De Gyula, addig sem tétlenkedett, hanem oda ült a szintetizátorhoz és klimpirozni kezdett. Először nem is tudta , hogy mit játszik. Csak akkor jutott el a füléhez , hogy ujjai mit művelnek, amikor meg jelent Margó és úgy tette mintha nem is oda figyelne , pedig Gyula éppen a kedvenc nótáját játszotta. Margó tanácstalanul állt a verandán és nem tudta eldönteni , hogy ezzel a nótával Gyula visszasírja a bűnös időket, vagy egyáltalán csak bosszantani akarja!
Nem sokára megérkezett Erika is, aki teljesen elvesztette a fejét , amikor látta , hogy István milyen mesterien pengeti a gitár húrjait. De ez csak neki tűnt tökéletesnek, mert Gyula egyáltalán nem volt megelégedve vele. Ezt Erika is észrevette, és úgy érezte , hogy neki is be kell avatkoznia , hogy feldobja egy kicsit az István hangulatát.Mert az egyszer már bevált.

Estére járt már az idő, sok minden történt az elmúlt két napban, de különösen ma. A zenélés során István minél józanabb lett, annál rosszabbul kezdte érezni magát. Fájt a feje, hányinger gyötörte. Arról nem is beszélve, hogy folyton Lili mellén járt az esze. 
Akárhányszor Gyulára nézett, a férfi csak csóválta a fejét. Amikor viszont Erika megjelent, nagyokat dobbant a szíve. A lány csak mosolygott rá, István pedig nem habozott, letette a gitárját és felé indult. Erika ökölbe szorította a kezét, és egy akkorát bevert a fiúnak a szeme alá, hogy dobott tőle egy hátast. Ez majd jól helyre rázza, gondolta. Nem hagyta felállni a földről, az ölébe vetette magát, két kezével tartotta István fejét, és vadul csókolni kezdte.
Lajos örült legjobban annak a pofonnak, kedveli Istvánt, de csak kacagni tudott magában, hogy végre kapott egyet, ráadásul a legjobb személytől. Lili legszívesebben lerángatta volna Istvánról Erikát, felháborította, hogy mit meg nem enged magának ez a lány. Paolot viszont lenyűgözte Erika, fantáziálgatni is kezdett róla, hogy mikre nem lehet képes az ágyban. Lili látta Paolo arcát, és egyáltalán nem tetszett neki, ezért meglökte. Arra gondolt, hogy az nem lehet, hogy az ő fejét is elcsavarja. Előbb a Főnökasszony, most meg Erika érdekelné mindkettőjüket? Hát vele ki fog foglalkozni? Pedig mennyire élvezte még az elején, hogy versengtek érte. A lökéstől Paolo észhez tért, a két lányt mérte össze fejben. Erikához képest Lili túlságosan földhözragadt lány, persze ennek lehet a terhesség is az oka. Az gondolta, hogy István már megint a legjobban tudott kijönni a legrosszabból, és most is ő járt jobban. Ez pedig szörnyen bosszantotta.

Holnap este ilyenkor már játszani fognak, próbálni kellene tovább, de Gyula tudtad, itt ma már nem lesz zenélés. Fogta a fekete bőrdzsekiét és az autója felé indult. Tífusz ugrott elő egy bokorból, farkcsóválva üdvözölte Gyulát, akit valamiért nagyon kedvelt.
- Te meg merre jártál, csajozni voltál, mi? –ahogy Gyula kinyitotta az ajtót, Tífusz beugrott az utastérbe. Gyula írt egy sms-t Istvánnak, hogy haza vitte a kutyáját, mert vele akart menni, majd holnap látja.
Erika szívesen eljátszadozgatott volna Istvánnal, de ő rosszul érezte magát, émelygett, ezért leszállította magáról a lányt, aki fogta magát és haza indult.
- Most mi van? –értetlenkedett István, miután felkaparta magát a földről.
- Nincs semmi, haragszom rád, de szeretlek is. Így tudattam veled.
- Akkor mi most nem…
- Dehogy is, te tökfej! Talán majd egyszer, rajtad múlik, hogy ki tudsz-e tartani addig a pontig.
Hosszú volt a nap, és mindenki számára eseménydús, ezért Lajos haza parancsolta a társaságot, hogy pihenjék ki magukat, holnapra, mert az még hosszabb lesz, ha mulatságot készülnek tervezni. 
Piroska otthon a párnára hajtotta a fejét, az oldalán feküdt, és az Erikától kapott ruhákat figyelte a sötétben. Alig várta a holnap estét, hogy megmutathassa magát Iminek. 
Lajos egyedül dőlt neki a franciaágy támlájának. Cigarettát füstölt és a televízió távirányítóját nyomkodta. A jobbjára tekintett, az ágy üres részére, egy darabig csak bámulta, aztán tovább váltogatott a csatornák közt. 
Erika a padlón terült el, a sorba kihelyezett gyógyszerek között szlalomozva húzta végig az úját. Egyesével pakolta be őket egy kis üvegbe, majd bámulta azokat.
- Talán majd egyszer… –ismételte az Istvánnak mondott szavait.
István az éjszaka során sokszor felébredt arra, hogy szörnyen ki van száradva, ilyenkor annyi vizet ivott, amennyi csak belefért, így kerülve el a másnaposságot. A telefonját vette a kezébe, hogy megtudja mennyi az idő, amikor meglátta a Gyulától kapott üzenetet. Annyi mindenkinek ártott ma, és annyi mindenkinek akarta ezt jóvátenni, hogy valakiről mégis sikerült megfeledkeznie. István szörnyű embernek érezte magát, hogy magára hagyta Tífuszt, a kedvencét. Így plusz egy gonddal a fejében próbálta újra álomba ringatni magát, de csak forgolódni tudott.

Lili az ágyban feküdt Paolo mellett. Akárhogy is próbált aludni, nem tudott. Az aznapi eseményekre gondolt, és a férfi álmodozó tekintetére, mikor az megpillantotta Erikát, és István döbbenetére, ahogy a lány megcsókolta. Tudta, hogy mindez mit jelent, és nagyon egyedül érezte magát. A magány rátelepedett a szívére, a lelkére, és érezte, ettől sokkal nehezebb lesz szabadulni, mint a szülői ház kötöttségeitől, vagy a terhesség kezdeti negatív tudatától. Félt, reszketett, hogy nem lesz senkije. Paolo mellé szegődött, mert mellette biztonságban érezte magát, vele el tudta képzelni a jövőt, hiszen meg tudott adni neki mindent, amit kellett. De Paolo nem változik, és talán... talán hamarosan már nem akarja őt, terhes lesz neki egy ilyen fiatal anya. István pedig... Ő István. Túl fiatal, túl éretlen egy ekkora feladathoz, és most, hogy Erika bejött a képbe...

Felsóhajtott, és átfordult a másik oldalára, Paolo felé. Őt nézte, mintha bármi értelme is lenne, pedig nem nagyon volt, hiszen csak a félelme növekedett általa. Mert a férfi jóképű volt, sármos, izmos. Biztos volt benne, Erika se lenne képes ellenállni neki, ha Paolo ezt akarná.
- Miért nem alszol?
Lili csak ekkor vette észre, hogy a férfi kinyitotta pilláit, és a sötétben is csillogó szemeit kutatta. - Én csak... én... - Nem értette magát, mi végre dadog, mikor Paolohoz mindig megpróbált őszinte lenni. Miért ne tehetné ezt most is? - Csak Erikán járt az eszem... Nagyon szép lány. - Mikor erre a férfi nem reagált, folytatta. - És nagyon vad is. Biztosan minden pasinak tetszik a temperamentuma.
- Ez úgy hangzik, mintha nagyon irigykednél rá. A kiskölyök miatt? Az látszik, hogy odavan a csajért.
- Nem, én nem... de láttam, ahogy te néztél rá. És ahogy a többiek bámulták. Unalmasnak érzem magam mellette.
Paolo halkan felnevetett. - A magad nemében érdekes vagy, hiszen egyedülálló anya leszel. - A férfi felkönyökölt, úgy pislogott Lilire. - Tényleg! Kíváncsi lennél a történetre. Mert hallottam, hogy vad volt és mindent elsöprő... még az emlékeket is.
Nem gúnyolódott, és talán épp ezért, Lilinek megeredt a nyelve. Na meg azért is, hogy Paolo őt is vagánynak és érdekesnek lássa.
- Nagyon rossz idők voltak, ostobaságot ostobaságra halmoztam. Volt egy férfi, aki elhagyott. Ez annyira fájt, hogy a barátaim unszolására inni, drogozni és bulizni kezdtem. Néha annyira be voltam állva, hogy magamról sem tudtam. És egy ilyen alkalommal, az egyik bulin... Nem emlékszem tisztán. Egy idősebb férfi halovány képe lebeg előttem. Jóképű volt, és kissé külföldi akcentusa volt. És... az egyik haverom úgy mutatta be, mint Carlos Zeta.
A szó megütötte Paolo fülét, és a mosoly azonnal lefagyott az arcáról. Súlyos teherként nehezedett rá az a név, és az, ahogyan pár hónappal ezelőtti szabadsága alatt bejárta az országot. Megfordult jó néhány szórakozóhelyen, megismerkedett jó pár hóhányóval, semmirekellővel, és volt köztük egy-két lány is, aki igazán felkeltette az érdeklődését. Aztán visszajött, és el is felejtett mindent. De ahogy most visszaemlékezett, egy fiatal, bódult lány arca tűnt fel előtte, akinek akkor még hidrogénszőke haja volt, és úgy ki volt festve, hogy bizonyára az anyja sem ismerte fel. Carlos Zeta. Tekintete Lili pocakjára tévedt, amit csak sejtett a takaró alatt, és belényílalt egy furcsa felismerés....

Paolo emlékezni próbált - az nem lehet , hogy ne emlékezzek valamire, hisz ez a dolog alig három -egy hónapja történt. Mindig meg ittam a magamét, de sohasem ittam hülyére magamat. Akkor sem, emlékszem jókedvem volt, az egyik vendéglőbe csapódtak hozzám a fiatalok voltak vagy hatan heten azt nem tudom pontosan , és volt három lány is. Ők is nagyon benne voltak a buliba. Azt mondták , hogy folytatni szeretnék a bulit , van is hol, de elfogyott a pénzük. Én is bulizós hangulatban voltam, vettem néhány üveg piát és elmentem , pontosabban elvittek magukkal. Az a lány mellettem ült az autóban. Nagyon fáradt volt, fáradtak voltak a mozdulatai, fáradt a tekintette,és egész idő alatt rám dőlve szunyókált. Nem vettem komolyan , alakján kívül semmi sem fogott meg rajta. Eleinte biztos nem,másokkal foglalkoztam. A fiúk lányok kábszereztek, engem is kínáltak, de én nem kértem.Én már túl voltam azon - én azt már jóval korábban kipróbáltam, ismertem a hatását, a tüneteit , és azt is tudtam , hogy egy idő után ezek félig alvó szúnyókáló, alig mozgó fiúk, lányok egy idő után úgy felpörögnek , mintha árammal működnének.
Minden pontosan úgy történt ahogy elképzeltem, mikor már jól be voltak állva, egyre élénkebbek rámenősebbek és gátlástalanabbak lettek. Forró volt az éjszaka - emlékezett Paolo - a fiuk kezdték lehajigálni magukról a ruhát, de a lányok alig másodpercekkel követtéka példájukat. Eleinte még elmentek egy másik szobába , de azt már egy idő után nem tartották érdekesnek , és ott egymás hegyén hátán , emberi mivoltukból teljesen kivetkőzve állatok módjára közösültek.


De volt egy lány, végtelenül csinos volt, csak hozzá ragaszkodott, akárhányszor vitte el más, és bárhogy be volt lőve - rövid idő után mindig visszatért hozzá. Mindig takarta magát egy kicsit . Paolo ott akkor azt érezte , hogy nem egy gyakorlott bulizó, csak valami tévedés folytán keveredett abba a társaságba, és nem akart kilógni a sorból. De mégis kilógott, mert a szemei észrevehetően bánatosak voltak,és mintha és úgy nézett ki mintha menekülne valamitől , vagy valakitől - és szinte megnyugszik amikor az ő ölébe ül.

Paolo simogatni kezdte Lilit, mindenütt nyakán hasán lába közén. Szájával nyelvével, telt gömbölyű melleit nyalogatta. Lili élvezte a kényeztetést. Paolo hímvesszője meredezett, és ráakart fordulni Lilire, ám Lili hátat fordított neki, de nyakát kitekerve csókra nyújtotta ajkát , majd kezével magába igazította Paolo férfiasságát.
- Mostmár csak tolatni szabad - mondta Lili és elmerült az élvezetekbe. Paolo meg hátulról is végigtapogatta Lili minden porcikáját , és arra megállapodásra jutott , hogy ismerős ez a test, ez a mozgás. Ha még a szemét is látta volna közelebb került volna az igazsághoz. Talán még sohasem érezték ilyen jól magukat , mint ezen a nyári éjszakán amikor, mindkettőjükben megszületett , egy biztosnak nem mondható felismerés!

Reggel volt. A nap csillogó fénysugarai megcirógatták Lili arcát. Közben villámlott, és halk dörrenések hangzottak a csendben. Nem, nem is dörrenések, inkább kattogások. A lány fáradtan nyitotta ki pilláit, hogy megnézze, mi zavarta fel álmából, mikor is egy fénynyaláb a szemébe világított, egy pillanatra megvakítva szemeit. Magában káromkodva pislogott és hunyorított párat, és mikor végre újból látott, egy fényképezőgép alakja tűnt fel előtte, ami mögött Paolo dolgozott egyre, hogy megörökítse a kissé gyűrött, félig kitakart lányt.
- Mit csinálsz? - morgott a lány, mire a férfi letette a gépet, és a nadrágja hátsó zsebéből egy újságot halászott elő, amit meglengetett Lili előtt.
- Ez a legutóbbi szám.
Nem szólt, nyilván a hatást várta. Lili elvette az igényesnek kinéző, számára idegen nyelven írt lapot, és megnézte az elejét. A szája is tátva maradt. Rögtön a címlapon egy nagyon ismerős arc köszönt vissza rá. Nem, valójában nem volt ismerős, mégis.... 
Felült, és még azzal sem törődött, hogy csupasz kebleit eltakarja, mert jobban lefoglalta az, amit lát.
- Ez... ez én vagyok. - Ez inkább kérdés volt, mint kijelentés, amire Paolo azonnal meg is felelt.
- Te vagy az! A címlapon. - Némi izgatottság vegyült a férfi hangjába, mégis inkább az érdekelte, Lili minderre, hogyan reagál, mert ez fontos volt a további képek készítése miatt. - Tetszik?
A lány felpillantott, majd ismét a képre. Terhes volt, ez azonnal szembeötlött, de ezzel együtt is káprázatosnak látta mind magát, mind a hátteret. Fehérneműje szolid kékje illett a nap lemenő sugaraihoz, amint azok a háttérben szinesítik a tájat. Életében először látta magát ilyen őszintének, ilyen szépnek, és ilyen önfeledtnek. Eszébe is jutott, mikor a kép készült, milyen jól érezte magát, milyen boldog volt. Még, hogy tetszik-e? - Igen, nagyon! - közölte, de hangja elcsuklott.
- Akkor lapozz bele!
Lili nem habozott, megkereste a róla készült többi képet, s azokat is alaposan áttanulmányozta. Néhány monokinis fotót is látott, de úgy gondolta, szégyenkeznie emiatt sem kell, hiszen azokon is ugyanúgy csodásan fest. Sosem gondolta magáról, hogy ennyire jól néz ki, hát még azt, hogy beleillik egy ilyen újságba is.
- Alig volt utómunka a képeiddel. Egyszerűen tökéletes vagy! - Paolo lehajolt, és egy hosszú, forró csókot lehelt a lány szájára. - Mit szólnál, ha készítenénk még párat? - Már újból kezében volt a gép, és ismét kattintgatta egyre hevesebben, egyre nagyobb élvezettel. Lili pedig hagyta. A boldogság és a bizonytalanság mámorában úszott, és kérdése hamarosan nem csak fejében, de szavaiban is formát öltött.
- Ugye ezt tényleg nem látja más?

- Nem - felelte a férfi. - Már mondtam, ez csak odahaza jelenik meg. Pietro minden hónapban elküldi a legújabb számot. - Azt már nem tette hozzá, hogy mivel szabad kezet adott volt barátjának a lappal kapcsolatban, így nem tartja kizártnak, hogy hamarosan más országokba is eljut az újság. Tudta, számára az az előnyös, ha Lili ezt nem tudja, hiszen addig nyugodtan fotózhatja bárhogy, bárhol és bármikor.
A gép a lány melleire fókuszált, duzzadt bimbóira, és Paolo férfiassága egyre jobban élvezte ezt. De a lencse lejjebb tévedt, és ahogy a férfi megpillantotta Lili gömbölyded pocakját, kiverte a víz. Eszébe jutott minden. Minden, amit néhány hónapja tett, és a lány is. Leengedte a gépet, és belenézett Lili arcába, a tekintetét kereste, azt a csillogó, bízni vágyó szempárt, amit akkor is látott.

Felbolydult az egész kemping, mindenki nagy várakozással viseltetett a beharangozott koncert iránt.Voltak akik már elmenni szándékoztak , de mégis maradtak , hogy még ezt az ingyen koncertet megnézhessék.De voltak hitetlenek is akik pontosan azért maradtak , hogy hátha egy nagy lebőgés, bukás lesz az egészből. De ezek voltak kevesebben.Az időjárás mindenképpen kedvezett, mert a tűző nap melegét hűvös szellő tette kellemessé.A teraszon színes léggömbök ringatóztak a meg-meg élénkülő szélben.
Margó nagyon aktív volt, mindenképp feledtetni akarta az elmúlt napok botrányát, és igyekezett mindenkire mosolyogni - még Lajosra is , bár ez mosoly néha nagyon fanyarra sikeredett , de akár gyilkos mosolynak lehetett volna nevezni. Színes papírgirlandokat helyeztek a kempinget övező fákra , hogy a végén már inkább hasonlított az egész egy riói karneválhoz, mint egy vízparti kemping koncerthez színhelyéhez. Ehhez nagyban hozzájárult , hogy a kemping területén minden villanyégőt különböző színűekre cseréltek , és már alig várták az estét , hogy élvezhessék, a színek kavalkádját. István - nem azért volt mindenes , hogy ne tudta volna még jobban feldobni a színhelyt-- valami szerkentyűket kötött be az áramkörbe , amitől az égők úgy villogtak, vibráltak , mint a karácsony fa.
Mindenki nagyon aktív volt, csak Lajosnak csüngött az orra. Ennek több oka is volt. Az előző napi ivászatot, még nem heverte ki, de szomorú volt azért is mert, mert az előző éjszakán, nem volt senki akit megölelhetett volna a - párnán kívül .

Lassan minden a helyére került.Mindenki úgy érezte , hogy helyre állt a rend, és ez közös mulatság egy kicsit helyre rázza, a most éppen elhidegülő szíveket , és ahol minden rendben van ,ahol dúl a szerelem azokat meg még jobban összeforrasztja.