Amatőr írók klubja: Átváltozás (újratöltve)- G.P.Smith, Gabriel O'Grande, 16 fejezet,

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 436 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7307 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 68 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 436 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7307 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 68 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 436 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7307 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 68 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 436 fő
  • Képek - 234 db
  • Videók - 63 db
  • Blogbejegyzések - 7307 db
  • Fórumtémák - 171 db
  • Linkek - 68 db

Üdvözlettel,

Amatőr Írók Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

16. fejezet

 

Aneihk

                                                          

 

Trevor Scott álmosan nyitotta ki a szemét, hunyorogva nézett a felkelő nap első sugaraiba. Hajnali ötöt mutatott az óra, a takarót a fejére húzta, próbált visszaaludni, de nem bírt. Az agya egyfolytában pörgött, próbált megoldásokat találni. Milliónyi lehetőséget végigfuttatott gondolatban, de egyik sem vezetett sehova. Madison egy dörzsölt alak volt, még a másvilágról is szívatja őket.

Mélyet sóhajtott, majd felkelt, egyenesen a konyhába ment és főzött egy erős kávét. Suzan szobájának az ajtaját a temetés után bezárta, gondolni sem akart arra, ami történt. Egyre elszántabban fogalmazta meg magában a mai tervet. Ő, William és Adam elmennek és megkeresik a mocskos vérszívókat és felelősségre vonják őket. Miután lezuhanyozott és evett néhány falatot, átsietett Adamért, együtt mentek a Madison birtokhoz. Theresa ragaszkodott hozzá, hogy velük tarthasson, de a három férfi megtiltotta neki. Ehelyett leküldték Madison rejtekére és kérték, hogy tovább kutasson a naplókban, végül ő sértődötten engedelmeskedett.

Odakint borult idő volt, felhők szürkítették be a reggel még napsütötte eget, még az eső is hullani kezdett, William így tudott végül velük tartani.

A csatornában sötét volt, a levegő dohos és nyirkos. Mikor leértek, William mély lélegzetet vett, próbálta kiszagolni a nosferatukat. Nem érzett semmit. Trevornak sem sikerült megtalálni a bűzüket, ám egy sokkal erősebb illatfoszlányt még Adam orra is kiszimatolt. Fogalmuk sem volt, mi lehet ez. A csatornában megdöbbenésükre egyetlen állati vagy emberi tetemet sem találtak, vérnyomokat sem láttak. Tanácstalanul néztek egymásra.

– A mocskos dö… – kezdte Adam szinte hangosan, mikor Trevor váratlanul valami távoli neszre lett figyelmes, befogta a másik száját.

Williamre nézett, aki szintén érzékelte, ami az emberi fül számára még hallhatatlan volt. Csendesen beljebb lopództak, rövidesen Adam is meghallotta Arthur számára is ismerős hangját.

– És mit kérsz cserébe? – kérdezte a nosferatu vezér valakitől.

– Hogy az enyémek közül is hozzatok vissza párat – hangzott a válasz.

William és Trevor értetlenül rántották meg a vállukat a személy kilétére vonatkozóan.

– Miért bíznánk benned?

– Mert én vagyok az egyetlen, aki segíthet. Ha jól tudom, Madison mindenkivel próbálkozott már, de egyetlen nyelvész, egyetlen varázsló sem tudta elolvasni.

– Az régen volt – felelte Arthur. – Azóta már rengeteget fejlődött a modern technológia, most sikerülhet.

– Valóban? Akkor sok sikert!

– Várj! – szólt utána a szörny. – Meg kell beszélnem a mesterrel.

– Azt hittem, te vagy a főnök!

– Én vagyok – kérte ki magának, düh érződött a hangjában.

A beszélgetés elhallgatott néhány másodpercre, Trevor és William még zavartabban nézték egymást. Mester? Mi az ördögről zagyvál ez össze? Arthur valakinek dolgozik?

– Látogatóink vannak – azzal tíz eddig nem látott nosferatu vámpír vette körbe őket.

– Úgy látom, Arthur nem unatkozott – szólalt meg William, ahogy a lények körbezárták őket.

– Úgy tűnik – helyeselt Trevor. – Várj még, értékes információkat tudhatunk meg – intette nyugalomra a fegyverét szorongató Adamet.

– Nahát, Taylor és Scott… micsoda régen láttuk egymást utoljára! – üdvözölte őket Arthur gúnyos hangján. – Ha nem tudnám, hogy utáljátok egymást, már kezdeném azt hinni, hogy valami kibontakozóban van köztetek…

– Humorbugyor – grimaszolt Trevor, de hiába nézett körbe, nem látta a másik alakot, akitől a szag és a hang származott. – Úgy gondoltuk, van egy kis elintézetlen ügyünk.

– Jaj, csak nem a nyanyára gondolsz a házadban? – vigyorgott Arthur gonoszul.

– Igazán bátor cselekedet egy idős nőt álmából felverni és megölni – tette hozzá undorral a hangjában William.

– Sajnos nem válogathatunk az eszközökben – sóhajtotta melodramatikusan a másik.

– Igen, ezzel mi is így vagyunk – tette hozzá Adam. – Apám mit ártott nektek?

– Apád? – kérdezte Arthur. – Semmit.

– Akkor miért támadtátok meg?

– Na, jó! – kiáltott fel, szemei vörösen izzottak. – Kezd már elegem lenni belőletek! Először Taylor jön ide és keresi rajtam a nőjét, most meg te támadsz nekem! Mindenért mi lettünk hibásak, ami ebben a városban történik?

– Hazug disznó – sziszegte Adam, szíve egyre hevesebben pumpálta az ereibe a vért.

– Idehallgass fiacskám! – dühöngött Arthur, a falhoz szorította Adamet, és hegyes körmét végighúzta a nyakán. – Vállalom a tetteimet! Apádhoz semmi közöm és a bandámnak sem! Ha mi el akarunk intézni valakit, azt elintézzük és pont. Mint ahogyan Trevor lányával is tettük.

– Nem tudod bemesélni, hogy nem ti tettétek! Mocskos vérszívók! – Adam dühösen pofán köpte a rusnya lényt, majd folytatta. – Megöltétek anyámat, ezt sosem fogom megbocsátani, sem pedig, amit apával tettetek! Nem hagyom, hogy több embernek ártsatok ebben a városban!

– Valóban? És mit teszel ellene, te szuperhekus?

– Elég volt! – kiáltott fel William. – Ne acsarkodjatok! Mondd, mit akarsz!

– Ti jöttetek hozzám! – azzal ellépett Adamtől, és Trevor felé fordult. – Felteszem, bosszút állni.

– Játszunk nyílt lapokkal! – folytatta William. – Tudjuk, hogy a tekercs egy része nálatok van, de azzal az egy résszel sokra úgysem mentek. Miért nem hagyjátok el Huntsvillet és akkor megkíméljük az életetek?

– Nagy kegyesen, mi? – röhögött fel rút hangján. – Még nem fejeztük be itt.

– Esélyetek sincs, Arthur.

– Ne röhögtess Taylor! Nektek nincs esélyetek! Erősebbek vagyunk, mint valaha és közelebb vagyunk a megoldáshoz, mint gondolnátok.

– Valóban? Honnan tudjátok, hogy mi nem?

– Már csak a párducok tekercsére van szükségünk és…

– Na, ez az, amit sosem fogtok megkaparintani.

– Én ezt ilyen bátran nem állítanám…

– Ha hozzá mertek nyúlni Tesshez egy ujjal is… – támadt rá Adam ismét.

– Nyugalom, már nincs rá szükségünk…

– Valóban?

– Így van… – szólalt meg egy idegen hang, aki eddig a fal sötétjében rejtőzött.

Legnagyobb megdöbbenésükre előlépett egy magas, éjfekete férfi. Trevor ahogy meglátta, felismerte a levegőben eddig terjengő szagot. Ősi ellenségei egyike állt a szeme előtt.

– Hello, Amman – nézett félelmetes szinte teljesen fehér szemeivel a férfire.

– Téged mindenki ismer? – súgta oda neki William, fogalma sem volt, ki vagy mi ez az alak. Egy újabb párduc? Mostanában mindenhonnan ilyenek bukkannak elő, egyik kattantabb, mint a másik.

– Te élsz? – kérdezte Trevor őszinte döbbenettel.

– Igen, élek! – mosolygott tökéletes fogsorával a másik. A nyakában csontokból készült lánc lógott.

– Szóhoz sem juttok! – nevetett fel Arthur. – Ezért megérte! Döbbenetes fordulat! Esélyetek sincs!

 

 

***

 

Theresa Harris mélyet sóhajtott és becsukta a naplót. Elege volt már Madison lelketlen szavaiból. Képes volt oldalakon át ecsetelni, hogy milyen kegyetlenségeket hajtott végre a rabszolgáin. A sötét, levegőtlen lyukban már megfájdult a feje a könyveket beterítő portól, ezért felállt.

Végigsétált az üvegcsékkel teli polc mellett, melyekben fura színű és szagú folyadékok voltak, mikor egy cetlit pillantott meg az egyik üveg alatt. Kihúzta a megsárgult papírost, valami homályos írást látott rajta.

 

„Ha a kapu kulcsát keresed, a pihenő virágnál megleled.”

 

Ahogy a zagyva szöveget olvasta, a szíve nagyot dobbant. Mit jelenthet ez? Valami rejtvény talán?

– Miféle hely ez? – kérdezte egy hang a háta mögött.

A teste összerándult a nem várt zaj hallatán, meglepve vette észre, hogy Mara áll mögötte.

– Madison titkos szobája – felelte Theresa és próbált természetesen viselkedni.

– Mint egy patkánylyuk – jegyezte meg a nő, ahogy hosszú ujjaival végigsimított a vastag poron.

– Ezért is illik Madisonhoz olyan jól – vágta rá Tess. – Mit keresel itt?

– Erre jártam… a többiek hol vannak? – nézett körül.

– Dolguk van – felelte Tess a cetlit a markába rejtve. Nem bízott Marában.

– Valami veszélyes lehet, ha téged itt hagytak – puhatolózott Mara.

– Ha azért jöttél, hogy pletykáljuk, vagy kifessem a körmeidet, sajnos most nem érek rá – Tess elhatározta, hogy nem ad semmilyen fontos információt.

– Nem vagyok ellenség – mondta Mara, látta Tess arcán, hogy továbbra sem hisz neki.

– Bizonyítsd be! Miért jöttél Huntsville-be?

– Mert veszélyt éreztem! Mondtam már – sóhajtotta. Milyen buta ez a lány! – Valami készülődik itt, a szellemek mondták.

– Hangokat hall. Egyre jobb… – dörmögte magában Tess.

– Nem csak a nosferatuk vannak itt, Theresa. Érzem valami gonoszabb és egy rossz szellem jelenlétét is. Az ellenségeink összegyűltek, és ha nem vigyázunk, legyőznek bennünket! Mindannyian veszélyben vagyunk!

– Ezt mindenféle varázsló tudás nélkül is megmondtam volna!

– Azt hiszed, viccelek? – támadt rá a nő, és a falnak szorította.

– Nem félek tőled! – sziszegte Tess.

– Azt rosszul teszed! – válaszolta Mara.

A nő hirtelen a fejéhez kapott, ahogy felnézett, a szemei egészen fehérek voltak. Félelmetesen nézett ki.

– Mi történt? – kérdezte Tess ijedten. – Rohamod van?

– Valami történik! – nézett rá rémülten. – Trevorék, veszélyben vannak!

– Ezt honnan veszed? Válaszolj! – rázta meg Tess.

– Trevor és én egy törzs és egy faj tagjai vagyunk… mivel boszorkány vagyok, megérzem, tudom, hogy baj van!

– Elmentek Arthurt keresni…

– Tudod, hova? – Theresa helyeslően bólintott. – Akkor induljunk, nincs idő késlekedni!

Tess nem tudta, miért engedelmeskedik ennek az őrült nőnek, de a papírost a zsebébe gyűrte, majd kiviharzottak a házból.

– Itt találták meg anyát, miután megtámadták a vámpírok – mondta Theresa, az autóból kiszállva. – Mikor William eltűnt, akkor is itt mentem le a csatornába és hosszas keresgélés után találtam csak meg. De neked bizonyára van valami szuperképességed vagy egy varázsige a tarsolyodban, ami megkönnyíti a dolgunkat, ugye?

– Ne aggódj! Megtaláljuk őket – azzal fél kézzel felemelte a nehéz csatornafedőt, amit legutóbb Tessnek csak keserves meló árán sikerült megmozdítania egy munkás segítségével, aki mellesleg bolondnak nézte.

– Már azt hittem, sose érsz le – jegyezte meg Mara a lépcső alján állva, csípőre tett kézzel.

Tess sértődötten meredt rá, de inkább nyelt egy nagyot, nem volt idejük veszekedni.

Mara behunyta a szemét, valamit mormolt magában.

– Erre! – mutatott az egyik mellékjárat felé.

Theresa a sötétben botladozva követte a számára túlságosan is gyorsan haladó nőt.

– Nem látok semmit! – méltatlankodott, mikor ismét megbotlott és térddel beleesett egy tócsába.

– Nem kirándulni jöttünk, felfogtad, Barbi? – húzta fel Mara bosszúsan. – Nem is tudom, miért hoztalak magammal, mikor csak hátráltatsz!

– Bocs, hogy én nem valami félállat vagyok, mint egyesek, és nem látok a sötétben! – indult utána Tess morogva.

Hamarosan hangokat hallottak. Mara a falhoz lapult, megütötte az orrát az ismerős szag, amit az egész csatornában érezni lehetett.

– Figyelj, Tess! – súgta a nő fülébe. – Hagyd, hogy megtaláljanak, ezek a dögök úgyis kiszimatolják az emberszagot. De el ne áruld, hogy itt vagyok!

Azzal lökött egyet a nőn, aki egyenesen a másik járat bejáratáig szédült.

– Tess, kedvesem – kapta el Arthur, és a helyiségbe vezette. – Örülök, hogy ilyen szépen összejöttünk! Már csak te hiányoztál!

William mérgesen nézett a nőre, pillantása azt üzente: „Mi a csudának jöttél ide?”.

– Ahogy elnézem, Taylor nem örül ennek a kis magánakciódnak – azzal a nőt William karjaiba lökte. – Szóval, hol is tartottunk?

– Épp a különféle kínzásokat emlegetted, amivel ki akarod szedni belőlem a tekercs hollétét.

– Tényleg! Micsoda jó memóriád van, Amman.

– Mit művelsz? – súgta William Theresa fülébe dühösen, mialatt szorosan magához ölelte.

– Mara – súgta vissza Tess és sokatmondó tekintettel nézett William szemébe.

– Jaj, nem is említettem, hogy elégettük azt a kis papírost? – kérdezte széles vigyorral az arcán Trevor. – Mégsem olyan jó a memóriám…

– Kétlem – vágta rá Arthur. – Te Elisabeth kisasszony megszállottja voltál, abban reménykedtél ennyi éven át, hogy visszahozod, biztos vagyok benne, hogy a tekercs általad őrzött része biztonságban van.

– Hülyeség! – legyintette Trevor.

– Bocs, hogy közbeszólok, de jó lenne, ha eldöntenétek, mi lesz. Már egy órája ezt a bűzt szagoljuk – szólalt meg Adam.

– Benneteket kinyírunk, Ammant megkínozzuk, elmondja hol a tekercs és őt is kinyírjuk, ez megfelel?

– Remek kis terv… csak egy vele a baj… – mondta Adam és elővette a háta mögött rejtegetett pisztolyt, és lelőtte az egyik, hozzá legközelebb álló nosferatut, aki pillanatok alatt semmivé foszlott.

Erre a magas, fekete férfi, akinek a nevét nem sikerült megtudniuk, a rendőr felé intett, mire Adamet egy hihetetlenül erős légnyomás a falhoz vágta, a fegyver pedig a levegőben repülve a férfi kezében landolt.

– Mi az isten! – nyögött fel Adam.

– Az aneihkok varázsolni képesek, de átváltozni csak teliholdkor…

– Az aneihkok? Ez az? – kérdezte Adam ijedten, és Trevor meséjére gondolt a rettenetes kannibálokról.

– Az én törzsemtől rettegett egész Afrika, míg ezek a kutyák tönkre nem tettek mindent! – szólalt meg, és Adam felé indult. – Ellopták tőlünk a szent varázsigét, ami utat tudott nyitni a világok között, és ami felemelkedésünk kulcsa volt! Azóta, nem vagyunk képesek megsokszorozni seregünket, és a hatalmunk is hanyatlóban van.

Amikor Adam elé ért, a puszta pillantásával a földön tartotta a férfit, a szeme teljesen fehér lett, Adam fuldokolni kezdett.

– Hagyd abba! – üvöltötte Tess.

– Adjátok át, amit ez a féreg kér, és előbb a túlvilágra kerültök, szenvedés nélkül – Adam ájultan terült el a földön, Tess nem tudta, él-e. – A tekercs olvasása nem okoz gondot többé, hiszen az én nyelvemen íródott. Rátok már nincs szükség.

Ekkor egy éles nyíl a bejárat felőli sötétségből egyenesen az aneihk karjába fúródott. A lény mérgesen bődült fel, Arthurra szegezte a szemét.

– Ez meg mi volt?

– Nézzétek meg! – intett két csatlósának, ám ahogy a sötétbe léptek, két nagy puffanás hallatszott, és utolsó üvöltésük.

– Jöhet a következő – lépett be Mara elégedett vigyorral az arcán, kezei között az előző vámpírokból maradt port dörzsölgetve. – Igaz a bibliai mondás: porból lettél…

– Ez meg ki a franc? – kérdezte mérgesen Arthur.

– Imara, az excsajom! – felelte Trevor fülig érő vigyorral az arcán.

– Vigyázz a szádra! – nézett rá mérgesen Mara.

Közben Adam magához tért, Tess felsegítette a földről. Kihasználták a nő miatt támadt zavart, és egy helyre csoportosultak. Ekkor a fekete harcos ismét felemelte a kezét, hirtelen hatalmas lángoló tűzoszlop zárta el az útjukat.

– Nem rossz – bólintott elismerően Mara, majd elmormolt néhány érthetetlen szót, és magasba emelte a kezét. Erős szél támadt, ami megváltoztatta a tűz irányát. Remek időzítés, pont mielőtt megégethette volna Trevorékat. A tűzfüggöny megindult az ismeretlen ellenfél felé, aki jobbnak látta kioltani azt, mielőtt a boszorkány ropogósra süti.

– Ki ez a bestia? – dühöngött Arthur.

Az ellenséges varázsló elmosolyodott, méltó ellenfélre talált. Két kezét az égnek emelte, és imádkozni kezdett, mire a vámpírok és a párducok is hegyezni kezdték a fülüket. Aztán ahogy a furcsa hang erősödött, Tess és Adam is megértette, hogy milyen veszély közeleg. Patkányok lepték el a csatornát, több százan, talán ezren. Beborították Amman testét, ő próbálta lerázni őket magáról, de túl sokan voltak. Harapták, karmolták, ahol csak érték. Will teljesen lebénult, erős hányinger lett úrrá rajta. Eszébe jutott a pestis, ezek az állatok tehetnek arról, hogy odaveszett a családja. Tess felsikított a rémülettől. Adam próbált fedezéket keresni magának, és húgának. A patkányok a nosferatukat sem kímélték. Egyedül Imara maradt józan. Az állatok sírásától nem lehetett hallani, hogy mit mond, de hirtelen víz tört fel a földből. Mintha egy egész folyó zuhant volna be, magával sodorta a rusnya állatokat. Az a néhány, amit az özönvíz után a harcosok ráztak le magukról, ijedten menekült.

A fekete harcos újra kántálni kezdett. A föld megremegett, kövek kezdtek hullani, egy nagy éppen Tess felé zuhant, Will az utolsó pillanatban vetődött oda, hogy megvédje a nőt. A nosferatuk kihasználva a földrengés keltette fejetlenséget menekülni kezdtek. Amman és Will ugyan megöltek néhányat, de nem könnyítette meg a dolgukat, hogy a barátaikra is vigyázni kellett. Mara következett. Elszórt néhány magot, és ismét érthetetlen nyelven mondott valamit. A magokból villámgyorsan egy kúszónövény fejlődött, úgy mozgott, mint egy óriáskígyó. Mintha élt volna. Az aneihk felé vette az irányt, és körbetekeredett rajta, beleszorítva a szuszt. A földrengés abbamaradt, az idegen varázsló csak vergődött a növény szorításában. Trevor lépett oda hozzá.

– Add át az üdvözletem a társaidnak a túlvilágon – mosolyodott el diadalmasan, miközben a fehér szempárba bámult.

– Nem győztetek! A halálom nem jelent semmit! Még többen fognak jönni utánam!

Trevor már emelte a karmait, amikor Mara termett ott, és kitépte az aneihk szívét.

– Én végeztem a piszkos munkát, te pedig learatnád a babérokat? Még mit nem! – nézett gúnyosan Trevorra, és a földre dobta a még mindig dobogó szívet.

Elcsendesedett minden. Körbenéztek, de a hullán, és a Williamék által megölt vámpírok hamvain kívül nem maradt semmi.

– Arthur? – kérdezte Trevor, reménykedve, hogy egyiküknek sikerült elkapnia.

– Meglépett. Megint – jegyezte meg Will. – Tűnjünk el innen gyorsan!

 

***

 

– Te ostoba idióta! – szólalt meg a bosszús hang, miközben figyelte a fal mögül az egyre távolodó alakokat. – Megint hagytad őket elmenni! Ekkora agyalágyultat nem hordott hátán a föld! Használhatatlan vagy!

– Sajnálom, főnök… – hebegte. – De a nő… nem számítottunk rá!

– Megölte a hiénát, az aduászunk oda, nos, mi az új ötleted, te agyhalott? – azzal belerúgott a mellette álló nosferatu vámpír csontos lábába.

– Au! – kiáltott fel. – Ne legyen mérges! Kitalálunk valamit!

– Remélem a fordítást eltetted, te húgyagyú!

– El…

– Legalább egy dolgot képes voltál jól csinálni… kövesd őket! Tartsd rajtuk a szemed, különben megbánod!

– Igenis, mester! – hajbókolt.

– Takarodj! – nézett szúrós kék szemeivel a gusztustalan lényre. Alig várta már, hogy leszámolhasson vele. Legszívesebben most belevágna egy karót a mihasznába, de türtőztetnie kellett magát még egy kicsit.

 

Fekete haját hátradobta a vállán, megigazította elegáns ruháját, és elindult a feljárat felé.

Címkék: g.p.smith misztikus átváltozás

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

G. P. Smith üzente 10 éve

Köszi, Eloise, az észrevételek jogosak, bár az első nekem tetszik.

Válasz

Légrádi Eloise üzente 10 éve

"felhők szürkítették be a reggel még napsütötte eget," ez nem tetszett annyira.
"megtalálni a bűzüket," A bűz megtalálása. Ezen elgondolkodtam, hogy nem lenne picit helytállóbb megérezni?
"kezdte Adam szinte hangosan" Szinte? Vagy szósorrend? Nem is tudom, valami nem okés számomra.
A párbeszédig kicsit szájbarágós, kicsit darabos volt a stílus, mintha pár pohár borocska után írtátok volna ezt a részt. Ilyenkor az ember jobban tagolja a mondatokat és kevesebbet vállal be, de amit leír, az legalább vállalható. (Elnézést a példáért, csak próbálom valahogy átadni, amit érzek.)
A második szakasz ismét bebizonyította, hogy remek összefüggések vannak és lesznek még, amit még az olvasó is képes követni. :) A párbeszédek teljesen életszerűek, tetszik, hogy nem részük semmiféle mesterkedésnek. A lentebb említett mondat nekem is új, ismeretlen hangzású,így én is tanultam valamit.

Válasz

Kozma Norbert üzente 10 éve

Akkor tanultam valami újat :) Így még tenyleg nem hallottam eddig.

Válasz

G. P. Smith üzente 10 éve

Nem tudom, Norbi, én szoktam így használni!

Válasz

Kozma Norbert üzente 10 éve

"micsoda régen láttuk egymást utoljára" - lehet, hogy valami régies szófordulat, de én ezt "milyen"-el ismerem.

Nagyon felpörögtek az események, izgalmas volt, még olvastam volna :)

Válasz

Ez történt a közösségben:

Andor Krisztián írta 3 napja a(z) Utószó – A Névtelen Király Krónikája blogbejegyzéshez:

Köszönöm szépen, örülök hogy tetszett.Van még egy kész ...

Kónya Péter írta 3 napja a(z) Utószó – A Névtelen Király Krónikája blogbejegyzéshez:

A végére értem, az utolsó részeket egyben ledaráltam, ...

Kónya Péter írta 4 napja a(z) XIX. Fejezet – A Fekete Vitorlák Építése blogbejegyzéshez:

Ennek brutal vérengzés lesz a vége, ahogy megindultak. ...

Andor Krisztián 5 napja új blogbejegyzést írt: XXIII. Fejezet – A Végső Árnyék

Andor Krisztián 5 napja új blogbejegyzést írt: XXII. Fejezet – A Tenger Haragja

Andor Krisztián 5 napja új blogbejegyzést írt: XX. Fejezet – A Nevek Felemelkedés

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu