Az én városom, és környéke 71.

            Az őszi hegyes hüvös szelek halálra itélték az őszirózsákat Póli virágos kertjében. Csak néhány erős kitartó szál állt ellen és a hideg idő ellenére mutogatta borzas virágait. Néhány nap múlva azok is beadták derekukat, és elhullaták szirmaikat. Póli megszedte magvait gondolva jővö évre is.

            Ekkor már a krizantémbimbók is nyiladozni kezdtek, és lassan átvették a főszerepet, és uralkodtak a virágoskert elhaló virágai között. Póli nagyon szerette a krizantémokat,bár  most egy idő óta nem úgy nézett rájuk , mint annak előtte. Most szinte haragudott rájuk mert azok Kálmánt jutatták eszébe. El is határozta , hogy mindenszentek napjára , leszedi az egészet, és kiviszi a temetőbe.

            Amint a kertben nézelődött, és kezdte tudomásúl venni  az elmulás tényét -  Sára jelent meg mőgotte.

- De sok szép krizantémod van!- adsz nekem is belőle?

- Már hogy ne adnék - szedjél csak, amennyi jól esik.

- Nem most, hanem halottak napján.

- Persze akkor leszedjük az egészet,és mindet kivisszük a temetőbe.

           A temető emlegetésétől mindketten elszomorodtak, de  nem tudtak tenni ellene semmit. Máskor is előfordult ez már velük , hogy ha egyszer elszomorodtak, akkor nagyon nehezen találták meg azt az utat, ami visszavezeti őket normális hangulatokba , netán  feltudnak vidulni. Ilyenkor mindig valami külső behatásnak kellett történie, vagy valamelyiküknek valami vidám történet kellett, hogy eszébe jusson , hogy vidámabb arcot mutassanak, ismét nevetni tudjanak. Pedig nagyon vágyták már a vidámságot, elszámoltak Isten és ember előtt minden bűnükkel,vétkükkel. Ha egyáltalán volt nekik ilyen.

           Később azon kezdtek gondolkodni, hogy egy ilyen helyzetben , mire illik hallgatni a józan észre, az érzelmeikre, vagy a világ szájára vagy mire. Sára szólalt meg:

- Emlékszel még mit fogadtunk a papjaink előtt?

- Hogyne emlékeznék, ha száz évvel ezelőtt történt volna akkor is emlékeznék.

- És mit fogadtál?

- Hogy holtomiglan, holtáiglan hűséges segitő társa leszek!

- És?

- És az is voltam!

- De ő már nincs.

- És akkor mi van?

- Az van, hogy a fogadalmad, a fogadalmunkat betartottuk. Mert nem vállaltuk , nem fogadtuk azt , hogy örök életünkre  gyászolni fogjuk őket - és hüek is csak az emlékeikhez lehetünk, ami nem zárja ki, a mi boldogságunkhoz való jogunkat.

- De te katólikus templomba esküdtél - és ott örökre kötik a házasságot- mondta Póli.

- Ez igaz, de az is igaz - amit nagyon jól tudsz, hogy kiléptem a katólikus egyházból, amikor egy gyónás alkalmával, ajánlatot tett nekem a tisztelendő úr. Hát akkor én befejeztem velük és két hét múlva már együtt metünk a "te" templomodba.

- Való igaz - ez igy volt.

          Póli hálás szemekkel nézett  barátnőjére, mert neki ez eszébe sem jutott amire most Sára ráébresztette. Sára viszont bűszkén húzta ki magát annak tudatában, hogy Póli még nem volt kész egészen a változtatásra, de most már végleg meggyőződött arról , hogy igazuk van azoknak akik azt az elvet vallják, hogy halottak a halottakkal, élők az élőkkel. Mert ez igy helyén való.

           Póliék részéről minden tisztázódni látszott, és teljesen beleélték magukat az új szerelmes szerepükbe, és csak ritkán gondoltak arra , hogy ez még nem elég, mert ehhez a legényeknek is lehet egy két szavuk.  Különben is, valamikor a tavasszal jártak  náluk - igaz akkor  nagyon lelkesek voltak a legények, de az is igaz , hogy szerelmi vallomásukat néhány pohár bor benyakalása után nyilatkoztatták ki. Akkor viszont Pólinak semmi kedve nem volt még csak meghallgatni sem azokat a vallomásokat. És azóta sok víz folyt le a Szamoson - ló döglött hám ürült - ahogy mondani szokták.