A mi utcánk 68.

           A kommiszárok a kiadós letolás után visszafogták magukat egy kicsit, és remélték , hogy főnökük szive meglágyul és eltekint az általuk okozott kellemetlenségektől. Ugyanakkor némi félsz is feltámadt bennük ha arra gondoltak , hogy elődjük hogyan végezte. Az is felmerült bennük , hogy a főnök-- korára való tekintettel-- elég feledékeny már ahhoz hogy, mindent észbe tartson, sőt az is megfordult a fejükben , hogy talán meglephetnék egy kis ajándékkal, mondjuk néhány liter pálinkával, mert az tudták róla , hogy egyáltalán nem veti meg az ilyen szeszfokokban mérhető ajádékot. De ehhez nem volt elég bátorságuk ,mert ha a főnök visszautasitja, mert  éppen kellő mennyiségű alkohol  áll a rendelkezésére, akkor ők befejezték kommiszári pályafutásukat.Ezt viszont nem akarták, mert akkor, még egyszer életükben,nem juthatnak ilyen hatalommal járó munkához. Mert való igaz,hogy munkájukban ott leselkedett rájuk  a veszély, de ha nem hivták ki maguk ellen a sorsot, akkor, akár évtizedekig ellébacolhattak az állami egyenruhába, másokhoz viszonyitva jó fizetéssel. Mert ők, már Lenin óta tudták , hogy a diktatura egyik alapelve, hogy az egyenruhásokat, és akinek fegyvert adsz a kezébe, azt megkell fizetni. Úgyanis ez biztositja , hogy a fegyvert és állami ruhát viselő nem fog a kenyéradó gazdája ellen fordulni , hanem kutyahüséggel szolgálja azt, még akkor is ha az belerug.

          Mindezen túl, a  Sálikó ellen leadott jelentésre is várták a főnökség reakcióját. Az viszont nagyon késett, annyira, hogy ők azt már megsem tudták várni, mert , alig két évvel az ő feljelentésük után, őket hivták be a parancsnokságra, ahol szóban  és írásban közölték velük , hogy pályafutásuk végére értek, mert egy kommunista társadalomban, azt nem lehet megtenni , hogy a dolgozó embereket, és asszonyokat terrorizálják, és elvonják a figyelmét a kommuniszmus épitéséről.

        Való igaz sok mindenre számitottak , de erre  a legkevésbé . Munka szerződésüket azonnali hatállyal felbontották, és szélnek eresztették őket.Utravalóul, felhivták a figyelmüket arra, hogy a vezérkar nagyon enyhe büntetést szabott ki, mert az ítélet lehetett volna sokkal szigorubb is. Hogy mi, azt nem mondták meg, had gondolkozzanak rajta, hátha hasznukra válik.Amikor leadni készültek a ruháikat, akkor jöttek rá , hogy nincs civil ruhájuk, mert mióta bevonultak katonának egyenruhát viseltek , onnan meg egyenesen  komisszár ruhába öltöztették őket, amelyik úgyanolyan volt, csak szinében különbözött. Ez nagy lelki traumát okozott nekik, és ugyanakkor rádöbbentette őket arra , hogy valamit nem jól csináltak, mert elherdálták a fizetésüket és eszükbe sem jutott , hogy még kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy egyik napról a másikra nagyobb kiadásuk lesz. Jelen pillanatban, éppen annyi pénzük volt, hogy vagy vesznek valami civil ruhát, vagy esznek a hónap végéig. Végül úgy döntöttek , hogy kimentek az ócsakapiacra, és olcsó áron  vettek valami ócska katonai göncöket, és felváltva használták, a saját megmaradt katona ruhájukkal. Ez egyáltalán nem volt feltünő , mert a nagy Szovjetunió lakosságának legalább egy negyede  ilyenbe járt. És nem csak a férfiak.

         A kommiszárok az éj leple alatt hagyták el a falut, mert minden pofátlanságuk ellenére, azt a szégyent már nem birták volna elviselni,hogy a lakosság gúnyos tekintete kisérje el őket.Egyébként ha  a lakosság értesült volna leszerelésükről, ha meg nem is verték volna őket, de a falu határáig biztos elkísérték volna-- futó lépésben.

         Nyomtalanul tüntek el-- néhány napig senkinek sem hiányoztak, de egy hét után már kérdezgették egymást az emberek és asszonyok , hogy mi van -- hol vannak a kommiszárok? Körülbelül két hét után , ugyanazok az asszonyok mentek el a városi parancsnokságra hogy kommiszárt kérjenek , akik az előzőek elzavarásában  élen jártak. Arra hivatkoztak , hogy félnek-- hogy kitől azt nem tudták megmondani , csak azt hajtogatták, hogy nekik --a falujukba-- kommiszár kell.  A városi parancsnokságon, megnyugtatták őket , hogy rövidesen lesz  új kommiszár, de hogy ki lesz az, azt még nem akarták meg mondani , pedig ők azt eldöntöttnek látták anélkül , hogy a kiszemelt kommiszár jelölt tudott volna róla.

         Meg is indultak a találgatások az asszonyok és férfiak körében, mert tudni vélték , hogy helybéli lesz az illető , és pedig azok közül akik a közelmultban tértek haza a csatatérről. Mert azt mindenki tudta , hogy csak olyan katonaviselt ember lehet akinek háborus élményei , de főleg érdemei vannak. Ílyenekből viszont akadt egy jónéhány a faluban.