Mindig is nagyon szerette az erdőt, ahol felcseperedett. Tisztelt minden bölcs, öreg fát, gyakran kérte ki tanácsaikat. Kis korában önfeledten játszott a vele együtt felnövő állatokkal. Szinte mindenki szerette, csak a lázadó rókafiú az Elemér tört mindig borsot az orra alá. Nem tudott rá haragudni emiatt, hiszen ő is ennek az erdőnek a szülötte volt. Legjobb barátai, Nyúl Stefi és Medve Balambér minden nap eljöttek hozzá és együtt töltötték el a szabadidejüket. Velük nem lehetett unatkozni, mert mindig kitaláltak valami jó mókát. Később az iskolában is elnyűhetetlen jópajtások voltak, Stefi a tornagyakorlatokban, Balambér pedig a matekban segítették őt, míg ő a történelem tudásával viszonozta mindezt. Amikor kikoptak az iskolapadból a nagy barátság lanyhulni kezdett, Steffi tovább tanult és elnyelte a város, Balambér pedig felfedező medve lett és járta a világot.

Ő maradt, szeretett itt élni azon a kis lankán, ahol született. A szomszédjába költözött egy bagolycsalád, akikkel szorosabb kapcsolat alakult ki. Nekik köszönheti, hogy egy erdei gyűlésen beválasztották a képviselőtestületbe. Nagyon lelkesen hajtotta végre a rábízott feladatokat. Az erdő neki köszönhette, hogy elkerülte őket az autópálya építés, mert egy mindenre kiterjedő levelet írt a hatóságoknak. Aztán ott volt az erdei múzeum ügye is, amely az ő közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre. Na meg az erdei tornapálya, amely egyre népszerűbbé tette otthonukat.

Persze amikor minden nagyon szép és jó, akkor jön a baj. Az egyik közgyűlésen javasolta, hogy a vadállatok és a prédák antagonisztikus ellentétét oldják fel és csináljanak nekik közös, békítő programokat. Nagy nehezen megszavazták, de sokaknak voltak fenntartásaik. Nekik lett igazuk. Egy ideig rendbe mentek a dolgok, amikor az egyik alkalommal, Nyúl Béla többet ivott a kelleténél és egy 8milissel kilyukasztotta a hozzá legközelebb álló farkas bundáját. A vadak vendettát fogadtak és elkezdődött a háború. Többen elestek mindkét oldalon, mikorra a hatóságnak sikerült normalizálni a helyzetet. A közgyűlés, mint ötletgazdát, őt okolta a kialakult állapotok miatt. Ezért majdnem kirúgták az erdei tanácsból, csak a bagoly tekintélye, - aki mellé állt -, mentette meg ettől a kínos incidenstől. Minden esetre óvatosabb lett, mint eddig, nehezen tudta volna elviselni, ha tovább nem vehetne részt a szeretett erdő vérkeringésében.

A mai napig nem lehet tudni, hogy az emiatt szerzett ellenségeinek köszönhető-e, hogy egy napon kora reggel látogatója érkezett és egy nagy piros keresztet rajzolt a törzsére. Ijedten kérte a bagolyszomszéd segítségét, aki csak nézte és hümmögött magában leplezve a tanácstalanságát. Aztán egy szép téli napon fény derült a titokra. Nagy teherautó állt meg a lábánál, vidám, harsány emberek ugrottak elő a fémdobozból. És ekkor meghallotta minden fa rémálmát, a láncfűrészt. Alig, hogy húsába harapott a rettegett, érezte, hogy elveszti az egyensúlyát és már zuhan is a semmibe. Fürge kezek felrakták a fémmonstrum tetejére ás lekötözték, hogy nehogy elszökjön. Ahogy utoljára szeretett otthonára visszanézett, a bagolycsalád döbbent arcát látta, akiket felébresztett a szokatlan zaj. Tehetetlenül zötykölődött, eszébe jutottak életének szép pillanatai, amikor hirtelen megálltak. Körülnézett. A közeli város főterén voltak, legalább is Nyúl Stefi elmeséléséből annak gondolta. Emelővel talpra állították szép szálfaegyenesre, kapott egy papucsot. Elengedték a köteleket, büszkén kihúzta magát. Amikor körbekémlelt, mindenütt fény és csillogás vette körül. Lent aprónépség visítozott és ugrándozott:

- Milyen gyönyörű az idei karácsonyfánk!

Közben díszeket, csomagocskákat, és égőfűzért aggattak rá, egyre szebb lett. Aztán egyik este sok ember gyűlt köré: énekeltek, zsíros, hatalomtól átitatott, alkoholtól felpüffedt arcú emberek szónokoltak, majd felgyújtották a kis lámpácskáit. Fényes szemű felnőttek, tátott szájú gyerekek állták körül és egy pillanatra a csendes áhitat ült rá a térre…