A mi utcánk 2O.

            Muszkaföldön , lassan  jára posta, mondja közmondás, én meg hozzá teszem, hogy azért, mert a vonatok is lassan járnak, és ezidőtájt, még a lassútól is lassaban jártak. A szénfűtéses mozdonyok , magyarul gőzmozdonyok, nagyon sok szenet igényeltek a felfütésükhöz, ami a szénbányák állása miatt nem jutott mindenfelé. Ezért Sálikó barátunk, a körülbelül ezer kilómétert  a fatornyos, Rubin nevű falujáig egy hét alatt tette meg. De igy is elégedett volt , mert már öt éve nem látta anyját, apját testvérét. Sajnos most is csak,  a nem éppen fiatal édesannyját találta otthon, aki éppen a tehénkéjével bajlódott , amelyik semmiképp nem akart tejet adni-- legalábbis annyit nem amennyit Sálikó mama elvárt volna tőle. Ennek elsősorban az volt az oka , hogy a nagy szárazság miatt, gyenge volt a legelő, otthon viszont már régen elfogyott a széna.

            Sálikó mama boldogan ölelte karjaiban rég nem látott fiát, és rögtön beinditotta panaszáradatot, kezdve a szegénységgel, folytatva a politikával és a háborúval mig végül átkozta Sztálin elvtársat.Sztálin elvtárs szidásánál  már visszafogta sirásba hajló hangját, mert igen csak félt attól , hogy valami rosszándékú szomszéd meghallja, és jelenti a kommiszárnak, ami egyenlő az ő elhurcolásával, ki tudja  hova , de akár Szibériába is-- mert erre is volt példa --ahonnan aztán még senkit sem hallot visszajönni. Mert a kommiszár, az atyaisten a faluba, teljhatalmú úr-- elvtársi rangban. Jobb nem újjat húzni vele.

            Sálikó csak hallgatta édesanyja panaszáradatát, aki annyira tele volt keserűséggel, hogy alig tudta befejezni mondokáját. Jó időbe telt, amig anyja választ tudott adni a fia kérdéseire, ami  édesapja, és  testvére  hollétére vonatkozott.-- Hogy most hol van apád azt nem tudom, de most, másfél, vagy két éve kaptam tőle egy tábori lapot, akkor Sztálingrádban voltak és visszatámadták a németeket.Megis kereste a lapot és átnyújtotta fíának. Sálikó hamar elolvasta, majd bátyja után érdeklődött. -- Iván, nem is olyan régen írt --talán egy éve akkor éppen támadásban voltak , de azt már nem tudom , hogy hol-- elfelejtettem.

            Sálikó mama nem volt olyan öreg mint amilyennek látszot, hiszen negyvenes éveinek a végén járt, de a nyomoruság, a kilátástalanság,  a sok munka, egyedűllét, még legalább húszévnyi  ráncot rajzolt a az arcára.

            Asztalhoz ültette fiát, valami savanyú levest--aminek a neve borscs-- ettek, utána meg  zsiros puliszkát. Aztán a Sálikó mama a háború kimeneteléről, a hadi helyzetről érdeklődött, mert ő úgy tudta  , pontosabban azt tanitották neki, hogy a katonák mindent tudnak és mindent megoldanak élükön Sztálin elvtárssal. A fíú meg boldogan mesélt arról édesannyjának, hogy a háborúnak mostmár rövidesen vége, és apja is testvére is rövidesen haza jön. Örömmel hallgatta ezt Sálikó mama, mert már nagyon megúnta az egyedüllétet , a kisemmizettséget, és az örök várakozást.Az asszony  nagyon elkeseredettnek látszott, ennélfogva Sálikó nem is merte megemliteni , hogy neki van valakije, és ő oda visszaakar menni, pedig tudta, hogy előbb, vagy  utóbb, úgy is el kell mesélje az egészet édesanyjának, de jelen állapotában nem tartotta érdemesnek ezzel a témával foglalkozni.

           Ebéd után kimentek az udvarra, majd a kertbe. Nagyon kellemetlen látvány volt ez Sálikónak, amikor szeme előtt látta a családi házat, lepusztuló  állapotban. Minden orditott a férfikéz után. Sok év óta senki sem javitott rajta semmit. A háztető horpadozott,a falról  nagy felületeken lemállott a  sártapasz. A padlásra vivő létra fokai  meg híányoztak.Rég nem mászott azon már senki, mert nem volt míért-- már az egerek is régen elkerülték ezt a házat és valószinű a többit is.

           Tipikus ukrán falusi ház volt. Befelé a kert felé épült. Olyan tiz, tizenkét méter hosszú volt-- módosabbéknál ez akár húsz-húszonöt méter is lehetett, és akkor elől két, akár három szoba is volt, ám  az épület hátsó része istállónak volt fenntartva. Egyetlen bejárat, az épület közepén balra istálló , jobbra lakószoba.Meg kell emlitsem a bútorzatot, ami egyszerübb  volt a egyszerűnél. A szoba közepén egy kecskelábú asztal, két oldalán deszkapad , az egyik végén egy szék, aki megengedhette magának annak két szék, amelyekből az egyik lehetett karos is , de az már luxusnak számitott. Aztán volt egy vagy két fa prics-- a család létszámának függvényében . Ezek a priccsek állatbőrrel voltak letakarva. Lepedőt nem használtak, talán nem is ismerték, hogy  mi az. Volt viszont sok pokróc--erre nagy szükség volt, a kegyetlen hideg ukrán tél kivédésére . A fiatal házasok nászajándékba  pokrócot kaptak.

           Ha sértegetni akarnám e nemzet fiait akkor azt mondanám , hogy a garderób az ajtóba ütött négy öt nagyméretű szeg volt. De nem mondom , mert tudom, hogy nem  ők tehettek róla , hogy a civilizáció magjai-- ami már régen elvolt vetve tőlük nyugatabbra-- náluk olyan nehezen talált termő talajra, és arról sem , hogy az edények -- az a néhány--  a vályogfalba vert szegekre volt felakasztva.  Akkor már náluk,  negyedszázada kommunizmus volt, és a háború győzteseiként ünnepeltették magukat!