Paolo, mint aki megőrült, úgy vágódott ki az ajtón, és rohant a kocsija felé. A két nő nem értette , hogy mi lelte Paolot,mitől gorombult úgy be, de mire magukhoz tértek, Paolo már csikorgó kerekekkel fordult ki a kemping területéről. Nem látott és nem hallott , csak egy cél lebegett előtte , hogy minél előbb hazaérjen , és elejét tudja venni, a várható eseménynek.Csak egy dolog izgatta , hogy Lili egyedül van, és ha ez a vadbarom Pietro egyedül találja akkor - nincs semmi segítsége - és tönkre tesz mindent ami ő eddig felépített.Mert Pietro nincs semmire tekintettel, neki minden kell és ha nem tudja megvenni pénzért elveszi erőszakkal, mert gátlástalan, és ha begorombul , akkor nem fél sem istentől sem embertől, és semmiféle következménytől. Túl jól ismerte Pietrot ahhoz , hogy semmi jót ne várjon tőle. Viszont ennek az erőszakosságnak , az üzleti életben hasznát vették mindketten , mert sokszor vesztett helyzetből is, megtudta fordítani az események végkimenetelét, pontosan a rámenősségével erőszakosságával. Persze , de az más , most Liliről van szó , az ő Lilijéről, akit ő szeret, sőt napról -napra egyre jobban szereti, és nem csak azért mert csodálatosan szép, hanem azért is, mert minden valószínűség szerint az ő gyermekét hordja a szíve alatt, a pocakjába.Minél hamarabb oda kell érjek, minden perc , minden pillanat drága, minden másodperc késés veszélyes lehet Lilire, sőt a gyerekre is.Paolo nagyon veszélyesen vezetett, mert már túl volt a türelme minden határán - már csak egyre tudott koncentrálni , hogy mielőbb beforduljon az utcájába, bemenjen a lakásba, hogy lássa, hogy mi történik. Nem szeretett volna elkésni - nem szabad elkésnie! Most a gyorsaságon múlik minden!

Befordult a házának az utcájába, és már messziről felismerte Pietro kocsiját. Iszonyatos düh fogta el, és úgy szállt ki a kocsijából , mintha kilőtték volna belőle, és futólépésben közelítette meg a házát

Kezdtek felocsúdni, abból a traumából amit a Paolo, hirtelen és szó nélküli távozása okozott! Csak nézték egymást, anélkül ,hogy tudatosodott volna bennük , hogy mi történik velük. Signora rezignált mosolya egy régebbi képet elevenített fel Piroskába . Ismerős volt ez a mosoly. Anyja, ezt a mosolyt használta amikor egy görbenap, és éjszaka után kezdett kijózanodni , még akkor amikor itthon volt. Olyankor volt benne egy kis szégyenérzet bűntudat, olyankor képes volt felfogni, hogy mit tesz, mivel foglalkozik, és még azt is hogy mibe sodorta a lányát. Ilyenkor feltámadt benne némi felelősség érzet, ilyenkor még azt is képes volt kimondani , hogy nem csinálom tovább. De ez az állapot azonnal elmúlt amikor megjelent egy újabb férfi vagy némi szeszes italhoz jutott. Mert akkor már teljesen rabja volt az italnak, és rabja volt a férfiaknak is. Akkor már nem volt ereje változtatni, mert a férfiakból élt - azok tették tönkre - és azok látták el itallal. És az italra is szükség volt, mert másképp már nem tudta elviselni, a mindenféle igénnyel fellépő férfiakat. Csak alkoholos állapotban volt képes mindezt ezt véghez vinni. Ez lett a veszte, ráment a fiatalsága, a szépsége a becsülete.Ezért hagyta el lányát! Ezért kellett elmennie - meg azért a gazember uráért akire csak nagyon rövid ideig számíthatott!

A két nő csak nézte egymást, szavak nem nagyon tudtak előtörni torkukból, csak fájdalmas könnyek szaporáztak szemükből - fényes csíkot hagyva maguk után a szinte két egy forma arcon!

Piroska tért magához először, és miután rájött, mennyire könnyedén fogadta anyja jelenlétét, kihúzta magát, és nemlegesen a fejét rázta. - Miért jöttél ide? Mit akarsz? Honnan tudtad egyáltalán, hogy itt vagyok? Azt hitted, ha visszajössz a nyakadba vetem magam és megbocsájtok mindent? - Az emlékek feltörtek belőle, és olyan iszonyatos erővel taglózták le, hogy meg is szédült tőle. - Undorító volt minden perc, és én magam is! Ezt sosem fogom elfelejteni!
Szavai vádlóak voltak, és Signora jól értette minden szavát. Nem is próbált vitatkozni, sem védekezni, csak halkan, nagyon halkan mesélte el, mi vezette idáig.
- Magam elől menekültem ki Olaszországba. Tudom, mit tettem, tudom, hogy pocsék anya voltam. Odakint is hasonlóan éltem, nem tagadom. De amikor találkoztam Paoloval és Lilivel... valami... valami felkiáltott bennem, és nem hagyott nyugton. Minden áron ide akartam jutni, kerüljön bármibe, hogy még egyszer láthassalak, hogy tudjam, jól vagy.
- Hát akkor, most már tudod - közölte Piroska nyeglén, miközben kérdőn felhúzta szépen ívelt szemöldökét. - Akkor hát mész?

A kapuba egy kicsit megtorpant, agya lüktetett, és egyszerűen nehezére esett gondolkodni. Nem is gondolkodott hanem berohant a házba. A házba csend volt, semmi gyanúsat nem észlelt és egy pillanatra meg is nyugodott. A konyhába rohant, ahol az étel készítéséhez szükséges kellékek sorakoztak az asztalon. De Lilit nem látta sehol. Tovább indult, szobáról szobára osont, de még mindig nem tapasztalt semmi különöset, ha nem lett volna információja ,hogy Pietro idejött, és nem látta volna kocsiját, akkor megnyugodott volna. De most hogy bent járt a házában és nem érzékelt semmi olyat , hogy valaki idegen tartózkodik a lakásban, egyre idegesebb lett mert azt is eltudta képzelni , hogy Pietro esetleg elrabolta Lilit. De ez csak egy pillanatra villant fel benne, eszébe jutott , hogy a kocsi kint állt , mikor haza érkezett. Egyszerre lett úrrá rajta a féltés Lili iránt, és a gyülölet Pietro iránt. Most már nem óvatoskodott, hanem hatalmas lépésekkel sietett egyik szobából a másikba, majd vissza a konyhába, de nem talált semmit. Főleg Lilit nem, és akkor már teljesen kikapcsolt és eldöntötte , hogy ha megtalálja Pietrót, és Lilinek bármilyen kicsi bántódása esik, akkor végez Pietroval. De ahhoz , hogy végezzen vele, meg kell találja. De előbb Lilit kell megtalálnia - most az a fontos. A leszámolás késhet , de nem maradhat el, de mindenek előtt Lilit kell megtalálja. Mint egy őrült rohangált a lakásba, a Lili, és a Pietro nevét kiabálva. Választ nem kapott. Az ablakhoz ugrott, és kinézett rajta - de Pietro kocsiját már nem látta ott, hanem az utca végén látta éppen kikanyarodni a főutcára.

Paolo kirohant az utcára, beült a kocsijába, és őrült sebességgel száguldozott végig az utcán. A sarokra érve tétovázott egy kicsit , hogy merre is indulhatott Pietro - eszébe jutott, hogy merre szokott menni, mert azt is eltudta képzelni , hogy egyenest a határ felé megy , hogy mielőbb kiléphessen az országból. Az elég messze van ahhoz hogy, meggyőzze Lilit, pénzzel gazdagsággal , modellkarrierrel, hogy hallgasson amíg át mennek a határon. De még ha a meggyőzés nem is sikerül, Pietro biztos kitalál valamit , hogy kijusson Lilivel az országból. Erre a gondolatra a hideg is kirázta é egyre jobban nyomta a gázpedált.- Utól kell énem , mondta szinte egyfolytában magában. Paolo megpróbált a Pietró fejével gondolkodni. Vajon melyik határállomáson akar kilépni? Arra gondolt , hogy a Lili ellenállása miatt nem a legközelebbin akar távozni , hanem inkább elbújik valahova és kivár egy csendesebb nyugodtabb pillanatot, amikor a legkisebb kockázatot vállalva kiléphet. Ezt tartotta legvalószínűbbnek, de megfordult a fejébe, hogy értesíti a rendőrséget is. Mindenféle gondolatok kavarogtak a fejébe, de mindig az tért vissza , hogy ő kell megfogja, ő kell elégtételt vegyen rajta , az őt ért sérelmet ő kell megbosszulja - és ő meg is teszi. A megengedett sebesség határát súrolta , többször túl is lépte , mert tudta, Pietro, sem kimélí a kocsit , még normális esetben sem- de amikor menekül , vagy veszélybe van, akkor halált megvető bátorsággal vezet. - Csak Lilinek ne legyen semmi baja, meg a gyereknek, és mielőbb találja meg őket, és akkor soha többet nem hagyja magára Liliéket - ismételgette magába. Már legalább másfél órája haladt óriási sebességgel, amikor egy benzin kút közelébe alig láthatóan félre húzva megpillantotta Pietro kocsiját.

Öröm és félelem fogta el, mert nem számított arra , hogy ilyen hamar megtalálja, mert még nem volt kidolgozott terve, hogyan támadja meg, hogyan ártalmatlanítsa Pietrót. Egy kicsit meg is lepődött, de azt azonnal eldöntötte , hogy a kocsihoz rohanjon, hogy megtudja , hogy Lili a kocsiban van , vagy sem. De ekkor a benzin kút irányából, egy ismerős alak tűnt elő akiben Paolo, Pietrot vélte felismerni. Pietro egy benzines kannát cipelt - ebből Paolo megállapította , hogy nem mert a kocsival beállni a benzinkúthoz , mert takargatni valója van. És a takargatni való nem más mint Lili. Kiugrott a kocsiból és futva próbálta megközeliteni Pietro kocsiját. Egy sáncot kellett át ugorjon - amit át is ugrott , de rosszul fogott talajt és a bokájában iszonyú fájdalmat kezdett érezni. Pietro meg érezte a veszélyt vagy Paolot vette észre ,mert ő is futni kezdett a kocsija felé, de a benzines kanna ebben erősen akadályozta. Paolo lényegesen közelebb volt a Pietro kocsijához, viszont nagyon lelassult a bokájában érzett fajdalom miatt. Pietro igyekezett volna hamarabb oda érni, és arra gondolt , hogy eldobja kannát , de ezt nem tehette meg mert, a kocsijából teljesen kifogyott a benzin. Kocsi nélkül viszont abszolut esélytelen Paolóval szemben. Bár mindketten majd meg szakadtak az igyekezetükben , de még mindig nagyon távol voltak a kocsitól. De ekkor már mindketten tudták , hogy meg kell küzdjenek Liliért. Bár Paolo még nem tudta , hogy hol van Lili csak azt , hogy ahol Pietro van , ott kell lennie Lilinek is.

Paolo erőt vett magán és mindent elkövetett, hogy hamarabb érjen a kocsihoz, mint Pietro. Érezte , hogy sikerülni fog, bár lába egy jobban sajgott a fájdalomtól. Már csak tizenöt - húsz méter választotta el őket a kocsitól, amit más és más irányból igyekezetek megközelíteni. Paolo, bár szörnyű fájdalmat érzett, nem szerette volna , hogy Pietro észrevegye, hogy megsebesült. Legalább öt méter előnye volt Pietróval szembe, és már tekintetével Lilit kereste az a autóban. De nem látott semmit csak akkor amikor már teljesen megközelítette az autót akkor látta , hogy Lili összekötözve, leragsztott szájjal, a hátsó ülésen egyre erőtlenebbül emelgeti fejét. De csak annyira , hogy fel ismerje , hogy az ablakon nem Pietrot, hanem Paolot látja. Ekkor fáradtan hanyatlott vissza az ülésre.

Signora csak lassan értette meg , fogta fel , hogy jelen pillanatban a Piroska idegállapotában teljesen fölösleges bármit is erőltetnie, mert a sértett, elhagyott lány egyelőre nem hajlandó vele szóba állni. De nem akart , nem tudott egyetlen beszélgetés után lemondani lányáról, még akkor sem ha az egyértelműen kijelentette , hogy nincs semmi szüksége rá. Még mindig remélt, és egy kicsit büszke is volt magára, hogy feltudott állni, kitudott mászni abból a szennyből abból a mocsokból, ahova süllyedt. De ugyanakkor haragudott is magára , hogy nem keresett, nem talált egy tisztességes foglalkozást magának amiért nem kellene szégyenkeznie a világ előtt, de most már úgy érezte , hogy saját maga előtt is. Nem beszélve a lányáról , akit ő maga taszított bele a szenybe és vele együtt a nyomorba is. És a lánya- akiről nem sokat tud - úgy látszik mégis talpon maradt, de bizonyára neki sem volt könnyű, mert magával cipelte nem csak a saját bűneit , hanem az anyjáét is. Csak most érezte igazán, hogy milyen merényletet követett el lánya ellen azzal hogy belevitte, az ő saját romlott életébe. Már nem is az fájt neki , hogy a lány elutasította , hanem az, hogy annak idején, hogyan feledkezhetett meg úgy magáról , hogy nem látta, nem érezte tetteinek súlyát, következményeit. Nem volt felkészülve az anyaságra , csak a férfit látta, annak szép alakját meggyőző modorát , és eszébe sem jutott jobban belenézni, a férfi lelkébe, múltjába. 

Egy ideig még állt tanácstalanul, valami fordulatra, valami csodára várva, de amikor látta , hogy Piroska több szóra nem méltatja, lassú kimért léptekkel - a földet nézve - elindult a Tisza írányába anélkül , hogy tudta volna, hogy merre tart.

Paolo azonnal a kilincshez nyúlt, de a zár nem engedett. Sietve megkerülte a kocsit, nem törődve a bokájába nyilalló fájdalommal, és a vezetőülés felől próbálta feltépni az ajtót. Mivel ott sem ért el semmit, így behajlította könyökét, és egyetlen, gyors, jól irányzott mozdulattal az kocsi üvegének ütötte, amitől az azonnal apró darabokra tört. Akkor benyúlt, és felhúzta a zárat, hogy Lilihez az út szabaddá váljon. De mire a lány felőli ajtót is kinyitotta volna, hátulról egy kéz ragadta meg, és olyan erővel húzta el a járműtől, hogy kis híján hanyatt esett. Sajgó bokályára nehezedett testsúlya, amitől arcizmai egy pillanatra eltorzultak, ám amint szembefordult támadójával, és abban meglátta Pietrot, olyan elszántság ült ki vonásaira, amilyet Lili még sosem látott.
Szereti, most már egészen biztos volt benne, hogy Paolo szereti. Nem a babáért, nem érdekből, csakis miatta. Ettől sírnia kellett. És ahogy könnyei egyre potyogtak, úgy lett egyre tele félelemmel. Eddig is tartott Pietrotól, de most már rettegett. Főleg azért, mert a két férfi úgy feszült egymásnak, mintha ezen múlna minden.
Pietro eldobta a benzines kannát, aminek tartalma úgy folyt végig a betonon, mint az ér, egyenesen az autó felé. De senki nem törődött vele, még azok sem, akik döbbenten megálltak, és nézték a két férfi viaskodását. Segíteni azonban senki nem mert. A benzinkutas szaladt ki, és próbálta fékezni a verekedőket, de csak annyit ért el, hogy jókora monoklit kapott a szeme alá.
- Hagyják abba, mert hívom a rendőrséget! - kiabálta a pórul járt tehetetlenül. Mivel azonban senki nem hallgatta meg szavait, lehetőséget keresett, amivel megállíthatja a dulakodást. Tekintete a kocsira siklott, és csak akkor vette észre az összekötözött lányt, aki próbálta felhívni magára a figyelmet. Bekötözött szájából tompa kiáltás hallatszott, válla ide-oda rángatózott, csakhogy valahogy észrevegyék. - A fenébe - nyögte a benzinkutas, és egy pillanatra dermedten fordította fejét a két olaszra, akik egymást csépelték még mindig.
Óvatosan, minél észrevétlenebbül benyúlt a törött ablakon, és felhúzta a másik ajtó zárját. Kinyitni viszont már nem tudta, mert Pietro - aki addigra a földre küldte üzlettársát - megragadta grabancánál fogva, szembefordította magával, és olyan erővel csapta arcon, hogy a nyeszlett férfi azonnal elterült.
Ezt látva, Pietro nem habozott sokat, feltépte a kocsi ajtaját, és kirángatta belőle a lányt.
Mire Paolo összeszedte magát, és talpra állt, Lili fejének egy pisztoly szegeződött, miközben Pietro egyenesen volt barátja szemeibe nézett.
- Uno - számolt a férfi hangosan, és Paoloban a vér is megfagyott általa. - Due - hangzott a dermesztő csendben a kattanás, és mindenki tisztában volt vele, mit jelent , ha meghallják a következő számot.
Tudta Paolo is, és mielőtt a másik eljutott volna akár a gondolatig is, hirtelen felemelte a kezeit, mintha megadná magát. - Va be'! Sei un vincitore!

- Tudom, mert mindig én nyerek! - vigyorgott Pietro, és már szorítása sem volt olyan erős.
Lili bár érezte, mégsem erre figyelt, hanem Paolo arcának, tekintetének változására, mert ha addig elszánt is volt, most a teljesen átszellemült, és olyan gyilkos ösztönök törtek fel belőle, hogy a lány tudta, ő mg nem fejezte be. És ezt be is bizonyította, mikor elfordult, mintha csak utat akarna engedni Pietronak, ám ugyanazon lendülettel fordult egyet, és mint a villám, üzlettársa mögé került. Egyik karját Pietro nyaka köré fonta, míg másikkal a pisztolyt tartó kezet feszítette felfelé.
Lili érezte a szabadulás útját, és sietve kibújt Pietro karja alól, még éppen jókor, mert azzal egy időben egy lövés is eldördült.
Egy lélegzetnyi dermesztő csend után a felbőszült olasz kiáltása hasított a csendbe, aki megtett mindent, hogy kikerüljön Paolo karjai közül. Érezte, nagyon is érezte, hogy barátjának ereje és elszántsága jóval túlmutat rajta. És már hiába feszítette ujjait a nyakát szorító karra, már hiába volt minden erőfeszítése, minden perccel egyre gyengült, míg végül a pisztoly is kiesett kezéből.
Paolo minden mozdulatot látott, értett. Tudta, Pietro feladta, és némán is elismeri vesztét. De tudta azt is, nem az a típus, aki ilyen egyszerűen feladja. Ezért vetett mg egy pillantást a szemben álló, megkötözött Lilire, megragadta Pietro fejét, és egyetlen, erőteljes mozdulattal kicsavarta a nyakát.
A reccsenés, ahogy a nyakcsigolyák eltörtek rémisztően hatott, ahogy a férfi ernyedt, holttá vált testének zuhanása is, miután Paolo elengedte.

Csend lett, mély és kísérteties csend, ahogy az emberek döbbenten, kővé dermedve nézték Pietro élettelen testét, és másoktól várták az első mozdulatot, az első hangot. Csak Paolo nem ért rá habozni. Sietve odaugrott Lilihez, szájáról lehúzta a ragasztót, a zsebében lévő bicskával elvágta a köteleit, majd megragadta kezét, úgy húzta maga után vissza, saját autójához. A sáncnál átemelte a lányt, és vonszolta, hajtotta tovább. 
Mikor végre elérték Paolo autóját, mindketten beszálltak, a férfi pedig indított. Nem volt gyors, hiszen jól tudta, a legnagyobb feltűnést az okozná, ha azonnal magas sebességre kapcsolna. Viszont örült, hogy a magas sánc miatt, kocsija rendszáma nem volt látható azok számára, akik tanúi voltak a jelenetnek. De így sem nyugodott meg, sem akkor, sem később, mikor már az autópályán haladtak százhúszas tempóban.
Lili, aki ezidáig némán, reszketve tűrt mindent, erőt vett magán, és összekoccanó fogakkal - amit leginkább az izgalom okozott - odafordult Paolo felé.
- Megölted - közölte vele, mintha a férfi nem is tudná. - Megölted.
- Igen - nyögte Paolo. Bár az utat nézte, követte Lili minden rezdülését. Jól látta rajta félelmeit, ahogy észrevette reszketését is. - Nem tehettem mást.
- Nem - suttogta a lány alig hallhatóan, mintha csak magában akarná mindezt tudatosítani.
- Ha nem teszem... - felsóhajtott, és olyan görcsösen szorította a kormányt, mintha az maga lenne Pietro. - Nem engedhettem, hogy bántson téged!
- Tudom. - Lili eddig bírta. Könnyei úgy folytak végig arcán, akár a lávafolyam.
Paolo ezt látva egyik kezét a lány vállára kulcsolta, és szeretettel, gyengéden odahúzta magához. - Szeretlek, Lili! Sosem fogom engedni, hogy bajod essen!
- De így... most... mi lesz? - szipogta a lány. - A rendőrség...
- Ne aggódj! Ha időben otthon leszünk, nem esik semmi bajom.
- Otthon?
- Igen, Rómában.