A mi utcánk 26.

          Gondban voltak az ideiglenesen egyedűl maradt asszonyok, de annyire nem, hogy ne hozták- vitték volna a szót éppen úgy mint a háború előtt, vagy talán még attól is jobban, mert most gátlástalanul lehetett ráfogni bármelyik egyedül maradt asszonyra bármit , mert nem volt aki megvédje , netán megtorolja a pletykát a hazugságokat. Igy aztán az éppen nem jelenlévő asszonyt pécézték ki, és találtak ki róla, történeteket , hogy itt  látták, meg ott látták, ezzel meg azzal. Természetesen voltak kikapós menyecskék, akik nem tudtak parancsolni a vérüknek, nem  birták elviselni az életet férfi nélkül, és nem csak a mindennapi férfinak való munkában , hanem az ágyban sem. Voltak akik nem is tagadták, mert azt mondták , ahogy én ismerem az úramat ő sem tartóztatja meg magát, és ha  módja adódik, akkor nem sokat teketóriázik , hogy egy-egy orosz lányt a hátára forditson. De az ilyen kikapós asszonyok még sem voltak olyan számban , mint ahogy a pletyka beharangozta, mert a  mi utcánkban közel sem volt annyi férfi aki azt sok pletyka által terjesztett félrelépést véghez vigye. Csak néhány fiatal suhanc,  aki mondjuk úgy, még nem volt ivarérett , vagy néhány olyan ember,  aki meg már túl volt ezen, és talán már csak a szeme kivánta a nőt, az asszonyt.

          Ezt művelték az assznyok templomba menet, és az onnan hazafelé vezető úton, vagy ha az állomásra mentek, és a vonatok érkezéséről  érdeklődtek, nem számolva azzal , hogy a vonatok érkezését csak néhány  órával azok befutása előtt lehetett megtudni. Volt olyan asszony is aki összeszürte a levet a vasutassal csak azért-- mondta ő --hogy megtudjon valamit az érkező vonatokról. Valószinű ez is benne volt, de tudták róla , hogy nem válogatós fajta és ha férfi embert látott a láthatáron, rögtön a hempergésre gondolt. Talán meg is lehetett érteni őket -- a sok férfinélkülözés után, azt viszont már nem annyira , hogy mindegy , hogy ki milyen erkölcsi alapon állt , minden gondolkodás nékül a szájukra vették.

          Nem kerülte el sorsát Nagyné sem, mert Sálikó után hirbe hozták a postással is, sőt, azzal a férfival is aki épp a levelet forditotta és írta  neki. Nagyné egy kicsit más volt mint jónéhány közülök, mert ő kevesebbet járt a templomba -- valószinű kevesebb volt a bűne-- és az állomásra sem szaladt minden vonatfüttyre. Ezért aztán nagyon gyakran került  a pletykaáradat középpontjába. Nyelte is darabig türelmesen, de a keserűség pohara egyre jobban kezdett betelni, ennélfogva egyre rosszabul viselte az őt értigazságtalan vádakat. Már csak idő kérdése volt , hogy kirobbanjon belőle az indulat. Mert azért neki is volt egy -két szavahihető barátnéja akik sorra a fülébe jutatták  az ellene elhangzott valótlan  vádakat.-- Nem érdemes tisztességesnek lenni-- mondogatta ilyenkor a hírhozónak , de azt mondom neked , hogy ha egyszer a kezembe kerűl az a bestia , egy szál haj  nem marad a fején , de még ruhát is letépem róla, hadd lássa az utca férfinépe a közprédára bocsájtott fenekét. Nem volt ebben semmi tévedés, mert ha letépi róla a ruhát akkor aztán kilátszik nem csak a feneke, hanem, az az állandó készenlétben lévő bozontos nemi szerve is. Ugyanis ez nő személy  egyáltalán nem hordott bugyit, mert akkor nem mindenki hordott ilyenfajta fehérneműt, és akkor még nem volt feltalálva a randibugyi. Ezt Nagyné már rég megtapasztalta , még abból az időből amikor együtt jártak le a kubikgödörbe fűrödni.Ez az üzenet ennek a fehércselédnek szólt aki általában vitte a szót, és talált ki valószínűtlen történeteket az ő róvására. Sokáig nem is tudta  , hogy miért, de egyszer kibújt a szeg a zsákból mert a pletykakeverő asszonyság azt állitotta , hogy a Nagyné férje, elöször neki udavarolt, csakhát Nagyné  elszerette tőle. Az igazság meg az volt , hogy Nagy János valóban udvarolt --talán egy hétig-- a pletykafészeknek , de neki az a hét éppen elég volt ahhoz , hogy mielőbb továbbálljon, és soha többé még csak ne is köszöntse,  azt az enyhén szólva is, egyáltalán nem asszonynak való lányt , akinek fontosabb és előbbre való volt a pletyka, és szivesen foglalkozott egyszerre több fíúval is.Ezt a természetét magával vitte házassága idejére is.

          Hanem egyszer  betelt a pohár. Annak az volt az előzménye , hogy a református pap havonta, kéthavonta végigjárta hivei portáit,  és elbeszélgetett  az asszonyokkal. Amolyan lelkiszolgálat volt ez, vigasztalta , jótanáccsal látta el, és türelemre intette az asszonyokat. A pap, annak függvényében , hogy kinek milyen hosszú volt a panasza , vagy, hogyan  tudta  azt megfogalmazni-- az egyik háznál többet , a másiknál kevesebb időt töltött. 

         A fő pletykakeverő meg nem tudta kihagyni ezt a eseményt, és mire a pap az utca végére  ért már három szomszédnak elmesélta , hogy a pap több mint egy félórát töltött Nagynénál, és az az idő pontosan elég egy jó kis etyepetyére.  Természetesen a szó nem állt meg ott , hanem estére már bejárta az egész utcát, és eljútott Nagynéhoz is. Ekkor telt be a pohár.

         Másnap,  figyelte a pletykafészket , hogy mikor megy a a kútra vizért. Sokat kellett várakozzon, de megérte, mert akkor már a vénasszonyok, és az emberek is kiültek a ház elé a padra. Jött is pletyka fészek,   az öt literes kannájával és büszkén sétált el  a Nagyék háza előtt. Nagyné mindezt látta-- neki már kész terve volt az asszony megalázására.

        Amikor az asszony visszafele jött a teli kannával, Nagyné kilépett a kapuból, és egyetlen rántással letépte róla a szoknyát , elvette tőle a kannát, és benne lévő vizzel lelocsolta az asszonyt. Az meg csak hápogott, de Nagyné csak annyit mondott neki --  ez azért volt, mert hirbe hoztál a pappal, a többi pletykádat is mindet tudom, és azt is tudom ki vagy , a  vizet meg azért kaptad, hogy,  hüljön le a lyukad  egy kicsit. És ha még egyszer rólam mersz pletykálni, egy szál haj nem marad a fejeden, mert mind kitépem. A megalázott asszony meg jobbra-balra nézve futásnak eredt-- pucér fenékkel az olyan kétszáz méter távolságra lévő lakásáig, szépszámú nézősereg szemeinek kereszttüzében.

 Nagyné még utána kiáltotta: Ha szükséget lesz a szoknyádra , majd gyere utána!