A mi utcánk 24.

            Nagynénak nem volt erőssége a levélirás ,talán egy kezén is megtudta számolni , hogy hány levelet írt életében. Azokat is a férjének, aki valahol messze távol van , pontosan nem is tudta   hol , sőt azt sem , hogy egyáltalán van -e még. Erre a gondolatra , hogy van-e még, mindig görcsbe rándult a gyomra, mert azt a hivatalos levelet amit kapott,százszor áttanulmányozta és átolvastatta , de neki mégis hihetetlennek tűnt, hogy a  férje odavesszen, oda maradjon,  bár,  hallott ő arról is sokat, hogy odavesztek , de úgyanakkor számtalan példa állt előtte , akik hazajöttek-- többek között olyanok is, akiknek meghozták a halálhírét. Keresett, kutatott a gondolataiban , hogy előbányásszon valami szép,valami kedves, valami  szivhez szóló  szót, amelyik talán megsűrgeti Sálikó visszajövetelét. Aztán eszébe jutott , hogy mit mondott a szomszéd, hogy Sálikó szinte minden sorába szerelméről biztositotta  őt. Ezen az uton indult el ő is, ,és sokszor pontot, és vesszőt sem használva csak rótta a sorokat , amelyek tele voltak érzelemmel szerelemmel, vágyakozással. Aztán megemliette a burgonyaültetést amit még egyűtt vetettek , de kapálni már egyedűl kapált-- utána meg arra gondolt , hogy megemliti , hogyan járt a postással, de erről lemondott , mert nem  akarta féltékennyé tenni a a férfit. Aztán vagy tizszer oda irta , hogy nagyon várlak vissza, mert nagyon nehéz nélküled. Emlitést akart még tenni a szénapadlásról is, meg az oda tervezett  összeborulásról , de ezt nem tudta kellő finomsággal megfogalmazni, úgy hogy a levél  forditója  ne  gyanakodjon, ezért aztán a legrövidebb, a legegyszerűbb, de a legcélravezetőbb  utat választotta, és azt irta. Sajnos  nincs aki felhordja az új  szénát a szénapadlásra  és az sem aki ledobálja a jászolba.

            ELsétált a postára, ahol bélyeget boritékot lehetett kapni-- nem mindig -- de szerencséjére most éppen volt.A postán asszonyokkal találkozott, akik szintén hasonló szándékkal várakoztak , na meg azért , hogy elbeszélgessenek egy kicsit , halljanak valami jó hirt, talán megtudják , hogy mikor jön újabb vonat Oroszországból, vagy tudnak-e arról , hogy valaki ismerős mostanában hazajött, és hogy honnan, és milyen állapotban. Mert az sem volt mindegy , mert sok volt az olyan is, aki megcsonkitva, legyengülve szinte élő halottként tért haza. 

           A szomszéd másnapra igérte a levél  leforditását, amit meg is tett, amivel Nagyné szélsebesen rohant a postára , mintha a levél korábbi , vagy későbbi megérkezése , azon múlna , hogy ő mennyire siet a  a levél postázásával.  Szinte megkönnyebbült, és sietettni próbálta az időt , hogy a levél mielőbb a Sálikó kezébe kerülhessen. Úgy érezte , hogy teljesitette kötelességét, azzal , hogy hamar válaszolt a levélre, bár még mindig aggodalmaskodott , hogy nem fejtette ki eléggé , hogy mennyire szereti Sálikót.

           Sálikó, megkérte a kocsmárost , hogy hozna neki egy-két dolgot a városból, amikor éppen bent jár, mert ő megy ki az erdőbe  egy kis faanyagot  válogatni , amit aztán szintén haza kellesz hozni az öszvérfogattal. A kocsmáros nagyon készséges volt, és már mondta is hogy, a közeljövőben, talán egy-két nap múlva menni fog-- akkorrára hozzon pénzt, és ő szivesen  elhozza. Sálikó máris oda akarta adni a pénzt, de a kocsmáros nem fogadta el hanem azt mondta  , hogy majd estére hozza be a kocsmába.

           Estére Sálikó a kocsmába ment, mert különben is megkellett beszélje a részleteket a srácokkal, akik  majd az elkövetkezőkben a segitségére lesznek.A kocsma most népesebb volt , és talán hangosabb is -- mert nem volt ott a kommiszár, akinek a jelenléte mindig nyomasztóan hatott a kocsmában iszogatókra. De egyébb változás is volt a kocsmában, ami azonnal feltünt minden belépőnek , mert a pultnál már nem a kocsmáros állt , hanem egy  csoda szép leányka, és Maruszjának hivták.

           Voltak akik ismerték , de volt olyan is aki  nem, ezek közé tartozott  Sálikó is. Maruszja otthonosan, és kellő szakértelemmel töltögette a pálinkát, az ínni vágyakozó embereknek. A legények szeme bizony ráragadt a leányzóra, de a leányzó is egyből felismerte Sálikót, és kedvesen bájosan mosolygott reá, miközben pálinkát töltött neki. A fíú meg csak törte a fejét , hogy ki lehet ez a szép leány. Magától nem jött rá , hanem  barátai  világositottak fel , hogy ez bizony a  kocsmáros nagyobbik lánya , aki néha besegit édesapjának, mert amikor ő szolgál ki, akkor a forgalom is nagyobb. Apja viszont kizárólag csak akkor engedi dolgozni , amikor a kommiszár nem tartózkodik a helyiségben.Márpedig a kommisszár, elég gyakori vendég-- Sajnos!