20. fejezet

Theresa

Trevor Scott fel-alá járkált a kertben, miközben a horizonton már megcsillantak a felkelő nap sugarai. William még mindig a fűben ült a karjaiban a halkan nyöszörgő Theresával. Nem bírta felfogni, ami az éjszaka történt. Tess nem ártott senkinek, nem tehetett semmiről, mégis ő fizet meg mások bűnei miatt! Nem érdekelte, hogy a többiek mit gondolnak róla, a könnyei a fájdalmát fejezték ki, nem szégyellte őket.

– Kell lennie valaminek, ami visszafordíthatja ezt a folyamatot!

Imara és Trevor a kertben végezték a tekercs megsemmisítéséhez szükséges előkészületeket. Adam bement a kórházba, hogy az apja dolgait intézze. Szívesebben lett volna jelen a szertartáson, de muszáj volt elmennie. Trevor sokáig morgott, amiért William is elviharzott és ott hagyta őket. Marát hibáztatta, nem értette, miért kellett azokat mondania neki. Theresa a barátjuk volt és a biztonsága előrébb való kell, hogy legyen egy ostoba tekercsnél, amit olvasni sem tudnak.

Faye Harris a hotelszobában állt a tükör előtt és a haját fésülte. Mögötte a széken a megkötözött Theresa, akit a kórház alagsorából egy sötétített üvegű autóval hozott ide néhány lelkes vámpír segítségével. Elégedetten nézett a húgára, majd széles mosolyra húzta szépen ívelő ajkait.

– Faye, mire véljem mindezt? – zihálta Tess, miközben próbálta kiszabadítani magát a kötél szorításából. – Szedd már le rólam ezt az izét!

– Be tudnád fogni pár percre?

19. fejezet

Faye

William és Imara a nappaliban ültek és próbálták elkerülni az egymással való beszélgetést. Williamnek fogalma sem volt, mit mondhatnak a nőnek, Mara pedig megkönnyebbültséget érzett, hogy nem kell szóba állnia a vámpírral.

William idegesen nézte az órát, már elmúlt délután öt és Theresa még mindig nem jelentkezett. Érthetetlen volt, hogy miért rohant el úgy az apjához, hiszen kizárt, hogy az öreg, aki egy ideje már éber kómában van, reagálni fog egy kétszáz éves rajzra.

Imara és Trevor a könyvtárban ültek, egymástól biztonságos távolságban, mikor Williamék beléptek a szobába.

– Nos, ha befejeztétek a turbékolást, esetleg megnézhetném azt a varázslatot? – kérdezte Mara türelmetlenül.

– Mindjárt keresem – válaszolta Tess, majd elindult Madison rejtekhelyére William társaságában.

Jó öt perc múlva tértek vissza egy naplóval. Theresa leült az asztalhoz, ahol William a regényeit írta, és vadul lapozni kezdett.

– Mit akart vajon Miss Elisabeth üzenni azzal, amit neked mondott?

18. fejezet

Rose

Williamben még mindig kavarogtak az érzések, miközben kinyitotta a kripta ajtaját. Meggyújtotta a lámpást, amiről nem is olyan régen még azt hitte, többé nem fog világítani. Úgy érezte, lassan utazásuk végére érnek, meglelik a tekercset és igazságot szolgáltatnak, ha ez megtörtént, mindannyian képesek lesznek továbblépni. Elindulhatnak egy újabb utazásra, immár békével a lelkükben.

Mara lépett be elsőként a sírkamrába, ahol a Madison család tagjai nyugodtak.

17. fejezet

Elisabeth

Theresa Harris a kórházba telefonált, az apja állapota felől érdeklődött, de sajnos nem történt változás. A nő mélyet sóhajtott és ólomnehézségűnek érezte minden tagját. Mikor ideutazott hónapokkal ezelőtt, nem gondolta volna, hogy idáig fajulnak a dolgok. Eltemette az anyját és egy természetfeletti erők által harcolt ütközet közepébe csöppent akaratlanul is. Sőt mi több, beleszeretett egy vámpírba. Úgy érezte, felült egy körhintára, ami sosem fog megállni, és képtelen kikászálódni belőle.

16. fejezet

Aneihk

Trevor Scott álmosan nyitotta ki a szemét, hunyorogva nézett a felkelő nap első sugaraiba. Hajnali ötöt mutatott az óra, a takarót a fejére húzta, próbált visszaaludni, de nem bírt. Az agya egyfolytában pörgött, próbált megoldásokat találni. Milliónyi lehetőséget végigfuttatott gondolatban, de egyik sem vezetett sehova. Madison egy dörzsölt alak volt, még a másvilágról is szívatja őket.

15. fejezet

Az amulett

1987

A kislány a szobájában játszott, mikor a mamája kilépett az ajtón és bevásárolni indult. A babáját sietve a földre dobta, ránézett a kiságyban szundikáló húgára és az öccse szobájába ment.

– Készen vagy? – kérdezte az ötéves kisfiút.

– Elment? – válaszolta a fiú.

– Sietnünk kell – azzal megragadta a kezét, és pajkosan kacagva futottak az emeletre, a titokzatos ajtó felé.

– Nem félsz? – kérdezte az öccse.

14. fejezet

Imara

Eljött a temetés napja. Trevor megrendülve állt a koporsó mellett, amiben a lánya feküdt. Nézte a feliratot: Suzan Scott, élt nyolcvanegy évet. Nyolcvanegy év. Elrepült, mint egy pillanat és nem érezte úgy, hogy jó apa lett volna. Főleg az utóbbi években. Suzan ellenezte ezt a „párducosdit”, ahogy ő szokta mondani, s lám, nem ok nélkül. Miatta halt meg. Nem tudta megvédeni! Apaként megbukott. De nem fogja hagyni, hogy még valakinek baja essen!

Adam Harris a hátsó ülésre dobta a felszerelését, majd gázt adott. Ma elintézi a dögöket! Sajnos legutóbb megzavarták akció közben, de ma másként lesz. Ma nem menekülhetnek!

A Stockton utcához ment, ahol elég gyér volt a világítás, mindössze egyetlen lámpa pislákolt. Ez a része a városnak gyárterület volt, így sötétedés után senki sem mászkált arra. A töltényeket kivette a kabátja belső zsebéből, és a fegyverébe tette. Egy lövés és a mocskoknak annyi!

13. fejezet

Adam

Theresa szíve a torkában dobogott, a pár hónappal ezelőtti este jutott az eszébe, mikor ugyanígy futott végig a kórház folyosóján, ám akkor az édesanyjáért aggódva. Csak remélhette, hogy a mai este más kimenetelű lesz, mint az volt. William és Trevor szorosan a nyomában voltak, titkon mindketten bűnösnek érezték magukat. Igaz nem tudták, mi történt pontosan Ted Harrisszel, ám gyanították, hogy Arthur műve lehetett az egész.

Adam Harris elcsigázottan nyújtózott a kimerítő nap után, hosszú lábait feltette az íróasztalára. Beletúrt rövid, barna hajába, ásított egyet. A fegyverét lecsatolta az oldaláról és az asztalra tette. Belekortyolt a kávéba, ami már elhűlt, állapította meg bosszúsan.

– Még bent vagy? – kérdezte a hang a háta mögött.

– Trevor? – nézett fel meglepetten, nem számított a társára. – Mit keresel te itt?

– Nem bírtam hazamenni – sóhajtotta a magas fekete férfi, végigsimított göndör tincsein, majd leült a másik székre.

12. fejezet

1852

Miután Amman elment, Theresa és William kinyitották a titkos ajtót és lementek Madison rejtekhelyére. A könyveken vastag por állt, csupán néhány gyertya és lámpás fénye világította be a szűk helyiséget. Mindenhol éktelen rendetlenség uralkodott, pókhálók feszültek a szoba sarkaiban. Látszott, hogy rég jártak itt.

– Olvastál már belőlük? – kérdezte Williamet, mialatt a felső naplót felemelte és lesodorta róla a port.

– Mikor megvettem a házat és néhány hónap múlva rábukkantam az ajtóra, párszor lejöttem ide és beleolvastam egyik-másik könyvbe, de igazából egy idő után elegem lett Madison kegyetlen gondolataiból.

11. fejezet

A bosszú

Arthur és társai elbújtak a sövény mögé, onnan figyelték a fekete alakot, amint bement a házba, majd negyed óra múlva sietve távozott. A nosferatu vezér intett az embereinek, erre ők halkan beszivárogtak a ház ajtaján. Beleszimatolt hosszú, kampós orrával a levegőbe, ember szagot érzett. Érdekes – gondolta. Rövidesen meg is találták az idős nőt, amint a szobájában az igazak álmát aludta.

– Nyanya, kelj fel! – ripakodott rá Arthur, megrázta az öreg testet.

Theresa mélyet sóhajtott, és a mellette ülő William vállára hajtotta a fejét.

– Eseménydús nap volt ez is – suttogta, és mint egy kislány, kuncogott fel.

– Így is mondhatjuk – nevetett vele William, majd komolyra fordította a szót. – Többé ne csinálj ilyet, Tess, kérlek. Nem szabad értem veszélybe sodorni az életed! Rosszul is végződhetett volna!

– William, – nézett egyenesen a férfi sötét szemeibe. – ne is kérj erre. Ha velem valami történne, te is ugyanezt tennéd.

10. fejezet

Maadui

– Akkor halljuk az igazat! El kell mondanod mindent, amit tudsz! – parancsolta rá Trevorra Theresa immár William házában.

– Fogalmam sincs, miről beszélsz – hárított a férfi. Tesst féltette, Williamben pedig nem bízott.

– Emberek életével játszol, Amman, az Isten szerelmére! – fakadt ki a nő és lerogyott a fotelba. Szándékosan az eredeti nevén szólította a férfit, így is hatni próbált rá. – Az anyám már meghalt, nem veszíthetem el a többieket!

***

– William? – kiáltott a női hang, ahogy Theresa benyitott a nagy fakeretes ajtón. – Merre vagy?

A napfény betöltötte az előszobát, így ő gyorsan becsukta az ajtót.

– William? Beszélnem kell veled! – mondta ismét. Biztosra vette, hogy itt kell lennie, hiszen nappal nem mehet sehova.

Belépett a dolgozószobába, legnagyobb meglepetésére egy egyenruhás alakot pillantott meg. Trevor volt az.

– Te mit keresel itt? – nézett Theresára a férfi meglepetten.

9. fejezet

A támadás

– Nem hittem, hogy még az életben beteszem ide a lábam! – rázta a fejét Trevor, amint belépett a Madison – kúriába.

Annyi év gyötrelme tört rá hirtelen és most még jobban szerette volna az előtte álló vérszívó szívét kitépni, de ugye, mint kiderül, ez lehetetlen volt. Végre itt állt előtte a férfi, aki megölte a legcsodálatosabb nőt, akit valaha ismert és nem árthatott neki. Sőt! Kénytelen vele együtt működni.

8. fejezet

Rejtőzködés

Theresa kiszállt a taxiból, és elindult a harmadik emeleti lift felé. Fogalma sem volt, mit keres itt, de el kellett szabadulnia onnan. Hazudtak neki, átverték, használták a saját céljaik szolgálatára. Nem tudott már bízni egyikükben sem. Távol akart lenni tőlük, távol akart lenni attól a helytől, amely megváltoztatta az életét. Mindent feladott, az otthonát, karrierjét, hogy az anyja haláláról kiderítsen valamit, és végig ott volt az orra előtt.

7. fejezet

Az egyezség

William kétségbeesetten lökte félre a küszöbön álló idős nőt és a szoba irányába indult, ahonnan a hangokat hallotta. Berúgta az ajtót, ami recsegve tört darabokra. Theresa a szoba közepén állt, mellette Trevor. Meglepetten meredtek rá.

– Jól vagy? – nézett kérdőn a nőre.

– Mit keresel itt? – förmedt rá a lány, nem hitte, hogy a férfi ide is utána jön.

– Azt hittem, bajod esett! – indult volna Theresa felé, de a nő hátrált.

A falu csendesen pihent a délutáni hőségben. Csupán a madarak és a gyümölcsökön civakodó majmok rikácsolása zavarta meg a csendet. A kunyhó előtt ültem és a lándzsákat élesítettem, hisz tudtam az aneihkok bármikor támadhatnak. Két kisgyerek gondtalanul játszott mellettem a porban, egy kecskegidát próbáltak elkapni. Az asszonyok a vacsorát készítették, mindenki békében pihent. Néha a nyár elején is már elviselhetetlen volt a hőség. A bennünket körülvevő dzsungel ontotta a forróságot.

6. fejezet

A rituálé

Theresa sajgó fejjel ébredt. Először azt sem tudta, hol van, mi történt. A szobában félhomály volt, az ablakon nem lehetett kilátni. Egy heverőn feküdt, valaki ült az ágya mellett egy fotelben.

– Mi történt? – suttogta, majd óvatosan felült.

– Idd ezt meg! – nyújtotta a férfi neki a poharat.

Theresa beleszagolt, whisky jellegzetes illata csapta meg az orrát.

– Nem kérem – tolta el a poharat magától.

– Jobb lesz, ha megiszod, Tess. Szükséged lesz rá.

***

Theresa Harris és William Taylor lefele haladtak a lépcsőn a nő szobájából. William épp távozóban volt, mivel tudta, hogy Theresa vacsorára hivatalos aznap este. Hirtelen furcsa szagot érzett. Ismerős szagot. Ijedten ragadta meg Theresa kezét és megálljt parancsolt a mozdulatával. Nem értette, hogyan lehetséges ez. Biztos volt benne, hogy ezek száz éve kipusztultak. Arthur és a bandája felelős a halálukért.

Aztán ott állt előtte a hatalmas, fekete alak.