A mi utcánk 6O.

          A kocsmáros halála után, Vászjáék a kocsmát egy kicsit átalakitották, szebbé csinosabbá tették, és a falusi romkocsmából, egy egészen más kinézetű szórakozóhelyet varázsoltak, anélkül , hogy egy pillanatra is bezárták volna az üzletet. Csak kis részekben javitottak festettek egyszerre, majd új asztalokat székeket  szereztek be. Legutóljára az utcafrontot  hagyták, igyekeztek azt is minél csicsásabbra, csalógatóbbra festeni, A domináns szin a piros volt, de igyekeztek egy kis kéket és sárgát is belecsempészni, jeléül nemzeti mivoltuknak. Ráment a nyaruk a rendbetételre, de amikor kész volt, nagyon büszkék voltak magukra. Maruszja  ájuldozott a boldogságtól és a büszkeségtől, és nem győzte  dicsérte Vászját , hogy milyen ügyes milyen talpraesett, és főleg milyen rendszerető. Maruszja is az volt, mert kora gyermekkorától arra volt nevelve , hogy rendet tartson a házba és minden munkát elvégezzen, amit a kora már megenged. Most, ő az öt évvel fiatalabb hugát tanitgatta a rendre, rendszeretetre, és főleg a rend megtartására.

         A kocsmába viszont Vászja volt a főnök, szigorú rendet vezetett be, a kocsmában, nem volt szabad köpködni , eldobni a cigarettvéget--hamutálcát tett minden asztalra-- és kiabálni sem volt szabad.  Nem számithatott kegyelemre az sem aki részegre itta magát  és kötekedett , mert azt Vászja a fülénél fogva dobta ki, és ha akkor sem fogta be a száját akkor a büntetést még megtoldta, egy fenékbe rugással. Minden jel arra mutatott , hogy a kocsmában, és a kocsma környékén rendben mennek a dolgok. Vászja egy kis áremelést is bevezetett-- ami egy időre visszavettette a tiszta jövedelmüket , de a későbbiek folyamán-- hosszú távon-- minden megtérült.

        Látták ezt a falubeliek is, és a rendesebbje csak elismeréssel beszélt Vászjáról , és az egész családról. Olyan jól ment az üzlet , hogy szombatonként, vasárnaponkét Vászja még az édesanyját is meghivta segiteni a kocsmában. Az meg igen csak örült , mert már nagyon unta magát egyedül, és kimondottan jól érezte magát attól , hogy dolgozott, és emberek között lehet. Ez még a bánatát is enyhitette mert, a férje még mindig nem jött haza, bár a kocsmában volt szerencséje olyan hazatérő emberrel találkoznia, aki látta, alig két három hónappal korábban, valahol Lengyelországban.És ő ennek is nagyon tudott örülni, mert sajnos másoknak meg a halálhirüket hozták.

        Vászja, a rendszeretet, és az igazságosságot a szüleitől örökölte, de a keménységet a szigort  a háború ültette bele. Nem véletlenül jutott hozzá némi kitüntetéshez is , és leszereléskor altiszti rangot is kapott. Vászja ezt nem nagyon mutogatta de  nagyon büszke volt rá. Hogy ezt mégis mindenki tudta az annak volt köszönhető , hogy édesanyja és Maruszja nem fukarkodtak a szóval , ha Vászja érdemeit kelett méltatni. Mindezek mellett Vászja nagyon jószívű volt és szivesen segitett a rászorulókon-- akár pénzzel is-- de csak azokon akik valóban rávoltak szorulva, és nem italra költötték a pénzt. Úgyanakkor megszünt a hitelre való ivászat is--amit az apósa, barátainak ,  kortársainak-- néha engedélyezett.

         Az új kommiszárok, az idő múltával , ahogy jobban megismerték a falut-- egyre bátrabbak lettek, kezdték elragadtatni magukat, és naponta fitogtatták hatalmukat, erejüket.Úgyanakkor  tovább kutattak mindenki után, akit gyanusnak véltek vagy csak egyszerüen gyanusnak kiáltottak ki, különösen ha felöntöttek a garatra.Az esetek többségébe , már a kocsmába ittasan érkeztek, és ott tovább ittak. Este, viszont amikor fizetésre kerülta sor , csak annyit mondtak , hogy  majd behozzák a pénzt-- és a szavakat úgy dobták oda, hogy abból nagyon könnyű volt levonni azt a akövetkeztetést , hogy eszük ágában sincs az italért fizetni. Vászja viszont ezt nem vette tudomásul, hanem szépen oda ment az ajtóhoz, és szépen bezárta azt, úgyanakkor kijelentette,hogy  amig nem fizetnek addig a kocsmából kimenés nincs. A kommiszárok előbb viccként fogták fel a dolgot , de amikor látták , Vászja kiveszi a kulcsot a zárból, és a zsebébe rejti-- kezdték tudomásul venni , hogy most nem babra megy a játék. Nem volt könnyű helyzetben Vászja-- elsősorban azért mert a kommiszároknál fegyver volt ,gondolataikat és tetteiket  már inkább az alkohol írányitotta mint a józan ész, ezért Vászja attól  félt , hogy esetleg fegyverhez nyúlnak. De a két kommiszár is bajban volt , mert legalább húsz szemtanú tudta volna igazolni , hogy mi miatt  történt a nézeteltérés, és csak néhány akadt volna, aki esetleg a hazugság oldalára áll, és kommiszárokat veszi védelmébe. Ha nem lett volna náluk fegyver, Vászja minden gondolkodás nélkül kidobta volna őket mert fizikailag és puszta kézzel  nyugodtan elbánt volna velük. Még próbálkoztak a kommiszárok az alkudozással , de azzal nem jutottak előrébb Vászjánál-- csak azt érték el , hogy az emberek a kocsmába lázadozni kezdtek, hogy ők is fizettek , és akkor mindenki fizessen, és különben is este van , mennének haza. Nem tudom mi győzte meg a kommiszárokat , a kialakulóban lévő népharag, vagy Vászja  kitartása, de elővették pénztárcáikat,  rubeleket   kopejkákat csaltak ki belőle és odarakták az italpultra, úgyanakkor  felszólitották  Vászját , hogy nyissa ki az ajtót. Vászja kiengedte őket, és a két kommiszár-- amikor már ajtón kivűl volt, még megfenyegette  Vászját: - ezért még számolunk-- mondták és elindultak egymást támogatva az uton.