Az én városom, és környéke 19.

          Hosszúnak tűnt a hét,  mégis megérkezett a vasárnap. Mindketten nagyon várták, és amikor találkoztak, szinte egymás szavába vágtak, annyi mondanivalójuk akadt , mert ha ha egy héttel korábban alig találtak közös témát, most tele voltak ötletkkel kérdésekkel. Most Póli volt a beszédesebb, és ott folytatta , ahol egy héttel korábban abbahagyta  Kálmán.

- Aztán beszéltél -e édesanyádékkal?-- tegezte vissza Póli Kálmánt

- Beszéltem bizony.

- És mit szóltak az ötletedhez , hogy nősülni szeretnél?

- Nem volt kifogásuk ellene.

- És én ellenem?

- Csak annyit mondtak , hogy szeretnének minél előbb látni közelről , és édesanyám meg, szeretne elbeszélgetni veled. Édesapám meg  azt mondta, hogy mindenek előtt tisztázni kell , hogy hol fogunk lakni, mert sok ám a dolog, és ő nagyon szivesen venné , ha hozzánk költöznél.

- Azt nem lehet , mert én nem hagyom itt a szülői jussomat, a házat a földet az állatokat, mert azt nem lehet felügyelet nélkül hagyni, azt nem lehet elhanyagolni - ilyet nem láttam a szüleimtől, és tőlem sem fog látni senki ilyet - az biztos. Kemény szavak voltak ezek a Póli szájából -de igazak.

- Édesapám viszont azt mondta, hogy ha mi szeretjük egymást  és megakarjuk oldani az akadályokat akkor egészen biztos , meg is fogjuk tudni  oldani!

- És mi szeretjűk egymást?-kérdezte Póli

- Ééén, igen!- és te?

-Hááát , én is!

 Azt hiszem  bölcs ember az apád - ismerni úgyan nem ismerem , de ha ilyeneket túd mondani akkor biztos ő is hozzájárúl a megoldáshoz - és édesanyád mit mondott?

- Azt hiszem , hogy ő a nehezibbik eset, mert ő azt szeretné ha odaköltöznél hozzánk, és ketten vinnétek tovább a háztartást, és a ház köröli dolgok intézését.

- Ez teljeséggel lehetetlen!- nem tudom , és nem is akarom elhagyni ezt a helyet, de azt sem szeretném ha emiatt elmaradnánk egymástól. Mert hidd el , hogy az elmult héten nagyon sokat gondoltam kettőnkre , és mindent számitásba vettem annak érdekében , hogy ezt az akadályt elháritsuk. A megoldás meg az hgy te fogsz hozzám költözni , még akkor is ha ez nem igy szokás, hiszen tudod nagyon jól , hogy egyedül viszem a gazdaságot - na meg az két három cseléd - amit nem lehet feladni csak azért mert férjhez megyek.

- Értelek én Póli, nagyon is értelek, ha rajtam múlna akkor máris ide költöznék hozzád , mert semmit nem kivánok úgy mint tégedet, és semmit sem várok jobban ,minthogy egymáséi legyünk, de nem rughatjuk fel az évszázados szokásokat.

- De, felrúghatjúk , mert ez egy más helyzet, ez nem teljesen általános helyzet , ahol szülők vannak,   és lány elmegy a férfi után, és a szülők tovább viszik a gazdaságot - hogy én eltudjak menni, ahhoz a hátamra kéne vegyem a házat, mint a csiga  - amit nem teszek meg! 

Póli ezt nagyon komoly arckifejezéssel mondta el , de a végén már mosolygott mert úgy érezte , hogy sikerült meggyőznie Kálmánt arról , hogy neki kell ide költöznie.

         A beszélgetés a vasárnap délelőtti istentiszetelet után zajlott le a Póliék házában , nagyon finom falatok kiséretében. Kálmán még néha-néha széjjel is nézett , hogy van itt még valaki, aki  ennek sok finom ételnek az elkészitésben besegitett. Azt bizony hiába kereste ,mert ami az asztalon volt az mind-mind a Póli szakácstudományát dicsérte, de a végeredményt a barátnője Sára ellenőrizte, akit feltétlenűl át kellett hivnia, hogy biztos legyen a dolgában. Sára aztán meg is jegyezte , hogy olyan finomra sikerültek az étkek , hogy ezek után elsem fogja tudni zavarni Kálmánt , mert az végleg ott fog maradni!

- Na-na, azzal azért még várjon egy kicsit, ha én kibirom akkor neki is ki kell birnia - bár ha csak csak rajtam múlna és Ő rajta, akkor azt hiszem nem sokat tudnánk várni. Póli még hozzátette - hogy milyen jó hogy neked van urad, és már túl vagy ezeken férjhezmenési herce-hurcán - ráadásul olyan  jó az urad,  hogy mindennel ellát téged!

- Meghiszem azt!-  mondta  Sára  és egy rejtelmes , sejtelmes pillantást küldött Póli felé. Mindketten  ugyanarra a dologra gondoltak!