Adam Harris a hátsó ülésre dobta a felszerelését, majd gázt adott. Ma elintézi a dögöket! Sajnos legutóbb megzavarták akció közben, de ma másként lesz. Ma nem menekülhetnek!

A Stockton utcához ment, ahol elég gyér volt a világítás, mindössze egyetlen lámpa pislákolt. Ez a része a városnak gyárterület volt, így sötétedés után senki sem mászkált arra. A töltényeket kivette a kabátja belső zsebéből, és a fegyverébe tette. Egy lövés és a mocskoknak annyi! Elég nagy rutinra tett szert a dologban az elmúlt évek során, legalábbis ő így gondolta, noha erről a tevékenységéről mindössze egyetlen ember tudott. De ő már nincs többé! Miattuk! Ezért meg kell fizetniük!

Észrevette, amint lassan emelkedik a csatornatető, és egy alak mászik elő belőle. Pont, ahogyan várta. A mozgása gyors volt. Adam lelapult a kocsiülésén és nagyon halkan kibiztosította a különleges puskát. A csövet a célpontra szegezte, próbálta telibe találni a szívét. Így a leghatásosabb. Mikor biztos volt benne, hogy sikeres lesz a lövés, meghúzta a ravaszt. A golyó, amit kilőtt, egyenesen az ott álló mellkasába fúródott. Az alak elterült, de Adam legnagyobb megdöbbenésére nem foszlott semmivé. Itt valami nem stimmel! Ez egy ember! Valakit lelőtt! Villámgyorsan kiugrott az autóból, és a sebesülthöz rohant.

– Uramisten! – kiáltott fel, mikor meglátta, ki a földön fekvő férfi. – Trevor!

– Mi történt? – kérdezte a fekete férfi és fél karra támaszkodott.

– Te élsz? – kérdezte Adam. – Hogy lehetséges ez? – biztos volt benne, hogy a szívébe fúródott a golyó.

– Adam, mi a fenét csinálsz itt? – Trevor még mindig nem értette, mi történt.

Lement a csatornába megkeresni a nosferatukat, de Arthuréknak hűlt helyét találta. Próbálta követni a szagukat, de mikor a felszínre mászott, valaki lelőtte.

– Megsérültél, lelőttelek – dadogta Adam, széttépte a férfi ingét, a mellkasán a lyuk a szeme láttára lett egyre kisebb, míg végül eltűnt.

Trevor zavartan húzta össze a felsőjét, és ellökte magáról Adam kezét. Fogalma sem volt, ezt hogy fogja megmagyarázni.

– Mi az isten! – hőkölt hátra Adam.

– Nem találtál el – dadogta Trevor, majd talpra ugrott, a nadrágjáról lesodorta a ráragadt port.

– De igen! – állt fel a másik, és egyre erősködött.

– De nem. Mi az ördögöt csinálsz itt egyedül? – próbált rátámadni, hogy elterelje a figyelmét az imént történtekről.

– Ezt én is kérdezhetném… – valamin megakadt a tekintete, majd Trevor mögé lépett, és felemelte a földről, amit eddig szemlélt.

– Nos, itt a bizonyíték, hogy ez a golyó keresztülfúródott rajtad! – nyomta a másik tenyerébe a még meleg és véres lőszert. – Hogyan lehetséges az, hogy ennek ellenére itt állsz előttem és a sebed már be is gyógyult?

– Adam…

– Mi vagy te, Trevor? – szegezte neki a kérdést, és ráfogta a fegyverét.

– Ezt én is kérdezhetném tőled! Mi vagy te Adam, mert ez nem egy egyszerű golyó, ez ezüstből van!

– A vámpírok ellen nagyon hatásos – vágta rá a másik.

– Vámpírok, hát ez marha jó – nevetett zavartan Trevor és igyekezett az ártatlant tettetni.

– Ezek szerint te nem az vagy, de akkor mi?

– Túl sok filmet nézel mostanában! Fogalmam sincs, miről beszélsz! – hárított továbbra is.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét Adam, elhatározta, hogy vallomásra kényszeríti a társát. – Azokról a mocskos vérszívókról beszélek, akik megölték mindkettőnk anyját, és akik miatt apám most kómában fekszik. Azokról, akiket valószínűleg te is a csatornában próbáltál elkapni.

– Egy oldalon állunk, Adam.

– Bizonyítsd be! – már nem tudta kiben bízhat.

– Hogyan?

– Mutasd meg, mi vagy!

– Rendben – sóhajtotta. – Biztos, hogy felkészültél erre?

– Igen, biztos.

A golyót Adam tenyerébe nyomta, kicsit hátrébb lépett, majd elkezdte felvenni párducember formáját. Adam szemei elkerekedtek, ahogy az átváltozó alakot figyelte. Az arcát fekete szőr kezdte el beborítani, a szeme színe barnáról sárgára változott, a kezén és lábán karmok villantak meg. Párducra hasonlított leginkább. Adam szíve hangosan kezdett verni, legszívesebben elrohant volna, de a lábai földbe gyökereztek. Az egész csak pár percig tartott, nemsokára Trevor újra emberként állt előtte.

– Akkor most halljuk, te mi vagy! – kérdezte Trevor, látta, ahogy Adam szája még mindig tátva van.

– Mi volt ez? Hogy csináltad? – elképedve suttogta.

– Nem barátocskám! Most rajtad a sor.

– Ne itt, itt nem biztonságos – gyanakodva körbenézett, és intett, hogy üljenek be az autóba.

– Bízhatok benned? – kérdezte Trevor, mielőtt beült a kocsiba.

– Azt hiszem, muszáj lesz – sóhajtotta Adam és a fegyverét Trevor kezébe adta. – Engem megölne ez a golyó.

Beszálltak, és elindultak. Az út során nem szóltak egymáshoz egy szót sem, mindketten gondolataikba merülten ültek, és bámultak ki az ablakon. Adam tízpercnyi kocsikázás után, a házuknál állt meg. Bementek, és leültek a konyhában. Várakozásteljesen szegezték a másikra a szemüket.

– Vadász vagyok – bökte ki Adam. Még soha, senkinek nem árulta el.

– Vadász – dünnyögte Trevor. – és mire vadászol?

– Vámpírokra – vágta rá büszkén.

– Mióta? És hogy… Nem értem! – ez az új információ a társáról teljesen letaglózta.

– Anya két éve állt neki a város történetét kutatni, akaratlanul is beleütközött a legendákba a természetfeletti lényekről. Aztán egyszer csak mindennek a közepébe csöppent… megfenyegették, hogy ha nem segít, bosszút állnak az egész családon.

– Vagyis te tudtad végig, hogy mi történt vele és nem mondtad el?

– Elhitted volna, átlagos emberként, hogy vámpírok az elkövetői ennek a sok szörnyűségnek? – kérdezte kicsit gúnyosan.

– Talán nem…

– Belevetettem magam a kutatásba a természetfeletti dolgok után, hogy őt védjem. Rengeteg információt találtam, edzeni kezdtem magam, fegyvereket szereztem be. Sokat tudok róluk, Trevor, de nem eleget ahhoz, hogy megvédhessem a családomat.

– Én még többet tudok róluk Adam… százhatvan éve követem őket.

– Az nem lehetséges! – vágta rá a férfi tiltakozva.

– A törzsem, a cudrap néhány tagját, és engem is, 1852-ben hozatott ide George Madison, aki egy elvakult fehér söpredék volt. Rabszolgaként tartott fogva, mígnem a lánya Elisabeth segítségének köszönhetően megszöktünk. Azóta vadászom a nosferatukat.

– Milyen lény vagy te, hogy nem öregszel, állati alakot vagy képes felvenni… vérfarkas?

Ezen Trevor jót derült. Naná, hogy mindenkinek ez ugrik be róla! A sok regény és film téves képet ad a természetfeletti világról, mintha csak vámpírok és vérfarkasok léteznének benne!

– Párducharcos. Őseim törzsünk védelme érdekében Awaki isten közbenjárásával felavatták fiaikat, így képesek lettünk alakot váltani. A varázslatnak köszönhetően, sejtjeink olyan gyorsan regenerálódnak, hogy azóta nem öregedtünk egy percet sem. Ugyanezért gyógyulunk gyorsan, és ezért nem volt rám hatással az ezüstgolyó, amivel meglőttél.

–  Erről még sosem hallottam.

– Nem írnak róla az Interneten – egy pillanatra elgondolkozott. – Egyébként Helen tudott róla, mármint a legendáról, rólam nem…

– Sosem említette… egyre több dologra jövök rá, amikről nem beszélt nekem.

– Védeni akart és jól tette! Adam ez veszélyes…

– Meg tudom magam védeni!

– Hányat öltél meg?

– Párat… minden éjjel kimegyek, várom, hogy előbújjanak és megölöm őket. A múltkor szerencsém volt. Lelőttem hármat. Meg kell fizetniük azért, amit anyával tettek!

– Ebben egyetértünk. Gyere, menjünk el Tesshez és Williamhez!

– Hogy képzeled? – ugrott fel felháborodottan Adam. – A húgomat nem keverhetjük bele!

– Már rég tudja, Adam – sóhajtotta Trevor.

– Micsoda? Honnan?

– Folytatta Helen kutatásait, és ő is a nyomukra bukkant. Megpróbálták megtámadni egyik este és William mentette meg.

– A másik vérszívó – sziszegte a fogai között a férfi.

– Micsoda jól tájékozott vagy!

– Ismerned kell az ellenséget, hogy le tudd győzni.

– William nem akar ártani a húgodnak – sóhajtotta. – Bármilyen nehéz is beismerni, de ő a jobbik fajtából való. De ezt nem én mondtam – fintorgott.

***

Theresa és William a nappaliban ültek, nemrég értek haza a kórházból. Ted Harris sebei meggyógyultak, de az agyi aktivitás továbbra sem volt érezhető. Várniuk kell, mindent megtettek, ami lehetséges.

– Tess! William! – hallották meg Trevor kiabálását az ajtóból.

Legnagyobb meglepetésükre Adammel a nyomában lépett be a szobába.

– Hát ti? – kérdezte zavartan Tess a testvére furcsa kifejezése láttán. – Baj van?

– Nem, apánál nincs változás, most telefonáltam a kórházba – vágta rá Adam és fogalma sem volt, milyen beszélgetés vár rájuk.

– Akkor jó. Mikor bent voltunk nála Williammel, sokkal jobban nézett ki – suttogta, majd megfogta a férfi kezét hálaképpen azért, amit tett.

Adam pillantását nem kerülte el a mozdulat. Kirázta a hideg a gondolattól, hogy a húga és egy vérszívó ilyen bizalmas kapcsolatba került egymással, a legrosszabb az volt az egészben, hogy Tess tudta, mivel van dolga.

– Beszélnünk kell – mondta Trevor, hogy véget vessen a kínos csendnek.

– Most? – kérdezte Tess, és fejével a testvére felé biccentett.

– Igen, most. Adam el akar mondani valamit, igaz? – látta azonban, hogy a férfi hezitál, ezért úgy döntött, lök egyet rajta. – Elindultam Arthur keresésére, de meglógtak előlem.

Tess azt sem tudta, hova nézzen a szavak hallatán. Elment az esze ennek? Tanácstalanul figyelte William arcát.

– Ezután, ahogy kimásztam a csatornából, valaki lelőtt. Adam volt az.

– Micsoda? – horkant fel a nő. – Jól vagy?

– Igen, mivel az ezüst golyó nincs hatással a párducharcosokra.

– Trevor, te részeg vagy? Ennyi sületlenséget zagyválsz itt össze – próbálta menteni a helyzetet William.

– Teljesen józan vagyok, mint mindenki más a szobában. Adam mindent tud. Tud rólad, a nosferatukról, a párducokról is most már. Ideje nyílt lapokkal játszani.

– Ez nekem túl sok – suttogta Tess, és leült a kanapéra. Úgy érezte, forog vele a világ.

– Igen, megértem – mondta Trevor együttérzően. – Rengeteg dolog történt az elmúlt pár nap során. Minden a feje tetejére állt.

– Honnan tudod? Mióta? – kérdezte Tess, aki legbelül csalódottságot érzett Adam titkolózása miatt.

– William, mi lenne, ha kimennénk és megmutatnád, azt az izét, amit a múltkor akartál?

– Rendben, menjünk.

Azzal magára hagyták a Harris testvéreket.

***

– Mi van? – kérdezte William, ahogy kiértek.

– Hadd beszéljenek – felelte. – Adam vadász.

– Milyen vadász? – értetlenkedett William.

– Milyen vadász… vámpírvadász, te ostoba! – kezdte elveszíteni a türelmét.

– Hogy? Nem értem.

– Mindenről tud William, ami itt zajlott. Rólad is. Az anyja beavatta néhány részletbe. Képezte magát, vannak fegyverei is.

– Ezt nevezem!

– Bár köztünk legyen szólva, a srác nem valami tapasztalt még. Simán elintézhettem volna… igaz én nem mihaszna vérszívó vagyok – tette hozzá.

– Mitévők legyünk?

– Bevesszük a csapatba, talán segíthet.

– Vagy veszélybe sodorhat bennünket…

– Ő Tess testvére. Nem fog az ezüst nyilával a seggedbe lőni, nyugi! – kacsintott.

***

Tess és Adam egymás mellett ültek a kanapén, mindkettőjüknek nehezére esett megszólalni.

– Nem tudom, hol kezdjem – sóhajtotta végül a férfi.

– Talán a legelején – mordult rá Tess.

– Most haragszol vagy mi? – kelt ki magából.

– Mindenről tudtál és nem mondtad el! Naná, hogy haragszom!

– A te érdekedben tettem.

– Hagytad, hogy végigjárjam anya útját, hagytad, hogy elmászkáljak a könyvtárba… Úgy tettél, mint aki semmit sem tud. Nem gondoltad, hogy ha ő rájött, én is megtalálom ugyanazokat az információkat?

– Őszintén szólva nem. Azt hittem, majd feladod, visszamész szépen az egyetemre és ennyi. De nem… te nem tágítottál.

– Ezért lett volna jogom tudni. Szándékosan veszélybe sodortál!

– Elment az eszed? Te vagy a kishúgom, védeni próbáltalak. Azt gondoltam, amiről nem tudsz, az nem árthat neked.

– Rosszul gondoltad, Adam. Erősebb vagyok, mint ti itt mindannyian hiszitek. Mindenki meg akar védeni, mert gyenge nőnek tartotok. Talán az voltam – sóhajtotta, majd elszántan folytatta. – de már nem vagyok! Megerősödtem, és ha kell meg tudom magam védeni.

– Erre nem lesz szükség, mert én foglak megvédeni. Anya halála óta vadászom a dögöket! Megvan a megfelelő felszerelésem hozzá.

– Adam, ez ennél sokkal veszélyesebb. Azok után, amit apával tettek…

– Azok után, amit apával tettek, meg fog dögleni az összes! – fejezte be Tess helyett a mondatot.

– A bosszú rossz tanácsadó – figyelmeztette a testvérét.

– A bosszú jó motiváció inkább. Nem tágítok, amíg porrá nem zúzom őket!

– Segítenünk kell egymást, Adam. Össze kell fognunk. Trevor és William tapasztaltabbak nálad, hallgass rájuk mindenben.

– William… a te kis házi vérszívód? – felelte gúnyosan. – Komolyan Tess! Nem találtál egy embert? Nem találtál nála jobbat?

– Nem, Adam. Mert nála nincs jobb. William, ha kellene, az életét is odaadná értem.

– Mintha az élete olyan sokat érne!

– Nem tudsz róla semmit, ne ítélkezz felette!

– Nekem elég, amit tudok. Ártatlan emberek vérét szívja ki… talán a tiedet is! – azzal elszörnyedve nézett a húgára, és a gondolatra felfordult a gyomra. Hallotta, hogy vannak nők, akiket vonz ez a vámpírosdi és felajánlják a vérüket. Tess nem lehet ennyire bolond!

– William soha senkit sem bántott, csak a gonoszokat pusztította el. Ma pedig palackos vért iszik, amit kórházakból szerez be. Ő nem bánt senkit.

– Akkor is vérszívó és a saját természetén senki sem tud változtatni. A helyedben nem bíznék benne!

– De nem vagy a helyemben. Én nem azáltal ítélem meg az embereket, hogy mik, hanem azáltal, hogy milyenek! William Taylor rendes és jó. Anyát is segíteni próbálta.

– Hogyan?

– Ő volt az informátora… de te erről sem tudtál, igaz? – erre Adam megrázta a fejét. – De máris ítélkezel…

– Anyát megölték, nem sikerült megvédenie.

– Anyát nem csak megölték, Adam. Átváltoztatták nosferatu vámpírrá és megpróbáltak megöletni vele!

– Micsoda? – kérdezte elkerekedett szemekkel a férfi. Nem bírta felfogni, amit hallott.

– Emlékszel a temetőben a karmolás nyomokra anya sírján? – Adam helyeslően bólintott. – Eltemettük és vámpírként tért vissza.

– Az kizárt…

– Nem, Adam! A saját szememmel láttam! Otthon a konyhánkban akart megölni!

– Az nem lehet! Anya nem… tudtam volna!

– Én sem tudtam, Adam. Senki sem tudta. Azt akarták, hogy nekik dolgozzon, de beleőrült az átváltozásba.

– Egy okkal több, hogy kicsináljam őket! – a kezét ökölbe szorította és dühében majdnem összeroppantotta a kanapé fa kartámláját.

– Rengeteg dolog van, amiről még nem tudsz – folytatta a nő. – Van valami, ami még náluk is veszélyesebb Adam és a nosferatuk is okkal vannak itt.

– Hogy embereket gyilkoljanak – vágta rá.

– Nem – rázta a fejét Tess. – azért jöttek, hogy megszerezzenek valamit, amit egy régi földesúr lopott el Trevor vagyis Amman törzsétől.

– Amman?

– Ez Trevor igazi neve.

– Ne fölényeskedj! Ne hidd, hogy erősebb vagy nálam, hugi!

– Nem akarok erősebb lenni, Adam. De ismerd be, hogy szükséged van ránk, Trevor és William sokkal többet tudnak róluk, mint te, és ha összefogunk, legyőzhetjük őket. Ehhez azonban nem csak erő kell, hanem ész is!

– Rendben – sóhajtotta a férfi fáradtan. – Hallgatlak…

Theresa belefogott az általa feltárt események elmesélésébe, közben Trevor és William is csatlakozott hozzájuk. Körbeülték az asztalt, és egyikük sem vette észre az ablakban megbújó, figyelő szempárt.