Az én városom, és környéke 72.

            Halottak napjára leszedték az összes krizantémot, és kivitték a temetőkbe. Előbb a Sára urához mentek - mert az volt közelebb - utána viszont át mentek a másik temetőbe is a Póli férjéhez. Mindkét sírnál egy - egy órát időztek és elbeszélgettek az ismerősökkel, rokonokkal - többek között Póli apósával anyósával. Mire be tudták fejezni a beszélgetést már teljesen besötétedett. Póli hívta Kálmán szüleit  magához, de azok nem fogadták el a meghivást , hanem azt mondták , majd  tavasszal, de akkorára már, nagyon örülnék  ha lenne melletted  valaki.S hogy mit mond a világ szája azzal meg ne törődj - és te sem Sára!

           A temetőből való haza érkezés után, némi nyugalom fogta el őket , úgy érezték , hogy még egy kötelességüknek eleget tettek , sőt további életük folytatására is megerősitést kaptak, mert az teljesen egybe esett a saját elképzelésükkel.

           Az elkövetkező időben nagytakaritásba kezdtek, az egész lakást  szétszedték kitakaritották, és újra  rendezték.Most olyan kedvük szottyant , hogy egy kicsit máskép rakták a bútorokat a fogadó étkező termében, ennélfogva barátságosabbnak tünt, és a vendégeknek szolgáló asztal is közelebb került a konyhához.Körbejárták az egészet, és elégedetten állapitották meg , hogy jó munkát végeztek, és akár már jöhetnek is  a vendégek.

          És azok jöttek is -  november végén,  december elején, már szinte mindennap érkeztek, és minden nap el is távoztak vendégek, Voltak aki csak enni inni álltak meg, de voltak olyanok is aki éjszakára is megszálltak. Ezek voltak a jobban fizető vendégek, mert ezek, este ettek ittak, és még reggelit is kértek , mielőtt újra útnak indultak volna.

         Szivesen szolgálták ki a vendégeket az özvegyek, és elégedettek lettek volna sorsukkal , ha azok a legények is megérkeznek volna, akikre ők tulajdonképpen  vártak. Mert az tagadhatatlan volt, ha mozgást észleltek a közelben, akkor azonnal a kapuhoz futott valamelyikük , hogy mielőbb értesüljön az érkezettek kilétéről. Sokáig vártak míg megjelent az a csapat amelyiknek tagja volt az a két legény - akik legalább úgy várták ezt a találkozót mint Póli és Sára.

         Fogadták is őket kellő tisztelettel,  titkolt szeretettel, és nem vonakodtak akkor sem amikor  legények átfogták vállukat és magukhoz  szoritották őket egy kicsit. De a Sára  legénye Sándor, nem elégedett meg ennyivel hanem lennebb csúsztatta kezét, és már a derekát szorongatta. De ott sem nyugodott a keze , mert rövid másodpercek elmultával már Sára fenekét simogatta , sőt markolászta.

        De  Póli Jánosa a sem fogta magát vissza egy cseppet sem,  mert kellő intenzitással nyomult Pólira, aki, bármenyire is várta ezt a pillanatot , egy kissé megriadt, és kérdő tekintettel nézett Sárára. Sára  nem volt félős asszony  de a hirtelen bátor "lerohanás" őt is meglepte, és semmi nem jutott eszébe, amivel kiszabadithatná magát, Sándor kezéből. De az is lehet , hogy nem is nagyon akaródzott kiszabadulni.

         A problémát az öreg gazda oldotta meg, azzal ,hogy rászólt a legényekre , hogy inkább a vásárra hozott  állatokat rendeznék el, mintsem, hogy  azonnal neki essenek a fogadóséknak.

         A legények immel-ámmal ugyan, de levették subájukat és az ajtóbavert szegre akasztották, és csak  azután mentek ki  elrendezni a jószágokat. Az asszonyoknak meg éppen kapóra jött, hogy egyedül maradtak az öreg gazdával - azonnal teli pálinkás poharat nyomtak a kezébe és kerülő úton ugyan de kellő vehemenciával érdeklődni kezdtek a  legények ki léte felől. Az öreg előbb egy kicsit nyelt a pálinkából - mintegy izlelésként - utána viszont egyetlen hörpintéssel leküldte  a gyomrába. Megköszörülte a torkát , majd igy szólt: 

- Mit is kérdeztek maguk tőlem?

- Hát izé , hogy a Sándor tényleg  legény ember - kérdezte  Sára, meg hát hogy a János is az?

- A dolog  nem olyan egyszerű - mert ezek  legények bizony, volt is nekik már "majdnem" menyasszonyuk, de egyszer csak megbolondultak.

- Csak tán nem bolondok?- sopánkodott Sára.

- Na - nem úgy, hanem úgy hogy mióta itt jártunk először - és miután hazamentünk - egyszerüen otthagyták a "majdnem" mennyaszonyaikat, és azóta csak magukról beszélnek.

- Na -  mondja már bátyám!- oszt miket mondanak?

- Azt hiszem , hogy még a mai este folyamán maguknak is elfogják mondani, ha meglesznek elégedve magukkal.

            Póli és Sára nem egészen értették , hogy mire céloz az öreg gazda , azt viszont jó szivvel könyvelték el , hogy a legények róluk beszélnek. Persze, szerettek volna többet is megtudni - a kiváncsiság már nagyon furdalta az oldalukat, ezért újabb pohár pálinkát töltöttek az öregnek. Az öreg nem sokat teketóriázott, hanem hamar leöntötte a pálinkát, és megtörölte hatalmas bajuszát. A pálinka még csak feleúton lehetett a gazda gyomra felé , amikor Póli máris új kérdést tett fel.

- Csak annyit mondjon meg bátyám , hogy jókat , mondanak , vagy rosszat?

- Azt amit a legények mondani akarnak maguknak - az az én számból nagyon sután hangzana  - úgyhogy legyenek türelemmel, mert mindent megfognak tudni idejében.