A mi utcánk 23.

          Csak nagy nehezen vette rá magát a munkára, mert már a reggeli órákban rekkenő hőséget árasztott a nap. Kénytelen volt a fák árnyékában gyomlálni, mert a meleg a szokásosnál is erőteljesebb volt. Kezdte nem birni a meleget, ezért kigombolta blúzát, és élvezte hogy érett asszonyi kebleit fujdogálja az enyhe szellő. Igy már elviselhetőbb volt a dolog, és bele is mélyült a munkába, úgyannyira ,hogy észre sem vette hogy a fiatal postás ott áll mögötte,  és gyönyörködik a néha meg--megvillanó hófehér keblébe. Meg is szólalt a postás-- hoztam magának valamit , de nem adom oda csak ha nem takarja el a keblét. Nagyné akkor már összkapta blúza elejét és nyúlt a levélért, de a  postás mindig elhúzta előle, még mielőtt  megfoghatta volna. Nagyné egyre dühösebb lett  a postásra, azért mert játszadozni próbált  vele-- elkapta a férfi karját és elvette a levelet,  majd szigorúan rászólt-- mostmár mehet a dolgára, vagy ha nincs egyébb dolga   jöhet segiteni gyomlálni. A postás meg , alighanem  félre értette a dolgot, bizalmasan átölelte  Nagynét, aki egyetlen rántással kitépte magát a postás karjaiból és egy hatalmas pofont kent le neki.-- Most már aztán tényleg menjen dolgára mert nem állok jót magamért-- és már suhintotta is a kiskapát a postás irányába, anélkül hogy elengedte volna a nyelét. A postás  válláról leesett a nagy postástáska -- amit már csak a kezével tudott elkapni, és maga után húzni, miközben futólépésben elhagyta Nagyné kertjét udvarát.

           Nagyné csak nézte a levelet, számolni kezdett , hogy mikor is ment el Sálikó. Legalább két hónapja állapitotta meg, mert a burgonyát még együtt vetették el ,és az újhagymából is ettek még  együtt.  Úgy  számoltak hónapba, napba, hogy  az idő mulását valami eseményhez kötötték, lehetőleg olyanhoz, amit nem felejtenek el. És igy volt ezzel Nagyné is.            

De most, nem ez a lényeg , hanem az hogy mit írt neki Sálikó. Sorba vette az  ismerősöket akik néhány évet töltöttek Oroszországban, és megtanulták a nyelvet annyira , hogy kommunikálni tudjanak -- szóban. De, ebben az utcában csak egyvalaki volt aki írni és olvasni is tudott oroszul-- ez a levél viszont ukránul volt irva. De szerencsére  a két nyelv hasonlit annyira egymáshoz, hogy aki a cirill betűt olvasni tudja az le is tudja forditani.

           Talán a negyedik szomszédba lakott az illető, aki ismerte az orosz nyelvet annyira , hogy segiteni tudjon,ezért Nagyné, miútán megnyugodott egy kicsit a postással történt  incidense után, azonnal  az illetőhöz sietett. A szomszéd középkorú jóbeszédű értelmes ember  volt -- és nem a Nagyné esete volt az első , hogy arra kérték , hogy egy levelet leforditson le, vagy megirjon.Gyakorlott kézzel bontotta fel a levelet és már mondta is. Nahát Nagyné-- magát nagyon szereti ez a Sálikó , mert mindegyik sorába valamilyen módon belefoglalja , hogy imádja , meg hogy vágyakozik maga  után, és szeretné , ha maga ott , vagy ő itt lehetne.--És még mit ír-- mondja  már?-- türelmetlenkedett Nagyné. Nem irja hogy visszajön , meg hogy mikor?--ilyesmit nem ír ? --Ílyesmit  nem, de azt igen , hogy nagyon szeretne jönni , de nagyon sok dolga van , mert most pont a családi házukat javitgatja mert az elmult idők folyamán nagyon leromlott.--Mikor írta leveket kiváncsiskodott tovább Nagyné?-- Hmm már bizony majden egy hónapja.-- Akkor jó mondta Nagyné mert magába kiszámolta , hogy akkor azt jelenti , hogy nem sokkal hazérkezés után írt neki.--Megkérhetném hogy írjon neki választ szomszéd?-- Ha elöször megírja levelet akkor én szivesen leforditom, de csak oroszra, mert ukránul  nem tudok levelet írni!

--Akkor megírom délután a levelet és majd áthozom, aztán veszek boritékot meg bélyeget és ha leforditotta és megirta, akkor elküldjük.  Nagyné  blúzába rejtette a levelet baloldalra a szive tájékára. Ezt valakitől hallota, hogy azt úgy kell csinálni a szerelmes levéllel, mert akkor tartós lesz a szerelem. Ő is kipróbálta , hátha neki is bejön.