Minthavétel

Szag László a nejével egy fárasztó nap után viszonylag hamar nyugovóra tért budapesti otthonában. Ám valahogy egyikük se tudta lehunyni a szemét.

– Kezdenek kirepülni a „gyerekeink” – sóhajtott Izabella.

– Igen – morogta a nyomozó.

– Botond friss, délegyházi barátnője egy idő után kérdéseket fog feltenni – morfondírozott az asszony.

– Igen. A meséje elég gyenge lábakon áll, de nagy a szerelem. Ezen a hídon majd akkor megyünk át.

Öngyilkossági kíséret

Lászlót ismét hívták. Egy csillogó, új épületbe, az ELTE budai kampuszához. Egy IT cégnél történt haláleset, tisztázatlan körülmények közt. Mire beért, a helyszínelők már dolgoztak, a kollégái biztosították a termet és a tetemet.

– Ki talált rá? – kérdezte, amint belépett.

– A takarító – mondta az őrmester.

– Nem nyúltak semmihez?

– Csak néhány ujjlenyomatot kerestünk, meg mintákat vettünk, de nem mozdítottunk el semmit – mondta a helyszínelők főnöke.

Finoman szórva, nagy űr az éhség

Szag László szinte már behunyt szemmel le tudott volna vezetni Dunavarsányba. Amint a házhoz értek, Izabella a felesége, Géza, Levente és Botond társaságában már el is merült a könyvek vadregényes világában. A ház mindennel együtt szinte üres volt. A két katona Kecskemétre költözött. Csilla és József egy özönvíz előtti parcella kombájnt próbáltak épp megszerelni az egyik helyi földműves gazdánál. Réka épp nem az orvosi jegyzeteket tanulgatta, hanem gyerekcsőszként dolgozott valahol, Ibolyával a fizikusnővel együtt.

Csalásbarát ország, Összefonódó villamos

Ugrik Csaba dandártábornok az íróasztala mögött ült. Kitörölt egy e-mailt, majd a kukából is eltávolította. A böngészés előzményeit is. Sőt, még az ideiglenes file-októl is megszabadult. Nem volt jó kedve. Az imént kapta a levelet, de az egészet egy telefon előzte meg. Közvetlenül őt kereste egy budapesti rendőrnyomozó. Hamar rájött. Ugyanaz, akire pont ő uszította a lehető legnagyobb titokban a saját hírszerzésüket.

Agyhatalom, Vadhiba, Országgyűlölés

Csilla egyik ámulatból a másikba esett Budapesten. Arra kérte Lászlót, sétáljanak egy kicsit a rendőr munkahelyéig. A kocsiból minden túl gyorsan elsuhant mellette.

– Büdös van – mondta.

– A város szaga. Gondolom az autókra célzol.

– Igen. Dunavarsányban is éreztem, de itt nagyon durva.

– Mondjuk ma még ködös is a levegő. Meg szmog van.

– Szmog? – nézett rá kérdőn a nő.

– Füstköd.

– Így értem.

Felmerít

Izabella vonattal ment ki Dunavarsányba. A férjének még bent kellett maradnia a rendőrségen, de ő nem bírta tovább. Ma sem. Egyre több dokumentumot sikerült a Sólyom csapatának dekódolnia. Már a formázott szövegeket is képesek voltak olvasni, bár néha belezavarodott a hevenyészett fordítóprogramjuk. A hajó informatikusa nem élte túl az utolsó űrkalandjukat. Ibolya a fizikusnő, Géza a kommunikációs tiszt, József és Csilla pedig inkább felhasználói szinten kezelték a gépeket.

Érzelmezés

Szag László az autójának dőlve várta, amíg a kapitány észreveszi. Az orrát lógató férfi szinte már mellé ért, de még mindig nem fordította felé a tekintetét.

– Szia Kálmán! Gyalogolsz, vagy elvigyelek valahová?

– Ó, szia László!  – válaszolt zavartan az érzelmeitől kissé összekuszálódott gondolataiba merült katona.

– Nem akartam bébicsőszt játszani, de a többiek se tudták megmondani, pontosan hol vagy. Attól tartottam, bajba kerülsz.

Elszigetlett

Kálmán, a Sólyom kapitánya a Duna partján állt. Nem tudta merre tovább. Tájékozódási pontokat keresett, de nem talált. Semmi sem volt ismerős. Többek közt ilyen kérdések zakatoltak a fejében: „Mit keresett itt a folyam? És miért ilyen keskeny? Sodrása is alig van, de…”

Agyában a saját történelem- és földrajztudásának minden morzsáját átforgatta.

„Hát persze! A szabályozás! A Soroksári-Duna már nem létezik! Pontosabban nagyon is valóságos.”

A távolban megpillantott valamit.

Háztáji seprű

László és Izabella ismét munka után indultak Dunavarsányra. Hoztak néhány tankönyvet.

– Furcsa meglett mérnököknek, orvosoknak és katonáknak betűvetést tanítani, hatéveseknek szánt módszerekkel – mondta az asszony.

– Nem ez az egyetlen. Lett tizenkét gyerekünk – ölelte át a feleségét a nyomozó.

A saját utód valahogy sosem jött össze. Beletörődtek, de néha hiányzott.

– Olyan hamar felnőnek… – mosolygott rá a neje.

Beköszöntött az ősz.

Gyomorrvérzés

A nyomozó a gázt nyomta. Hívták. Szeged mellett találtak három holttestet. Amikor az üzenetet kapta, egy pillanatra megijedt. Majdnem rákérdezett, hogy megvan-e a szívük, de aztán a kollégája kérdés nélkül elmondta: lelőtték őket. Már esteledett. A riasztás Dunavarsányban érte. Aznap épp történelemórát tartottak a Sólyom legénységével, és hol nagyokat szomorkodtak, hol jókat nevettek az egészen.

László nem ült egyedül a kocsiban.

Szorgos séfünk főzni fog

Izabella úgy volt vele, mint a régi viccben, amikor az anyjának reggel az iskolába menés ellen kikelő gyermek lelombozva hallgatja az elkerülhetetlen választ:

– Kislányom, akkor is be kéne menned, mégiscsak te vagy az igazgató!

Ő ugyan csak szaktanár volt, de valahogy nem tudott a diákokra figyelni. A gyerekek persze azonnal megérezték, rendetlenkedtek. Kénytelen volt gonosz röpdolgozatokkal és feleltetéssel lecsitítani a kedélyeket.

Kormányparti, kényelmes vizelet, szellemi lékkör, ne nézz már madámnak!

A nyomozó hazafelé vezetett. Késő éjszaka volt már. Várt néhány órát, hogy ne legyen ittas. Nem fogyasztott annyi bort, mint a legénység, de azért nem akart volna kollégákkal találkozni. Lassan vezetett. Még éjszaka is szép volt a táj. Túlterhelt testének és lelkének így is nehéznek hatott a kormány. Parti fák tűntek elő a kocsi fénycsóvájában, majd növekedtek és vesztek ismét a sötétbe.

Szórókáztató

A legénység teljesen átöltözött a házban talált és a nyomozó által hozott ruhákba. Többnyire divatja múlt, vagy egyszerű, kortalan darabokba. De legalább nem az összeizzadt, büdös és tökéletesen értelmezhetetlen stílusú egyenruháikban voltak, amikben valószínű hamar megbámulták volna őket.

A nyomozó könnyen belátta. Pont úgy néztek ki, mint bárki más, akiket ő ismer az általa megtapasztalt bolygón. Ez valahogy nyugalommal töltötte el, de ismét fellángolt benne a kétely.

Mi vagy, és kit akarsz, Rágcsálottság

– Van még? – tartotta a harmadik poharat a csap alá szinte minden ember. A tiszta, hideg, friss víz olyan dolog volt, aminek csodájával az egész legényég alig tudott betelni.

– Persze! Csak tessék!  – kínálta László. – A fürdőt arra találják. Sajna a villanybojler nincs bekapcsolva, csak hideg zuhany van maguknak is. Engem már úgyis befürösztöttek. Ételért is el kell mennem. Érezzék otthon magukat, ennyi embernek kicsit szűkös lesz.

Szembesül a nap

József Csilla után osont. Amennyire megfáradt teste engedte, sietett. Igazából vonszolta magát, meggyötörte a nehézkedés.

A rengeteg repedésen beáramlott a légkör. Beszívta a friss levegőt, a föld, a víz illatát. Hirtelen nem is érezte a hatalmas gép fémes, besült elektronikáktól bűzlő dögszagát. Szívét melegség töltötte el. Aztán hangot hallott kintről, és legnagyobb megdöbbenésére értette.

– Jól van, hölgyem? Érti amit mondok?

Farsúlyos

A Sólyom hídja maga volt a pokol. Mintegy hatvan-hetven fok volt a levegő hőmérséklete, a hajót pedig irgalmatlanul rázta az egyik roppant teljesítménnyel járó fékezőrotor.

– Eltört egy lapátja! Le kéne állítani! – ordította a kapitány.

– Nem lehet! A far súlyos, kell a vízszintben tartáshoz. Az a béna úrvezető, aki nekünk jött a vackával, kinyírta a jobb hármas motort, nincs több! Csak ez a négy! – válaszolta József.

– Mikor ereszthetünk be egy kis friss levegőt?

Házaspárna

A két kecskeméti Gripen már a levegőben volt. Az őrnagy felszállás után kapta az eligazítást.

– Vigyázzatok magatokra fiúk! Nem tudjuk mi ez. Néha látja a radar, néha nem. Magasan van, mintha az űrből jött volna – mondta a katonai légi irányítás.

– Valami meteor? Vagy műhold?

– Nem, ez a fura. Azokra van adatbázis. Ráadásul a mérete sem ismert. Néha nagy, néha pedig egyenesen nincs ott. Viszont ha zuhan, akkor lassú, ha leszáll, akkor pedig felelőtlenül gyors.

Valóságfikció

Csilla – el ne felejtse, most épp Adrienn – boldogan sétált a kellemes külsejű, bár kissé kopaszodó és enyhén pocakos László mellett. Valahogy az volt az érzése, a férfi tényleg szülőfaluja természeti kincseit szeretné neki megmutatni. Végig úriemberként viselkedett. Pedig azt hitte, ő is valami házasságtörő kéjenc lesz, aki könnyű prédára les.
„Olyan átéléssel meséli ezeket a madarakat” – gondolta. Szinte egész végig csak bólogatott, és hagyta, hogy a férfi bevigye az erdőbe.

Szerenádas, szeretettes

Szag László nyomozónak megvolt a módszere tettesek elfogására, de a randevúk terén elveszettnek érezte magát. Egy szép napon hosszas adatkutatás, hackelés és rendőrségi hozzáférések felhasználásával „Heurékát” kiáltottak egyszerre, Nádasi Gergővel, az informatikussal.

– Ő lesz az, Adrienn!

– Igen, semmi kétség – igazította meg a szemüvegét az nem épp kocka hasú kocka.

– Három különböző felhasználó, kettő-kettő szinte véletlenszerűen, de egyszer azonos IP-ről.

Has ábra vágva

Szag László burgonyapürét szeretett volna a rántott húshoz. Nem volt, a sült krumplit is csak későbbre ígérték. A hasábra várva körbenézett a rendőrőrs ebédlőjében. Általában mogorva és még mogorvább emberek gyülekezőhelye volt, de feltűnően sokan mosolyogtak. Szinte az egész csapat regisztrált valamelyik, ha nem több társkeresőre. Mind neki segítettek, akit csak kedvességgel vagy hatalmi szóval rá tudott venni. A Miskolcról nemrég áthelyezett tizedes együtt tömte a hasát az iktatóban dolgozó Erikával, máskor egymást tömték az iktatóban.

Álmokfutó

Józsi, a főgépész úgy érezte, öreg már ehhez. Fellángolt benne a gondolat, hogy el se akart már jönni erre az útra, de valahogy rábeszélték.
„Csak egy rutin felderítés, úgyse lesz ott semmi, hazajössz, mehetsz nyugdíjba.”
A baja pont a hiánnyal gyűlt meg. A gyilkos aszteroidák közt a semmiben lebegve átértékelte az életét. Jártányi ereje se volt már. Hetek óta szinte a tudata erejével tartotta működésben a reaktort és a fénysebesség feletti ugróhajtóművet.

Ívóvíz

A főgépész kinézett a komp apró üvegablakán a sötéten lebegő űrhajóra. Szerencsés megmenekülése után a látvány arra késztette, átfusson az agyán a gondolat:
"Inkább meghaltam volna..."
Kiverte a víz. Jól esett volna neki egy forró fürdő. Bár közeledve semmi esélyt nem látott rá.
– Te Cili, ezen még van élet?
– Amikor eljöttem, még volt. Nem sokat beszélgettem velük. Tudtam, fogytán a levegőd, hát kompba pattantam.

A zsilipben a kapitány lebegett.

Alapírtó, ágyhalál

A főgépész mozdulatlanul lebegett az kisbolygóöv közepén. A központi csillag fényét időnként kitakarta egy-egy szikla, de semmi sem ütközött neki. Reménytelen helyzetben volt. Irtó rosszul kellett volna éreznie magát. A sérült űrhajó megmenekült, de őt véletlenül itt hagyták.
– Kedves C9-84F3B naprendszer, ismerkedjünk még a fennmaradó két órámban… – sóhajtotta József, az oxigénszintre pillantva.
Felidézte, mi vár rá

Jelen kisregény egy ismerősöm általában egy betűs elírással alkotott vicces szavaira való szabad asszociációim eredménye. A kiindulási szavakat megadom. Ezek mindig szerepelnek, vagy felismerhetők az adott részben. Sokszor irányították a cselekmény alakulását, de volt, hogy vártam a megfelelő szóra, amit előre megírt folytatásba illeszteni tudtam.

A történet tehát a Facebookon született, de a végére külön világ keletkezett belőle.

---

Hüllőcsillag, hűlőcsillag

A Sólyom vagy ezer éves volt már.