A mi utcánk 55.

          Elmúlt az október , de el a november is, és karácsony havába érkeztek.

 Hideg havas szelek fújtak, az emberek dideregve jöttek mentek, szinte futottak, és birkamód összebújtak amikor egy kis élelmiszerért sorba kellett állni. Tüzelni kellett keményen mert hiába fütöttek be este , reggelre úgy kihűlt a  ház, hogy  nem volt kedvük kiszállni az ágyból. Volt ebben valami jó is, mert reggel  az ágyba, ott folytatták, ahol este abba hagyták. De mégis csak fel kellett kelni mert a jószágot elkellett látni, meg fejni is kellett meg piacolni a tejjel, tejfellel. túróval. Sálikó mindenben segitett Nagynénak, egészen beleszokott az itteni rendbe, csak ritkán voltak nézetbeli különbségek-- bizonyos dolgokról amit esetleg az ő falujában másképp csináltak. De ebből sohasem lett vita mert-- különben sem tudtak volna  vitatkozni-- Sálikó nagyon is alkalmazkodó volt, és mindig talált magának valami hasznos munkát a ház körül, az istállóban.

        Most éppen azt számolgatta, hogy elég lesz-e a fa  télire , vagy kell-e még szerezni valami tüzelő anyagot.De Nagyné felhivta a figyelmét , hogy lent a kert végében van egy óriás almafa amelyik már az idén nem termett, azt kellenne kivágni, mert ha azt kivágják akkor a téli fűtés meglesz oldva-- jöhet akármilyen kemény tél is -- talán még jövöre is marad. Sálikó megélezte a fejszét,  és neki állt a fa kivágásának. Bár hideg volt, vetköznie kellett mert igen csak bemelegedett a favágásba. Estére viszont eldőlt a hatalmas fa. Csak akkor látszott igazán, hogy mekorra nagy, amikor vagy nyolc-tiz méter hosszan, de attól szélesebben elterült a kertben.

       Sálikó befejezte a munkát, és bement a házba. Még alig múlt el öt óra de már tiszta sötét lett, és villanyt kellett gyújtani.Aztán megvacsoráztak, és újabb tüzet gyújtottak, és élvezték a lángynyelvek fényjátékát a szemközti falon.Ezt minden este igy csinálták, és már teljesen megszokottá vált amikor Nagynénak az jutott eszébe , hogy akár elmehetnének moziba is. Sálikó gondolkodott egy kicsit, és azt mondta , hogy ő szeretne előbb egy templomba menni, mert már nagyon régen nem volt, és neki szüksége lenne arra , hogy elmenjen egy templomba. Sálikónak fogalma sem volt, hogy ezt a várost hány felekezet lakja. Nagyné meg a legtermészetesebbnek vette , hogy elvigye a református templomba-- egy vasárnap délután. Azért nem mentek délelőtt, hogy minél kevesebben lássák őket. Nem mintha bármi titkolni valójuk lett volna-- de mégis óvakodtak az irigy utcabeliek szájától. Mert akárhogyan is volt, az utca az ismerősök megbocsáthatatlannak itélték azt , hogy valaki vad házasságban éljen valakivel.Ráadásul egy idegennel.

      Sálikó nem akarta elhinni , hogy van olyan templom, amelyik egyszerű puritán, ahol orgonajáték van és a gyülekezet minden tagja minden éneket fejből ismer.

Csodálkozott azon is , hogy nincs kereszt , és nem füstölög  állandóan számtalan gyertya, meg hát, a karácsony sem akkor van amikor náluk.Mert őt másképp tanitották a szülei, és másképp tanulta a hittan órán-- annak előtte , hogy  falujukban betiltották a vallás gyakorlását, a templombajárást. De még azután is néha-néha összejöttek házaknál és a maguk módján pappal vagy pap nélkül de próbálták megtartani hitüket. Katonának való bevonulása óta egyáltalán nem járt templomba, imádkozni viszont nem felejtett el , mert nehéz napokon, a harcok hevében , vagy a csendes óráiban gyakran gyakorolta az  édesanyjától  tanult imádságokat.

       Karácsony táján nagy hó esett, az emberek , és asszonyok már reggel korán takaritották a járdákat, és amikor a járdáról letolták a havat, az a járda mellett olyan magas volt , hogy nem lehetett a másik oldalra át látni.

       Fiákeros Balogh bácsi , diszes szánkó elé fogta lovát, és a ló nyakába különböző méretű csengőket akasztott. Csengő szóval vonult ki a placcra, ahol fuvarra várt. Nagyon gyengén ment a fiakerozás-- naphosszat ült a bakon pokróccal bebugyolált lábakkal, hogy este, holt fáradtan, átfázva, alig valami keresettel  térjen haza.

      Sálikóék este, a fütés mellett, pokrócot teritettek az ajtó aljához a földre,  hogy próbálják kint tartani az egyre jobban elviselhetetlenné váló  hideget.

Szilveszter éjszakáján, Nagyné valami különöset vett észre magán, valami olyan érzést amit még sohasem tapasztalt. De egyelőre hallgatott róla, mert ő sem tudta biztosan , hogy mi is az.