Az én városom , és környéke 47.

           Póli és Kálmán egyűtt léptek be házba, őket követték a legközelebbi rokonok. A cigányok azonnal munkához láttak, és szinte szakitották szét a húrokat annyira játszottak, mert tudták , hogy fogadás a legfontosabb része a lakodalomnak mert akkor még a násznép józan és képes mindenre odafigyelni. Ekkor már minden készen volt,  a finom falatok, és a nehéz borok -  csak arra vártak , hogy fogyasztásra kerüljenek.

           Az asszonyok egész nap  nem ittak semmit , mert azt tartották , hogy valakinek józannak kell maradni akkor is amikor a férfiak már rózsaszinbe látják a fehér havat is. Most azonban ők is ittak egy pohárkával mert azért az énekléshez meg kell locsolni a torkot, éppen úgy ahogy a cigánynak meg kell gyantázni a vonót. Ügyes asszonyok lányok hordták az enni valókat és fiatal legények vagy nősemberek vigyáztak arra , hogy kancsók ki ne ürüljenek, és emiatt valaki a szájára vegye a házat , hogy esetleg előfordult , hogy nem volt mit innia. De az ennivalónak sem volt szabad elfogynia az asztalról , mert ezek a  dolgos  kemény jógyomrú emberek legalább úgy nyakalták a nagy darab husokat , amilyen erővel lenditették a kaszát aratás közben.

          Iratlan , de mindenki által elfogadott törvény volt , hogy aki nem tud jól enni,  annak a munkája sem ér semmit. És ezt ilyenkor lehetett bizonyitani a  szüreti bálon, a karácsonyi , vagy újévi ünnepek alkalmával, vagy egy télen rendezett lakodalomban. Mert a nyár nem arra való volt, akkor nem lehetett napokig ünnepelni , és minden este a kancsó fenekére nézni, mert másnap várt a kemény munka amiből lett a télirevaló - ennivaló ruhanemü és persze jószágnak majorságnak élelem.

          A hangulat egyre magasabbra hágott kezdődött a tánc ami egyre gyorsabb méreteket öltött.

          Póli és Kálmán szerelmesen ültek egymás mellett, arra várva hogy a lakodalmas nép minél jobban belemélyedjen a táncba , hogy minél kevesebb szem kövesse őket miközben elvonulnak a táncoló tömeg között. Előbb ők is táncolni kezdtek, nem kimélve vadonatúj csizmájukat. Az ő táncuk láttán helyet csináltak nekik , hogy legyen helyük forogni, pörögni, dobbantani. Ennek nem örültek különösebben, mert minden szempár őket figyelte,  leste, arra várva , hogy mikor szándékoznak visszavonúlni eltávozni, hogy megejtsék ennek az ünnepségnek okot adó aktusát.

          Kálmán rá szólt a cigányokra , hogy valami lassúbbat szeretne , amire Póli is rábólintott de szerelmes pillantása nem hagyta el Kálmán arcát. Mindkettőjükben égett a vágy, a szerelem kiteljesedée után, és a lassú tánc közben szépen elvonultak, egy másik jól befütött szobába ahol a frissen tömött szalmazsákos ágyon átadták magukat a szerelemnek, a boldogságnak és hitték , hogy ez a boldogság nagyon sokáig fog tartani , mert az nem lehet , hogy az ennyire szerető felek, ne legyenek boldogok és hosszúéletüek.

          A frissen tömött szalmazsák egy kissé szúrta Póli fenekét , de ilyen aprósággal akkor igazán nem törődött, nem törődhetett, mert olyan régen várta ezt a testi egyesülést Kálmánnal , hogy ettől kisebb gondja is nagyobb volt a szalmazsák szúrásánál.

          Miközben szerelmükön munkálkodtak - csak messziről hallották, de lehet , hogy csak érezték a cigánymuzsikát, ami akkor már teljes oda adással húzta: Asszony asszony az akarok lenni... És való igaz azokban a pillanatokban egy asszony született a világra, és egy szép, csinos, ügyes, takaros lánnyal kevesebb lett a világon.

          Aztán a zene egyre hangosabbá vált, a tánc vadabbá, szinte mozgásba lendült az egész mestergerendás ház. Csujjogattak énekeltek dobbantottak ki-ki billentek az egyensúlyukból - ilyenkor összekoccantak, egymás lábára léptek, de ezek mind alig észrevehetőek maradtak a csizmás lábakon.

         Hanem az egyszerre történő dobbantások - amelyek  azt az érzést kelltették , hogy a ház is megmozdul - egy szörnyű emléket idézett fel a lakodalmazó embereket egyikébe másikába. De senki sem akarta szóbahozni az esetet.

         A szülők és az öregebb párok leültek, és átadták a helyet a fiataloknak , hogy azok rugják a port , ameddig csak bírják, közben felidézték saját esküvőjuket emlékezve, hogy akkor milyen boldogok is voltak. Azt a boldogságot kivánták  ennek a kedves ífjú párnak is. A cigányok másnap estig húzták, egyre hosszabb pihenőkkel , egészen addig, ameddig minden vendég ki nem "táncolt" a lakodalmas házból.