Az én városom, és környéke 67.

            Szomorú körülmények között telt  el a szilveszter , és az új év sem hozott semmi újdonságot, azonkivűl, hogy ujra érkezni kezdtek a vásárosok. Ez némi változást, felüdülést hozott az özvegyek számára mert új, és már ismerős arcok jelentek meg a portájukon. Munkába folytották a  bánatukat, de azt elismerték hogy mégiscsak jó az ha él a ház, mozgás, vidámság van benne, még akkor is ha olykor túl messze mentek a vidámsággal , az italozással - bár a régebbi vendégek és az idősebbek tiszteletben tartották az asszonyok gyászát. Ám a fiatalabbak a legényemberek sikamlós megjegyzésket tettek az özvegyekre - azt mondták , hogy az nem lehet,  hogy az ilyen szép asszonyok  magukban vezetik a fogadót , és nincs az életükben férfiember. Nem egyszer ajánlkoztak is. Ilyeneket csak az ital hatása alatt mondtak, és csak azok akik nem tudták, vagy nem akarták tudni , hogy Póli tragikus özveggyé válása alig néhány hetes.

           Nem egyszer fordult elő , hogy Póli panaszkodni kezdett , hogy ő ezt már nem szivesen csinálja, mert állandóan ki van téve az italos legények molesztálásának. Ilyenkor szükség volt a Sára búzditására, aki nagyon meggyőzően tudta megmagyarázni neki , hogy még mindig jobb, mintha a kutyák sem ugatnák meg őket. Póli hitte is meg nem is, azt viszont biztosan tudta , hogy jelen állapotában, el sem tudna képzelni olyan férfit ,aki a Kálmán  helyébe léphetne - semmilyen szempontból. Sára viszont nem egyszer kapta magát azon,  hogy nagyon kivánja a társat, a férfit, és az, ha az adott pillanatban betoppanna, nem igen tudna ellenállást tanusitani. Ezt egyelőre csak magának vallotta be, mert tudta nagyon jól , hogy mennyi időbe telt az ő esetében is,  amikor már férfira mert gondolni , netán nézni.  Tudta jól , hogy az idő előbb- utóbb megkoptatja majd az emlékezést a Póli szivében , helyet biztositva valami másnak, valami újnak, valami valósabbnak. Amikor a vágy már erőssebb lesz az emlékeknél. Ezt mindenképpen megfogja tapasztalni, tudatositani fogja magába. És ha ez bekövetkezik akkor már egészen más szemmel fogja látni a világot , sőt, abban is biztos volt , hogy ő ezt azonnal észre fogja venni Pólin. Most viszont azt tapasztalta hogy erre még jó ideig várakoznia kell.

              Egyelőre félre rakta az ilyen dolgokra szánt gondolatait, és megpróbálta elfoglalni magát a mindennapi valósággal. Ez nem volt túl vidám, mert néha fájt neki , hogy mások gondtalanul mulatoznak, mig ő megkell elégedjen annak a szemlélésével. Lassan megszokta ezt  is , és mindig igyekezett jó arcot vágni hozzá, ezzel is búzditani akarva Pólit a feledésre.Nem volt könnyű dolga mert a Kálmán halála óta,  még mosolyogni sem látta barátnőjét, nem hogy vidámkodni viccelni. Csak ő értette meg , hogy min megy keresztül Póli, mert ő ismerte legjobban , és legrégebben és legmélyebben.

              Sára a vendégekkel, ha nem is kacérkodott, de igykezett mindent elkövetni , hogy azok jól érezzék magukat, és nem sértődött meg egy -egy csipősebb megjegyzésre , de ő volt az is, aki azonnal leintette a legényt, vagy akárkit aki Póli gyászába akart belegázolni.

              A hideg idő ellenére Póli hetente- vasárnaponként - legalább egyszer kiment a temetőbe , de az is előfordult, hogy minden előkészület nélkül ment ki - akár hétköznap is. Az ilyen magányos látogatások után mindig nagyon letörten elkeseredetten jött haza, és órákba telt amíg megint lelket lehet önteni bele. Ezt  barátnője azonnal észrevette , és javasolta , hogy ha menni akar a temetőbe akkor szóljon , mert ő nagyon szivesen elkiséri. De nem teljesen ingyen hanem elvárja töle , hogy Póli is elkisérje a másik temetőbe amelyikben az  ő ura nyugszik. Póli gondolkodott egy kicsit, és belegyezését adta, pedig semmi része nem kivánta , hogy azon a talajon álljon,  amelyiknek mélyén az a boszorkány  nyugszik - ha egyáltalán nyugszik - akinek minden képpen része volt a Kálmán elvesztésében. De tudta ő azt, hogy Sárának is jól fog esni , ha nem tagadja meg tőle ezt a szivességet azok után , amit Sára tett ő érte azzal,  hogy minden körülmények között mellette maradt, és mindent elkövetett , hogy fájdalmát enyhitse. Ez volt a legkevesebb amit megtehetett.

              A másik temetőbe való látogatást  egy hétköznapra időzitették , mert nem akartak  találkozni senkivel , legkevésbé a Berta rokonaival. Az elhatározásukat tett  követte, és karon fogva elindultak a temetőbe a déli órákban. A nap rövid időre kisütött, és sugaraival  olvasztani kezdte havat, jelezve , hogy már túl vannak a tél derekán, és ő van már olyan erős , hogy  képes egy kis meleget árasztani a halálra itélt hóra , és a fájó emberi szivekbe.

             A temetői csend még jobban kihangsulyozta elhagyatottságukat, és hosszú percek teltek el anékül , hogy egy szót is szóltalk volna egymáshoz. Csak nézték a fakeresztet rajta a Sára férjének nevével és az elhalálozási évszámmal. Éppen három és fél év telt el azóta a nyár óta, amikor szintén minden valószínűség szerint a Berta közremüködésével elragadta a halál.

             Ahogy a sirhant keresztjénél áltak hangos varjúkárogásra lettek figyelmesek. Egy nagy csapat varjú körözött egy sirhant fölött.  Ott van eltemetve Berta - jegyezte meg Sára , majd  barátnője felé fordult: Gyere, most már mehetünk!