A mi utcánk 64.

           A városi rendőrök megunták vidéki alárendeltjeik állandó jelentgetéseit-- minekutána azok nem bizonyultak igaznak, legalábbis  kiderithetőnek. A kommiszárok érezték , hogy ha nem mutatnak fel valami eredményt akkor előbb utóbb akár az állásuk is veszélybe forog. Ezért egészen titkos  nyomozásba kezdtek, elég alantas módon , mert kizárólag azoktól érdeklődtek akikről tudták , hogy nincsenek jó viszonyba a kocsmárossal. A kocsmárossal  szinte mindenki jó viszonyt ápolt mert egy pillanatra sem tagadta meg , hogy közéjük tartozik, és úgy is viselkedett mindenkivel , ahogy érdemelte. Az a néhány ellenség , meg azok közül került ki aki kerülte amunkát, lopta a napot és különben is szeretett a hatalomhoz dörgölődni.

         De ennek az emberfajtának több ideje volt meghallgatni mindenféle szóbeszédet , attól függetlenül , hogy azok igazak vagy csak rosszindulatú hazugságok. Ekkor már nekik is vigyázni kellett , hogy mit jelentenek, mert a felletteseik elvesztették a beléjük vetett bizalmat, és egy ujabb rossz jelentés végzetes lehetett számukra. A városi rendőrök , meg ha ellenőrzésre jöttek először a kocsmába érdeklödtek, mert Vászja  bizalmi emberük volt, a szó nemes értelmében.Egyébként Vászja is szolgált információval, de ezek inkább az ivászatok , a munkakerülés és a kocsmai verekedésekről, veszekedésekről szóltak amiből  az utóbbi időben egyre kevesebb volt. A kommiszárok mindenkit megkörnyékeztek igértek, még pálinkázni is leültek az emberekkel , csak hogy valmi terhelőt találjanak Vászja , vagy akár Sálikó ellen. Vászja ellen semmit sem tudtak felhozni, ezért minden erejükkel átnyergeltek Sálikóra.

         Így jutottak el a postáshoz, aki hetente csak egyszer járt a faluba. Beszélgettek , kérdezgették erről arról, ki honnan kap levelet és ki hova küld. A postás nem igen tartotta fejben a leveleket , mert sok volt a külföldi levél, mert sokan nem érkeztek még haza a háborúból, pedig annak már hivatalosan vége volt.Annyit viszont sikerült kicsikarni a postásból , hogy utána néz az érkezett, illetve az elküldött leveleknek. A kommiszárok már előre dörzsölték a kezüket ,hogy most végre  találnak valami bizonyitékot a testvérek ellen és akkor egy darabig még nyugodtan sanyargathatják az egyszerű embereket, mert jó szinben tünnek fel a főnökeik szemében.

        De ezuttal nem volt szerncséjük , mert a postásnak kisebb gondja is nagyobb volt annál , hogy végig nyálazza a nyilvántartását, ezért egyszerüen kijelentette-- félnapig kerestem de nem találtam semmi olyan levelet ami a Vászjáék cimére érkeztt volna.Való igaz, ha kereste volna, akkor sem találta volna mert a levél a Sálikó anyjának a cimére érkezett és már elég régen ahhoz hogy , bárki is emlékezett volna reája.Kommiszárék már megint egy láthatatlan falba ütköztek, amit sem megmászni sem átugrani nem tudtak. Maradt a kutatás, az érdeklődés a feltételezés, és a csüngő orr amikor már hetek óta semmi eredményt nem tudtak felmutatni. Úgy látszik ez a dolog meghaladta értelmi képességűket, és jelen állás szerint kudarcra voltak ítélve. 

        A kommiszárok tovább sem tudtak belenyugodni eredménytelenségükbe, mert ők tulajdonképpen a világ legjobb nyomozóinak képzelték magukat, amire ugyan nem volt semmi bizonyiték, de az öntömjénezés növelte az önbizalmukat.Stratégiát váltottak-- egyszerüen nem hitték el saját maguknak, hogy ez eddig nem jutott eszükben. Belátták , hogy ezt a lépést már rég megkellett volna tegyék. Nem a férfiaknál kell érdeklődni,mert azok többé kevésbé tudják tartani a szájukat , hanem az asszonyoknál, különösen a pletykásabbaknál.Az asszonyok esetében  viszont azzal is számolni kellett, hogy esetleg nem mondanak igazat , mert vagy elvesznek , vagy tesznek hozzá valamit, ami vagy segití , vagy hátráltatja a nyomozást.Abban viszont mindketten egyetértettek , hogy a nyomozást a Vászja édesanyjának a környékén kell kezdeni , de nem direkt ő vele, mert ő biztos nem mondja meg az igazat, és esetleg valóban nem is tud semmit a fiáról