Eközben István kopogtatott Lajos irodájának ajtaján. Szemlesütve lépett be hozzá és tette le magát a fal melletti kanapéra, nem mert az íróasztallal szemben ülni. Lajos éppen inni készült, pálinkát készített elő.
- Sajnálom, ami történt… –kezdett bele.
- Nem tudom, miről beszélsz! –vágta rá szigorúan Lajos. István kellemetlen érzéssel ücsörgött tovább, szorongatta az ujjait, tanácstalanul bámult végig a főnökén, aki csak maga elé meredt. Ötlete se támadt, hogy mi üthetett belé. 
- Hát, hogy… tudja!
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, és melegen ajánlom, hogy neked se legyen!
István leszidott kisfiú módjára ballagott vissza az ajtó felé, megfogta a kilincset, de nem nyomta le, oda fordult Lajoshoz, és lelkesen felcsendült. 
- Menjünk el horgászni, maga meg én. No meg az az üveg ott. Sztorizgatunk, jól érezzük magunkat, nem gondolunk semmi rosszra. Max belefolytjuk egymást a vízbe, talán csak jól járnánk vele –Lajos egy pillanatra felkacagott, aztán a Margótól kapott felszerelésre nézett szúrós tekintettel. 
- Nem tudnám azt a kezembe venni. 
- Az nem baj, Főnök, nekem kettő is van, emlékszik, nemrég kaptam Paolotól, azt nyugodtan használhatja. Menjünk és fogjunk valamit a holnapi bulira!
Lajos húzta a száját, morgott, végül rájött, hogy talán jobb lenne elmenni, mint egyedül ücsörögni bánatosan. Mielőtt még felállhatott volna, eszébe jutott valami:
- Van neked egy barátnőd, nem?
- Erika nem a...
- Menj, előbb tisztázd vele a dolgaidat, utána elmehetünk horgászni.

István , jött ment össze vissza, kereste Erikát, de hiába. Akárkivel találkozott mindenkitől , kérdezte , hogy nem látták-e. Végül Piroska szolgált némi felvilágosítással, aki elmondta , hogy látta ,nagyon fel volt dúlva és elrohant , de hogy hova azt nem tudta megmondani. Istvánnak ez is elég volt hogy , elveszítse a fejét, és rohanva Erika után indult,és meg sem állt annak lakásáig. Csengetett, kopogtatott, de ajtót senki nem nyitott. István meg is ijedt egy kicsit , hogy Erika megint valami hülyeségre szánja el magát. De aztán eszébe jutott , hogy mennyire hálálkodott , hogy megmentette az életét - ezért aztán ezt a gondolatot elvetette , de csak maradt benne annyi félelem, féltés, hogy ne tudjon teljesen megnyugodni. Még egyszer csengetett , és kopogtatott és amikor ezek után sem nyílt az ajtó, akkor dacosan otthagyta az egészet, és vissza ment a kempingbe, arra gondolva , hgy nincs mit magyarázzon ami megtörtént az megtörtént.Erika sem volt egy hamvas szűzike, és amikor rájött a férfi éhség akkor ő sem fogta vissza magát. Akárhogy is az eredmény nem más mint egy-egy. Ezzel vissza indult a kempingbe.

A verandán Margó feldúlt állapotban, másik Margót szapulta: Ide figyelj, ne merd még egyszer a Margó nevet viselni, mert Margó én vagyok. Te legyél Margit, vagy Margot , de én azt se bánok , ha szüzmáriának nevezed magad, vagy szent Margitnak, de azt vedd tudomásul , hogy Margó itt csak egy van - az pedig én vagyok! A pincér öltözékeden sem szerepelhet többé a Margó név! Megértetted Maargiit, Maargiit!
- Megértettem sóhajtotta Margit , mert tudta ő nagyon jól , hogy Margó miért van kiborulva Margó - mert most ő a fekete bárány , és mindenki őt utálja , pedig ő csak jót tett a férfiakkal, és azzal ajándékozta meg őket amije van és amit ő is szeret. És azt is tudta, hogy jelenlegi állapotában ha kutyával találkozott volna akkor abba kötött volna bele, pedig azt nagyon szerette. Olyan rosszul állta szénája , mint még soha mióta együtt él Lajossal.

István meg kereste Lajost és jelentette, hogy indulhatnak horgászni , bár sajnos nem találta meg Erikát. De nem is baj ha érik benne gy kicsit a gondolat, hátha átértékeli magában a megtörtént eseményeket , és hamarabb rádöbben , hogy nem követett el egy olyan hibát amit nem lehet megbocsátani. Mert megbocsájtani olyan jó!

István cserbenhagyta őt, csak ez játszódott le a fejében újra meg újra. Bízott benne, hogy ő más, jobb, több mint más emberek. Azért adta oda magát neki, hogy megjelölje őt magának, nem akartam rögtön a nyakába borulni, de nem is akarta, hogy máson járjon az esze. Az volt a célja, hogy tudassa vele, szüksége van rá, hogy vigyázzon rá, biztonságban érezhesse magát mellette a hamis emberi kapcsolatoktól. István volt a fény sötétben, most pedig az is kialudt. Így, hogy nincs semmi, ami vezesse a sötétben, nem tudta megítélni a helyzetet. Mélyebbre kellett ásnia magában, amihez segítségre volt szüksége, ezért a maradék pénzét is LSD-re költötte.
Otthon előkészítette a terepet, egy jó nagy konyhakést vett elő, melynek tükröződő felületén magát bámulta. Végig simította az élét az ujjával, le és fel haladt rajta óvatosan, nehogy megvágja magát. Gyógyszereket vett elő, amit csak talált otthon, szépen egymás mellé, nagyságsorrendbe helyzete őket a földön ücsörögve. Tömény alkoholt is előkészített, aztán tágra nyitotta ki az összes létező ablakot. Az LSD nem veszélyes szer, még csak függőséget sem okoz, viszont kell hozzá egy kísérő, aki felügyel, nehogy kárt tegyünk magunkban az erőteljes hallucinációk közepette. Azt hisszük, repülünk, közben meg kiléptünk az ablakpárkányon.
Erika a nyitott ablakot figyelte, aztán a gyógyszereket, majd a kést. Minden megvolt egy önismereti túrára, válaszok meglelésére. Erika szerette az életet, nem akarta önszántából megölni magát, de ugyanakkor úgy érezte, képtelen ilyen állatkertben élni tovább, nem akar részese lenni. A szer biztos talál válaszokat is, ha nem, hát annyi baj legyen. Egyszer már úgyis meghozta a döntést, nem félt újra megtenni ezt a lépést.

Amikor hatni kezdett a drog, Erika úgy érezte, mintha egy kampó kirántotta volna az elméjét a testéből, és jó messzire hajította azt. Pörgött vele a mindenség, mikor végre megállt, a várost látta felülről. Emberek, járművek, mozogtak ugyanazon pályán oda s vissza, úgy nézett ki, mint egy áramkör. Ennyi lenne az élet? Egy bonyolult, jól kifinomult rendszer, ami elhasznál minket? Tesszük a dolgunkat, hogy ez az állapot fent maradhasson, de innen nézve mi a mi szerepünk? Ennyi lenne, tenni a dolgunkat? Szabad akarat a fenét, szabadon bánkódhatunk sorsunkról semmi több, gondolta Erika. Azt látta, hogy a város csatornáiból felbuggyan a szenny, elönti az utcákat, majd az áradatból ember alakok emelkednek ki, és elvegyülnek a többiek közt. Egy ideig működik, de mocsok lassan bemocskolja a tisztákat is, akik mind felmutatnak az égre, és Erikán nevetnek. Hiába kiált rájuk, nem hagyják abba, hiába könyörög, sír, ők csak nevetnek. Magzatpózba kuporodik össze, és végre biztonságban érzi magát, de ekkora egy szike felszakítja biztonság burkának szövetét. Egy óriási szennyes kéz ragadja ki, megpaskolja őt, ütögeti, Erika ekkor látja meg az óriást, aki a régi barátja arcát viseli. Kiverekedi magát a szorításból és a földre zuhan, amitől megüti magát. A bántalmazója apró kockákká omlik össze, amikből négy fal emelkedik Erika köré. A kockákban mind emlékképek játszódnak le, pofonokról, sérelmekről, csalódásokról és fájdalmakról. Erika dörömbölést hallott, mintha kopognának, de nem talál ajtót a falakon. Ekkora a padló beszakad alatta, és vízbe zuhan. A kis rés, amin beesett pedig eltűnik. Egy kéz nyúlik be érte, megragadja, és a felszínre rántja. Tudta, hogy István volt, de nem akart a szeme elé kerülni ezért elfutott, véres lábnyomokat hagyva maga után. Megsérült, elesett, megsérült és most vérzik, de mégis felállt és erős volt. Erika arcára mosoly rajzolódott, kitárta a karjait és boldogan visszadőlt a vízbe, hagyta magát elmerülni. 
Amikor felébredt, a fürdőkádban találta magát, csordultig volt töltve, ő pedig meztelen testtel elmerült benne. Kikapta a fejét a víz alól, a kád szélére támaszkodva próbált felköhögni a lenyelt mennyiséget. Mikor úgy érezte kevésbé mar a tüdeje és a nyelőcsöve, tehetetlen gyengeséggel kikecmergett a kádból és elterült a földön. Istvánon járt az esze, és csak mosolyogni tudott, akkor is megmentette, és másodjára is sikerült neki, anélkül, hogy tudna róla.

Lajos és István , csendben ballagtak lefelé a Tiszához. István megpróbált jópofáskodni viccelődni , régebbi horgászkalandjait elmesélni, amibe a halak a kifogásuktól mostanáig akár egy kilót is "nőttek". Lajos hitte is meg nem is, de azért hallgatta ,mert ezeket István elég viccesen adta elő. Lajosnak semmi kedve nem volt visszasüllyedni a letargiába, amiből még csak ki sem mászott. Vissza gondolt utolsó szavaira amit Margóhoz intézett , amiben egyértelműen kifejezte , hogy nem óhajtja többé látni. Eszébe véste azt amit Margó mondott , hogy eszébe sincs elmenni, és nem csak Lajos miatt , hanem azért is mert nem akarja látni , hogy a Lajos, vagy akár a más kezén, becsődöljön a a kemping.

Lajos már rég nem is hallotta a az István horgász meséit, mert gondolatai visszavitték egy húsz évvel korábbi időszakra , amikor, ha Margóval volt akkor kékebb volt az ég, és szőkébb a Tisza. De a madarak is szebben daloltak, és a Margó csókjai édesebbek voltak a legfinomabb csokoládénál is.
- Hol van az az idő? - szólalt meg teljesen váratlanul Lajos, majd elszégyelte magát és Istvánhoz fordult, Jaj csak elkalandoztam egy kicsit. Tulajdonképpen nem akartam semmit, csak eszembe jutottak azok a szép idők amikor nem veled sétáltam a Tisza parton,hanem Margóval. Micsoda idők voltakazok. Elővette a pálinkás üveget, és az István kezébe nyomta. Igyál!
-Mire iszunk főnök?
-Mindenre , a halakra a Tiszára, rám és rád , és egy kicsit iszunk Margóra is.
Megérkeztek a horgász helyre, felcsaliztak és várták a kapást. Ha nem volt kapás akkor a pálinkás üveg nyakát kaptál el és beszélgettek a világ dolgairól, amibe Margó is belefért , minden jó és rossz tulajdonságával együtt.

Aztán Lajos másfelé terelgette a beszélgetést.
- Mi van azzal a lánnyal miért nem tudtál vele beszélni? - hiszen elmentél meg keresni.
- Igen , de nem nyitott ajtót, vagy nem volt otthon, vagy kitudja.
- És te mit csináltál ?-kérdezősködött tovább Lajos- pedig már látta , hogy István éppen átesett a józanság hátárán túlra.
- Én , én annyit csengettem hogy , hogy hólyag lett az ujjamon, utána meg annyit dörömböltem , hogy még most is fáj a kezem tőle. Mindketten nagyon szomorúak lettek, és úgy érezték , hogy azt a kis maradék pálinkát meg kell igyák, mert még megmelegszik a napon.Nagyon fáradtnak érezték magukat ezért le dőltek a pázsitos fűre pihenni.
-

Lili eközben bágyadtan ücsörgött a kemping egy dolgozóknak kialakított helyiségének sarkában, és még mindig dühöngve meredt maga elé, és bámulta a semmit. Három hónapos terhes volt, és még nem járt rendszeres terhesgondozásra, és még csak nem is gondolkodott azon, hogyan fogja várni a kicsit, mit fog tenni, ha megszületik. Pauloval nehéz volt kijönni néha, mégis ő jelentette a lány számára a jövőt és a megoldást. Egyrészt, mert biztosította neki a fedelet és az eltartást, másrészt pedig mellékes munkát is ajánlott, hiszen a fotók, amiket róla készített, készít, elég sok pénzt fognak hozni, ha napvilágra kerülnek, hiszen egy sorozat darabjai. Ezt még maga Paulo említette egyszer. Ha pedig valóban így lesz, akkor a későbbiekben sem lesz gondja anyagilag. István már amúgy sem nagyon érdekelte, hiszen aki egy barátnő mellett képes félrelépni - legyen szó bármilyen csábításról - az megteszi máskor is. Benne már cseppet sem bízott. Így megint ugyanott lyukadt ki: Paulonal.
Sóhajtott egyet, s miközben teljesen gondolataiba merült, észre sem vette, hogy egy alak közeledik felé, csupán akkor látta meg, mikor az árnyékot vetett szomorú szemei elé.
- A várandósság igen nagy érzelmi ingadozásokba sodornak, látom - közölte vele Paulo, de azért felé nyújtotta a kezét, és még el is mosolyodott. - Gyere, készítek rólad néhány fotót!
- Most? - ámult el Lili, bár a kérdése teljesen felesleges volt. - Hogy nézek ki?
- Olyan vagy, mint mindig, gyönyörű! Gyere, lemegyünk a Tiszához!
A lány nem ellenkezett, hagyta magát felhúzni ültéből, és követte Paulot. Csupán út közben jutott eszébe, hogy talán fürdőruhát is hozhatott volna, de mikor rákérdezett, a férfi csak a fejét rázta.

Mikor leértek a partra, már messziről észrevették Istvánt és Lajost, aki a botok szorongatása mellett nem halat, sokkal inkább üveget fogtak, aminek már igencsak a nyakára is hágtak. 
Paulo nem törődött velük, hozzáértőn utasítgatta Lilit, hogy mit és hogyan csináljon. A folyó elé állította, úgy készített róla néhány fotót a lemenő nap előtt, majd pózoltatta, ahogyan ezidáig is minden alkalommal. A lány pedig tette, amit elvártak tőle, közben egyre jobb kedve lett, és már nem csak mosolygott, de nevetett is, olyan jóízűen, hogy István le sem bírta venni róla a szemét.

Lajos is merengve, élvezettel bámulta a látványt, és még inni is elfelejtett. Igen, tudta, hogy Lili szép, de most egyszerűen káprázatosnak hatott. Ahogy a nap nyugvó sugarai világították az arcát, gömbölyödő alakját, olyan kisugárzás áradt belőle, hogy csodálkozott, mikor István még mindig ott ült mellette, nem pedig a lány lábai előtt.
Az események azonban az ő száját is tátogásra kényszerítették, mikor Paulo utasítására, Lili egyszerűen eldobta a felsőjét, és egy szál melltartóban mozgott a fényképező előtt. Hát még mikor a nadrágja is lekerült róla, és minden ott lévő számára láthatóvá vált a lány szinte csupasz szépsége. De nem csak az ő álla esett le az események hatására, hanem Istváné is.
A féltékenység marta, a bánat emésztette, a gyűlölet fűtötte, a harag kovácsolta erejét, amitől képes volt felkelni, ingó lábaira állni, és ökölbe szorított kézzel odatántorogni az olasz elé, és mérge teljességével rákiabálni.
- Te utolsó szemét! Mit művelsz? Azonnal hagyd abba! - lökött egyet a férfin, de az úgy hatott, mintha csak magát hozná egyenesbe egy siralmas dőlés után. Az olasz fel sem vette, mert száján kaján vigyor ült ki, mintha mulattatná István minden lépése.
Ezt látva a fiú Lilihez botorkált, felvette a földre dobott ruháit, és eltakarta vele a lány csodás idomait.
Lili értetlenkedve bámult rá. - Te mit művelsz? Hagyj békén!
- Nem! - erősködött István, és nem hagyta, hogy a lány félrelökje a ruhákat. - Itt pucérkodsz, és hagyod, hogy ez a senkiházi fényképezzen... így.
- Igen, hagyom. Egy fotósorozatot készít rólam.
- De így? - A fiú akaratlanul dőlni kezdett, épp a lány felé, és hogy ne vágódjon el, megkapaszkodott az egyetlen dologban, ami a keze ügyében volt, Lili formás melleiben. 
A lány felsikoltott, de inkább a nevetés rázta, mint az ijedtség, mert mikor hátraugrott az érintés elől, István úgy vágódott le a földre, mint egy darab fa. Az már teljesen mellékes volt, hogy ezzel együtt a melltartóját is leszakította, és kezeivel kellett eltakarnia a kacagástól rázkódó kebleit.
Paulo is nevetett, öblös hangja szinte belevájt a part hangjaiba. Ugyanakkor látta Lili meztelenségét, és annál is őrültebb ötlete támadt, mint eddig. Így ahelyett, hogy eltakartatta volna vele bájait, ismét fotózni kezdte, ahogy egyre közeledett hozzá.
Lili már nem Istvánt figyelte, hanem a férfit és a gépet, és egyáltalán nem tetszett neki, amit csinált.
- Fejezd be! Ezt nem akarom! - Mikor ennek nem volt hatása, némileg halkabban folytatta. - Ne itt, ennyi ember előtt.
Paulo körbenézett, és csak ekkor látta meg, hogy a jelenetüknek kisebb nézőtábora is akadt, mert nem csak Lajos bámulta őket tátott szájjal, de már több turista is, akik náluk szálltak meg. Ezért abbahagyta a kattintgatást, majd levette magáról fehér ingét, amit Lili vállaira terített, hogy legalább ezzel takarja mások elől káprázatos idomait.

Miután Liliék távoztak, hogy visszasétáljanak a kempingbe, István feltápászkodott a földről, miközben hatalmasat csuklott. Körbenézett, de már nem látott mást, csak Lili és Paulo távozó alakját. - Hm... - sóhajtott fel -, Lili még így is gyönyörű.
- Hogy mi? - hangzott ekkor mellőle Lajos illuminált hangja. - Ez a lány egyszerűen gyönyörű. Nem?
István a szemeit forgatta, hiszen ő is épp ugyanezt közölte az imént. - Valahogy... valahogy...
- Káprázatos... - fejezte be a fiú, majd sóhajtott egyet, és megvakargatta földes állát. - Van még pálinka?
Lajos tanácstalanul nézett beosztottjára. - Inkább menjünk. Holnap is nap lesz, és attól tartok, már így is spiccesebbek vagyunk a kelleténél, ami azt eredményezi, hogy holnap igen nehéz napunk lesz.

Erika, mire rendbe szedte magát, erős vágyat érzett , hogy megkeresse Istvánt. Úgy érezte , hogy egy kicsit túl lőtt a célon, vádolta magát , hogy nem engedte be Istvánt, igaz nem lett volna valami szép látvány,elhanyagoltan ki sírt szemekkel, de ha egy kicsit felfedte volna bájait akkor István biztosan azonnal a nyakába ugrott volna, és akkor ő sem tudott volna ellenállni a csábításnak. De ez most ez már eső után köpönyeg. Minden esetre megyek és megkeresem. Valami azt súgta neki , hogy a Tisza felé menjen , mert olyan érzése volt , hogy István oda szokott elbújni , ha valami kellemetlenség éri. 

Margó, magához hívta Margitot és Piroskát, és felhívta a figyelmüket , hogy teljesen magukra vannak utalva, és mindent nekik kell ellátni mert az egész személyzet elment "kirándulni" - de az élet nem áll meg és a vendégeknek nem szabad észrevenniük , hogy nincs minden rendben a ház körül. A három lány keményen dolgozott, egymást buzdították , arra, hogy ne engedjék , hogy a mosoly elfogyjon az arcukról.
Nem sokára Gyula jelent meg, aki úgy tudta - és jogosan - hogy próbálni fognak. Piroska világosította fel, hogy abból nem igen lesz lesz semmi, ugyanis István , meg Lajos elmentek horgászni , de pálinkás üveg is volt náluk.
Lajos azon gondolkodott, hogy próbáljon egyedül ,vagy hagyja az egészet a fenébe , mert ő egy ilyen komolytalan társaságba nem illik bele.
Margó is észrevette Gyulát, de különös érzés vette hatalmába , mert egyszerre kívánta és gyűlölte- azt az embert. Gyula végül is úgy döntött, hogy marad, iszik egy sört és legalább a maga szórakoztatására fog játszani valamit. 

Még a sörének a felénél sem járt amikor megérkezett az első pár, Paolo és Lili személyében. Arcuk boldogságtól volt vörös, de rásegitett a napon eltöltött idő is. Úgy nézett ki , hogy náluk a hangulat remek és az egyetértés tökéletes.
Nem sokára érkezett a másik páros, akiknél a hangulattal nem volt semmi különösebb baj , viszont annál több az egyensuly érzékkel, mert már messziről látszott , hogy nem mindig pontosan oda lépnek, ahova akarnak, és a horgászbotok is elég furcsán állnak az István vállán, ráadásul a zsinórt is húzzák maguk után.Amikor Gyula mellett haladtak el, Gyula odaszólt Istvánnak: Szedd rendbe magad, egyél valamit, és gyere muzsikálni , ha képes vagy rá, mert ha nem máris elmegyek, és engem többet nem láttok muzsikálni -itt. István szinte kijózanodott a fenyegetéstől, minden t úgy csinált ahogy Gyula mondott, és tíz perc múlva már készen állta muzsikálásra.