A mi utcánk 22.

           Amilyen közel volt az erdő, olyan távol volt a szeg, az ácskapocs és egyéb kellékek ami szintén szűkségeltetett a tetőjavitáshoz. A fa anyagot  egy kis pálinkáért be lehetett szerezni a közeli erdőből, aztán haza hozatni vagy hozni. Lovas szekér nem volt -- nem jól mondom szekér volt csak ló nem, mert ezeket egytől egyig elvitték a katonák. A lovak beszolgáltatása kötelező volt, de azért lehetett vele manipulálni, ennélfogva aki több lovat biztositott a néphadseregnek az mentesült a katonai szolgálattól, a bevonulástól. A négy lovának köszönhetően maradt ki a háborúból a kocsmáros is. Neki csak két szamara maradt, egy ideig azzal fuvarozott, mig csak nem talált egy csődört  a szomszéd faluba. El is hajtott a két szamarával szomszéd faluba ahol  a csődör tulajdonosával leültek pálinkázni, a két szamarat meg  rábizták a csődörre.-- Kérdezte is a lógazda: Aztán miért hoztad mind a kettőt ?-- Hát tulajdonképpen azért, mert egynek nehéz a szekér , meg hát hazafelé van egy fúvarom, de azért is mert nem tudtam , hogy melyik fog tetszeni a csődörödnek. Ezen aztán nevettek egy sort, meg ittak is egy kicsit, közben figyelték, hogy a csődör mikor szerelmesedik bele az egyik  csacsiba-- mert annak jele van, és olyankor előfordul , hogy segitségre van szűkség , hogy a csődör szerszámát a kivánt helyre igazitsák. Aki ezt a müveletet elvégezte -- ott nem tudom,  hogy mondták-- de azt tudom , hogy nálunk, lófaszigazgatónak hivták.

          A csődör meg  addig került fordult a két  csacsi körül, mig az egyiket megkivánta-- lószemmel biztos a szebbiket, és egy kis segitséggel megtörtént a csacsi-mén nász. Aztán nem sokára a másik csacsira is sor került , mert ezidőtájt a kocsmáros egy pár öszvérrel fúvarozott.

          Sálikó-- miután felmérte a helyzetet, tisztán látta , hogy a kocsmáros segitségére mindenképpen szüksége lesz. Arra a megállapodásra jutott , hogy néha-néha tiszteletét teszi a kocsmában, hogy lássa rajta a kocsmáros , hogy a maga módján ő is igyekszik lenditeni a kocsma bevételén.De a kocsmába más céllal is ment , mert legalább két suhancot akart megnyerni arra célra, hogy segitsenek neki.Ki is nézett magának két jókötésű srácot akiről az egyikről kiderűlt --Aljosáról-- hogy tulajdonképpen másod unokatestvére, és neki is odavan az apja, és bizony az ő házukra is ráférne egy kis javitás. Megis egyeztek , hogy előbb a Sálikóékét, és aztán az Aljosáék házát is megjavitják. Aljosa viszont azt mondta , hogy ő elhozza az egyik barátját aki már dolgozott épitkezésen, és akivel jól kilehet jönni,mert az egy rendes gyerek, még csak nem is kocsmázik. Sálikó tudta jól , hogy az ílyen nagyon ritka, mert mióta a templom zárva van azóta a kocsmában egyre többen  járnak.

          Nagyné itthon látástól vakulásig dolgozott, de kertje mégis egyre jobban elgazosodott , mert szárazság ide  , szárazság oda a gaz az mindig nő. Próbált segitséget szerezni azoknál az embereknél akik már  a lassan beinduló  gyárakban dolgoztak és  délutánjuk szabad volt. Jöttek is, segitettek is , de ha nem az első este , akkor a másodikon már leakarták fektetni Nagynét , lemondva a munka bérről. Nagyné ebből nem kért ,mert arra gondolt , ha nem feküdt le Sálikóval--pedig az megérdemelte volna és ö is kívánta-- akkor nem fog lefeküdni azzal aki egy délutánt kettőt segitett neki.

         Való igaz, Sálikót már úgy megszokta , hogy egyre gyakrabban gondolt Sálikóra, mint a férjére. Este, mikor lefeküdt, és nem jött álom a szemére, elbizonytalanadott-- arra gondolt , hogy Sálikó biztos elfelejtette, mert ha nem felejtette volna   el akkor már bizonyára írt volna  neki. Mindegy hogy mit írt volna, csak adott volna életjelt magáról ,mert  mit lehet tudni, talán haza sem ért, az uton akár valami baj is érhette. De ha hazaért akkor is, lehet, hogy otthon is van babája, és akkor ő várhat az idők végezetéig. Ílyen  gyötrelmek között aludt el, és mire felébredt mert, teljesen napvilág volt.Nem volt késő, de juniús végén korán kel a nap és későn nyugszik, ezért  ő szinte látástól vakulásig dolgozott.

        Még forgolódott kicsit az ágyban, és maga mellé képzelte Sálikót, majd vadúl ölelni kezdte a párnát. Aztán kinevette magát, és fürgén felkelt ágyából.

        Előbb a jószágoknak adott enni , megitatta őket, és csak azután ült le ő is reggelizni. Tejet ivott kenyérrel-- bár éhesnek érezte magát -- igy egyedűl keserünek érezte a kenyér ízét. Semmi kedve nem volt lemenni a kertbe gazt gyomlálni.