Te, velem jössz 28.

            Igyekeztem magam távoltartani a gondoktól és már azt hittem, hogy leszámoltam a múlttal, bátran nézhetek előre, akár kereshetem a boldogságot egy másik férfi oldalán. Ha nekem akkor bejött volna egy pártiskola azt hiszem én sem kiméltem volna magam,  hanem teljes erővel csaptam volna bele a feledésbe, és az azonnali vigasztalódásban.  De nekem egész más jutott osztályrészül - egy két  személyes kis  csapat gyerekeim személyében. Bár, már csak én mondhattam, hogy gyerekek, mert termetre már túl nőttek rajtam de    gondolkodásban is már egészen jó úton haladtak, felnőttesen gondolkodtak. Mind a ketten fiúztak már  és gyakran hozták fel a fiúkat hozzánk, aminek én nagon örültem mert ilyenkor én is visszafiatalodtam hozzájuk, és feledni tudtam az engem ért sérelmeket. Legalábbis  ideiglenesen.

           Ilyenkor azt éreztem , hogy milyen jó lenne még egyszer olyan fiatalnak lenni a mai eszemmel, és akkor bizonyára jobban nyitva tartanám a szemem és azonnal akcióba lépnék , ha valami furcsát tapasztalnék , és nem várnák addig, ameddig már a gyújtózsinór megállithatatlanul égni kezd. A gondolat szép volt, de alaposan megkésett, és az sem biztos hogy  okosabb lettem, mert már itt vagyok hat hónapja  férj nélkül ,három hónapja hivatalosan is elváltam, és gyávább vagyok mint szűzlány koromban.

           Valószínű, másodjára még nehezebb választani mint először , mert az emberben ott él valahol a tudatalattijában az előző házasélet minden kellemetlensége.  E volt az egyik énem, ám a másik énem lázadozott , hogy annyi év után nem lehet megszakitani  a szerelmi életet, egyik napról a másikra. de még mindig nem voltam elég bátor ahhoz hogy lépéseket is tegyek  ezen állapot megváltoztatásáért..

            Annyit azért még is tettem , hogy ha lányaim meghivtak , egy  fagylaltra vagy egy kávéra, akkor szivesen elmentem velük, mert ilyenkor olyan dolgokat tapasztaltam meg magamon amit már elég régen nem éreztem. Ha egy jóképű férfit láttam , követni tudtam a tekintetemmel, és ha meg tetszett, akkor enyhe bizsergést éreztem a szívem táján , de valahol lennebb is. Ebből arra következtettem , hogy jelen van az asszonyi énem minden pocikámban , csak éppen nincs az a valaki aki életre hivja, kiteljesitse. Ezt a lányaim is észrevették, és mondták is. Anyú, előbb utóbb be fogsz pasizni! Amire én úgy replikáztam , hogy, miért nekem nem szabad csak nektek. Ezen aztán jót vihogtunk és eldöntöttük , hogy jó ha tudunk egymás dolgairól

            Pont egy ilyen vihogóparti  alkalmával történt, hogy valaki odafentről  pontosan Pavelt sodorta az utunkba. Már mesziről látthatta , hogy mit művelünk, mert amikor odaért már erősen nevetett - még köszönés közben is - és nem győzte dicsérni lányaim szépségét csinosságát. Már azt hittem , hogy rólam teljesen megfeledkezik , de nem igy történt hanem  úgy, hogy számomra egy szinte betanult szövegnek ható kiadós bókot mondott el, a lányaim előtt amit még a lányaim is megirigyeltek volna, ha olyanok lettek volna. Szóval volt abban minden, vicces megjegyzéstől kezdve, komoly udvarlásig minden , csak éppen ki kellett hámozni belőle , hogy mit érdemes megjgyezni belőle és mi az amit nyugodtan elengedtek a fülem mellett. Való igaz ezek olyan mondatok voltak amiket jobban értettem mint a lányaim, és ez így volt  jó.

- Mikor látogat meg a sportteremben? - szivesen megtanitom ping-pongozni mondta Pável, de ebben a mondatban az is benne volt, hogy tudja, hogy a volt férjem már kéthónapja  a várost is elhagyta  újdonsűlt ágyasával. Mélyen a szememebe nézett , és én akkor már tudtam , hogy ha nem történik valami köztünk a közeljövőben, az nem rajtam fog múlni, mert én már akkor teljesen beleéltem magamat egy új érzésben, amiben már nagyon régen  nem volt részem. Ezért aztán megígértem , hogy ha asztali tenisz , nem is de valami egyebet eljátszanék vele - és akkor nem a römire gondoltam. Látszott rajta , hogy érti a képes beszédet, mert sokat mondó kacsintást küldött felém egy olyan pillanatban amikor a lányaim pont nem figyeltek oda. Szerintem szándékosan nem - talán nekik is megtetszett Pável persze csak úgy mint az édesanyjuk követkző barátja.

            Megint előre szaladtam elméletben , úgy látszik , hogy az agyam az lényegesen gyorsabban működik mint amit a gyakorlatban  véghez tudok vinni. Ez egy kicsit lelombozott , de úgyakkor serkentett is, hogy lépjek a tettek mezejére ha nem akarok végkép begubózni.  Hát persze , hogy nem akartam, de hiányzott a gyakorlati érzékem ebben az írányba, pedig tudtam jól , hogy aki nem keres, az nem is talál. Egyébként már megvoltam találva , csak még én bújkáltam , elsősorban magam elől, de már biztos voltam benne , hogy nem halogathatom a dolgot a végtelenségig. 

És nem is halogattam, mert kerestem az alkalmat egy újabb találkozóra, Pávellel.  Minden valószinűség szerint , ő is kereste ugyanezt, mert egyszer, nemsokára össze is futottunk a mi utcánkban. Hogy mennyire volt véletlen , nem tudom azt viszont igen , hogy közel tiz éve laktunk már ott, de most találkoztunk először. Mosolygós volt ez a talákozás, mert valami boldog érzést vetitett elénk, amit már mindketten akartunk , csak éppen most adódott alkalmunk , hogy ezt négyszemközt egymás tudtára is adjuk. Szerencsére Pável is kezdett egy kicsit belemenősebb lenni,mert máris igy kezdte.

- Tudod ,  amióta megláttalak, és kérdezősködtél a sport teremben, elhatároztam , hogy ha mégis egyedül maradnál, én mindenképpen megkereslek és, és megpróbállak megvigasztalni.

- A vigasztalás rám fér csak nem tudom , hogy te ezt milyen formában képzeled el?

- Olyan formában, ahogyan csak egy nő meg egy férfi tudja megvigasztalni egymást - és remélem , hogy ezt nem kell bővebben megmagyarázzam.

- Nem kell, - majd keressük egymást, és a kezébe nyomtam a telefon számomat. Megnézte és megsimogatta a kezemet. Nagyon jól esett, mert régi testi és lelki simogatásokat jutattak eszembe.