A mi utcánk 54.

           Nem  múlt el  a varázs--  csak egy nagyon rövid időre szünetelt, mert Sálikó még nem rukkolt   elő valamivel , amivel nagyon készült, hogy Nagynét meglepje. Mikor lekászálódtak a padlásról, és fáradtan de szerelmesen beszédelegtek a házba, Sálikó keresgélni kezdett a hátizsákjában. Szándékosan mindenféle kacatot  lomot kiszedett, a hátizsákjából-- amire sohasem lesz többé szüksége-- de azt is szépen lassan , miközben Nagyné égett a kiváncsiság tól , hogy mi lehet az a valami amit olyan mélyen eldugott Sálikó. A hátizsák már teljesen üresnek látszott, ezért a nő  becsapásnak érezte az egészet-- amikor Sálikó a kezéből elővarázsolta az aranygyürüket, ami már rég a kezében volt, de tovább matatott az üres hátizsákban.

          Egy kis madzaggal volt összekötve a pár gyürű, és nagyon  szépen csillogott, amikor Sálikó  megmutatta nemcsak  Nagynénak , hanem a délelőtti napsugárnak is. De csillogott ám Nagyné szeme is-- ezuttal a boldogságtól , mert eszébe jutott, hogy ő a háború kellős közepén, kénytelen volt eladni a saját gyürűjét  mert rávitte a szükség. Sálikó ráhúzta az ujjára, egy hosszú csók kiséretében. A gyürű , egy kicsit nagy volt , mert a sok munkában Nagyné fogyott egy kicsit , de úgyanakkor csinosabb is lett.  Nagyné, a konyhaszekrényhez lépett és egy kis pohárból elővette azt a rézkarikát amit Sálikó készitett neki, valamikor még akkor, amikor nem volt lehetősége másképp bizonyitani, mennyire megszerette Nagynét. Ezen a rézkarikán nagyot nevettek, pedig mindketten tudták , hogy ennek a rézkarikának szerepe volt abban hogy képesek voltak egymásra várni. 

         Nagyné visszatette a rézkarikát a pohárba, és valami ennivaló után,  nézett, mert eszébe jutott, hogy sem  Sálikó , sem ő a mai nap folyamán még nem evett-- igaz szerelmeskedtek egy jót -- de hát abból nem lehet megélni. Meg aztán főzni is kéne valamit mert mindjárt itt az ebéd idő, a fazékban meg  semmi sincs. Szalonnát,  és kenyeret vett elő és azt ettek-- jó étvággyal.

        Nagyné odakészitett egy fazékba vizet, hogy egy jó paszulylevest főzzön, mert tudta , hogy Sálikónak nem igen volt alkalma egy jó levest enni, amióta elindult hazulról. Megnézte a fazekat , majd még pótolta a vizet mert eszébe jutott , hogy mostmár két személyre kell főznie. Közben sürjen nézegette csillogó aranygyürüjét. Sálikó élvezettel nézte Nagyné ténykedését , de egy idő után, nem elégedett meg a nézéssel, hanem újra a tettek mezejére lépett.Megfogta a Nagyné kezét és átvitte a szobába, ahol szó nélkül tovább áldoztak a szerelem oltárán, egészen addig , ameddig nem kezdték érezni  a fővő paszulyleves illatát.Érdekes módon, nem érezték különösebben a társalgás hiányát , mert egyelőre, minden érthető volt szavak nélkül is, és  érzelmeik megnyilvánulására a szerelmet sokáig nélkülöző   testüket használták. És ez elég volt ahhoz, hogy egyűvé tartozásukat bebizonyitsák egymásnak. De azt is tudták , hogy ez nem tarthat  igy örök időkig.

        A nyelv tanulást , úgy kezdték el , hogy Nagyné kenyeret tett az asztalra, és mondta magyarul a nevét. Majd mondta mutogatta , hogy most te is mondjad a te nyelveden.Néhány próbálkozás után, tökéletesen megértette Sálikó , hogy ez a nyelvtanulás, a Nagyné által kidolgozott legújabb  módszer . Szó sem volt folyamatos beszédről, vagy helyes kiejtésről , de egymásközt, már egyszerü szavakból is megértették egmást-- egy néhány nap után. Bár a nyelvük tövében némi izomlázat tapasztaltak a nyelvleckétől, nyelvtornától, de ezt csókos nyelvborogatással  gyógyitották.

      Hüvösre fordult az idő, egyre sürgetőbbé vált a kerti növények, és egyebek begyűjtése, leszedése . Néha szomorú szürke esőcseppek tették próbára  az ember hangulatát, és jutatták eszébe a szép meleg nyarat ,és a  hüvösebb de annál napfényesebb őszt. Mert ez volt az az idő , amelyik visszahozta Sálikót Nagynéhez, és kiteljesedni engedte, a már régóta  szivükbe zárt szerelmüket.

      Nem sokára füteni kellett. A konyhába égett a tüz, mert ott tartózkodtak a legtöbbet-- estére benyitották a szoba ajtót, és még egy jó tüzet raktak a konyhába, és a kályhaajtón található két lyukon a  lángok fényei kiszöktek, és lángtáncot lejtettek a szoba falán. Idilli volt a csend és nyugalom. A háború zajai is elcsitúltak, és lassan  kezdett kiköltözni a félelem az emberi szivekből, de a gyász még sokáig ott maradt. Mert vannak gyorsan illó dolgok az ember életében , és vannak olyanok is, amiket egész életében magával cipel az ember, anélkül , hogy valaki is észrevenné annak terhét.