Az én városom , és környéke 28.

            Az ebéd befejeztével a két fehérnép azonnal neki kezdett a mosogatásnak, aminek nagyon hamar a végére is jártak, mert nem volt sok edény, a kezük meg úgy járt mint a motolla. Ezt  Kálmánnak az édesapja szóvá is tette, hogy alig volt idejük egy pohár bort meginni, és már kész is vannak a mosogatással.

- Minden esetre a poharakat még ne mossátok el, inkább gyertek vissza az asztalhoz - aztán igyünk még egy pohár bort ,mert még meg talál melegedni ebben a hőségben. El is fogyasztottak még egy két pohár bort, de ahogy a bor a hatását kezdte kifejteni, az apa tekintete egyre jobban elkomorult, és már nyoma sem volt  az arcán, a még nem is olyan  régen  vidám vonásoknak.A felesége, ezt azonnal észre is vette és kérdő tekintettel fordult az ura felé. De az, elháritotta a kérdő tekintetet, és csak anyit mondott a fiataloknak: Ha nincs egyébb dolgotok akkor szétnézhettek a kertbe, és ránézhettek a jószágokra is.

          Póliéknak nem kellet kétszer mondani , mert máris indultak kifelé a házból , hogy minél hamarabb a szülők látótávolságán kivűl kerüljenek. Alig értek le a kertbe  Kálmán azonnal keményen átölelte Póli derekát , és ajkát rátapasztotta a Póli ajkára. De Póli sem szerénykedett mert a kert végéig csókokkal halmozta el Kálmánt, miközben a nyakába kapaszkodott szerelmesen. Hosszú volt a kert, és hosszúak voltak a csókok is. Beszélgetésre nem is jutott idő, mert minden pillanatot arra használtak , hogy meg "ünnepeljék" sikerüket. Mert mindezidáig csak reménykedtek , hogy sikerül meggyőzniűk a szülőket arról , hogy mennyire fontos nekik a mielőbbi házasság. Hogy minden nap,  óra vagy perc, az ö boldogságukból vonódik le, az ő boldogságukat késlelteti. Sokáig nézegették a kertet, de csak félszemmel mert a másik szeműk egymás boldogságát leste. Nagyon elégedettek voltak magukkal, és legalább annyira a szülőkkel is, hogy azok nem görditettek akadályt szerelműk kibontakoztatása elé..

          Közeledett az este, Pólinak haza kellett mennie. Kálmán befogott egy lovat a szekérbe és felültette rá Pólit. Aztán elindultak. A ló csendesen baktatott, időt adva a fiataloknak a további enyelgésre, beszélgetésre. Szőtték is tervekett, az esküvőről lakodalomról, és további életükről. Egyszer aztán Póli elkérte a gyeplőt és az ostort, és ő maga vette át a  hajtást. Hogy miből kifolyólag , vagy miért , de Póli rácsapott a lóra , amelyik őrült vágtába kezdett. A hepehupás uton, egyre veszélysebbé vált a helyzet. Póli tudott, lovat hajtani azt viszont nem tudta , hogy a Kálmán lova nincs az ostorhoz szokva, mert az tudja a dolgát anélkül is ostorral csapkodnák. Kálmán visszaakarta venni a gyeplőt, de olyan szerencsétlenül nyult utána - ráadásul épp egy kátyuba is értek, amitől  mindketten kibillentek az egyensúlyukból és lehuppantak a poros  útra. Előbb meg vizsgálták egymást , hogy nem-e történt valami bajuk , de aztán elégedetten állapitották meg , hogy csonttörés vagy ilyesmi komolyabb  eset nem történt velük. Ettől aztán még boldogabbak lettek, és ujabb csókokkal örvendeztették meg egymást.  Csak azután kezdtek jobban szétnézni maguk körül, és csak ekkor vették tudomásul , hogy se ló se szekér a közelbe - hanem az még mindig fut, de úgy mint aki soha sem akar megállni!

          Kálmán kiabálni kezdett  Szellőnek - igy hivták a lovat - de Szellő úgy vágtatott mint aki parazsat evett -  nem akart megállni. Mikor magukra néztek a fiatalok , akkor vették észre , hogy ünneplő ruhájuk olyan piszkos lett , hogy azzal utcára menni szinte szégyen. Szerencséjükre , már esteledett,és nem nagyon találkoztak senkivel,pedig már egészen közel voltak Póli falujához. Hanem a ló meg a szekér, meg úgy eltünt mintha a föld nyelte volna el. Most nem volt idő szerelmeskedésre, ezért kézenfogva szaladni kezdtek, hogy megkeressék a Szellőt és a szekeret. Sokáig sétáltak, mert már halványan látni lehetett az esthajnalcsillagot, és nappal készülődött átadni helyét az éjszakának. 

          Éppen a Szamos partjára  értek amikor megpillantották Szellőt és a szekeret. Szellő nagyon erős izgalmi állapotban volt mert, mert ott legelt kipányvázva a biró fekete kancája . Szellő viszont, szekérrel együtt kerülgette a legelésző lovat. Mikor közelebb mentek hozzá akkor vették észre , hogy a szekérnek , csak három kereke van, mert a nagy vágtában egy kerék valahol elgurult, és azt sem tudták , hogy hol.

          Gyalog mentek haza, és rövid volt a bucsuzkodás is mert  Kálmánnak még haza is kellett menni, a "három kerekű" szekérrel. Oyan későre ért haza Kálmán, hogy már nem volt kinek elmondania, hog an jártak , mert édesapja és édesanyja, már az igazak álmát aludták. Pólinak még kedve lett volna elmesélni  Sárának a nap eseményeit , de már naluk sem égett a lámpa , igy magában kezdte feldolgozni a nap eseményeit. Nagyon boldognak érezte magát, de bánkódott is amiatt, hogy bántotta lovat, és emiatt ilyen kalamajkába keverte Kálmánt. Csak nehezen aludt el, és álmában fekete lovakat látott, akik minden áron megakarták taposni Kálmánt.