Kormányparti, kényelmes vizelet, szellemi lékkör, ne nézz már madámnak!

A nyomozó hazafelé vezetett. Késő éjszaka volt már. Várt néhány órát, hogy ne legyen ittas. Nem fogyasztott annyi bort, mint a legénység, de azért nem akart volna kollégákkal találkozni. Lassan vezetett. Még éjszaka is szép volt a táj. Túlterhelt testének és lelkének így is nehéznek hatott a kormány. Parti fák tűntek elő a kocsi fénycsóvájában, majd növekedtek és vesztek ismét a sötétbe. Szerencsére a választott útvonal teljesen kihalt volt. László fejében azonban úgy tombolt a mai nap, mint két egymásnak feszülő hadsereg.

Vajon gondatlanságból elkövetett emberölés, vagy szerencsétlen közlekedési baleset egy súlyosan sérült csillaghajóval agyonütni egy sorozatgyilkost? Esetleg felebaráti jó cselekedet? Akárhogy gondolkodott rajta, nem jutott eszébe erre a faramuci helyzetre megfelelő szakkifejezés.
Ráadásul valahogy le kell zárnia az ügyet. Ehhez nem ártana írni valami jelentést. Nála volt ugyan a tőr és a boszorka táskája, de a holttest keletkezése és eltűnése egyelőre nem volt könnyedén magyarázható. Egyrészt még saját maga számára is hihetetlen volt a történések láncolata. Másrészt, ha az a tucat ember épp olyan komolyan gondolja titkai megőrzését, mint amit a hajójukkal műveltek, akkor nem akart egy hibás döntés miatt további életében a lelkiismeretével viaskodni.

Nem csak a megoldhatatlannak tűnő feladatok nyomasztották. A testének jelzése sem volt épp kényelmes. Vizelet is nyomta a hólyagját. A nap folyamán a lélegzetét is visszatartotta párszor, nem csak ezt. Valahogy nem jutott eszébe. Leállt az út szélén, könnyített magán. Ám ezzel csak a fizikai nyomás csökkent, a lelki nem. Valakivel beszélnie kellett erről, őszintén. Kézenfekvőnek tűnt a megoldás.
– Te ittál, Laci? – kérdezte a felesége, aki a kulcscsörgésre előcsoszogott az ágyból, és hálóruhában átölelte.
– Csak pertut. Tizenkét emberrel. El kéne mesélnem neked valamit.

Tudta, hogy Izabellára számíthat. A neje már sok meredek ügyben segített neki, legtöbbször csak azzal, hogy meghallgatta. Időnként ő is ugyanezt tette, ha a feleségének volt nehéz napja az iskolában, ahol tanított. László gyorsan lezuhanyozott, és a LED-es kislámpa fényénél egymás felé fordulva, a takaró alá kuporodva mélyet sóhajtott.
– Ezt úgyse hiszed el. Ma léket kapott az agyam.
– Csak nem az a bevándorolt szibériai sport horgásztársaság már megint? A kemény ügy volt, még nekem is megrázkódtatás volt, és nem csak szellemi. Lék-Kör? Ugye úgy hívták őket? De nemcsak fúrták egymást, hanem szellemesnek találták a csapattagok csákánnyal lékelgetését.
– Na az csúnya volt. Ez viszont őrültség. Lehet, hogy én őrültem meg kurvára.
– Ha meg is őrültél egyért, nem szerzek neked! Ne nézz már madámnak!
– Jaj, nem kell melletted senki más! – ölelte át a feleségét a rendőr.
– Ha nem tudnám hogy így van, ma azért kételkedtem volna. Azt hihetném, valami csajjal randiztál, aztán végül három-négy nővel dorbézoltál valahol. Inni se szoktál! – mondta Izabella, kissé bizonytalan hangon.

László mélyet sóhajtott, és megcirógatta a neje fürtjeit, végigsimította a szarkalábakat a kedves, szeretett arcán.
– Igazából ez történt.
Izabella felült az ágyon, és karba tette a kezét.
– Mesélj!
– Az a sorozatgyilkosos ügy, amit már vázoltam... Tudod mit? Mielőtt belekezdek, ígérj meg nekem valamit! Ha Dunavarsány környékén egy béka a nevedet szólítgatja, és arra kér, hogy csókold meg, mert akkor változik ismét a férjeddé, smárold le!

Szegény asszony egy pillanatra azt hitte, a férje valóban elvesztette az eszét. De egy félórás monológ után elkerekedett szemekkel, fáradtan simogatta László arcát.
– Ezt ki se tudnád találni, úgyhogy elhiszem, bármilyen nehéz.
– Te vagy a legjobb asszony.
– Tudom – mosolyodott el kissé bizonytalanul Izabella.
– Na jó, ezt megérdemelted. Tudod, többet nem hívlak boszorkának. Sőt, édesanyád sem...
– Kedves vagy. Te figyelj, ugye ezt sem kotyoghatom ki? – kérdezte a nő.
– Valóban nem.
– Mert ezt nehéz lesz, úgy érzem. Egyébként segíthetek valamiben?

László elgondolkodott egy pillanatra. Tucatnyi ember, akiket koordinálnia kell, és valahogy elérnie, hogy feltűnésmentesen elvegyülhessenek Magyarország lakosságában.
– Nos, hogy őszinte legyek... Hmm... Van kedved nyelvészeti kutatásokat folytatni?
– Viccelsz?
– Furán beszélnek. Érdekes szavakat használnak, máshogy fejlődött a nyelv. Tudod mi a legnagyobb poén? Gyakorlatilag írástudatlanok!
– Na ne már!
– Oké, ez nem igaz. Rovásírást használnak, van rá érdekes folyóírásos karakterkészletük. Az egész átkozott hajó azzal volt tele! Csak kevesen ismerik a latin betűket, és még ők is nehezen olvassák, amit beszélni képesek. Gondolj bele! Vagy ezer évig máshogy fejlődött a nyelv.
– Vagyis tanítsak meg lékkel érkező égből kapott űrmagyarokat újmagyarul???
– Valami ilyesmi.
– Mikor indulunk??? – pattant fel Izabella.

Lászlónak már majd leragadt a szeme, de a neje hirtelen szörnyen lelkes lett. Ennél nagyobb kihívást magyar-történelem szakosként nem nagyon tudott volna magának elképzelni sem.