Az én városom, és környéke 46.

           És eljött a nagy nap. Lovasszánkók érkeztek a mennyasszony házához. Ezek élén a vőfély és vőlegény haladt. A vőfély hajtotta lovakat, de közben énekelt is, amit a többi szekeren utazó fiatal nagy odaadással követett. Ezek a nóták egész komoly hangvételűek  voltak, amelyek többé kevésbé a leány és a fiú addigi életének a  szomorú vagy vidám történeteit voltak hivatottak valamilyen formában felemliteni.

           A mennyaaszony házában, lányok asszonyok vigyáztak a mennyasszonyra, nehogy bántódása essen még mielőtt megkóstolná  a házas élet örömeit. Egyfajta komolyság szállta meg  mindkét társaságot. Nem voltak vidám beszólások sem kurjongatások, csak szép csendes alkalomhoz illő éneklés. 

            A mennyaszony külön szánkóra szállt, és csatlakozott a közvetlen előtte haladó vőlegényes szánkóhoz. A lovak prüszkölve haladtak a házasulandó felekkel a templom írányába. Ott aztán szépen sorban állva mostmár - vőlegény és mennyasszony egyűtt lépte át a templom küszöbét.

           A lelkipásztor szép beszédet mondott, a templomot teljesen betöltő gyülekezet előtt. Nem múlasztotta el  úgy a vőlegény,minta mennyasszony életutját kellő hitelességgel vázolni. Különösen kihangsúlyozta a leány szomorú sorsát amit a szülei és nagyszülei elvesztése okozott neki, de amit ez a menyasszony emberfelletti hittel és akarattal élt meg  - és képes volt a család gazdaságát, vagyonát becsületét megőrizni.

          Aztán felhivta a házasulandó fiatalok figyelmét a házastársi hűségre, az egymás íránti tiszteletre szeretetre. Mindezek után feltette a szokásos kérdeseket ami után elhangzottak a boldogitó igenek.Ezekután újukra huzták egymásnak a gyürűket és elcsattant az első hivatalos csók is. Ez volt az esküvő fénypontja és szinte hallani lehetett az egész gyülekezet megkönnyebült sóhaját. Az asszonyok szemében örömkönny csillogott. Az özvegyasszonyok arca  meg könnyektől lett nedves.

          Templomi énekeket kezdtek énekelni, és a tiszteles, a kántor hangja mögött felismerhető volt a Cika nagyon szép hangja. Cikát, egyéb jó tulajdonságai mellet a hangja miatt sem hagyták volna ki sehol semmi féle múlatságból vagy akár temetésről mert a sirató asszonyok karába is  ő vitte a primet.

          Az esküvőre a lakodalomba mindenki meg volt hivva, de nem mindenki ment el. Ezek közé tartozott Berta is, aki soha nem jelent meg ott ahol Cika is ott volt, ezért ő sok mindenből kimaradt. Ám amikor véget ért az istentisztelettel egybekötött esküvő - és a hivek a kifelé indultak a templomból, a templomajtó előtt Bertát látták elsuhanni. Egyesek még azt is látni vélték , hogy a szeme különös fénybe csillogot.

         A hazafelé út sokkal vidámabb volt. Előkerültek a butykusok a kulacsok, és minden féle alkalmatosságok amiben pálinkát és bort lehetett tárolni. Szólt a nóta is, és rigmusok is elhangzottak. Még a lovakba is töltöttek egy kis pálinkát , hogy azok is részesedjenek a vidámságból a jó kedvből. Az ital megtette a hatását, mert  a csendes hóesésben  csújjogatók hangzottak el, ami messze elhallatszott a tiszta levegőben. Ime belőlük egy, amit a fiúk mondogattak:

       Esik a hó meg a dara

       Ázik a mennyasszony fara

       Ahol ázik betakarják 

       Ahol viszket megvakarják.

Természetesen a rigmus nevetést váltott ki a lakodalmas menetből, főleg az asszony,és lánytársaságból de  azonnal kész volt a válasz rigmus amit aztán ők tettek hallhatóvá a férfiak szórakoztatására:

        A vőlegény biztos tudja,

        Hogy lőcsét hova dugja.

        Ha esetleg nem tudná

        Akár le is vághatná!

Mire a Póli házához értek egészen belemelegedtek az éneklésbe. Otthon viszont a cigánybanda várta őket, akiket az esküvő alatt az otthon maradottak ugyancsak kinálták alaposan az italokkal , ugyanis nem szerették a szomorú arcú és szomorú szemű muzsikusokat.