rögtön lelombozódott. Direkt magával hozta Tífuszt, hogy a segítségével még jobban Lili közelébe férkőzhessen. Úgy képzelte el a napot, hogy sötétedésig zenélgetni fognak. Ehelyett végig járt a felmosóval minden folyosón, minden szobán, minden faházon. Csak a konyhát kerülte el. Úgy gondolta kell valami ösztönző erő, hogy hajtsa, és sokkal szorgosabban is dolgozott, így hogy tudta, Lilinél fogja befejezni a munkát. 
István az egyszerű filozófia szerint él, ha szándékosan rossz munkát végez, akkor nem kérik többet a segítségét. Bízott benne, hogy így nem is kell többet takarítania, hisz nem ezért van itt. Ugyanakkor egy gonosz ötlete is támadt. Mindig, amikor felmosóvizet cserélt, ugyanoda öntötte ki azt, a főnök parkolóhelyére.
Már a konyhában járt, néha el-elcsípte Lili ragyogó mosolyát, ami teljesen felvillanyozta. Még az sem zavarta, hogy Tífusz fáradtan összemászkálta a vizes padlót, és ledőlt a helység kellős közepén. Éppen arra készült, hogy megkérdezi Lilit van-e kedve este énekelgetni. Fejben már feltette a kérdést, de a gyakorlatra nem került sor, mert hirtelen kaparászást hallott. Tífusz felküszködte magát a padlóról, és kirohant az ajtón. István utána indult, kint látta meg, hogy kedvence egy kóbor macskát kerget. Félt, hogy olyan sokáig tartana a hajsza, hogy nem találna vissza, vagy még rosszabb dolog történne. Hasonló iramban követte őket, hangosan kiabált, hogy álljon meg, de Tífusz nem hallgatott rá.