Mi vagy, és kit akarsz, Rágcsálottság

– Van még? – tartotta a harmadik poharat a csap alá szinte minden ember. A tiszta, hideg, friss víz olyan dolog volt, aminek csodájával az egész legényég alig tudott betelni.

– Persze! Csak tessék!  – kínálta László. – A fürdőt arra találják. Sajna a villanybojler nincs bekapcsolva, csak hideg zuhany van maguknak is. Engem már úgyis befürösztöttek. Ételért is el kell mennem. Érezzék otthon magukat, ennyi embernek kicsit szűkös lesz.

– Megszoktuk – mosolygott József.

Mindenkit érdekelt az apró mosakodó helyiség. Némi zavar azonban támadt. Zajt hallottak.

– Mi vagy, és kit akarsz? – cincogta a doktornő.

– Csak egy egér rágcsál ott, Ságvári, ne ijedezzen! – szólt rá Kálmán Rékára.

– Kapitány, öné az elsőbbség.

– Mostantól már nem vagyok kapitány. Utolsó parancsom: Uraim, kifelé! Hölgyeim, önöké a lehetőség.

Csilla élt is helyzettel. Magára csukta az ajtót, majd egy tompa puffanás hallatszott. A résnyire nyitott bejáraton kinyújtotta az elkapott rágcsálót, sárga WC-papír darabba csavarva.

László egykori szüleinek dunavarsányi házában voltak. Szerencsére az egész falu azzal volt elfoglalva, hogy valami felrobbant és égett a határban, így egy kis kerülővel gyakorlatilag észrevétlenül odaértek. A házban rágcsálók szagától terhes állott levegő fogadta őket.

– Az ingatlant, örököltem 2009-ben, azóta nem bírom eladni. Néha viszont tanúvédelmi menedékként használjuk. Egyelőre biztonságban vannak.

– Nagyon köszönjük.

– Elugrok, hozok valami rágcsálnivalót, biztos éhesek. Legalábbis úgy néznek ki. Oké, csak magukra kell pislantanom. Mióta nem ettek?

Mire a nyomozó visszatért, kiszellőztette a fejét. Űrhajó. No meg a boszorkányok. Utóbbiak zavarták jobban. Egyik meg akarta ölni, a másik simán bevallotta, hogy el óhajtotta varázsolni, de mégse tette, csak a háza békés, de káros lakójával bánt el. Most kedélyesen tusol! Ha nem érdekelte volna ilyen átkozottul, milyen mesével állnak elő, talán vissza se megy. Ha az örökségét is a levegőbe repítik magukkal együtt, egy pillanatra az se zavarta volna.

Felvásárolta a fél élelmiszer boltot, kipakolta a használt ruha turkálót. Elköltött egy halom pénzt, de titkon remélte, csak valami szíriai menekültekkel lesz inkább tele a háza, amikor benyit, nem űrhajótöröttekkel. Leparkolt az épület előtt.

Tapasztalt rendőr volt, de egyre erősebbé vált benne a gondolat: vagy megtébolyodott, vagy jobban tette volna, ha megőrül. Akkor talán kevésbé izgatja, hogy mindaz, ami ma történt vele, az valóságos.

Legnagyobb sajnálatára József nyitott neki ajtót. Az apja egy molyette pulóverében volt.

– Hát nem álmodtam. A francba...  – dünnyögte László, majd nagyon hosszan és mélyen sóhajtott. A gépész kezébe nyomta a két dugig tömött ételes szatyrot. – A maguk egérgyilkos Csilla-Cilije, itt van valahol? Kivájná a szívem, ha megkérhetem?

Hidegösszeomlás

Amíg a többiek a hajóorvos intő szavára a lehető leglassabban megették a rég nem látott tartalmas ételt, Szag László is elment zuhanyozni. Jól esett neki a hideg. Összeomlás határán álló elméje kellően lehűlt. Tovább enyhítendő azt a kellemetlen érzést, amely összefacsarta a lelkét, elmesélte frissen szerzett ismerőseinek az elmúlt hónapjainak végkifejletét. Talán ők elhiszik. Vagy az se baj, ha nem. Meglepetésére a gépésztechnikus nő őszintén válaszolt.

– Boszorkányok léteznek. Nálunk, vagyis... Szóval a mi történelmünknek fontos szereplői. Hungária fenn sem maradt volna, ha nem segítik a varázserővel bíró emberek. I. Géza törvénybe iktatta: szívesen látja a sámánokat és varázslónőket. Akkor a nyugaton üldözött emberek betelepültek. Hálásan segítették megvédeni a hazát, amit emiatt maguknak éreztek.

– Szóval tényleg vannak emberek, akiknek van természetfeletti erejük?

– Igen, bár a varázslatot a tudomány térnyerésével rengeteget kutatták. A legtöbb dolog puszta szemfényvesztés, inkább az elmére gyakorol hatás. A fizika bizonyos törvényeit nem lehet megkerülni. Az a boszorkányokra is érvényes.

Lászlót kezdte érdekelni a téma. Ha a tudomány, még ha egy furcsa, űrbéli, vagy dimenziókon átívelő tudomány, de képes választ adni, talán elhiszi…

Ám félbeszakították a társalgást. A háttérben a doktornő, aki a karjában meghalt kollégája és egyéb megrázkódtatások miatt még mindig nem volt a helyzet magaslatán, kiejtett a kezei közül egy üvegpoharat. A történelem mesélésének hevében Lászlónak kicsúszott a száján:

– Hagyja Réka, több is veszett Mohácsnál!

Huszonnégy szem nézett rá kérdőn.

– Miért, nem veszett?

– A törököknek...

– Oké! Kezd valami összeállni… – tette fel a kezeit a nyomozó. A fejét vakargatta, majd a kapitányra nézett:

– Mit mondott, Kálmán? DMK Sólyom? Csak nem Duna Menti Köztársaság? Kossuth kiáltotta ki?

– Pontosan – bólintott a kapitány.

– Dózsa György nagy király volt?

– Persze.

– Rákóczi megnövelte az ország területét?

– Dicsőséges hódítások voltak.

– Na, ne szórakozzanak! Maguk nálunk egy rockopera versszaka, amiben Istvánnal szemben vesztes Koppány győzelmének vízióját festik le. Gondolom, ha maguknál van ilyen előadás, annak „Koppány a király” a címe.

– Nem koronázták királlyá. Élete végéig fejedelem volt – válaszolta teljes természetességgel Kálmán.

A nyomozó ismét elgondolkodott egy pillanatra. Elméje mélyén elmosolyodott, bár tudta, csak azért legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység. Szégyellte magát. Összerendezte a gondolatait, és inkább együtt érzett:

– Tudják, nem az lesz a legnagyobb bajuk, hogy nálunk most nem igazán szeretik a menekülteket. Vagy a nekem felfoghatatlan csillagközi hajójukat fémoxidokká égették, illetve meghaltak a bajtársaik. Ha nem akarnak idegösszeomlást kapni, ne olvassák el az itteni történelemkönyveket!