A mi utcánk 65.

           Talán két hónapba sem telt , hogy az ikerpár, teljesen megszokta az e földi világot, gyarapodtak is testben lélekben szépen edesanyjuk és édesapjuk legnagyobb örömére. A keresztelést hallogatták egy kicsit, mert Sálikó ragaszkodott ahhoz amiben korábban megegyeztek,hogy gyerekek ukrán  nevet kapjanak , minek ellenében református templomba lesznek megkeresztelve.Teljes volt az egyetértés, csak a református pap hepciáskodott egy kicsit , hogy hosszú pálya futása alatt ő még ilyen nevekre , hogy Kátya meg  Okszána nem keresztelt gyereket. Az sem tetszett a papnak , hogy nem az ő templomukba esküdtek örök hűséget egymásnak. Ettől már csak az volt nagyobb baj , sőt bűn , hogy egyáltalán nincsenek megesküdve. De Nagyné , és Sálikó szépen sorba  elmesélték az életüket és a egész velük történt esetet-- a Sálikó kálváriájával együtt-- ami után a pap szive is meglágyult és hajlandó volt megkeresztelni a gyerekeket a református templomba. Azt viszont elvárta fiataloktól , hogy mielőbb meg is esküdjenek Isten és ember előtt, hogy  többé ne nyiljon rájuk a világ, pontosabban, a város, az utca szája.

           Sálikóék meg is igérték , hogy mielőbb Isten előtt is  egybekelnek, mert akkor még nem gondoltak arra , hogy ennek komoly akadályai vannak.

           Nagynénak a szülés után, igazán jó dolga volt, mert az asszonyok az utcából jobbnál jobb leveseket, és ennivalókat hoztak neki, egészen addig ameddig  ő is  felerősödött annyira , hogy maga  is eltudta látni a feladatát. Addig is, a szomszédok-- még az utca végéről is egymással versenyeztek , hogy ki milyen finom dolgokat tud elkésziteni és elvinni a gyermekágyas anyának, akkor, amikor csak arra lehetett  számitani ami a ház körül volt. Ílyenkor az asszonyok elfelejtettek  minden pletykát, minden szóbeszédet és a legnagyobb szeretettel vették körül a nem régen szülő nőt.

           Aztán volt egy eset-- amit Nagyné csak egy jó félév múltán tudott meg-- hogy még az az  asszony akiről Nagyné letépte a szoknyáját még az is küldött neki ebédet vacsorát-- mással-- és csak azért nem vitte el személyesen, mert félt , hogy akkor Nagyné nem fogadja el, és attól nagyobb szégyen nem is érhetné a ház elejét. Szóval, egy ilyen gyerekszülés , pláne iker nagyon megmozgatta az asszonyok szivét lelkét és mindent elkövettek , hogy Nagyné semmibe se szenvedjen hiányt. Vonatkozott ez egyébre is , például a gyermek ruhára ,mert akkor nem dobták el a gyerekholmikat , hanem továbbadták. Az is igaz, mindennep kifőzték a használt textil pellenkákat, és azután újra hasznositották. Nyoma sem volt már semmiféle ellentétnek haragnak, mindenki tudta, hogy segiteni kell önzetlenül magától értetődően. Nem is nagyon volt olyan dolog ami jobban összehozta volan az embereket ,de főleg az asszonyokat mint egy gyerek érkezése.

         A gyerekek meg mintha tudták volna , hogy milyen inséges időben születtek, nagyon jógyerekek voltak sokat aludtak és rövidesen már úgy itták a tehén tejet , mintha mindig is azt itták volna. Mészáros néni azért legalább hetente meglátogatta a kicsiket, és kifogyhatatlanul osztogatta tanácsait, amiket jószivvel hallgattak meg, mind a ketten Sálikóval, még akkor is amikor a gyerekek már feltudtak állni a Sálikó fabrikálta kétszemélyes gyerekágyban. A gyerekek olyan egy formák voltak , és olyan egyformán fejlődtek , hogy az édesanyjuk is csak úgy tudta megkülönböztetni őket , hogy egyiknek piros ,mig a másiknak rózsaszin  pertlit kötöttek a csuklójára, amit aztán sohasem vettek le.

        Egyszer azért mégis lekerültek a pertlik -- de akkor sem azért mert felnőttek vették volna le , hanem a két kis mókus vadász maga ügyeskedte a pertliket a kezükről. Akkor volt is egy kis kalamajka , hogy melyik a Kátya és melyik az Okszána, de végül is Nagyné eldöntötte , hogy melyik melyik-- pedig ő sem volt benne biztos, csak az ösztöneire hallgatott. Így is egy fénapig találgattak.

        A következő nyár végén már az udvaron szaladgáltak, élvezték a füves udvar puha tapintású pázsitját, pancsoltak az itatóváluban, és ha hivták őket akkor elfele mentek, és nem a hivás irányába. Ott is legalább kétfelé-- úgy kellett őket összefogdosni ahogy a csirkéket szokás. Az ilyen játékot nagyon szerették, és zengett az udvar  a két gyerek visitásától kacagásától.Sálikó ilyenkor hóna alá kapta a két maszatos gyereket és megfürdette az állatok válujába, majd Nagyné szárazra törölte őket, ebédeltek, majd aludtak egy nagyot. Jól ettek , sokat játszottak, és úgy nőttek minta fű.