Erika, meg Piroska , ha volt egy kis idejük azonnal eltűntek és izgatottan váltogatták, próbálták Piroskán a ruhákat , hogy melyik lesz igazán a nyerő az Imi szemében. Arra nem is gondoltak, hogy Imit , nem is annyira a ruha , hanem maga a lány, Piroska érdekli.Ettől függetlenül Piroska szeretett volna nagyon szép lenni. Pedig az volt, csak mind ezidáig elnyomták benne azt a az érzést, ami egy egészséges énképet alakíthatott volna ki saját magáról. De most - Erika megjelenése óta egy olyan barátnőre talált, aki eltudja hitetni vele, hogy valóban szép. Ehhez már csak az Imi ilyen irányú megerősítése szükséges.

De Margit sem maradt veszteg, mert miközben aktívan részt vett a koncert előkészítésében, szakított annyi időt , hogy leszaladjon a Tisza partra és megerősítse meghívását az újdonsült hórihorgas horgász barátjának , az esti koncertre.
Tífusz, az István mindig lusta kutyáját is megszállta valami, mert, a máskor egykedvűen alvó, szunyókáló kutya, most aktivizálta magát, és megállás nélkül szaladgált, hol egy papír girlanddal a szájába , hol meg egy ellopott légömbbel-- amivel addig játszott míg az hangos durranással ki nem pukkant--a jelenlévők élénk nevetése közepette.

Feri szenvedélyes horgász volt. Egy dunántúli kisvárosból származott, ahol zöld dombok között mesterséges tavacskák bújtak meg mindenfelé. Voltak köztük szabályos négyszögletesek, partjukon ízlésesen sorba rendezett horgásztanyákkal, ahol megbújhatott az eső elől a szenvedélyes pecás, vagy éppen pár üveg helyi bor kíséretében "éjszakai horgászat" címén csendes ünnepségeket rendezhettek a szúnyogoktól sem rettenő jóbarátok. És voltak szabálytalan alakú, félig - meddig természetes képződmények is, ahol ritka vizimadarak telepedtek meg, és emiatt természetvédelmi területté nyilvánították ezeket. Itt csak különleges engedéllyel lehetett horgászni. Feri és barátja, Józsi - aki civilben erdész volt - szívesebben jártak ide. Sokszor nem is a fogás kedvéért - az elengedett halakat gyakran visszadobták - inkább csak gyönyörködni akartak a táj fenséges szépségében, ritka faunájában. Az egyik tavat "hattyúk tavának" nevezték, mivel napnyugtakor itt tértek nyugovóra ezek az elbűvölő szépségű, ám kissé agresszív szárnyasok. Feri most egyedül érkezett a tisza - parti nyaralásra. Egy éve már, hogy felesége és két fia elköltöztek - egy osztrák "úriember", míg Feri horgászni járt, elcsavarta a vízpart iránt semmilyen érdeklődést nem mutató, ám meglehetősen csinos asszonyka fejét. Margit egészen más volt. Ferit az fogta meg benne, hogy semmiben sem emléketetett Alizra, volt feleségére. Aliz mesterkélt volt, művelt, és meglehetősen sznob. Margit viszont kedves és természetes... Feri nagyon örült, hogy belevágott ebbe a horgásztúrába, és nagyon várta az esti koncertet. Ajka finom mosolyra húzódott, amikor meglátta a keskeny ösvényen közeledő Margitot.

Piroska izgatottan készült, ugyanakkor a város másik végén, Imre is belenézett a tükörbe, és onnan a saját szemébe. Várta az aznapi találkozót, ugyanakkor félt is tőle. Néhány alkalommal találkoztak már Piroskával és a lány nagyon tetszett neki, sőt, egyre jobban. És mintha Piroska is egyre szebb lenne. Csakhogy a pletyka hozzá is eljutott. A lányt sokan ismerték és sokan elítélték azért, ahogy állítólag élt a kempingben. Tudni vélték, hogy egy utcalány lánya, aki mesterségét az anyjától tanulta és rendszeresen gyakorolja is. Imi tekintete elsötétült, ahogy erre gondolt. Hiszen neki egy feleségre, leendő gyermekei anyjára lenne szüksége. Nőt bárhol vehetne. Elgondolkozva nézett a tükörképére, de már nem magát látta, hanem Piroska kedves mosolyát. Azonnal úgy érezte, hogy nem fontos a múlt, a pletyka, neki kell Piroskát megismernie.

István mindent személyesen ellenőrzött ami a koncerttel kapcsolatos, és türelmetlenül várta Gyulát , hogy vele is egyeztessen illetve véglegesítsék a programot. Az ő fejében minden megvolt Á-tól Z-ig - sőt még egy kis fejfájás is - de úgy érezte, hogy jó lenne leírni mindent a tévedés elkerülése végett. Fogta magát és mindent bejegyzett egy füzetbe. Mikor látta hogy Gyula még mindig nem érkezik , felvette gitárját, és húrok közzé csapott. Játékára kezdett köréje gyülekezni a hallgatóság!

- Ezüstpengő? –csodálkozott Imi, amikor megállt a kemping bejáratánál és feltekintett a kapu fölé lógatott táblára. Nem értette, hogy miért hívnak egy üdülőhelységet ezüstpengőnek. Nagyon pénzorientált alak lehet, aki ilyen nevet ad a vállalkozásának. Igazából csak azért foglalkoztatta ez a kérdés, hogy elmeneküljön a gondolatai elől, hogy még véletlen se jussanak eszébe a Piroskáról kapott információk vagy pletykák, maga sem tudta eldönteni. Az univerzális törvény azt mondja, hogy olyanok leszünk, mint a szüleink, amilyen az anyja, olyan lesz a lánya. Vajon a férfiakra is létezik ilyen mondás, gondolt bele Imi. Vajon miért nem hallott még ilyet? Újra próbálta elterelni a gondolatait. Az élete során találkozott már ellenpéldával, kevéssel, de találkozott, így megállapodott abban, hogy Piroskában érez valami különlegeset, reményt, hogy ő nem lesz olyan, mint az anyja volt, képes arra, hogy más legyen.
Imi vett egy nagy levegőt, és reszketve belépett a Kemping területére. Félt, izgult, reménykedett, és ki tudja még milyen érzések tomboltak benne. István vendégcsalogató játékának hangjai felé vette az irányt. 
- Gazember! –morgolódott mérgében István. Gyula azt ígérte, hogy reggel visszahozza a kutyáját neki, de az óta még nyomát sem látta, se a férfinak, se kedvencének, sem pedig a banda többi tagjának. Ennek az volt az oka, hogy Gyula most próbálta össze először a basszussal és a dobokkal, Krisztiánnal és Petivel. Már rég itt kellett volna lenniük, hogy összeállítsák a dobot, behangolják a gitárokat. István már nagyon ideges volt, és ezt bárpultnál ülő Erika észrevette rajta. Valahogy segítenie kellett rajta.
- Két bögre langyos tejet kérek! –fordult oda Lajoshoz a lány. A társaságában ült Lili és Paolo is, aki felkacagott a szavak hallatán. Lajos húzta a száját, tejet nem szolgálnak fel, de a pocsék hangulata ellenére jó kedve volt, és hozott a konyháról.
- Kettőt kértél, gondolom, a másik Istvánnak lesz –szólt Lili. Erika egy erőltetett mosollyal válaszolt, de Lili mégsem adta fel. - Jót tesz a hangjának, vagy ilyesmi?
- Csak nézz rá, ideges, hogy nincsenek itt a többiek. Szereti a tejet, megnyugtatja, és most erre van szüksége. 
- Nagyon figyelmes vagy –dicsérte meg Lili.
- Nem, csak te nem törődsz másokkal! Ahogy István mondta, nem lelkesedni kell azért, aki cselekszik, hanem leszidni azt, aki nem.
- Fura egy természeted van –vágott közbe Paolo, és még kacsintott is Erikának Lili háta mögül. - Mi olaszok, kedveljük az ilyet…

- Szánalmas! Csak úgy tudod felkelteni a nők érdeklődését, ha a hovatartozásodra hivatkozol? –Erika megkapta a tejet, és ott hagyta az egymásra pislogó Lilit és Paolot. Jól ki lettek osztva mind a ketten, és ez nagyon bosszantotta őket. Lili próbált barátilag nyitni felé, de ami sok, az sok. Nem tűrhették tovább, ideje volt, hogy visszavágjanak neki valamivel, de egyelőre nem tudták még mivel. Valamint Paolot bosszantotta az is, hogy egy nő nem érdeklődik iránta, ilyen nem fordulhat elő vele.
Imi félve lépett be az idegen helyre, szemei Piroska után kutattak, míg meg nem pillantotta a formás fenekét. Egy asztal fölé hajolt, hogy jobban halja a vendégeket. Imi odament hozzá, és megkopogtatta a vállát és Piroska rögtön meg is fordult, mintha előretudta volna, hogy ki kereste.
- Szia! –nagy mosollyal üdvözölte a fiút.
- Szia! –felelt az örömtől megzavarodottan, aztán csak tanácstalanul néztek egymásra, mintha egyikük sem tudná kezelni a helyzetet. A szájuk egyszerre kanyarodott mosolyra, aztán egyszerre nevették el magukat.
- Ülj le, hozhatok valamit inni?
- Mármint, most én… vagy te… Ha tőled kérem, és te hozod ki, akkor ki hív meg kit? –mindketten kacarásztak, és elpirultak, annyira zavarban voltak.
- Van egy keretem, azon belül fogyaszthatok bármit, szóval fogjuk fel úgy, hogy… 
- Rendben! –zavarában nem is hagyta, hogy Piroska befejezze a mondatát, amitől egy pillanatra megdermedt a tekintetük, majd újra nevetésben törtek ki.
- Hozok neked egy sört, egy kicsit várnod kell rám, de utána csak a tiéd vagyok… vagyis, egymáséi lehetünk… Izé, szabad leszek. Szabad leszek, igen, ezt akartam mondani. –annyira el volt pirulva a lány, hogy szó nélkül sarkon fordult és elindult a pulthoz. Egy pillanatra megállt, visszatekintett Imire, oda csoszogott hozzá, hogy egy puszit adjon az arcára, majd újra felszívódjon a tömegben. Piroska rég nem érezte ilyen boldognak magát, ahogy Imi kételyei az estével kapcsolatban is elmúltak.

István és Erika közben a friss levegőn sétáltak, kezükben a bögre tejjel. Minden korttyal egyre nyugodtabb lett a fiú, és már abba is beletörődött, hogy egyedül kell végigvinnie az estét, amikor végre Gyula autója befordult a kempingbe. Tífusz ugrott ki a kocsiból és a gazdájához sietett, hogy megnyalogathassa a száját. István másik két barátja is jelen volt, minden felszereléssel együtt.
- Csak nem késtünk? –kérdezte Gyula. - Ezek a srácok marha jó fejek, kicsit elhülyéskedtük az időt.
- A lényeg, hogy itt vagytok, a hátsótokat majd szétrúgom utána… Rakjuk össze a dobot, aztán kezdjünk bele végre! 
Ebbe belement egy újabb félóra, mire végre minden a helyére került, sikerült behangolni a hangszereket és kezdődhetett a móka. Ez idő alatt Lajosnak véletlenszerű hirtelen akciókat kellett kitalálnia az italokra, hogy itt tartsa a türelmetlen embereket.
A Gyulával kiegészült banda figyelmeztetés nélkül kezdett bele a zenélésbe. Először István indult, lazán pengette a húrokat, a basszust szinte észre sem lehetett venni alatta, szép álmos hangzást kölcsönöztek a dalnak. Ez csak egy bevezető szám volt, ami félig meddig improvizált, félig eltervezett. Egy perce is szólhattak már a gitárok, amikor a billentyűs összenézet a dobossal, jelezve egymásnak, hogy egyszerre kapcsolódjanak be. Gyula lenyomott néhány billentyűt, míg Peti nagyon óvatosan hozzá érintette a dobverőket a cintányérhoz, rá lépegetett a lábdob pedáljára. Ahogy haladtak előre, egyre aktívabban vettek részt ebben a pszichedelikus számban. Gyula már annyira belejött, hogy úgy játszott, mint egy jazz zongorista. Nyomasztó hangulata volt a zenéjüknek, de mire a bevezető végére értek, mindenki megtapsolta őket.

A banda tanakodni kezdett, hogy most mi legyen, mert ez túl lágyra sikerült, ezzel nem vezették be az új füleket a hangosabb, egyszerűbb, nyers stílusú zenéjükbe. Abban maradtak, hogy a közönség számára emészthetőbb hangvételű dalokat fognak játszani, fokozatosan bevezetik őket, az igazi énjük zenei világába. Akkor már úgyis annyi alkohol lesz az emberekben, hogy mindegy legyen a számukra, mi üvölt a háttérben.
Gyulának nagyon sokszor kellett rögtönöznie, hiába próbáltak naphosszakat, neki ez volt az első ilyen alkalom. Jobban reszketett, mint a középiskolás énekórákon, amikor felállították felelni. Rajta kívül viszont ez senkinek sem tűnt fel.
Minden második eljátszott saját szerzemény után eldaráltak egy feldolgozást, mint például, az I fought the law, vagy az English civil wart a Clash-től. Ezekkel remek kis kocsma hangulatot varázsoltak a helységbe, úgy tűnt mindenki jól szórakozik. Mindent kétszer játszottak el, aztán hamar be is fejezték, hogy átadják a helyüket a Lili-Paolo párosnak.
- Mielőtt befejeznénk, van még itt egy különleges dal, amit el szeretnék énekelni egy számomra nagyon különleges lánynak. Ez pedig a Badfingertől a Baby blue –mondta István.
Nem sokat várt, rögtön bele is kezdett, és arról énekelt, hogy túl sokáig váratta az ő szerelmét. Egymás mellett tengették a napjaikat anélkül, hogy konkrétan megbeszélték volna a helyzetüket, pedig nagyon különleges szerelem az övék. Annyiszor próbálta, annyira akarta, mit tehetne, mit mondhatna még, hogy észrevegye a lány, szüksége van rá maga mellé. Milyen módon tudná őt erre végre rávilágítani. Csak annyit kell tennie, hagyja, hogy erősödjön benne tovább ez az érzés, és szóljon, ha készen áll erre a különös szerelemre.
Az üzenet egyértelműen Erikának szólt, de Lili ugyanúgy a magáénak érezte, ahogy Paolo is bosszankodott miatta, mert szintén illett Lilire is. Tífusz közben a mikrofonállvány előtt ácsorgott, a nyelvét lógatva figyelte gazdáját, ahogy Erika mellé lépett, és megcsókolta őt. 
- Úgy lesz, csak legyél türelmes, tökfej! –mondta Erika.
Paolo tapsolva lépett oda hozzájuk. Gratulált az ifjú párnak. Másra sem vágyott, csak hogy végre egymásénak tudhassa őket, és hogy Lilivel felejtsék el egymást. De hiába a nagy sietség, Erika kötődni akar, de nem mer belépni egy kapcsolatba. Ez a passzív szerelmi állapot a legideálisabb a számára. Paolonak erről viszont fogalma sincs, ő, ha meg akar szerezni egy nőt, akkor azt megszerzi magának.
- Hol fogtad ki ezt a lányt, oda megyek én is horgászni –mondta Paolo, anélkül, hogy ismerte volna a lány múltját, hogy a tréfás megjegyzése nem is állt messze a valóságtól, sőt. Egy pillanatig az ismerősök dermedt csöndben figyelték a vigyorgó Paolot, aki nem értette, hogy miért bámult rá mindenki elképedve, vagy éppen szúrós szemmel.
- Ez mekkora barom! –nyögte be végül Krisztián. Erika pedig fogta magát és elviharzott.

 A hirtelen beállt csendben a szintetizátor hangja csendült fel. A lassú szereles blues megtöltötte a termet, az emberek ismét Gyula felé fordultak, elfelejtve a kis közjátékot. A fiatal zenészek is átvették a lágy hangot, nyugodt, halk pengetéssel követték az ütemeket. 
Lili megilletődve hallgatta a szomorkás, kedves dalt, felrémlett benne az érzés, melyt már olyan rég érzett. Istvánt nézte, aki még mindig csak állt a mikrofon előtt és nem tudta eldönteni, mit tegyen. Legszívesebben Erika után ment volna, de itt volt a koncert, a közönség ...
- Menj, keresd meg! - lépett mellé Lili, megpuszilta a fiu arcát és kedvesen letolta a szinpadról. István bólontott és lelépett a deszkáról. 
Mindeközben Gyula befejezte a csendes bluest. Lili a mikrofonhoz lépett, becsukta a szemét és a beálló csendben énekelni kezdett.