Szórókáztató

A legénység teljesen átöltözött a házban talált és a nyomozó által hozott ruhákba. Többnyire divatja múlt, vagy egyszerű, kortalan darabokba. De legalább nem az összeizzadt, büdös és tökéletesen értelmezhetetlen stílusú egyenruháikban voltak, amikben valószínű hamar megbámulták volna őket.

A nyomozó könnyen belátta. Pont úgy néztek ki, mint bárki más, akiket ő ismer az általa megtapasztalt bolygón. Ez valahogy nyugalommal töltötte el, de ismét fellángolt benne a kétely. József magyarázatát a párhuzamos dimenziókról ugyan hajlamos lett volna elhinni, de…

– A történelem változását túléljük. De a segítségére még támaszkodnunk kell. Cserébe... Nem tudom mit adhatunk, semmink sincs – sütötte le a szemét Kálmán, a már nem is annyira kapitány férfi.

– Csak meséljenek a dicső Köztársaságról! Tényleg, miért kellett felrobbantani a hajót? Még roncs állapotban is a Földkerekség legérdekesebb tárgya lett volna.

– Nem mellesleg pusztító háború lehetséges kiváltója. Gergely naptár szerint számol?

– Igen, 2015-öt írunk.

– Aszerint rendben. Ez is alátámasztja, hogy nem megmagyarázhatatlan időugrásról van szó részünkről. Bár itt minden számunkra... Olyan régies. 1947-ben, nálunk az addig hidegháborúként létező űrverseny, amibe majdnem belerokkantak az országok... Bár egyesek szerint emiatt nem voltak válságok a huszadik században, mert ez hajtotta a termelést. Á, elakadt a mondat! Szóval. 1947-ben egy magyar tudós feltalálta a fénysebesség feletti hajtóművet, bizonyos...

– Csak nem mondjuk Cochrane Zoltán? – vetette közbe László.

– Nem...

– Bocsánat, nem bírtam ki. Maguknál is mindent a magyarok találtak fel?

– Ezt legalábbis. A nagyobb gond, hogy idő előtt kitudódott. Országok rohanták meg egymást. Leginkább minket, meg akikről azt hitték, hogy már megszerezték a tudást. Kitört a teljes háború – mesélte Kálmán.

– Ha jobban belegondolok, valószínű itt is ölnének érte. Elnézést. A történet?

– Egy óriási blöffel ért véget. Egyetlen működő hajónk volt, a Főnix.

– Na! Kálmán, ne vicceljen velem, itt Zefram Cochrane száll fel a Phoneix-el, az első fénysebesség feletti űrjárművel a harmadik világháború után! – vetette közbe mégis a nyomozó.

Csilla termetét meghazudtoló fürgeséggel pattant fel, és ugrott Lászlónak. A szeme sárgászöld tűzben égett, sötét haja töve pedig természetellenesen fényes fekete lánggal izzott.

– Elolvasztottuk maga miatt a hajót! És van FTL-ük?

– Csillapodj! – fogta le nagyjából a fél legénység a nőt.

– Egy buta, Űrszekerek című jövőben játszódó Sci-Fi sorozat a TV-ben! – köhögte a nyomozó a torkát tapogatva.

– Elnézést... – szipogta a gépésznő, majd szégyenében elbujdosott a szoba sarkába. Borzalmasan érezte magát.

– Folytassa, kérem! – rázta meg magát a házigazda, Kálmánra nézve. Nem igazán tudott haragudni a nőre. Megértette, és már így is állandóan a szavukba vágott. Igaz, ő sem volt már igazán higgadt.

– Szóval a Főnix összeszedett egy jókora sziklát a kisbolygó övben, ideugrott vele – folytatta a kapitány. – Erőfitogtatásul ledobta a Szahara közepén. Köztársaságunk kormánya pedig kihirdette a feltétel nélküli békét. New York, Peking, Berlin, London, Tokyo... Közölték, fölöttük is áll egy hajó egy ilyen kővel. Úgyhogy most szépen mindenki Budapestre jön, és megtárgyaljuk az évezredes űrbékét, akkor megkapják a hajtómű dokumentációját.

– Aláírták?

– Végül igen. László, itt van olyan, hogy Orosz cárság?

– Valami nagyon hasonló akad.

– Moszkva?

– Ja. Vörös tér, Lenin mauzóleum... Már ha ez mond önöknek valamit. Miért?

– A cár kötötte az ebet a karóhoz, hogy nem látja a fenyegető járművet. A Főnix lóhalálában elviharzott még egy szikláért. Na, az a város nálunk nincs már meg.

László szinte fuldokolt. Fojtogatni kezdte valami, és most nem a gépésznő. Benne akadt a szó. Rókáztató gondolatai támadtak. Hatalmasat nyelt, mire ki merte nyitni a száját.

– Atyaúristen!

– Ez volt a kisebbik rossz, higgye el! Ezért kellett elégnie a Sólyomnak. Lett egy irányelv. Akármilyen fejlett civilizációval is találkozunk a világegyetemben, ha nincs csillagközi hajójuk, nem fedjük fel. Vagy megsemmisítjük, ha ott ragadunk. Szükség esetén ott veszünk, ha feltűnő lenne a kilétünk. Bolygók sorsa múlhat a felelősségérzetünkön. Egyelőre apró növényeknél és állatoknál bonyolultabb lényekkel nem találkoztunk a Tejútrendszerben. A sors fintora. Az irányelvet most pedig saját otthonunkban kell betartani. A testünk nem feltűnő, még a nyelvet is nagyjából értjük, de a beilleszkedéshez kell a segítsége! Ön nélkül kénytelenek lennénk eltűnni ebből a valóságból.

László megértette.

Hullánhegyek, hullánvölgyek

Szag László órák óta beszélgetett a Sólyom legénységével. Letegeződött mindenkivel, aminek idáig öt üveg bor látta kárát. Kezdett jó lenni a hangulat.
– Nem kedvencem, ami vízben él-hal – nyilatkozta ki a nyomozó, egy történetre reagálva.
Józsi folytatta.
– Nekünk a hal álom volt egyszer. Amikor még... Szóval vagy háromszáz fényévnyire. A vizáról beszélgettünk. Szép hal... – állán végiggurult egy csepp bor, az iménti pohárból.
– Ki kell ábrándítsalak, itt már nem élnek vizák a Dunában. A szennyezettség...
– De kár! Pedig ha látnád, milyen hegy méretűt fogtam a folyamból tavaly nyáron!
– Azt mi is. Igazi haláli holtverseny volt. Két félpucér fiatalt húztunk ki belőle tavaly a Sziget után. Öö.. Az egy zenei fesztivál egy szigeten. Rém fantáziadús neve van. Mindegy. Még mindig táncoltak, igaz az örvényben, a Rákóczi híd keleti pilonjánál. Meglepődtem a két hullán. Hegyek voltak tetoválva a pasira, a nőn meg ugye gyárilag volt két domb. A kórbonctanon a hölgyek szerint inkább a tetoválások már csak völgyek. Nem díjazták, amikor közöltem velük, hogy egy hulla-hegy.
– Ha láthatnék inkább még egy pohár bort – mosolygott a kapitány. – A hajón ez volt az egyetlen dolog, amiért ölni tudtam volna, de tilos volt.
– Nem mondom, hogy hegyekben áll, de szolgáld ki magad!