A mi utcánk 17.

          A napok egyre teltek,  Sálikó és Nagyné egyre közelebb kerültek egymáshoz, de  ez közelség rengeteg gyötrelmet okozott mindkettőjüknek, mert mindketten évek óta nem  nem öleltek nőt ,illetve férfit. Ha csak elmentek egymás mellett szerelmes delej  töltötte ki közöttük a tért , ha netalán egymáshoz értek munka közben,  édes zsibongás töltötte el testüket.De Nagyné tartotta magát , pedig érezte , hogy nem sokáig birja már ezt az állapotot, amikor a férfi -- akire nyugodtan mondhatja, hogy már szereti-- nem lehet az övé. Magyarázatot erre nem tudott , de érezte, hogy még nem jött el az ideje, hogy még várni kell, pedig teste, vére  lázadt már nemcsak akkor amikor ott volt a férfi , hanem akkor is amikor nem volt ott . Furcsa helyzet volt, hiszen olyasmiről volt a szó amit mindketten akartak, de Nagynéban a bizonytalanság, a következményekkel való számolás az éppen alkalmas pillanatban mindig visszavonulót fujtak . Sálikó sem volt elég bátor , vagy csak természetéből adódóan tudott várni, mert úgy megszerette  Nagynét a gazdaságával együtt hogy számtalanszor hangoztatta, hogy ő itt marad Nagynéval. Szándéka igaz volt , Nagyné el is hitte, de azt is tudta,hogy ahhoz , hogy Sálikó itt maradjon nem elég az ő akarata , mert egy parancs bármikor elszólithatja mellőle a fíút.

         Nagyné számára nagy volt a tét, pedig Sálikó napról napra tanulta a nyelvet, a mindennap használt eszközök nevét már magyarul is mondta  és próbálta összekötni a tanult szavakat miközben,  az asszony is csavarta nyelvét , hogy néhány ukrán szót megtanuljon. A férfinak lényegesen jobban ment a nyelvtanulás mint  az asszonynak. Ezt a tényt Nagyné örömmel vette tudomásul, és el is magyarázta Sálikónak , hogyha itt akarsz maradni akkor te kell megtanuld a nyelvet és akkor itt maradhatsz. Ettől a perctől Sálikó még szorgalmasabb lett  és óriási léptekkel haladt a nyelvtanulás utján.Nagyné meg boldog volt, és egyre jobban kezdte hinni , hogy a férfi valóban maradni akar. Ilyenkor úgy érezte, hogy a Sálikó leghalványabb próbálkozását nem tudná visszutasitani, és minden gondolkodás nélkül vetné magát a szerelembe , az ágyba, a szénapadláson a szénakazalban , vagy akárhol. De bármilyen forró volt ez az érzés, bár mennyire is hiányzott neki a férfi, valami mindig közbejött ami meggátolta, hogy odaadja magát szerelmének. Előfordult vele olyan eset is, hogy teljesen felajzva, felkészülve várta Sálikót, de akkor pontosan nem tudott jönni a fíú, mert éppen másfelé szólitotta a kötelesség, vagy a parancsnoka. Ekkor már , ez a frontvonal teljesen veszélytelen volt , mert az oroszok, már Berlin falai alatt jártak. 

         A katonai hireket , a hadállást, a rádióban lehetett nyomon követni-- már akinek volt-- de a leghitelesebbnek a katonáktól hallott hireket  tartották. Mert több katonaviselt , orosz frontot megjárt ember volt aki szót túdott érteni Sálikóval és más katonákkal. A katonák egyre boldogabban mesélték , hogy a háborúnak nem sokára vége van és akkor mindenki hazamehet. Sálikó erre azt mondta , hogy hazamegy  ő is, de csak látogatóba, és akármi is történik , ő visszajön Nagynéhoz. Ezek a szavak tovább melegitették az asszny szivét,mindazok ellenére--  hogy erre egyetlen bizonyitéka az volt , hogy Sálikó nagyon ragaszkodott hozzá , és ahhoz is,  hogy vele  maradjon. Nagyritkán azért eszébe jutott a férje, és különböző helyzetekben képzelte el -- látta a csatatéren harcolni , látta elesve, látta hazafelé bandukolni, és látta hősként hazatérni. Aztán bánatosan tért vissza a mába  a valóságba , ahol már nem volt helye a valótlan képzeletnek, a híú ábrándnak, ahol bizonyiték volt a kezében az egyetlen kézzel fogható bizonyiték, hogy a férje halott-- az irásos dokumentum. Ennek ellenére tudott várni, megtúdta tartóztatni önmagát azok után is, hogy rajta volt az utca szája.

        Nehéz boldogtalan idők jártak mindenkire, de különösen az árvákra , az özvegyekre, mert a kilátástalanság rémképe állandóan ott lebegett az emberek feje felett, mert senki sem látta a jövőt és senki sem tudta hogy mi vár még rájuk ezután.Pedig voltak -- nem is kevesen , akik megjárták az orosz harctereket, ennélfogva látták a az orosz valóságot , hogy bizony lehet ettől még rosszabb is, amikor mindent elvesznek az embertől, nincstelenné teszik, és kenyér helyet  megvalósithatatlan  parancsokat osztogatnak. De az emberek annyira fásultak voltak , hogy már el sem tudták képzelni, hogy ettől még rosszabb is jöhet.

        Sálikó két napig hiányzott Nagynénál, viszont a harmadk napon nagyon feldobottan érkezett hozzá.