A mi utcánk 58.

          Néhány pohárka ital elfogyasztása után,  a terepjáró autó a  terepjárókkal együtt elporzott a hóba. A párt emberek úgy érezték , hogy jó munkát végeztek, mert sikerült egy rendes becsületes embert a soraikba iktatni. Természetesen felvették az adatait,és alaposan kikérdezték a szüleiről hozzátartozóiról. Vászja mindent becsületesen elmesélt apjáról-- aki jelen pillanataban is védi a hazát, anyjáról, ám amikor a testvéréről kérdezték egy kicsit megakadt mert nem akarta megmondani az igazat , hogy az bizony külföldre szökött , hanem azt mondta , hogy elment a vidékről , és most másfelé dolgozik, de nem tudja pontosan , hogy  hol ,mert még nem kapott semmi féle értesitést tőle.

         De ezek a pártvezérek amikor elmentek a kocsmából, nem hazamentek , hanem a helyi kommiszár irodába, ahol tovább folytatták a kérdezősködést, Vászjáról és családjáról. Az új kommiszárok semmi rosszat nem tudtak mondani Vászjáról , vagy a családjáról, viszont  Sálikóval kapcsolatban azt mondták , hogy az bizony egy idő óta nem tartózkodik a faluba, de ők is csak annyit tudnak , hogy pontosan az idő tájt tünt el amikor az előző kommiszárt  meg ölték.

         Arra az időre Sálikónak százszázalékos alibije volt-- ez a mondat mégis elég volt a városi pártembereknek, hogy gyanut fogjanak és tovább szaglászanak. Vászját viszont mindenképpen meg akarták szerezni maguknak, ezért az ő párttagá való választásanak ügyét elinditották.

        Aztán többször visszajártak a faluba-- ilyenkor rendőröket is vittek magukkal-- további információkat gyüjteni Vászjáról , de ez csak amolyan felszini érdeklődés volt, mert valójában már Sálikó után nyomoztak. Többet viszont nem tudtak meg, mert Sálikó elég diszkrét volt ahhoz , hogy szökési szándékát, csak kizárólag a közvetlen családjával közölje. Egy időre el is fektették az ügyet,viszont Vászjából rövidesen párttagot azaz kommunistát faragtak. Olyan nagy megbecsülésben volt része , hogy a pártvezérek személyesen vitték ki neki a párttagsági piros könyvet, és azonnal meg is ünnepelték az új tagot-- természetesen a kocsma , illtve a Vászja kontójára.

        A pártvezetők, és a rendőrök visszamentek a városba, és egy ideig békén hagyták a falut és annak lakosait.Nem azért mintha befejezettnek itélték volna az ügyet , hanem azért, hogy az emberek megnyugodjanak, és ha újra teritékre kerül az ügy, akkor bátrabban nyilatkozzanak a hatóságnak. Ez is egy taktika volt, ami tulajdonképpen be is vált, mert másképpen nyilatkozik az ember ha embernek  nézik és másképpen ha félelemből teszi.És ők ezt tudták nagyon jól.

       A kocsmáros minden alkalommal nagyon nyugtalan volt amikor a rendőrök és párt emberek tették "tiszteletüket" a házába ,illetve a kocsmába.Ilyenkor inkább elment hazulról, de ha nem volt kedve, vagy ereje  akkor szóbájába menekült és ott töltött akár egy félnapot is mert egyáltalán nem kivánt találkozni a rendőrökkel, sem a pártaktivistákkal. Ha a családja-- elsősorban a lánya megkérdezte , hogy miért, valami kitérő választ adott , hogy nem igazán szereti őket, és azt még kevésbé ha kérdezgetik.Márpedig ezek főfoglalkozású kérdezősködők voltak, csak az volt velük a baj , hogy mindig úgyanazt kérdezték. Maruszjának nagyon nem tetszett az apja viselkedése , de sajnos semmiképpen nem tudott rá hatni-- ezért elfogadta , hogy az apja beteg, és ez váltja ki belőle ezt a passziv, negativ magatartást.Pedig az apjának , sokkal komollyabb oka volt a hallgatásra. De ezt senki az égvilágon nem tudta, nem tudhatta.

       A kocsma viszont jól müködött, a frontról hazatérő emberek a szabadság izét, és annak gyakorlását a kocsma hangulatába találták meg. Félnapokat , napokat tudtak mesélni egymásnak harctéri cselekedeteikről, amit ha többször meséltek el , már nem igen hasonlitott az első változatra ,mert meseszerüvé ,legendává vált. Viszont aki nem vett részt benne az élvezte a harctéri események mesés tálalását.

      Átmeneti gyógyulása után, a kocsmáros egyre rosszabbul lett, orvoshoz vitték , de hiába az orvos sem tudott semmi biztatót mondani-- de lehet , hogy amit mondania kellett volna, azt nem mondhatta , nem merte megmondani. Újra elmentek vele a füves asszonyhoz, és elmondták, hogy mit tapasztalnak a kocsmáros állapotában. Nem eszik , nem iszik , és még csak beszélgetni sem hajlandó, és különösen fél ha idegenek ,vagy rendőrök járnak a faluban. Amikor elhagyták a füves asszony házát-- az, visszahivta Maruszját és röviden csak annyit mondott: Legyenek felkészülve a legrosszabbra.

       Az ezt követő időkben a kocsmáros ágynak esett és soha többé nem kelt fel az ágyból. Életének utolsó, még normális állapotában, magához hivatta lányát, és néhány rövid mondatba elmondta , hogy ő lőtte le a egykori kommiszárt. Aztán csendesen elszenderedett, és átsétált a másvilágra.