¯  Dévald  ¯

Elrontottam! Mindent elrontottam. Mégis, hogy lehettem ennyire könnyelmű? Azt hittem, ha a lány közelébe férkőzök könnyebben el tudom rabolni, s ha úgy veszem igazam is lett. Már két alkalmam is volt. Tökéletes alkalmak, melyekről a magamfajta vadász csak álmodhat, s én mindegyiket elszalasztottam.

Pedig csak le kellett volna ütnöm Kateit. Egy nagyobb ütés a fejre, s a lány már alussza is az igazak álmát. Másnap csillagokat látott volna egy darabig, de legalább csöndes eljárás lett volna.

-   Katie! Katie!

Egy bársonyos hangot hallottam a távolból, s egy kéz érintését éreztem a vállamon.

Lassan nyitottam ki a szemem, a légzésem mély és egyenletes volt.

-   Elaludtam – krákogtam még álomittasan, majd lassan felültem.

A Nap már befejezte aznapi műszakját, ezért hát a Hold ezüstös fénye világította be az erdőt. Átaludtam az egész délutánt. Mollie barátnőm rengeteg mesélt egy túlalvás nevezetű „kórról”, amitől mindeig teljesen kikészült.

Túl szép...

A mulatság után hajnalban érkeztünk haza – persze ezt Willtől kellett megtudakolnom -, így mikor kimásztam az ágyból feltételeztem, hogy már dél körül jár az idő.

A konyha asztalára már ki volt pakolva az étel, amire rá sem bírtam nézni. A hajnali órák valamelyikében még megettünk egy pár almás lepényt – jómagam számszerint hármat, Will azthiszem ötöt -, az ételnek még a gondolatától is émelygés fogott el.

Körbe néztem a kunyhóban, majd kiléptem a szabadba.

¯  William  ¯

Egyetlen szerencsém a mulatság estéjén az volt, hogy Claire kedves és aranyos lány és nem rendezett jelenetet amiért az est hátralevő részében Katie kezét szorongattam. Attól a perctől kezdve, hogy először megpillantottam kötődtem hozzá. Nem tudnám leírni az érzést, sem pedig megmagyarázni, az viszont biztos, hogy felelősséggel tartoztam érte.

Katie életem legnagyobb kérdőjele volt. Hihetetlen dolgai voltak és olyan furcsa szavakat használt, amiket még soha nem hallottam azelőtt.

Ez most címtelen, de ha épp valakit olvasás közben megszáll az ihlet ezen téren, nyugodtan címezzen. :D

Két óra alvás egy pihe puha ágyban tökéletes gyógyírnek bizonyult. A fejfájásom megszűnt, s bár éreztem egy nagyobbacska puklit a halántékomon Claire megnyugtatott, hogy szabad szemmel nem látszik, ezért bátran kimerészkedtem az emberek közé.

S nem bántam meg. A Napföldi mulatság felülmúlta minden várakozásomat. A főtér mintha a legcsodálatosabb álmom földi megnyilvánulása lett volna.

A visszaút rövidebbnek tűnt, szinte pillanatok alatt elértünk a kunyhóhoz, ami előtt egy kisebb sereg ember gyülekezett.  Na jó, talán egy tucat, de ebben a környezetben, az elmúlt napok szinte embertelen nyugalma után nekem egy egész seregnek tűnt.

- Hát itt meg mi folyik? – kérdeztem tűnődve, az aprócska tömeget kémlelve.

- Ma lesz a mulatság. Ilyenkor a király biztosítja a gyümölcsöt és a húst azoknak a gazdának akik elvállalták,  hogy elkészítik az élelmet az estére.

Az aprócska szobát pillanatok alatt kerítették hatalmába a reggeli, sárgában pompázó napsugarak, felverve engem is mély álmomból. Anya a konyhán csörömpölt annak ellenére, hogy már vagy ezerszer megkértem, hogy azt a reggeli kis szertartást hagyja ki.

Tüntetés képpen – amiért már megint reggel van – a fejemre húztam a takarót, és átvergődtem a másik oldalamra, hogy legalább még pár percig élvezhessem a kellemes meleget, mielőtt újra belépek a zord télbe.

Emlékeztetőül:

Katie egy furcsa témadás során Euróbából hirtelen egy Nyárligetnek nevezett helyre csöppen, melyet számára is ismeretlen okból szinte azonnal az otthonának érez. Miközben Wiliammel, a Nap birodalmának egy lakójával a tájat fedezi fel, a Fekete tó túloldalán a Hold birodalménak uralkodója Dorvald, a halálát akarja.

Katie elfogása Dorvald fiára, Dévaldra hárul, aki apja és a természet gyermeke, Reia akarata között örlődik. Míg egyikük a lány halálát akarja, másikuk ragaszkodik annak életéhez, Dévald pedig igyekszik mindkettejüknek megfelelni.

  Amint beléptem az ajtón súlyos fáradtság telepedett rám,  a világ forogni kezdett velem. Az agyamba homályos képek furakodtak, tépázták a gondolataimat. A térdeim megremegtek a hirtelen csapástól. Mélyeket lélegeztem, s kényszerítettem magam, hogy emeljem elnehezedett lábaimat. Percekbe tellett mire elbotorkáltam az ágyamig. Legyőzötten rogytam le rá, s az álom abban a pillanatban átvette elmém felett az irányítást, hogy mázsasúlyú fejem a párnára hanyatlott.

¯  Dévald  ¯

Éjszaka csak pár órát aludtam, agyam fogaskerekei pörögtek, a fáradtság messze járt tőlem. Reia különös látogatása felborította minden egyenes gondolatom, s így szövevényes háló kezdett szövődni belőlük, majd a háló szálai összegabalyodtak, újra és újra.

Az idő már délután járt, s én aznap még semmit sem ettem. Képtelen voltam koncentrálni, csak lézengtem a szobámban, s próbáltam rendet tenni a fejemben.

-   Te, Will! – szólítattam meg, úgy fél órányi aktív hallgatás után.

-   Igen? – Nem állt meg, és nem is nézett hátra.

-   Öhm… - Kínosan éreztem magam, hisz nem éreztem úgy, hogy annyira közvetlen kapcsolatba kerültünk volna, hogy pirulás nélkül feltudjak neki tenni egy ilyen kaliberű kérdést. – Pisilnem kell. – Nyögtem ki végül, s már éreztem is, hogy a fejem a szégyen egyértelmű jelét viseli magán.

Will megtorpant s balra, az egyik bokor együttes irányába mutatott.

Boldogságos Eszter napot Esztike!

Nyárliget

¯  Katie  ¯

A vakító nap sugarai keltettek. Először nem értettem, hogy hogyan lehet ilyen meleg, egy hideg decemberi napon, de amint kinyitottam a szemeimet rájöttem, hogy nem otthon vagyok, és nem december van. Vagy?

A milyen év és milyen hónap, valamint a mi a neved kérdések ismét elmaradtak, mert amint megéreztem a tűz melegét elnyomott az álom. Mármint elaludtam, ugyanis álmom még egy pillanatnyi sem volt, de meg kell mondanom őszintén, nem is hiányzott.

Gondolataimba mélyedve sétáltam a holdsütésben, balga módon észre sem véve, hogy követnek. Ha Paminát nem böki oldalba egy segítőkész cseresznyebokor, talán fel sem tűnik, hogy ott van.

-   Szia kislány. – fordultam felé, s nyújtottam a kezem, miután egy halk szusszanással leleplezte magát.

Mélybarna szemei engem fürkésztek, de nem mozdult.

-   Mi az? – kérdeztem, miközben még mindig kinyújtott kézzel felé közelítettem. – Miért nem vagy Willel?

Holdherceg

 Dévald  

Az egyik dús lombú fa takarásából néztem a lányt. Tudtam, hogy egyszer eljön, s azt is, hogy akkor minden megváltozik. De őszintén bevallva, nem voltam benne olyan biztos, hogy akarom azt a változást. Nekem jó volt úgy, ahogy volt. De mégis… Valami hiányzott.

A fa, amely mögül a lányt és Willt figyeltem az egyik legrégebbi volt a ligeten, s én voltam az egyetlen, aki soha nem tévesztettem el. Mindig megtaláltam, akár hová is bújjon.

2. rész

Katie 

A hatalmasnak tűnő erdőben minden fa ugyanolyan volt, mint a másik, ösvénynek pedig még a halvány körvonalát sem fedeztem fel. Olyan volt, mintha egy zöld burokban keringenék körbe-körbe, ahol még a nap sem nyújt semmiféle támpontot. Ugyanis a kegyetlenül világító korong mintha velem haladt volna, vagy lehet, hogy én toporogtam egy helyben.

A második lehetőséget elvetettem, miután megbizonyosodtam róla, hogy a lábaim mozognak, bár a „követ a nap” elmélet sem volt sokkal valószínűbb.

Egy  ismeretlen  táj

1. rész

Katie 

Félszegen egyenesedtem fel, s még köd takarta agyammal próbáltam megfejteni, hogy mi is történt. A köpenyesek eltűntek, ahogy a hűvös idő, a félhomályos erdő, és a jól megszokott városi levegő is.

- Hol vagyok? – kérdeztem magamtól, miközben lassan, körbe-körbe forogva felmértem az ismeretlen terepet.

Az elszáradt, lassan elalvó erdő helyett egy élettel teli, pompásan sárgálló tölgyesben álltam, s szívtam magamba a friss, ugyancsak ismeretlen levegőt.