Te, velem jössz 13.  

            A két lány jelentőségteljesen nézett egymásra, és azt érezték hogy egy bűnös bizalom alakult ki közöttük. Alig néhány hónapja ismerték csak  egymást  - de tulajdonképpen csak néhány napja. Mert azon a napon olyat tettek amit korábban nem tételeztek fel magukról. A korábbi ellenszenv  elszállt, a közös bűn elkövetése  összehozta őket, és már kezdtek kiváncsiak lenni egy más életére. Mert korban nagyon távol áltak egymástól , születési helyük is legalább  háromszáz kilóméterre esett egymástól - de mindezek ellenére a közös sors a nőiességük, a férfiak szeretete , vagy utálata forditotta őket abba az írányba ahol találkozniuk kellett. Mert való igaz, volt példa arra is, hogy  teljes szívből utálták a palikat. És arról az esetek többségébe a pasasok tehettek. Ők viszont képtelenek voltak férfi nélkül élni.

- Ma délután mit csinálsz? - kérdezte Rodika Szerénától - mert kedvem lenne egy kiadós pletyka partíra, úgy is emlitetted , hogy neked is lenne mesélnivalód. Ha kedved tartja délútán be ülhetnénk valahova. De előre bocsátom, jó lenne ha nem alkoholizálnánk különösebben, mert még nem igazán hevertem  ki a korábbi szeszpartít.

- Oké , én benne vagyok, de ne zárjúk ki teljes mértékben az alkoholt, mert anélkül még a beszélgetés sem megy úgy. Úgy hogy egy kis konyak, likőr belefér, de pasi nem. Szóval nem pasizunk.

- Nekem sem hiányzik most, míg nem tisztázok mindent magam körül. Janikával meg beszélek - még itt a gyárban - és akkor már fogom tudni , hogy mi a helyzet.

- Nekem is kéne beszélnem a főkönyvelővel, de valahogy minden indittatás tellenére nem tudom magam rávenni , hogy bemenjek hozzá - és az sem jó jel , hogy ő sem néz be. Pedig minél tovább halasztom annál nehezebb lesz. Muszáj leszek kitalálni valamit, hogy bemenjek hozzá, valami kérdéssel problémával , vagy akár mivel, mert megkell tudnom az igazat , hogy annak szellemében  cselekedjek.

- Bátraké a szerencse - biztatta Rodika Szerénát, aki felöltötte legcsábosabb mosolyát és egy üres dossziéval a hóna alatt - kopogtatás után  besétált a főkönyvelő irodájába.

             Rodika számolni kezdte a perceket,  hogy mennyi ideig tartózkodik  odabent Szeréna. Minél tovább tartózkodik bent,  annál nagyobb a valószínűsége , hogy szent a béke. Teltek a percek, és Szeréna nem jött visszafele. Rodika már túl soknak  itélte meg a távollétét,  ami teljesen átformálta gondolatait, most  már a sok időt, negativ tényezőként fogta fel.

            Ekkor robbant be az ajtón Szeréna. Arcán, húncut mosoly, elégedettség. Egy kacsintást küldött még Rodika felé, aki a kiváncsiságtól  már akig tudott ülni a székén , mert máris tudni akart mindent, hogy mi történt, hogyan zajlott le, a buli utáni első  négyszemközti találkozás. Szeréna csak intett , hogy, később mindent elmesél. De erre még várni kellett legalább a munkaidő végéig. 

            Ezt meg is tették, egy kicsit türelmetlenebbűl mint máskor - Rodikának viszont még beszéde volt Janikával. Kinézett az ablakon és látta , hogy a Janika kis teherautója  éppen az iroda előtt áll, csak egy lépés az ajtón túl , és máris  szemtől szembe álltak. Való igaz , hogy Rodika ismerte a Janika autójának a zúgását, és ahogy az odaérkezett ő máris az ajtóban volt. Az ablakon való kinézés csak alibi volt. Közömbösnek tünő beszélgetést folytattak , de szemük elárulta , hogy nem is a szavak a fontosak, hanem az amit szavak nélkül is sugározni tudnak egymás felé.

            Mert Rodikában volt  valami báj, kellem, ami képes volt az életkorát feledtetni - képes volt visszafiatalodni a húszonéves sráchoz. És ezt valami fantasztikus egyszerüséggel tudta megtenni, anékül, hogy mások számára kihivó lett volna. Hamar , szinte szavak nélkül meg beszéltek egy találkozót a következő napra.  Talán egy percbe telt az egész, és minden a helyére került a kissé zürzavaros történetből - ami a Rodika fejébe  uralkodott.

           A munkaidő végeztével, Rodika és Szeréna együtt karonfogva hagyták el a gyár épületét. Útjuk egy nem rég megnyilt elég hangulatos cukrászda felé vezetett.  Szeréna kérdezés nélkül mesélni kezdte , hogy volt a főkönyvelőnél.

- Képzeld amikor bementem - odahivott magához és az ölébe akart ültetni , de én nem ültem oda mert féltem , hogy nem fog tudni megállni - meg persze én sem- mondta kacéran nevetve.

- Na ne mondd! - akkor minden rendben van?

- Egész biztos, mert ma délután megakart látogatni - de azt hazudtam , hogy nem lehet, mert éppen nálam van az anyám, segit nekem vasalni.

- És végül miben sikerült megegyeznetek?

- Egy pusziba, meg egy holnapi találkozóba.

- És az tartott olyan sokáig?- már azt hittem nem a lábadon jössz ki hanem repülsz.

- Na jó - volt még egy kis simogatás is oda vissza. És a repülés is majdnem igaz volt - de az örömtől, hogy ezt is megúsztam! tette hozá Szeréna.

- És te hogy állsz Janikával?

- Én, Janikát egy perc alatt lerendeztem, és holnap délután a vendégem.

            Bementek a cukrászdába, és választottak maguknak  egy csendes homályos sarkot, ahol  még a bünös gondolatokat tetteket is igazolni tudja a jótékony homály. Ahol az arcok csak körvonalakben jellenek meg, és ahol  nem lehet megállapitani,hogy a poharakban  kávé,  víz,  konyak, vagy likőr van.

             Ahogy leültek Rodika azonnal folytatta azzal: Látod, ilyen az élet, mintha ő sem tudná , hogy mit akar , büntetni vagy örömet szerezni. Most például minden összejött minden sikerült. De nem volt ez mindig igy. Nekem elhiheted. Tudom , hogy nem járok tisztességes uton, de ezt tudatosan vállalom, és ami kell nekem, azt elveszem. És nem fáj, mert nekem akkor fájt amikor az enyémet elvették, Nagyon fájt! Kimondhatatlanul. De erről , majd később.

            Tízennyolc éves koromban - érettségi után - azonnal férjhez mentem a szomszéd fiúhoz aki kevesebb mint két évvel volt idősebb  nálam.Ez még Gyulafehérváron történt. Való igaz együtt nőttünk fel , ismertük egymást és szerelmesek voltunk egymásba. Most igy utólag úgy mondanám , hogy vakon szerettük egymást. Bár hallottunk mi már ilyet, hogy a szerelem vak és süket is , de mi azt  egyáltalán nem éreztük, fel sem tételeztük, hogy   ez velünk is előfordulhat. Nyáron volt az esküvő, meg a lakodalom- munkahelyünk is volt, nem a legjobb, de legalább volt, és mi boldogan éltünk egészen őszig -  amikor, se só se beszéd Rádut elvitték katonának. Ebbe sem gondoltunk bele - hogy katonának viszik, és másfél év az nem két hét. És akkor már négyhónapos terhes voltam a nagyobbik lányommal.  Majdnem az év végéig dolgoztam egy faipari cégnél. Nagyon hiányzott a férjem , de annyira szerettem , hogy megmertem volna esküdni  az életemre , hogy soha nem csalom meg. Persze akkora hassal nem is igen volt rá esélyem, de nem ez volt  a lényeg.

           Februárban  megszületett a baba és én hazaköltöztem anyámékhoz- ahol a szomszéd, meg anyósom volt. Minden percemet kitöltötte a gyerek, pedig úgy anyám mint anyósom, mindenben segitettek. Már márciuban hazaengedték a férjemet  öt napra. Nagyon boldog napok voltak ezek - tizenkilenc éves voltam, és volt egy szép  kislányom és egy szerető férjem. Én is szerettem Rádut, ezért az alatt néhány nap alatt, igen csak bizonyitottuk egymás iránti szerelmünket. Tudom , hogy mindenki azt mondja a, hogy az ővé volt a legnagyobb szerelem a legszebb a legőszintébb - de merem állitani , hogy abban az időben nagyon boldogok voltunk, és eszünkbe sem jutott , hogy ez valaha lehet másképp is.